Megjelent az Egyházfórum 2009/4. számában
A Nikolai-templom plébánosa elmeséli életét
Christian Führer, aki már hosszú évek óta a lipcsei Nikolai-templom plébánosa, és a békeimák kezdeményezője volt, önéletrajzában bepillantást nyújt életébe és 1989 októberében szerzett élményeibe.
Führer beszámol gyermekkori és iskolai emlékeiről, lipcsei egyetemi tanulmányainak élményeiről. Ennek során Führer az akkor átéltekből sok mindent a későbbi kihívásokra való felkészülésként értelmez. Például a fiatal Führer, akiben korán megfogalmazódott a kívánság, hogy apjához hasonlóan ő is lelkész legyen, autóstoppolás közben beszélgetésekbe keveredett olyan emberekkel, kik híján voltak az Istenről való vallásos elképzeléseknek. Az ilyen disputákban tanulta meg védelmezni hitét.
Miután néhány évig Lastauban és Colditzban falusi plébános volt, Christian Führer, a „farmeros lelkész”, 1980-ban a lipcsei Nikolai-templomba került. Könyvében szemléletesen mutatja be az olvasónak az egyházi ifjúsági nevelőmunkát, amely nyitottságában és őszinteségében különbözött az államitól. A gondolkodásmódnak az iskolai nevelés során történő militarizálása, és a fegyverkezés ellen szállt síkra a minden ősszel megrendezésre kerülő béke-dekád (tíznapos rendezvénysorozat a békéért). Ennek alapeszméje az volt, hogy jelzésértékű cselekvésre van szükség a béke ügyéért, és 1982-ben ebből kiindulva vették kezdetüket a heti békeimák. Az ifjúsági munkacsoportoknak meghatározó befolyásuk volt a békeimák arculatának kialakításában, és ezek az imádságok a szabadság és tolerancia fogalmával tették eggyé a Nikolai-templomot.
„AZ NDK NEGYVEN ÉVE VALÓJÁBAN NEM VOLT MÁS, MINT NEGYVENÉVES EDZŐTÁBOR A HITHEZ.”
Führer, a teljesség és az objektivitás igénye nélkül, megkapóan írja le emlékeit az 1989. októberi napokról. Részletesen ecseteli azt az aggodalmat és félelmet, amit az állam mutatott az emberek ama gondolataival és reményeivel szemben, amit a Nikolai-templomban közösen folytatott imádságok tudtak adni nekik. A templom olyan szabad tér volt, ahol az emberek kimondhatták gondolataikat. Valóban a templom elé kifüggesztett mottó a „Nikolai-templom – nyitva mindenki előtt” értelmében éltek, miközben az állam egyre brutálisabban járt el az emberekkel szemben. Amikor 1989. október 9-én a Nikolai-templom az utolsó helyig megtelt, az utcán pedig tízezrek gyűltek össze, a hadsereg és a rendőrség „mindenre fel volt készülve. Csak gyertyákra és imádságokra nem”. A „Ne alkalmazz erőszakot!” felhívása a Hegyi beszédből kijutott a templomon át az utcára. Führer szerint a „bibliai mértékű csoda” az, hogy ez a „békés forradalom” sikeresen és vérontás nélkül zajlott le. A „fordulat” fogalmával Führer a mai napig sem tud megbarátkozni, mert szerinte „forradalom” volt ez, mely alapvetően változtatta meg a társadalmat.
A toleráns és békés együttélés érdekében kifejtett politikai elkötelezettségéért Christian Führer Mihail Gorbacsovval együtt 2005-ben megkapta az Augsburgi Békedíjat. Führer plébános szívügye mindig is az volt, hogy Jézus példáját követve azokkal törődjön, akiknek máskülönben semmiféle esélyük sincsen. Míg az NDK idején az állam részéről már leírt a „kiutazni kívánók” voltak ilyenek, később különösen a munkanélküliek mellett állt ki Führer, amikor például „konfetti-utcazárlatokkal” akadályozta meg a neonácik felvonulásait.
A békeimákat még ma is minden hétfőn megtartják a Nikolai-templomban, mert a világ eseményei máig sem tették fölöslegessé ezeket.
Christian Führer: Und wir sind dabei gewesen. Die Revolution, die aus der Kirche kam. Berlin, 2008. Ullstein, 2. 2009.
LISA SIMMEL[1]
Fordította: Himfy József
[1] Az Osztrák Katolikus Értelmiségiek Egyesületének főtitkára.