Megjelent az Egyházfórum 2010/4–5. számában
EGY FELEKEZET ARCULATA
Karl Barth egykori asszisztense (1965 és 1968 között) és Göttingenben a Református Teológia professzora arra vállalkozott, hogy összeszedett és a nagyobb közönség számára is hozzáférhető formában és terjedelemben bemutassa a talán legsokszínűbbnek mondható keresztény felekezetet, a reformátusságot. Ennek érdekében a szerző a református arculatot elsősorban olyan témák segítségével igyekszik megrajzolni, „amelyek mindig fontosak voltak és ma is azok a református teológiában, és különösképpen is jellemzőek rá” (5. old.). Megítélése szerint ugyanis „a reformátusoknak, ha másokkal kerülnek kapcsolatba, tudniuk kell, hogy ők kicsodák, és ezt a többieknek is tudomására kell hozniuk. A reformátusoknak erre képesnek kell lenniük nem azért, hogy elhatárolódjanak másoktól, hanem hogy meg tudják magukat értetni” (5-6. old.).
A tíz fejezetből álló mű lényegében tíz fontos témát tárgyal, bőségesen idézve a forrásokat. E. Busch, mindjárt a legelején természetesen arra a kérdésre keresi a választ, hogy „Mit jelent az, hogy „református”? Számára teljesen egyértelmű, hogy „keresztyén”-t jelent, akinek „Krisztus megvallása a döntő” (9. old.). Ugyanakkor ehhez a meghatározáshoz hozzátartozik a megújultság (vagyis az Isten igéjéhez való visszatérés), illetve a hitismeret is. Az önazonosság kérdésének tisztázását követi a „Reformátusnak lenni a „mai világban” c. második fejezet. Ez feltételezi mind az élő hitvallást, mind pedig a szociális felelősségvállalást.
A harmadik fejezetben a szerző az „egyedül az ige” református alapelvet tárgyalja. A jobb megértés érdekében vázolja a disputákon keresztül megvalósuló kikristályosodás XVI. századi történeti kontextusát. Majd a negyedik fejezetben taglalja az „Isten kegyelmi szövetsége” kérdését, amely lényegében a XVII. századi föderális teológiát jelenti. Ezt koronázza meg „Az evangélium Istene – a törvény Istene” c. ötödik fejezet, amelyben szó esik a Szentírásról, a törvényről, a bűnről és a kegyelemről, illetve az egyház megjelenési formájáról és az utolsó ítélet reménységéről.
A hatodik fejezet az imádság és a munka problematikáját veti fel, amelyeket a szerző szétválaszthatatlanul összetartozóknak ítél. A hetedik fejezet pedig a képtilalom tanulságait taglalja. A téves közhiedelemmel ellentétben azonban ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a reformátusok ellenségei lennének a művészetnek és a kultúrának. A képtilalom ugyanis nem azonos a képellenességgel (lásd pl. a németalföldi festészetet). Mindezen már csak azért is érdemes elgondolkodni, mert napjainkban egy mindent elöntő (sok esetben szavakból alkotott) képözönben élünk. Példaként említi a náci „Stürmer” („Ostromló”) c. újság zsidókról kialakított képét. „A képben nem egyszerűen csak az volt a gonoszság – állapítja meg –, hogy rosszakaratú volt, hanem hogy arra ösztönzött: az olvasók a zsidókat e kép alapján ítéljék meg, nem pedig fordítva: a zsidókról alkossanak képet maguknak. A kép kritikára képtelenné tette őket az iránt, amit később a zsidókkal műveltek, mivel már semmi mást nem láttak – csak a képet” (141-142. old.). Tévedés azt hinni, hogy a helyzet ma gyökeresen más. Valójában csak sokkal kifinomultabbak lettek a befolyásolási technikák. Ezért E. Busch még ma is időszerűnek tartja a képtilalmat, és főképpen az arra irányuló gondolkodást.
A nyolcadik fejezet lényegében a református egyházfelfogást (testvérek közössége) ismerteti, amely a modern kori eltömegesedés és elmagányosodás közepette egy másszerű üzenetet fogalmaz meg az emberek irányába. Ehhez kapcsolódik a kilencedik, a gyülekezeti tisztségeknek szentelt fejezet.
Az utolsó, a tizedik fejezet a jog és a béke, vagyis az egyház és a politika viszonyának – lényegében az egyházi és állami feladatok különbözőségének, illetve összefüggésének – kérdését taglalja. Itt azonban elsősorban az együttműködés (összefonódás), és nem annyira a szétválasztás domborodik ki.
A tartalmas szakirodalommal záruló kötet (217-227. old.) kétséget kizáróan alkalmas arra, hogy az olvasó átfogó és mértékadó ismereteket szerezzen (képet alkosson) a református felekezetről.
Fordította Szabó Csaba. Kálvin Kiadó, Budapest, 2008
JAKAB ATTILA