Megjelent az Egyházfórum 2011/2. számában
Indokoltnak tartja az új törvényt?
Valójában semmi nem indokolta egy új egyházügyi törvény megalkotását. Az 1990. évi IV. törvény egy jövőbe mutató, példaértékű törvény volt, amihez képest a mostani diszkriminatív, emberi alapjogokat sért és visszalépés a múltba. A tervezet hetekig tartó vitája, majd a vallás eszmeiségéhez méltatlan záró vita, pontosan mutatta, miért próbálták már többen is a korábbi törvény megszületésétől kezdve újratárgyalni azt.
Az új egyházügyi törvény elnyomó, mivel vallási közösségek százait törli a nyilvántartásból, s európai és nemzetközi emberi jogi normákat sért ezzel. Az emberi jogokat pártolók, vallási vezetők és sokan mások Magyarországon, Európában és világszerte mély aggodalmukat és tiltakozásukat fejezték ki az új törvénnyel kapcsolatban. Hasonló törvényeket az Emberi Jogok Európai Bírósága elfogadhatatlannak ítélt.
Azonos kötelességek – azonos jogok?
Az új egyházügyi törvény a vallási preferenciák két szintjét hozza létre, amit már elutasított az Emberi Jogok Európai Bírósága. Azoknak, akik most kikerülnek a nyilvántartásból, újra kérvényezniük kell, hogy megkaphassák az egyházi státuszt, ez pedig az egyenlő jogok elvét sérti. Nemzetközileg elismert egyházak kerülnek most ki a nyilvántartásból és Európa legnehezebb regisztrációs rendszerének kell alávetniük magukat. A „minden egyháznak egyenlő jogok” alapelve most egyértelműen sérül az új egyháztörvény miatt.
Mi a véleménye arról, hogy a törvény csak 14 egyházat ismer el?
Az a politikai döntés, hogy csak 14 egyházat ismer el az új törvény, sérti az emberi jogok és vallásszabadság nemzetközi és európai normáit. Magyar és nemzetközi nem-kormányzati szervezetek (NGO), tudósok, vallási vezetők és emberi jogi aktivisták kritizálták a törvényben szereplő kirívó emberi jogi hiányosságokat azáltal, hogy egyes egyházaknak privilégiumokat ad, másokat diszkriminál.
Gyakorlati következmények?
Ezt a kérdést szinte minden média felteszi, mintha egy közösségnek mindegy lenne, hogy alapítványi vagy egyházi formában működhet. Egy intézményesült vallási közösség számára ez nemcsak visszalépést jelent, hanem előnyök elvesztését és presztízsvesztést is. És itt nem elsősorban az állami támogatás elmaradására kell gondolni. Ott van pl. Grúzia, ahol az ország lakosságának 82%-a ortodox. A politika, nagyon helyesen, ki akarta nyitni a lehetőséget más egyházak előtt is, hisz ott a Katolikus Egyház is régóta harcol az egyházi státusz megszerzéséért. Miért tenné, ha nem lenne számára hátrányos annak hiánya? A lényeg mégis az, hogy a 21. században elvárható lenne, hogy bármely kormány az alapvető emberi jogok megerősítésén dolgozik, ami azt is jelenti egyben, hogy vallási alapon nincs megkülönböztetés, diszkrimináció. Ez az elvárás Magyarországon is.
Mi a véleménye arról, hogy az egyházi státusz megítéléséről a jövőben a parlament dönt?
Az új egyházügyi törvény azon intézkedése a legkifogásolhatóbb, hogy a parlament 2/3-os többsége és nem a bíróság vagy a minisztérium dönt az egyházi státuszról. Az elmúlt két évtized döntései alapján ez egyértelműen sérti az Emberi Jogi Európai Bíróság által kifejlesztett vallási regisztrációkra vonatkozó emberi jogi normákat. Ezen normák úgy rendelkeznek, hogy a kormányok semlegesek, nem diszkriminatívak, vallási pluralizmust képviselnek, és a vallási hovatartozás értékelésétől mentesek. Ez nem biztosított, amikor a parlamentnek kell döntenie
az egyházi státuszról. Ezért az új egyházügyi törvény nem áll meg az Emberi Jogi Európai Bíróság előtt.
Az állami támogatások felhasználásának állami ellenőrizhetősége (célirányos támogatásoknál), illetve nem ellenőrizhetősége (hitéleti támogatás: 1%-os fölajánlás, ingatlanjáradék)?
Ez kényes kérdés, de úgy gondolom, hogy az egyházi autonómia sérülne, ha a hosszú ideje bevett szokást, megszokott mintát megváltoztatnák. A támogatás mértékéről és módjáról lehet és kell is egyeztetni, de az önállóság megmaradása nagyon fontos tényező. Ellentétben sokakkal én
nem feltételezem egyetlen vallási közösségről – hisz itt valódi közösségekről van szó –, hogy visszaélne helyzetével, és valakik saját hasznukra költenék a támogatást.
Ezt a kérdést ugyanúgy szabályozza az új, mint a régi törvény. Az egyház autonómiája fontos, de van ellenőrző mechanizmus, és volt is a 1990-es törvényben is. Tudomásom szerint nem volt állami vizsgálat vagy bírósági döntés ilyen kérdésekben, ami arra utal, hogy ez nem egy valódi
probléma.
TÖRÖK ZOLTÁN
A MAGYARORSZÁGI SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ KÉPVISELŐJE