Megjelent az Egyházfórum 2006/5. számában
(Cseszka Éva Phd történelmi disszertációja nyomán)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei alatt az Esztergomi Főegyházmegye papsága csekély kivétellel távol tartotta magát a politikai cselekményektől. Tanulmányomban az esztergomi ferences rend magatartását vizsgálom, amely azért is érdekes, mivel a rendnek gimnáziuma volt a városban, másrészt a rendház és a középfokú iskola, a kollégiummal együtt a megmozdulások helyszínéhez közel esett. Tanulmányomban foglalkozom a rendház magatartásával, illetve az esztergomi ferences gimnázium és az ehhez tartozó Szent Antal Kollégium magatartásával. Külön említem meg azokat a ferences atyákat, akik vállalván a felelősséget, nyíltan a forradalom és a nép követelései mellé álltak. Két személyt emelnék ki: P. Végvári Vazult és Szalay Ferencet. Ez utóbbi az általam vizsgált időpontban már nem a ferences rend tagja[1], mégis fontosnak látom megemlíteni példáját, hiszen Szalay már október 25-én a tüntető diákok kísérője, illetve a tüntetések és megmozdulások aktív részese volt.
Az 1956. október 23-i pesti eseményekről Esztergom lakossága a rádió és az újságok útján szerzett tudomást, a hírek pedig szájról-szájra terjedtek. Így érkezett meg a hír a ferences rendházba is, Návay Kapisztrán rendházfőnökhöz.
Október 24-e tehát a tájékozódás és a várakozás napja volt a vidék számára. A pártvezetők észlelték a nyugtalanságot a tanulóifjúság között, ezért mindent elkövettek, hogy a diákokat nyugalomra intsék, s megakadályozzák a készülődő tüntetést. Október 24-én Esztergomból és a tatabányai bányaipari technikumból érkeztek olyan hírek, hogy a diákok tüntetésre készülnek, követni akarták a pesti fiatalok példáját. Az Esztergomba kiküldött Besey László osztályvezetőnek felesége elmondta, hogy „a városban erős mozgolódás van, nyugtalanság uralkodik, az iskolában szünetel a tanítás, tanárok vezetésével középiskolai diákok jelszavakat hangoztatva tüntettek a Széchenyi téren, a Duna parton, az utcákon.”[2]
Esztergomban ezen a csütörtöki napon, 1956. október 25-én volt az első megmozdulás. A délutáni órákban a Széchenyi téren a Bányagépészeti Technikum diákotthonából (a régi vármegyeháza épületéből) a délután 4 órakor kezdődő tanulási idő szünetében a diákok (Szalay Ferenc nevelőtanár volt ekkor szolgálatban) szokás szerint kimentek levegőzni az utcára, a Széchenyi térre. Eközben néhány diák észrevétlenül bejutott a városháza padlására, majd kimásztak a tetőre, és leszerelték az épület homlokzatáról a gyűlölt jelképet, a vörös csillagot. Az akciót a térről figyelemmel kísérő diáktársak és a járókelők örömujjongással fogadták.[3]
Aznap 19-20 óra között még egy tüntetés volt Esztergomban, amelyhez az iskolák közül elsőként a Hell József Károly Műszaki Szakközépiskola diákjai csatlakoztak. A kollégium előtt – már szervezetten- gyülekező tömeghez kb. 9 óra körül a diákok nevelőtanára, Szalay Ferenc is csatlakozott diákjaival. A város többi iskolájának tanulói is az utcára vonultak.
A ferences gimnázium vezetősége nem engedte utcára a bentlakásos intézet növendékeit. Így az iskolában és a rendházban is nyugalom volt. 1956-ban szerzetesek tanítottak, a ferences évkönyv tanúsága szerint az egyetlen világi tanár Kékesi Tibor testnevelő volt. Ebben az időben az iskola igazgatója P. Hajdú Antal, a Szent Antal Kollégium rektora P. Csontos Oszkár volt. Az ő határozott fellépésüknek és fegyelmezett tartásuknak volt köszönhető, hogy az 1956-os forradalmat az iskola minden különösebb atrocitás nélkül élte át. Érthető a vezetőség döntése, hiszen internátusként a rend volt a felelős az ott tanuló diákokért, arról nem is beszélve, hogy a diákok többsége kiskorú volt, ráadásul sokan nem voltak esztergomiak sem, az ország más vidékeiről származtak. Valószínűleg az 1950-es évet sem felejtették el. Ekkor (a szerzetesrendek feloszlatása idején) egyszer csak a ferences testvérekért jött az ÁVH, és elvitték őket egy nagy teherautóval. A rend temploma is be volt zárva 2-3 hétig. A ferencesek egy részét elítélték. Az ötvenes évek elején, az esztergomi tantestületnek több mint fele börtönviselt volt.[4] Ignác atya a következőképpen emlékezik vissza az ötvenes évekre: Az iskolát (a kommunista hatóságok) mindenfelől figyelték. A (kollégium nevelői) a diákok kimenő leveleit kénytelenek voltak ellenőrizni, hogy ne legyen semmi olyan írásos dolog, amit ellenük tudnak fordítani. „Az ’56-os forradalom idején azzal vádoltak minket, hogy mi lőttünk a kommunistákra; akkor ennek az ellenőrzési rendszernek a felmutatásával meg tudtuk védeni magunkat.” [5]
A diákok bezártsága, a tájékoztatás hiánya ugyanakkor bizonytalanságot eredményezett. Kezdetben a fiúk nem tudtak semmit hozzátartozóikról, sem hozzátartozóik őróluk, s alig valamit a körülöttük zajló eseményekből.
A délutáni órákban volt még egy fegyveres incidens a városban: fiatalok 10 főből álló csoportja elfoglalta a városházát, amelyet a katonaság fegyverrel foglalt vissza.
A további hasonló esetek elkerülésére kijárási tilalmat rendeltek el, amelyet hangosbeszélőn illetve plakátokkal tudattak a lakossággal. Mecséri a tárgyaláson erre a következőképpen emlékezett: „A városban nem állt helyre a rend. Elrendeltem a csoportosulási tilalmat és megtiltottam az éjszakai kimenést polgári személyek részére.
Megszállottam a városba vezető fontosabb útvonalakat, a fontosabb objektumokat, tanácsházát, postát, stb. (A katonai járőrözést is megszigorította. -a szerző) Ennek dacára éjszaka a felkelők több laktanyát megtámadtak és lőttek.” Október 27-én éjjel különböző helyekről lövéseket adtak le a Vak Bottyán Laktanyára, de senki nem sebesült meg. A katonák ezeket a támadásokat visszaverték. A Szent Antal Kollégium naplója a következőkről tesz említést:
Október 27. „Litánia alatt lövéseket hallottunk. Egyre közelebb hallatszottak. Gyónáskor már a templomajtónál folyt a harc. Az éjszakát a földszinti folyosón töltöttük. Később mégis fölmentünk a hálóba. A legtöbben ruhástól feküdtünk le .3 órakor sortűzre ébredtünk. A rakéták bevilágították az egész hálót. 5 óra felé csendes lett ismét minden.”
A ferences gimnázium városi elhelyezkedéséből adódóan a diákok október 25.-étől, aztán már folyamatosan hallották a tüntetőket, a városháza el- és visszafoglalását, illetve a közelben levő Vak Bottyán Laktanyánál történteket. A tüntetők többször is elvonultak fáklyákkal és zászlókkal a gimnázium előtt, a diákok hallhatták a tömeg ütemes skandálását: „Ez a haza magyar haza, minden orosz menjen haza!” ,,aki magyar, velünk tart” ,,Esztergomba Mindszentyt! ” ,,Aki az utcasarkon áll, az Rákosival cimborál! ” ,,Aki nincs velünk, az ellenünk! ”. Hazafias dalokat, és Kossuth-nótákat is énekeltek. A közelben levő Vak Bottyán Laktanyába is bekiabáltak a katonáknak, hogy menjenek velük, és a pártállami címerek levételét követelték. −A forradalmi megmozdulások kezdeményezésére a nagyüzemek munkásai, bányászok, diákok, fiatalok vállalkoztak. A hatalom bízott abban, hogy sikerül elszigetelnie a vidéket a fővárostól.
Historia Domus – 1956/57.
Végvári Vazul atya október 26-án elhagyta a rendházat, és a fővárosi felkelőkhöz csatlakozott
A tömegmegmozdulások fő helyszíne a Széchenyi tér volt, ahol a rendszert jelképező városháza, a pártbizottság, a rendőrfőkapitányság, a megyei bíróság és börtön voltak. A nagygyűlésen elszavalták a Himnuszt és a Nemzeti dalt. Felolvasták az ifjúság 16 pontját. Kiszabadították a rabokat a megyei börtönből.
A tömeg ezután a katonaság épületéhez. vonult, a Sötétkapuhoz.
Esztergomban a 7. gépesített hadosztály törzse a főszékesegyház melletti szemináriumi épületben volt elhelyezve.
A parancsnoka Mecséri János ezredes, törzsfőnöke Kiss Sándor őrnagy, politikai tisztje pedig Hurai Rudolf százados volt.[6] Mecséri ekkor már nem volt Esztergomban. Így törzsfőnöke parancsára, és felülről jövő utasításra a Tatabányai ÁVH-sokkal kiegészített katonaság sortüzet adott le a fegyvertelen tömegre, amelynek következtében mintegy 27 ember halt meg.
(Erről az eseményről az 1989-es politikai fordulat után a város ifjúsága nagy számú résztvevő jelenlétével minden évben méltóságteljesen megemlékezik a Sötétkapu emléktábláinál, ahol a hősi halottak nevei olvashatók.) 2004.
[1] Szalay Ferenc (rendi nevén Kázmér atya) 1951-54 között a ferences gimnázium testnevelő tanára. Kilépett a rendből és családot alapított. 1956-ban vezető szerepet vállalt. Bebörtönözték. Esztergom díszpolgára lett.
[2] Besey László: Viharos évtizedek. Kiadja: Balassa Bálint Múzeum, Esztergom 1999. 241
[3] Esztergom és Vidéke 1998. okt. 22-i száma, 2 (Csombor Erzsébet és Nagyfalusi Tibor cikke)
[4] Varga Imre P. Kapisztrán: Ferences iskolák Esztergomban. In: Híres iskolák, neves pedagógusok. (Szerk.: Somorjai József) Tata 1994. 175
[5] Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium jubileumi évkönyve 1931-2001. Szerk.: P. Radics Dávid, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium nevelő-tanára. 2001. 87
[6] HL, 7. gépesített hadosztály jelentése, 3. doboz, 395.