Római Katolikus Egyházunk az örök, szentháromságos kapcsolatból, az Istennel való örök kapcsolatokért él, és maga is ezen örök kapcsolat felé tart. A kapcsolatépítés különféle formáinak víziói tehát megkerülhetetlenül hozzá tartoznak az egyház lényegi valóságához. A határok problematikájának megközelítése azonban nem ennyire egyszerűsíthető le, hiszen nem egyértelmű a határ fogalma, a határon túliság pedig gyakran félelmeket szül valami ismeretlennek vélt előtt. A címben szereplő gondolatfoszlány a valóságra utal: mindenekelőtt arra, hogy e rövid tanulmány szerzője „határontúli magyar”, másrészt a határontúli valóságból sugall nyitottságot azzal, hogy építhető kapcsolatokról próbál víziókat megfogalmazni határon innen és túl egy hatékonyabb egyházi gyakorlat érdekében. A cím ugyanakkor a praxis számára egy jövőbeli kihívást is megfogalmaz: építhetőek a határontúli kapcsolatok, azonban nem bármi áron, hiszen mint bármely kapcsolatépítésnek ennek is megvannak a játékszabályai, melyekről célszerű már a víziókban beszélni, megvizsgálva hol vannak e kapcsolatépítésnek a határai.
A pasztorális teológián belül az alapvető pasztorális vizsgálja a megvalósuló (vagy megvalósulható) egyházi gyakorlat célszerűségét, időszerűségét és fejlődési lehetőségeit. A következőkben a kapcsolatépítések lehetőségeinek vízióit ezen módszerek segítségével tárgyaljuk, a címből kölcsönzött kulcsszavak segítségével.
Az alapvető pasztorális teológia első vizsgálódási területe a kriteriológia, vagyis az egyházi gyakorlat célszerűségének a vizsgálata. Ebben a vonatkozásban az építhető kapcsolatok határait mérlegeljük, mit jelenthetnek a határok a kapcsolatépítések víziójában. A következő vizsgálódási terület a kairológia, mely az időszerűség mérlegelésével foglalkozik, jelen esetben az építhető kapcsolatok időszerűségére reflektál, a kapcsolatok kulcsszó kontextusában. Végül pedig a praxeológián belül kerül előtérbe tulajdonképpen a víziók fontossága az egyházi gyakorlat fejlődési elmozdulásainak tárgyalásakor.[1]
KRITERIOLÓGIA, A HATÁROK JELENTŐSÉGE
Az alapvető pasztorális a kriteriológia[2] traktátusán belül tárgyalja az egyházi gyakorlat mércéjét. Kérdésfeltevése így hangzik: Melyek tetteink (egyházi gyakorlatunk) legfőbb kritériumai? A kinyilatkoztatott és megismert krisztusi tevékenység? Az egyházi gyakorlatban folytatódik-e az a munka, melyet Krisztus megkezdett? Hitel adható-e Istennek a megvalósuló egyházi megnyilatkozások (szavakban és tettekben) révén, avagy éppen ezek teszik kockára az Ő hitelességét?[3] A válaszra váró kérdés jelen esteben az építhető kapcsolatok vonatkozásában pedig így szólhat: Az építhető kapcsolatok révén mikor folytatódik a jézusi tevékenység? A válaszadást pedig segítheti a tevékenység határainak vizsgálata, és a viziók ennek megfelelő alakítása.
A határ szó szemantikai vizsgálata többféle értelmezést tesz lehetővé: egyrészt elsődleges jelentése egy összefüggő földterület széle; átvitt értelemben jelenti egy előrehaladó folyamat időbeli végpontját, szélső értéket, végpontot, a lehető legtöbb vagy legkevesebb dolgot, avagy egy településhez tartozó megművelt földterületet.[4] A metanyelvben azonban elképzelhető a határnak egy másik jelentéstartalma is, mégpedig ahol a határ a lehetőségek helyét vagy formáit rejti, legyen szó akár országhatáron túl megpróbált szerencséről, vagy az ember önmagán túlmutató cselekedetei révén adódó lehetőségekről, akár a transzcendens valósággal kapcsolatosan is. A közép(kelet)-európai régióban a határ szó jelentésével kapcsolatos sztereotipiák az országok politikai-társadalmi berendezkedéseinek hatására is alakultak az utóbbi években. Ezt az alakulást érzékelteti a következő rövid, személyes történet:
„Az Egyházfórum fennállásának az ötéves évfordulóját ünnepelte, amikor 1991-ben tízévesen először léptem át a román-magyar határt. A határátkelőhöz közeledve, bár igazán nem értettem miért, azonban a levegőben a kommunizmus 89-es bukása után is még ott volt, hogy azon a helyen félni kell. A katonákat látva egyértelmű volt, hogy a határ az egy jól őrzött zóna, melyet korábban sokan próbáltak meg „illegálisan” átlépni, aminek aztán természetesen igen komoly következményei voltak. A határ fogalmához számomra a félelem és a tiltás kötődött még évekig. Ma – akkor is ha csak ideiglenesen – a határ túloldalán élek, bármikor félelem nélkül léphetem át a román-magyar határt, és határ-ellenőrzések nélkül haladhatok tovább Európa legnyugatabbra eső részéig. A határ fogalmához ilyen vonatkozásban tehát egyre inkább a lehetőség, az ismeretlen felfedezés asszociálódik. Jelenleg, Bécsben, azaz a határ túloldalán élek, annak reményében hogy a következő években ott lehetőségem van szakmailag fejlődni, épülni. A félelem és a tiltás helyett tehát ma már a határra gondolva a remény és a lehetőség érzése és gondolata merül fel bennem.”[5]
A határ természetesen továbbra is jelenti valaminek a végét, valamiféle korlátozást, melynek meghaladása (közlekedés esetében például) komoly szankciókkal vagy személyes veszteségekkel jár. Amikor azonban országhatárokon átívelő kapcsolatok lehetőségét vizsgáljuk, a határ szó tartalmának elsősorban lehetőséget ígérő, ám mégis korlátokat is rejtő valóságát is szükséges figyelembe venni. A kapcsolatok révén az országhatárok átlépését fontolgatva, egy döntő kriteriológiai kérdés, milyen célok motiválják a kapcsolatépítést? Közös célok megfogalmazása sikeres kapcsolatokat eredményezhet. A kapcsolat lehetősége azonban egy nagyobb közösséget vagy szűkebb értelemben több helyi egyházat érint, melyek valósága nem téveszthető szem elől, hiszen eleve adott realitás. E realitásnak a megismerésében pedig tovább segíthet a kairológiai kérdés: mi időszerű az aktuális kapcsolat építés terén az adott közösségen belül.[6]
KAIROLÓGIA, A KAPCSOLATOK ÉPÍTÉSE A PÁRBESZÉD RÉVÉN
Az egyház gyakorlati életének kontextusában újra és újra válaszra váró kérdésekkel találkozunk, hiszen a kontextus teológiai értelemben nem egy statikus időt álló valóság, hanem az az idő, melyben Isten Egyháza egy adott korban a krisztuskövetők révén cselekszik, és amelyben Isten üdvözítő szándéka lesz nyilvánvalóvá.[7] Ezt az időt a Szentírás kairosz-nak nevezi (az alapvető pasztorális második kérdésköre):
54Ezután a tömeghez is szólt: „Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: ’Jön az eső’, és úgy is lesz; 55amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: ’Forróság lesz’, és meglesz. 56Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni?” (Lk 13, 54-56)
Amikor az egyházi gyakorlat időszerűségét, aktualitását vizsgálja a pasztorális teológia, elengedhetetlen, hogy a megvalósuló gyakorlat címzettjei ne konkretizálódjanak: fontos megvizsgálni kik ők, és kik vagyunk mi, a gyakorlat kezdeményezői.[8] Jelen esetben, amikor az építhető kapcsolatok lehetőségei körvonalazódnak, ugyancsak fontos jelentőséggel bír a kairosz, azaz az építhető kapcsolatok aktualitása abban a valóságban, melyben a címzettek élnek. Kétségtelen, hogy a valóság megismerése már egy bizonyos kapcsolat révén valósulhat meg, mégpedig a párbeszédben történő kapcsolatban.
Egész teológiánk a párbeszédben megélt kapcsolatra tanítja az embert, már a teremtéstől kezdődően: az időtlen és változatlan Isten a teremtésben megszólítja az embert, és azóta állandóan hívja őt, erre a hívásra pedig az ember válaszolhat. Ebből az önmagát közlő Istenből inspirálódik az egyház és az egyházi gyakorlat is, amikor párbeszédet folytat a világgal, a társadalommal –akár az Egyházfórum révén is, még az ország határain túl is, adott esteben más „határokon” túl is. Egyházunk dialógusképes közösséget alkot, és arra bátorítja a közösség tagjait, hogy merjenek párbeszédbe elegyedni a világgal, hiszen minden dialógus alapja Isten szentháromságos közösségben való létezése, mely Jézusban az emberek számára egyszer s mindenkorra nyilvánvaló lett.[9] Párbeszéd nélküli Isten nem létezik, és a párbeszédet hanyagoló egyház, egyházi gyakorlat nem a Szentháromságban létező Istenről tesz tanúságot.
A párbeszédre való készség egyértelműen a jobb megismerést szolgálja, a tulajdonképpeni kapcsolat elindulását és mélyülését teszi lehetővé. Az időszerűséget azaz az idők jeleit figyelve megállapítható, hogy az egyházon belül megvalósuló vagy megvalósítható párbeszédnek számos útvesztője van, melyek a párbeszéd kultúrája nélkül a kapcsolatok akadályaivá lehetnek. Egyik ezek közül: de gustibus non est disputandum –hangsúlyozza Armin Kreiner müncheni teológus, és fontosnak véli, hogy a párbeszédben tegyünk különbséget az objektív igazság és a szubjektív tapasztalat között, mely gyakran az objektív igazság érvényességigényével lép fel, és az adott helyzetben a szóbanforgó egyházi gyakorlat időszerűségét nem mérlegelve a célszerűséget teszi kockára.[10] Országhatáron túli kapcsolatokról beszélve megkerülhetetlen egy adott közösség (közösségek) valóságának és igényeinek megismerése, egy olyan párbeszéd révén, mely nem a szubjektív tapasztalat igazságérvényességét részesíti előnyben, hanem objektívigazságra kívánja kapcsolatait építeni.
PRAXEOLÓGIA ÉS BENNE A VÍZIÓK SZEREPE
Amennyire fontos kérdés az egyházi gyakorlat mércéje (kritériuma) és aktualitása (időszerűsége) egy konkrét közösség kontextusában, éppen annyira döntő jelentőséggel bír a praxis alakulása és fejlődése. Állandóan törekedni kell a célszerűség és időszerűség értelmében bizonyos fejlődésre, az egyházi gyakorlat állandó korszerűsítésére. A korszerűsítés szükségessége indokolja tulajdonképpen a praktikus (gyakorlati) teológiai kutatás létjogosultságát, melyet az alapvető pasztorális keretében praxeológiának neveznek.[11] A praxeológiai kérdésfeltevés tehát így hangzik: merre fejlődhet és alakulhat a jövőben kapcsolatépítésünk, milyen vízióink vannak?
Paul M. Zulehner gyakran hangsúlyozza a víziók fontosságát. Meglátása szerint víziókra szükség van, azért, hogy tudjuk merre tartunk, és felismerjük, ha irányt tévesztettünk.[12] Víziók nélkül nincs célszerű egyházi gyakorlat, közös víziók nélkül pedig nincs eredményes kapcsolatépítés sem határon innen, sem határon túl. A víziók motiválnak, orientálnak és ugyanakkor gyakran kritizálnak is. Ha egy intézmény már nem képes víziókat megfogalmazni, akkor olyan keserű sorsa lesz, mint Izraelnek volt, amikor már „nem fordult elő gyakran látomás sem“ olvasható az 1 Sám 3,1-ben.[13]
Ilyen értelemben a határon túli kapcsolatok építésének közös víziója a szerető párbeszéden alapuló keresztény jövő alakítása, az együttgondolkodás lehetőségének kihasználása, melynek része a múlt objektív igazságainak elfogadása, mely a Szentírást idézve (Jn 8,32b) „szabaddá tesz”, de nem útvesztője a szubjektív igazságok érvényességigényének akarása. Ez egy folyamat nem egyszeri feladta, hanem néha az emberi határokon túli lehetőségek kiaknázása a párbeszédben megvalósuló kapcsolat révén. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az együttgondolkodás lehetősége, a kapcsolatteremtés gyakran a félelem akadályába ütközik, és kihasználatlan marad. A félelem pedig kapcsolatokat rombol, ellehetetleníti egy közösség életét.[14]
Az egyházi gyakorlat – annak különféle megvalósulási formái – az Egyházfórum tevékenysége, kapcsolatépítések csakis a félelmeknek elébemenő szeretet praxisával működhet együtt Krisztus megváltó művében, a kersztény jövő építésében. Az egyházi gyakorlat mely a szerető Istenről tesz tanúságot, az emberek félelmét veszi el, hogy ezáltal szabaddá váljanak a szeretetre, vagyis az Istennel való életre, a gondolkodásra és az egyház és ezáltal a társadalom építésében való konstruktív részvételre, felelősségvállalásra. Ebben segíthet továbbra is az Egyházfórum határon innen és túl.
CSISZÁR KLÁRA
[1] L. Zulehner, Paul M.: Pastoraltheologie Bd. I., Fundamentalpastoral, Düsseldorf 21991.
[2] L. ehhez bővebben Wildmann János: Egy reformzsinat üzenete. Gyakorlati teo-trillógia II. Kriteriológia, Pécs 2006.
[3] L. Zulehner, Paul M.: Élő egyházközség – az ember szószólója (Biblikus meditáció Mt 8,1-4-ről). In: Egyházfórum 1988/1-2, Luzern 1988, 8-19.
[4] L. URL: http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Hat%C3%A1r (2011.10.02.).
[5] Személyes visszaemlékezés.
[6] A realitás megismerése elengedhetetlenül fontos, hiszen napjainkban a médiák csatonáin keresztül is tapasztalható, mennyire más-más valóságok jellemzik néhány száz kilóméteren belül az adott közösségeket: pl. A romániai katolikus egyház gyakorlata nem él az állandó diakonátus lehetőségének kihasználásával, a magyar katolikus egyházban egyre inkább hallani a tridenti (háttal, latin nyelven történő misézés) divatszerűségét, az ausztriai katolikus papok pedig mindezzel egyidőben engedetlenségre szólítják fel paptestvéreiket (Aufruf zur Ungehorsamkeit 2011). Ezek a valóságok nem minősítést várnak, hanem csupán a helyi egyházak más-más valóságának egy-egy apró szegmensét próbálják érzékeltetni!
[7] vö. Zulehner, Paul M.: Fundamentalpastoral, 140-144.
[8] L. Wildmann János: Katolikus tükör. A magyar egyház és az európai integráció. Gyakorlati teo-trilógia I. Kairológia, Pécs é.n.
[9] L. Rahner, Karl, Vorgrimler, Herbert, Kleines Konzilkompendium, Freiburg-Basel-Wien 352008, 85-92.
[10] L. Kreiner, Armin: Párbeszéd és igazság viszonya az egyházban 146. [Vik János fordítása] In: Korpics Márta, Szilczl Dóra: Szakrális kommunikáció: A transzcendens mutatkozása, Budapest 2007, 143-156.
[11] Vö. Zulehner, Paul M.: Fundamentalpastoral, 247.
[12] L. URL: http://homepage.univie.ac.at/paul.zulehner/php/Paul2/index.php?id=41 (2011.10.02. 23:47).
[13] Ld. URL: http://homepage.univie.ac.at/paul.zulehner/php/Paul2/index.php?id=41 (2011.10.02. 23:47). Érdekes megfigyelni, hogy a Szentírásban Isten az üdvtörténet lényeges fordulatai előtt álomban, látomásban szólítja meg az embert: a két József esetében, Putifar és Mária kapcsán. Az egyházatyák is előszeretettel inspirálódnak az álomban megjelenő látomásból, és spirituális jelentőséget kölcsönöznek az álomnak, a látomásoknak.
[14] A megvalósuló egyházi gyakorlat során tapasztalható, hogy esetenként félelemből nem elegyedünk párbeszédbe egyházon belül egymással vagy egyházként a társadalommal. Amikor félelemből ilyen hibákat követünk el, vagy ami még ennél is rosszabb, mi magunk keltünk félelmet akár a legkisebb közösségen belül is, nem a keresztény hitünkben elő Istenről teszünk tanúságot, és letérünk egy esetleges közös vízió útjáról.