Megjelent az Egyházfórum 2011/3. számában
ARCOK A KÖZPONTI SZEMINÁRIUMBÓL A FORRADALMI ÉS A BUKÁS UTÁNI IDŐBŐL – BM ÉS ÜGYNÖKI JELENTÉSEK, PERIRATOK[1]
A forradalom
2011. október 23-án volt 55 éve, hogy puskaropogás, gránátrobbanás hangja borzolta a sötétbe borult Budapesti Központi Szeminárium lelkigyakorlatos csöndjét. Olvasólámpák gyúltak, a felriadók több kerti ablakot kinyitottak és hallgatták a közeli Nemzeti Múzeum irányából jövő hangokat. A Szemináriumban teljes szilencium volt, a növendékek többsége szentelésre készült. Krisztus Király vasárnapján (akkor még október utolsó vasárnapján ünnepelte az egyház) kapták az elsőévesek a reverendát, a másodévesek a tonzúrát, amellyel hivatalosan a klérus tagjai lettek, a harmad- és negyedévesek a kisebb rendeket, az ötödévesek a(z akkor még volt) szubdiakonátust, az alszerpapi rendet.
Ebbe a várakozásba, lelki csendbe robbant bele a szokatlan hang. A növendékek többsége barátaik, civil hallgatótársaik révén és sokan családjuk közvetítésével ismerte a kialakult társadalmi helyzetet, hallott az értelmiség gyűléseiről, olvasta a becsempészett, (tiltott) főként irodalmi sajtót, ezért legtöbbünket nem ért váratlanul a szokatlan hang: kitört a forradalom (?).
Az elöljárók nem adtak tájékoztatást, külső kapcsolat nem volt, bár volt egy-két, szigorúan, kicsapás terhével tiltott detektoros rádió, amelyben folyamatosan zenét lehetett hallani. A társalgók rádiói némák maradtak.
Október 25-én, csütörtökön, a parlamenti sortűz sebesültjeivel a Kecskeméti utcán száguldottak a klinikákra a vijjogó mentőautók, majd teherautók is. A bátrabbak az Egyetemi templom tornyából néztek ki. A további szilencium hivatalos és látszólagos volt. Suttogva terjedtek a hírek.
A felszentelt hatodévesek küldöttsége Kuklay Antal vezetésével ment a rektorhoz, Halász Györgyhöz, a hírhedt békepaphoz, hogy engedélyt kérjenek és kimehessenek a kórházakba lelki és fizikai segítséget nyújtani a sebesülteknek, de az elöljáróság elutasította őket, és a lelkigyakorlatot vezető váci kanonok is nyugtatta és maradásra intette őket.
Október 27-én, szombaton vége lett a lelkigyakorlatnak.[2] A szenteléseket a kialakult helyzetre tekintettel december 8-ára helyezte át a szeminárium vezetősége.
Kuklay Antal telefonon körbehívta a kórházakat, megkérdezte van-e papjuk. Ha a válasz nem volt kielégítő, akkor kiment, tájékozódott, beosztotta a jelentkező ifjú paptársait, és kettesével kiküldte a kórházakba. Többségük esténként visszatért a Szemináriumba, de voltak olyanok is, akik több napig folyamatosan kint maradtak, Varjú Imre is vagy a törékenybb fizikumú Schimmer József is. A kórházi munkában rajtuk kívül Marcheschi Károly, Mézner Ferenc, Varjú Imre és Zöldi Sándor is részt vállaltak.
Tabódy István[3] (az évfolyamtársainál jóval korosabb, katonatiszti múltú) III. éves növendék megszervezte, hogy a jelentkező alsóbb éves kispapok kettesével felkeressék azokat a kórházakat, ahol sebesülteket ápoltak, és összeírják az ott fekvők nevét, címét, hogy hozzátartozóikat értesíteni lehessen. Ezeket a jegyzékeket Tabódy az újonnan alakult Keresztény Ifjúsági Szövetségbe továbbította.
Többen kerestek kapcsolatot[4] az alakuló Egyetemi Forradalmi Ifjúsági Szövetséggel, és küldöttségbe ment Vénusz Gyula IV. éves, Vigh Szabolcs IV. éves, Nagy Jenő IV. éves és Fábián István IV. éves a szomszédos egyetemi épületbe, a tárgyalásokra azzal a javaslattal, hogy az Akadémiát régi egyetemi kari rangjára emeljék vissza.
Október 29-én – mint később megtudtuk – több kispap[5] arról tanácskozott, hogy, ki kellene adniuk egy vallásos követeléseket tartalmazó röpiratot. Megállapodtak, hogy valódi vallásszabadságot, valamint Mindszenty szabadon bocsátását követelik. Kuklay felkereste Iván Lászlót, aki az Akadémia jegyzetsokszorosító csoportjának a vezetője volt, és tudott a röpirathoz papírt és sokszorosító gépet biztosítani. A stencilre írást Iván László az egyik növendék Erika gépén maga végezte el. A munkában Fábián István, Nagy Jenő és Vénusz Gyula IV. évesek vettek részt. A röpcédulák terjesztésében Marosfalvy László VI. éves és Brunner Tibor civil hallgató (mindkettő jezsuita növendék), és feltehetően más ismeretlen szerzetesek és civil hallgatók is segédkeztek.
Egy második röpcédula is készült, amely 8 pontban követelte a Rákosi-rendszer egyházellenes bűntettei felszámolását: a bebörtönzöttek szabadon bocsátását, az ÁEH és a békapapok támogatásának megszűntetését, a katolikus sajtó szabadságát, a szerzetesrendek visszaállítását, a hitoktatás és az oktatás szabadságát és a Vatikánnal való kapcsolat helyreállítását. A felhasznált anyagok (stencil, festék, papír) költségét Kuklay Antal fedezte, és Iván László, mint eladott akadémiai jegyzetek bevételét könyvelte el.
Október 31-én híre jött,[6] hogy Mindszenty kiszabadult, és az egykori, várbéli palotájában fogadja a látogatókat.. Nagy hirtelenül csoport szerveződött: a rektor, a spirituális, prefek-tusok és néhány növendék, és indultak a várba, de mire felértek, Halász György levált a csoportból, eltűnt és több napig megbújt valahol, mert később, amikor forradalmárok keresték (állítólag ÁVH-s fivére miatt), sehol sem találták.
A hercegprímás néhány percre örömmel fogadta a látogatókat, megígérte, hogy este lejön a Szemináriumba. Erre a találkozóra megszervezték a fiatal budapesti papok gyűlését, de a bíboros nem jött, Szabó Imre segédpüspök, budapesti helynök vezette le a gyűlést, amelyen a papság (láthatóan előre megírt) követeléseit, javaslatait foglalták pontokba. A papi gyűlésen részt vettek a presbyter-növendékek is, és Marosfalvy László VI. éves javasolta, hogy le kellene foglalni az ÁEH irattárát, nehogy elkallódjanak fontos dokumentumok. Ezzel a papi gyűlés is egyetértett, úgyhogy másnap reggel Marosfalvy felkereste a bíborost, aki fogadta, a javaslattal egyetértett, és katonai védelmet jelölt ki melléjük. Csatlakozott hozzájuk Turcsányi Egon nyugdíjas pap, a háború előtt szélsőjobboldali képviselő, aki akkor éppen a hercegprímás mellett (önjelölt) a titkári tisztséget látott el.
November 3-án (az egykor volt, és hirtelen reaktivált) katonatisztekkel megerősített, Turcsányi E. vezette bizottsághoz csatlakozott néhány kispap is: Marosfalvi L. VI. éves, Kuklay Antal VI. éves, Vígh Szabolcs IV. éves, és Vénusz Gyula IV. éves is, de addigra már más „forradalmi” csoport is igényt tartott az épületre, akik látva a hivatalos katonai kíséretet, átengedték a terepet. Turcsányi E. Telepó Sándor ÁEH csoportvezetővel, aki néhány tisztviselővel a helyszínen tartózkodott, felnyittatta az irattárat, amelyet a katonák sebtében zsákokba gyömöszöltek és teherautóra raktak. A reverendás kispapoknak nem jutott ebből a munkából, ők inkább csak a felügyeletet látták el. Turcsányi E. és a katonai kíséret elszál-lította az iratok egy részét, a kispapok pedig hazatértek a Szemináriumba.
Tabódy Istvánt,[7] aki a hercegprímással még annak veszprémi püspöksége idejéből családi kapcsolatban állt, felhívták a várba és utasítást kapott, hogy szervezzen kispapi csoportot másnapra, az ÁEH maradék iratainak az elszállításához. Erre azonban a reggelre kitört harcok miatt már nem kerülhetett sor, Tabódy felhívta Mindszenty vári titkárságát, ahol közölték, hogy az utasítás már tárgytalan.
November 4-én megkezdődött[8] az ELTE szomszédos épületének a forradalmároktól való megtisztítása. A fiatalok mentésében segítséget nyújtott a Kuklay Antal szervezte csoport, amelyben Nagy Jenő, Vénusz Gyula és Vígh Szabolcs is részt vállalt. Kuklay előre gyűjtött kispaptársaitól reverendákat, amelyekbe a menekülők beöltözhettek. Kinyitotta az Egyetemi templomi kripta ajtaját, amelyen át az egyetemi épületből át lehetett jönni, és a Szemináriumon vagy a szomszédos Veres Pálné utcai tömb udvarán keresztül távozni tudtak. Az „ostromló” szovjet és magyar katonák az egyetemi épületet üresen találták.
November 5-e után, a harcok idején[9] több presbyternövendék járt ki – élete kockáztatásával – kórházi szolgálatra. Legtovább talán Schimmer József, aki egészen karácsonyig kijárt a Péterfy Sándor utcai kórházba. Amikor az elöljáróság felelősségre vonta szabályszegése miatt, a házirendnél magasabb rendű papi felelősségre hivatkozott.
A Szeminárium vastag falai, vagy a kispapok vélt védettsége megőrizte a lelkekben a forradalmi lángot és hangulatot. Az élmények és emlékek nem múltak el nyomtalanul. A forradalom szabad napjaiban a sétákon szerzett utcai benyomások, pl. a Rákóczi úton a Gázművek épülete tetején felcsattanó lövések, állítólagos ÁVH-sokat keresve és üldözve, vagy a Szentkirályi utca sarkán csomagoló papírral letakart zöld parolis egyenruhás holttest: „Így hal meg minden ávós” felirattal, vagy a betört ablakú érintetlen kirakatban „Ne nyúlj hozzá, nem a tiéd” felirat.
A társalgók rádióit szabad időben bekapcsolták a szobafelelősök, és egy ideig szabadon lehetett hallgatni a Vatikáni Rádiót és más nyugati adókat. Majd az elbukott forradalom csendje nyomasztotta az ifjú növendékeket, és tette hallgataggá az elöljárókat is.
Az élmények azért kikívánkoztak, és csak kevesen tudták, hogy születik egy forradalmi röpirat, a „Kedves Barátom” kezdetű, később „Péter levélnek” keresztelt összeállítás, amely az élménybeszámolókból, versidézetekből állt, és XII. Piusz pápa (elsősorban a magyarokhoz intézett) megnyilatkozásait tartalmazta.
November 25-én az akkor 100 évesnél öregebb központista önképzőkör, a Magyar Egyházirodalmi Iskola (MEI), amely hajdan a magyar nyelv reformját és az egyházi irodalom fejlesztését volt hivatott ellátni, rendes havi ülésén Varjú Imre tartott előadást, vagy inkább élménybeszámolót: „Várják-e a papot a mai világban” címmel.
December 8-án pedig ünnepi ülés volt, amelyen az új szentelteket a VI. éves Schimmer József köszöntötte, kiemelve, hogy „a hősies küzdelemben sokat szenvedett, Krisztusra éhes magyar nép vezetésében lesznek munkatársak.”
1957
1957 január 1-jét követően a VI. évesek többsége papi beosztást kapott. Így Kuklay Antal Szikszón, Nagy Árpád Gyálon, Nyögéren Schimmer József 2 hónapig, majd utána Pavlics István, illetve Varjú Imre Pécelen, Zöldi Sándor pedig a váci egyházmegyében.
Az egyházpolitikát a háttérből titkosan irányító BM elégedetlen volt az államszervezet gyengülésével, és szigorú megtorlást tervezett a konszolidáció idejére. A forradalomban kiszabadult papokat és egyházi személyeket letartóztatták, börtöneikbe visszavitték, így akartak nyomást gyakorolni a lélegzethez jutott egyházkormányzatra. Visszavontak minden kedvezményt, amely a rendezetlen körülmények között a püspöki kar kezdeményezésével vagy a főpásztorok intézkedéseivel időlegesen megvalósult.
A Központi Szemináriumban senki nem tudta,[10] senki nem sejthette, hogy a forradalmi napokban, a rektor szökése után, „a vezetéssel Mindszentytől megbízott dr. Semptey László vicerektor „Hívő” fedőnéven évek óta ügynök, ellenőrzött, megbízható, értékes,” hogy a nyomozás és a felderítés belülről történik, önkéntesen, napról napra. A további események ismerete is többnyire az ő jelentéseiből származik:
Március 24-én az esti órákban érkezett Budapestre, püspökkari konferenciára Hamvas püspök, aki a Vicerektornak „négyszemközt mondta el a véleményét, amely szerint rossz előérzetei vannak a 26-ai tárgyalással kapcsolatban. Szűklátókörűnek mondta a püspököket, hogy ide engedték jutni a helyzetet. Nekik decemberben kellett volna az állammal mindent megbeszélni. Akkor hívták a püspököket, akkor lehetett volna kedvező elintézést kapni, akkor a légkör igen kedvező volt. Azt sem tudja, ki befolyásolta Grősz érseket, hogy nem jött tárgyalni. Gyanúja Szörényi Andor akadémiai tanárra van, akit arra kért, hogy vigyen el egy levelet Kalocsára, de egyszerűen nem utazott el, sőt őt magát Hamvast is arra akarta rávenni, hogy ne menjen el az ÁEH-ba az elnökhöz, amikor külön személy szerint hívták őket.[11]
A BM reflexiója Hamvas mondatára „Hívő”jelentésén: „Szörényi biztonsági őrizetbe helyezése nem csökkentette, hanem fokozta aktivitását. keressük fel, és figyelmeztessük. Ha ez nem járna sikerrel, kompromittáljuk a politikai rendőrséggel való kapcsolata címén.”
A szándéktalan (?) – szándékos feljelentések és az eredményes felderítés
„Varjas Győző szombathelyi titkár a kalocsai sofőrnek elmondta, hogy milyen írásokat, röpcédulákat, feljegyzéseket, fényképeket stb. találtak Szombathelyen. Varjastól is hallottam – írja „Hívő” – (Zemplén Györgynek szintén elmondta), hogy Lelkesnél és Patakinál is találtak egy sokszorosított írást a forradalmi időkről, amiben külön szerepel a Központi Szeminárium is, hogy miként élte át az ellenforradalmi napokat. Varjasnak az a benyomása, hogy azt a Központi Szeminárium növendékei állíthatták össze, vagy valaki, akinek a kispapjai mondták el a dolgokat.”
Zemplént ez a dolog nagyon megdöbbentette, mert sokszorosító gépe csak az Akadémiának van a Központi Szeminárium épületében, s az Akadémiának Zemplén a tanármegbízottja a sokszorosítási dolgokra. Neki egy Iván László nevű kalocsai növendék a segítője, s ez kb. két hónapja említette neki, hogy a kispapok valami írást akarnak sokszorosítani az ellenforradalmi napok történeti leírásáról. Erre a bejelentésre Zemplén külön elzáratta a sokszorosítógépet. Kizártnak tartja Zemplén, hogy azt az írást, amit Szombathelyen megtaláltak, az Akadémia gépén sokszorosították volna. Eddig Zemplén a dologgal nem törődött, de most majd ki fogja vallatni Iván Lászlót, hogy mi is ez az írás, ki szerkesztette, hol sokszorosították, hogyan került Szombathelyre belőle.
A BM utasítása „Hívő”-nek: „a Szombathelyen megtalált ellenforradalmi anyaggal kapcsolatos hangulatot használjuk ki. Zemplén tanárral közösen próbálja megtudni, hogy kik segédkeztek a sokszorosításban, valamint beszélgetések során próbálják kikérdezni a kispapokat arra vonatkozóan, hogy kik vettek részt közülük az ÁEH kirablásában.
Április 12-én készült „Hívő” újabb jelentése: „Iván László IV. éves kalocsai papnövendék felkeresett,[12] és szóba hozta azt a „Kedves Barátom” kezdetű sokszorosított írást,, amiben az ellenforradalmi időkből feljegyzések vannak egybegyűjtve. Határozottan állítja, hogy ez nem a Központi Szemináriumban lett sokszorosítva. Hogy hol, azt ő nem tudja. Ő csak annyit tud, hogy itt akarták sokszorosítani, de neki gyanúja támadt erről, s ezért jelentette Zemplén tanárnak, aki biztosabb helyre záratta el a gépet. Azok, akik ezt meg akarták csinálni, már nincsenek az intézetben. Ezek felszentelt növendékek voltak, azóta az intézetből elhelyezést nyertek. Köztük az elsősorban szereplő Marosfalvy László volt, aki azóta külföldre távozott.
Iván szerint az a legjobb, ha esetleges nyomozás alkalmával mindent Marosfalvyra kellene hárítani, ebben meg kellene mindenkinek egyezni. Megemlítette Varjú Imre nevét, hogy neki szerepe volt az írásos megszövegezésben. Varjú szerzett stencilpapírt a sokszorosításhoz. Erre a szöveget Marosfalvy gépelte, és kivitték valahová sokszorosítani, mert az Akadémia gépét nem tudták megszerezni. Varjú a Magyar Iskolában is tartott egy felolvasást, ami nagy részben azonos – Iván szerint – a sokszorosított szöveggel.
Iván azt mondja, hogy ő maga a sokszorosított szöveget nem ismeri, nem is látta, a tartalmát egy civil bejárótól tudta meg. Iván szerint nem valószínű, hogy a Központi Szemináriumban volna egyetlen példány is, mert amikor meghallották, hogy találtak belőle Szombathelyen, akkor a kispapok mindenféle újságot, könyvet és írást kivittek máshová, biztonságos helyre. Ha volt abból a sokszorosításból, akkor azt is minden valószínűség szerint kivitték.
Azt állítja Iván, hogy az egész ügyben csak olyan hatodévesek szerepeltek, akik már nincsenek az Intézetben. Alsóbb évfolyamosok közül csak olyanok vannak itt, akiknek az lett volna a szerepük, hogy a sokszorosítás fizikai munkáját elvégezzék.
A BM elemző javaslata: „hallgassuk ki Iván László IV. éves teológust, aki részleteiben ismeri ez ellenforradalmi irat készítését és készítőjét, valószínűleg azokat is, akik részt vettek az ÁEH kirablásában. Iván László kihallgatása után pedig Varjú Imre káplánt.”
Intézkedés végül is nem született, mert néhány nappal később Szombathelyről befutott az értesítés, hogy az ellenforradalmi brossura ügyében újabb jelentést kaptak.
Április 17-én a Vasmegyei Rendőrkapitányság[13] megkapta „Jóska” fedőnevű ügynök (fel)-jelentését az ellenforradalmi brossura ügyében. Ebben az időszakban ezen a fedőnéven jelentett Varjas Győző szombathelyi püspöki titkár, aki később „Zoli” néven is ismertté vált. Ebben a jelentésében az alábbiakat írta:
„Budapesten a kispapok szíve vágya volt értesíteni a többieket, mi történt a rettenetes ellenforradalmi időkben. A kispapok eléggé kivették részüket benne. Néhány kórházban működött. Egy szombathelyi teológus annyit dolgozott, hogy összeesett. A Szeminárium konyhája pedig főzte a kosztot az ellenforradalmi civil egyetemistáknak.
Elöljáróknál érdeklődtem /Semptey, Zemmplén/ azt állítják, tőlük kérték a kispapok a sokszorosítót, de ők ezt megtagadták ismételten. Azonban a tiltás ellenére megcsinálták a brossurát, több száz példányszámban lehet.
Ide az egyházmegyébe 8 db-ot adtak. Lelkesnek, Patakinak adtam. A püspök elégette. Ide hozzám Schimmer József szombathelyi teológus és Marosfalvy László hozták. De a többi példányt nem kézbesítettem, hanem illetékes helyre adtam.”
Az ORFK II/3-g alosztálya[14] összesítette a jelentéseket és tervet készített a végrehajtandó intézkedésekre: „1./ „Hívő” ügynököt eligazítjuk tovább foglalkozzon Iván Lászlóval. 2./ Egyidőben ellenőrizzük a szeminárium növendékei közé való beépülés lehetőségét, akár bevezetés, akár beszervezés útján. 3./ Részetesen kihallgatjuk Lelkes József papot. 4./Ennek eredményétől és „Hívő” ügynök további jelentésétől függően Iván László növendék és Varjas kihallgatását, mivel az ügynök további helyzetét veszélyezteti, dekonspirálhatja. 5./ Megszervezzük a Központi Szemináriumban lévő írógépek írásminta vételét. 6./Javaslatot teszünk további intézkedésekre.”
Április 25-én a II/3-g alosztály[15] képviselője közös találkozót szervezett a 3/d alosztály által tartott „Hívő” ügynökkel. A szombathelyi alosztály által foglalkoztatott „Jóska” fn. ügynök arról tett jelentést, hogy a „Kedves Baráom”-ból 8 példányt kapott, amelyeket Schimmer J. és Marosfalvi L. vitt le hozzá Szombathelyre. „Hívő” emlékezete szerint Schimmer J. két alkalommal járt 1957-ben Szombathelyen. A másik kérdés az volt, hogy kik voltak azok a papok, akik kijártak a kórházakba. „Hívő” elmondta, hogy tudomása szerint Kuklay Antal volt a másik pap. Kuklay és Schimmer nem tartoznak szorosan egymáshoz.
A korábbi jelentésekben, mint érdekes személy merült fel Bodó Károly, aki legjobb barátságot Vénusz Gyula és Iván László papnövendékekkel tart fenn.
„Hívő” szerint Ivánnak feltétlen tudnia kell a Szemináriumban történt dolgokról, a brossura szerkesztéséről, az anyagok kihordásáról és terjesztéséről.
Intézkedés: „Hívő” jelentést ír május 3-ra Schimmer, Bodó, Iván László, Varjú nevezetű papokról, és a jelentés értékelése után realizálási tervet készítünk.
Május 6-án a II/3-g alosztály[16] összefoglalót készített a II/3-c alosztály jelentései alapján. Szombathelyről megszerezték a házkutatásában szereplő brossurát. Pataki László őrizetes vallomása szerint a stencilezett anyagot lezárt borítékban, nevére címezve a szobaajtaja alatt becsúsztatva találta meg.
„Hívő” jelentése szerint Iván Lászlónak feltétlenül tudnia kell a brossura előállításáról, sokszorosításáról valamint a más helyre szállított ellenforradalmi írásos anyagokról. Mint gyanús személy merült fel Bodó Károly bejáró hallgató és az Akadémián tanuló Vénusz Gyula papnövendék.
A fentiek alapján kutatást folytattunk olyan szemináriumban lévő papi személyek után is, akik bár a kihallgatásoknál és ügynöki jelentéseknél nem merültek fel, de akik különböző kórházakban részt vettek sebesültek ápolásában, ezt a brossurában később leírták.
Az eddig meglévő adatok alapján 72 órás előállítást tervezünk az alábbi személyekre:
Iván László papnövendék, Varjú Imre káplán, Schimmer József akadémiai hallgató, Bodó Károly bejáró hallgató és Kuklay Antal papnövendék.
Május 7-én a Heves Megyei Rendőrkapitányság[17] Politikai Nyomozó Osztálya, Egerben feljegyzést készített a vizsgálati alosztályon lévő Zöldi Sándor és Nagy Árpád őrizetesek kikérdezéséről:
Zöldi Sándor elmondta, hogy Kuklay Antal volt, aki összeírta azokat a kórházakat, ahol sebesült harcosok voltak, és megszervezte a papok kimenetelét. Részt vett Mézner Ferenc hallgató is, aki Zöldivel együtt volt kint különböző kórházakban. A sebesült harcosoknak nyújtott lelki vigasz mellett tanulmányozták a hangulatát, valamint keresték azt a lehetőséget, hogyan lehet az ifjúsághoz behatolni. Elmondotta, hogy Varjú Imre, azóta Pécelre helyezett káplán volt, aki éjjel-nappal a Bakács téri kórházban dolgozott a sebesültek között. Miután a kórházból visszatért, elmondta különböző élményeit, hogy a Bakács tári templomban részt vett egy katonai gyászmisén, ahol az oltár előtt egy igen magas rangú tiszt feküdt hordágyon. Megjegyzés: Ennek leírása szerepel a „Kedves Barátom”-ban is. Kuklay egy alkalommal reverendát kért tőlük „forradalmárok” szöktetésére.
Schimmer Józseffel kapcsolatban elmondta, hogy aktívan részt vett a kórházi munkában, majd az ellenforradalom leverése után a kétnapos sztrájk idején Schimmer vezette azt a küldöttséget, amely bejelentette a dékánnál, hogy a hallgatók is sztrájkolni fognak.
A „Kedves Barátom”-mal kapcsolatban további vallomáson kívül annyit mondott el, hogy 1957. január 3-án kapott egy példányt Varjú Imrétől, hogy vigye azt el Nagy Árpád nevű lelkészhez. Január 28-án kapott egy másik példányt Marosfalvy Lászlótól saját céljára.
Nagy Árpád őrizetes a korábbiakhoz hasonlóan igyekezett tagadni, elmondotta azonban, hogy április 14-én, miután anyját letartóztatták, felment a Központi Szemináriumba, hogy értesítse a növendékeket, mely szerint vigyázniuk kell, lehetőleg semmisítsék meg a brossurákat.
Május 10-én a Szeminárium két növendékének (Iván László és Schimmer József) letartóztatása után[18] „Papp Imre szobájában összejöttek: Radó Polikárp, Semptey László, Félegyházi József, Bánk József, Fábián János, Papp Imre, kb. egy óra hosszat tartott a beszélgetés. Az általános hangulat leverő volt. Mi lesz még? Miért történt ez?
Főleg Radó félelme ülte meg a tárgyalást, igen nagyon fél, hogy a sokszorosítógép miatt baja lesz neki is, Zemplénnek is. A sokszorosítógép körüli szabálytalanságok, a rendetlen kezelés, az ellenőrzés hiánya mind szóba került. Radó mindig másokat szid és okol, hogy most mások miatt kell neki helytállnia. Bosszantja őt, hogy miért nem nézett a dolgok után, hiszen végeredményben most ő a dékán, és neki mindent kellett volna pontosan tudnia.
Félegyházi prefektus a növendékekre mondott el sok neheztelést, hogy azok engedetlenek, az elöljárók háta mögött csinálnak mindent titokban, hogy az ő szándékait meghiúsítsák. A saját felelősségüket hangoztatják neki mindig, arra nem gondolnak, hogy az ő eljárásukból milyen kár háramlik még az elöljárókra és az intézetre.
Bánk József az Akadémia személyzetének a rendetlenségét emlegette, hogy azoknak nem parancsol senki sem, és azt csinálnak, amit akarnak. Egyébként Bánk úgy gondolja, hogy ezeket a fiatalokat megfélemlítik, és újra elengedik. Csak vigyázni kell majd, hogy ha valamelyik hamar visszajön, akkor azt szabadságolni kell, mert hátha megnyerték valamelyiket besúgó szerepre, és akkor jobb az ilyet hamar hazaküldeni innét.”
„A növendékek egy része a letartóztatásról és a házkutatásról csak másnap értesült. Nagy lett a rémület, a kérdezősködés, mesélés, ki mit látott, ki mit hallott. Szombaton a Szeminárium épülete tele volt füsttel: égettek mindenfélét, s a füst kihúzódott a folyosóra. Még hétfőn is tele volt a Ház füsttel. Mézner Ferenc VI. éves növendéknek éppen a szobájába léptem, amikor a mosdókagylójában égetett valami papírt.”
„Vénusz Gyula különösen nagy hangon mesélgetett, minthogy tanúnak került Iván László szobájába. Mesélt mindenfélét, kinagyította a dolgokat. Vénusz elővette Fábián prefektust: Tudja-e az elöljáróság, hogy a két növendéket hová vitték? Tett-e valamit az elöljáróság az elvitt növendékek érdekében?
Félegyházi prefektus mondta, hogy most ezzel lázít Vénusz, hogy az elöljáróság semmit nem tesz, és nem törődik a két növendék sorsával.”
Május 11-én Pécelről bejött egy ember[19] és a portással közölte, hogy Varjú Imre káplánt elvitték. Ennek következtében most számítanak még egyes letartóztatásokra. Alighanem Vénusz számít, mert nagyon zavartan és szemtelenül viselkedik.
„Bodó Károly nővére Fábián prefektusnak elmondta, hogy Bodót 10-én elvitték. Panaszkodott, hogy nagyon szigorúan és keményen viselkedtek. Szerette volna tudni, hogy a Szemináriumban mi volt. Fábián nem sokat mondott. Nyugtatni akarta őt, hogy ne csináljanak most semmit, mert semmi célja nincs annak. Szabó Imre püspök elmondta, hogy Bodó nővére nála is járt, és nagyon követelően közbenjárást kért. Lerázta őt Szabó püspök avval, hogy neki semmihez semmi köze nincsen már.”
„Semptey szobájában összejöttek: Radó, Félegyházi, Fábián, Papp Imre, Zemplénnek is kellett volna jönnie, de nem jött. A tennivalókról volt szó. Mindjárt első volt, hogy Endrey püspöknek jelenteni kell a dolgot. Azután, ha nem jön vissza Schimmer és Iván, akkor írni kell a szüleiknek, mert más úgy sem tehet semmit sem, csak a szülő, testvér stb.
Az elöljárók között komor volt a hangulat, hogy miért kellett ennek történnie. Az egységes fegyelem hiánya és az elöljárók közti egyet nem értés, hogy mindig vannak, akik azt akarják engedni, amit a kispapok kívánnak. Az elöljáróknak nem lehet semmi szava sem, csak vezetni engedik magukat a kispapoktól. Ha a kispapok megtartották volna a házi szabályokat, és az elöljáróknak engedelmeskednének, nem történt volna meg ez. Ezeket Semptey mondta.
Papp Imre állítása, hogy nem lehet az elöljáróknak baja a sokszorosítás dolgából, mert a gép az Akadémiáé, és hogy mert a kispapoknak nem volt annyi bizalmuk sem, hogy bemutatták, vagy csak megemlítették volna az elöljáróknak, hogy mire készülnek. Biztos tudták, hogy akkor nem valósulhatna meg semmi sem a tervükből. …”
„A megbeszélés rövid ideig tartott, mert Radó és Semptey elment Endrey püspökhöz, aki már hallott az elvittekről. Radó kijelentette, hogy ezek után lemond a dékánságról, de Endrey mosolygott, hogy ezzel a felelősségre vonás elől úgy sem szabadulhat meg. Nagyon elítélőleg nyilatkozott Radó Endrey előtt egyes tanárokról, akik őt, mint dékánt semmibe veszik. Endrey attól tart, hogy nagyon komoly következményei lesznek ennek az ügynek. Majd behívatják őt az ÁEH-ba, előadják, hogy mi történt a Szemináriumban, és akkor kívánságokkal lépnek elő, s kénytelen lesz engedni. S majd ha enged a kívánságuknak, akkor meg majd, (így mondta): kapok a KAPROCS-tól intő levelet. Már kapott a Katolikus Papok Rómahű Csoportjától levelet, amiben intik őt, hogy ne lépjen arra az útra, amit Hamvas püspök járt.
Érdemileg az ügyre nézve azt kérte Endrey püspök, hogy írásbeli jelentést kapjon. Tanárokat, elöljárókat nem hibáztat, mert tudja, milyenek a mai kispapok. Esztergomban is kapott a kispapoktól levelet, amit titokban csempésztek a levelei közé, és felszólították őt a „rendes magatartásra.” A levél aláírása: „Növendékpapság Forradalmi Bizottságának Igazgatósága” volt.
Zemplén György az egész dolgot kis dolognak mondta előttem, nem kell félni, pár nap múlva kijön mind a kettő. Őt csak annyiban izgatja a dolog, hogy a sokszorosítógép engedélye az ő nevére van kiállítva, de egészen nyugodt afelől, hogy a kispapok nem az Akadémia gépén írták az egészet.
Grősz érsek írásban is, élőszóban is értesült arról, hogy Iván László kalocsai kispapot elvitték. Nem nagyon érdeklődött a dolgok felől, de szidta azokat, akik ilyet végrehajtanak /”gaz-emberek ezek”/. Segíteni, vagy közbenjárni nem tud.”
Május 15-én Halász, péceli plébános[20] járt a Szemináriumban. „Mondta, hogy ők már jártak az ügyészségen. Varjú Imre a Fő utcában van letartóztatva. Az egyházi hatóság kérheti a gyorsított eljárást. El is mentek Kovács váci püspökhöz, azt tanácsolta, hogy ne kérelmezzenek ilyent. Várják meg a dolgok rendes menetét. Ő nem akar kérelemmel fordulni az ügyészséghez.”
Varjas Győző szombathelyi titkár közölte, hogy „nagyon meg van ijedve Kovács püspök, mert attól tart, hogy Schimmer lefogása az ő személyével van kapcsolatban. Varjas Győző maga is aggódik, mert neki Schimmer 7 db sokszorosított dolgot adott. Ebből egy példányt Lelkesnek, egyet Patakinak, egyet a püspöknek adott. Négyet elégetett. (Itt ellentmondásba kerül a saját ügynöki jelentésével – Szerk.) Később azt a példányt is elégették, amit a püspök kapott. Csak attól fél Varjas, hogy Lelkes azt mondta, hogy Marosfalvytól kapta a dolgot, holott ez nem igaz, Varjas adta neki.”
Május 17-én letartóztatták[21] Nagy Jenőt és Tabódy Istvánt. „Újabb félelem és aggódás ülte meg a kispapokat. Az elöljárók között általánosságban az a vélemény – ezt főleg Papp Imre hangoztatja – hogy Tabódy nem vett részt tevékenyen a sokszorosításban., sőt mindig csillapította a fiatalabbakat, és ellenezte az ő terveiket, azért aztán nem is volt a terveikbe beavatva.”
A mindig jól értesült Vit Gábor (nevét később Adriányira változtatta – Szerk.) „mondta nekem, hogy Tabódynak odamondtak a kispapok: „Te voltál katonatiszt,mikor ennyire gyáva vagy?” Ugyanakkor Vit Gábor azt is mondta nekem, hogy a Szemináriumból elvitt, ill. a Kispestről elvitt írógépet hiába fogják vizsgáltatni, mert nem azt használták, hanem egy másikat, ami magántulajdon volt, és azt a tulajdonostól úgy lopták el, az illető nem is tud róla, hogy az ő gépét használták, majd csodálkozik, ha azt a gépet is elviszik és rásütik, hogy az övén történt a sokszorosított szöveg gépelése. Számít Vit Gábor arra, hogy valamelyik letartóztatott majd kivallja, hogy kié volt a gép, amit használtak.” (Szerencsére a BM vizsgálók figyelmét elkerülte a jelentésnek ez a része, és nem hurcolták meg a közlékeny növendéket. – Szerk)
„Tabódy letartóztatását hivatalosan közöltük a fehérvári püspökkel. Shvoy püspök nagyon aggódik a fiúért. A konferencia előtt a folyosón beszéltem Shvoy püspökkel. Érdeklődött, hogy mit vittek el Tabódytól. Egy könyve volt a püspöknek Tabódynál, de a könyvet nem vitték el.”
„Schimmer Józsefnek a szombathelyi püspök adott kölcsön öt könyvet, szeretné azokat visszakapni. Megnéztük Schimmer szobáját, a könyvek nem voltak ott.”
„Kuklay Antalról azt mondta Brezanóczy, hogy a sárospataki plébánia könyvtárában elrejtett valami sokszorosító alkatrészeket, azokat is elvitték. Szerinte nem valami nagyjelentőségű az ügy, amibe a kispapok belekeveredtek, és hogy nem is lett volna semmi sem, ha nem kellene most valami, amivel a püspökökre hatást lehet gyakorolni, s szerinte erre az időre volt külön „időzítve” ennek az ügynek az előhozása.”
„Radó Polikárp Tabódyval kapcsolatban azt mondta, hogy neki nagyon furcsa lenne, ha Tabódyt az ÁEH Pasaréti úti házának kifosztásával kapcsolatban is vád alá helyeznék, mert Horváth János elnök azt mondta, hogy ezt az ügyet ő leállította. Tabódyval Radó beszélt no-vember 3-án és próbálta őt visszatartani attól, hogy kimenjen a kispapokkal a Pasaréti útra.”
A BM megjegyzései: „Az ellenforradalomban aktívan résztvevő növendékek közül a röpcédula alosztály 7 főt előzetes letartóztatásba helyezett … (amely) mind a tanárok között, mind a növendékek között nagy riadalmat vont maga után. A tanárok fel vannak háborodva /Radó, Zemplén, Félegyházi/ a növendékek cselekedetei miatt, félve attól, hogy a kormány ki fogja használni, s megtorolja, amely az egész intézményre kihat. „
Június 19-én készítette „Hívő”[22] ebben a témában utolsó jelentését: „A Szeminárium portásánál több alkalommal megjelent ismeretlen egyén, elkérte a portástól a lakó nyilvántartási jegyzéket és azt tanulmányozta.”
„A Hittudományi Akadémia dékáni hivatalában is jártak érdeklődni. Ezek nagyon sok beszédre adnak alkalmat, hogy miért jönnek, kit keresnek? Miért jönnek ilyen sokszor. Radó Polikárp most már biztos abban, hogy vele lesz valami. Most mindig őt keresik elsőnek. /Fábián János azt mondja, hogy biztos mulatnak Radó viselkedésén, és ezért keresik őt. A házkutatók elejtett szavaiból és azok továbbadásából egész mesék keletkeznek már. Különösképpen Artner Edgár viselkedése vált aggasztóvá.. Követeli, hogy egyházi vizsgálat tartassék, és az egyház a maga belső vonalán vizsgálja meg, mi történt a Szemináriumban, kit terhel a felelősség. Meg hogy el kell menni az ÁEH-ba, és megkérdezni, hogy mit akarnak tulajdonképpen. Artner attól is fél, hogy a Szemináriumot és az Akadémiát megszűntetik, és a házból minden holmiját igyekszik kimenteni a lakására. Zemplén György azt mondta, hogy nem is tudja megérteni, mi is az oka ennek a nagy és széleskörű nyomozásnak, hiszen sokkal nagyobb fontosságú ügyek várnak a kormányra, mint az ilyen kis dolgokkal való törődés. Szerinte, akárhogy is vesszük, nem lehet olyan fontos dolog a kispapok ellenforradalmi szerepének gyakorlati munkája. Még aztán ők maguk is beképzelik maguknak, hogy milyen nagy tetteket hajtottak végre.”
Szörényi Andor szerint: „ha akkor a Szemináriumban megfelelő rektor lett volna, az megakadályozhatta volna a kispapokat abban, amit tettek. Halász azonban alkalmatlan volt erre, mert nem rendelkezett tekintéllyel. Szörényi Andor a Hittudományi Akadémia jövő évi dékánja egyre jobban beleéli magát az új tisztségébe, és már emleget dolgokat, hogy ő mit, hogyan fog csinálni. A megerősítést a ppk. kartól várja.”
„Vénusz Gyula növendék nagyon sokat tárgyalja a kispapokkal és az elöljárókkal a letartóztatottak ügyét, és folyton azt a hangulatot szítja, hogy az elöljárók, az egyházmegyék semmit nem tesznek ezeknek az érdekében. Egyébként Vénusz egymás után elhagyta a vizsgáit, engedetlen, ezért a tanév végi információjában az elöljáróság kérni akarja Vénusznak Esztergomba való visszahívását.”
A nyomozás lezárása
Július 19-én a BM II/5-c alosztálya[23] összefoglaló jelentést készített: „ellenőrzött adataink szerint a Budapesti Központi Szeminárium hallgatói az ellenforradalom alatt aktív agitációt fejtettek ki. A szombathelyi és az egri alosztály részleges realizációt hajtott végre, amely az egész vonalon dekonspirálta az ügyet, egymást értesítették. Így 1957. május 8-tól szükségessé vált az ügy központból való realizálásának végrehajtása, amely során a mai napig letartóztatásba kerültek: Varjú Imre, Kuklay Antal, Marcheschi Károly, Nagy Árpád, Zöldi Sándor, Bagi István rk. papok, Schimmer József, Iván László, Bodó Károly, Tabódy István, Vígh Szabolcs, Nagy Jenő rk. papnövendékek, Brunner Tibor volt jezsuita szerzetes. Előreláthatólag még több pap és papnövendék fog letartóztatásba kerülni.
Így ma letartóztatjuk Néder Géza, Mézner Ferenc,Fábián István és Vénusz Gyula papnövendékeket. Ezzel egyidejűleg a hálózati operatív munkát tovább folytatjuk a felsőpapság és az egyházi vezetők … felderítésére.”
1958
A Népbírósági Tanács ítélete
Január 10-én a Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa[24] az alábbi ítéleteket hirdette ki:
A népidemokratikus társadalmi rend megdöntésére irányuló szervezkedésben
– Kuklay Antal III. r. vádlottat kezdeményezés és vezetés bűntettében 10 évi
– Vígh Szabolcs IV. r. vádlottal szemben az eljárást megszűnteti
– Vénusz Gyula V. r. vádlottat tevékeny részvétel bűntettében 6 hónapi
– Tabódy István VI. r. vádlottat előkészítés bűntettében 7 hónapi
– Varjú Imre VII. r. vádlottat kezdeményezés és vezetés bűntettében 4 évi
– Marcheschi Károly VIII. r. vádlottat kezdem. és vezetés bűntettében 5 évi
– Mézner Ferenc IX. r. vádlottat tevékeny részvétel bűntettében 1 évi
– Iván László X. r. vádlottat tevékeny részvétel bűntettében 8 hónapi
– Nagy Jenő XI. r. vádlottat tevékeny részvétel bűntettében 1 év és 6 hónapi
– Brunner Tibot XII. r. vádlottat tevékeny részvétel bűntettében 6 hónapi
– Fábián István XIII. r. vádlottat tevékeny részvétel bűntettében 6 hónapi
– Nagy Árpád XIV. r. vádlottat tevékeny részvétel bűntettében 1 év és 6 hónap
– Schimmer József XV. r. vádlottat izgatás bűntettében 6 hónapi
– Zöldi Sándor XVI. r. vádlottat tevékeny részvétel bűntettében 1 évi börtönre ítéli.
A vádlottakat az elzárás mellett pénzbüntetéssel, és elkobzással is sújtották. A fellebbezést a Legfelső Bíróság elutasította. Egy-egy büntetés letöltésekor a szabadulót a Szemináriumban hangos ujjongás és ünneplés fogadta. A BM illetékes osztályvezetője[25] a kirótt szabadságvesztéseket enyhe büntetésnek tartotta, amint arról 1958 decemberében (egy újabb konfliktus után) az ÁEH elnökét és a párt KB titkárát feljegyzésben tájékoztatta.
SZÉKELY TIBOR[26]
[1] Részletesebben és dokumentáltan ld. www.mek.oszk.hu/09500/09579
[2] Rövidítések: ÁBTL = Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára „Kispapok”, NBVII = Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa, MOL = Magyar Országos Levéltár visszaminősített titkos, és elnöki iratok.
Itt: ÁBTL NBVII. 4016/1957, 16. old.
[3] ÁBTL – NB VII. 4016/1957, 15. old.
[4] ÁBTL – NB VII.4016/1957, 19. old.
[5] ÁBTL – NB VII. 4016/1957, 17. old.
[6] ÁBTL – NB VII.4016/1957, 20. old.
[7] ÁBTL NB VII. 4016/1957, 26. old.
[8] ABTL 3.1.5. O-9964, 58. old.
[9] A Főv. Népbíróságnak 1957-ben megküldött MEI jkv.-i kivonatokból.
[10] ABTL 3.1.5. O-13405/3A 9, 10. old.
[11] ABTL 3.1.5.O-9964, 38-41. old.
[12] ABTL 3.1.5. O-9964, 42-43. old.
[13] ÁBTL 3.1.5 O-9964, 45-46. old.
[14] ABTL 3.1.5. O-9964, 47-50. old.
[15] ABTL 3.1.5. O-9964, 51-53. old.
[16] ABTL 3.1.5. O-9964, 62-69. old.
[17] ABTL 3.1.5. O-9964, 60-61. old.
[18] ABTL 3.1.5. O-9964, 88-90. old.
[19] ABTL 3.1.5. O-9964, 91-92. old.
[20] ABTL 3.1.5. O-9964, 88-92. old.
[21] ABTL 3.1.5. O-9964, 119-121. old.
[22] ÁBTL 3.1.5. O-9964, 149-151. old.
[23] ABTL 3.1.5. O-9964, 145-148. old.
[24] ÁBTL NB VII. 4016/1957.
[25] MOL – XIX – A – 21 – d-017/1/1958.
[26] A szerző az események idején III. éves növendék, 1959-ben az ÁEH eltávolíttatta. A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán 1970-ben, a Vegyészmérnöki Karán 1975-ben diplomázott.