Megjelent az Egyházfórum 2007/1. számában
A gazdagon illusztrált könyvet őszentsége, a dalai láma egy tömör, de sokatmondó megfogalmazása vezeti be: „A tibetiek Tibeten belül és kívül óriási nehézségek árán értek el nagyon sok mindent, amire méltán büszkék… A mi felelősségünk, hogy megőrizzük élő kultúránkat – nem csupán Tibetben élő fivéreink és nővéreink számára, hanem az egész világnak is” (7). Ezt maga a szerző is megerősíti: „Ez a látnoki kultúra a maga igen fejlett spirituális ismereteivel nagyon értékes dolog – írja –, amelyet védelmeznünk, gondoznunk és támogatnunk kell” (9). Ez tulajdonképpen D. Farber célkitűzése, amikor képekben és szavakban bemutatja ezt a sokat szenvedett népet és vallásos kultúrát, melynek megléte máig hatalmas szálka a neoliberális gazdaságpolitikát a kommunista pártdiktatúra ember- és társadalomszemléletével sikeresen ötvöző Kínai Népköztársaság szemében.
A könyv a tibeti buddhizmus fejlődésének rövid ismertetésével kezdődik. Ennek részeként kerül bemutatásra a négy tibeti buddhista iskola is (nyingma, kagyü, szakja és gelug). Ezt követően a szerző az olvasót az egyéb tibeti kultúrákba (India, Nepál, Bhután, Mongólia, Oroszország) kalauzolja; majd a közel 140.000 főt számláló – valós humanitárius kihívást jelentő – tibeti diaszpórát ismerteti, amely a kínai megszállás és üldöztetés eredményeként jött létre, és amely a fennmaradásért küzd. Farber, két évtized alatt, 6000 lerombolt kolostorról és 110.000 megkínzott vagy meggyilkolt szerzetesről és szerzetesnőről beszél (42). A tibetiek vezetője, aki tartja bennük a lelket, természetesen őszentsége a 14. dalai láma (Tendzin Gjaco, 1935–), aki egy szent örökség letéteményese. Mellette „a spirituális mesterek élő jelenléte” teszi lehetővé, hogy „a buddhaság eszménye elérhető és kézzelfogható valósággá” váljon (63). Farber több ilyen mesterrel készített interjút. Gese Cultim Gjelcen szerint pl. „Ahhoz, hogy boldogok lehessünk, meg kell teremtenünk annak okait is, ami általában pozitív cselekedetek végzését jelenti” (83).
A tibeti buddhizmus története és spiritualitása után a szerző figyelme kiterjed az építészetre is (sztúpák, kolostorok, Potala-palota): „Egy olyan országban – írja –, ahol a hit gyakorlása elválaszthatatlan a mindennapi élettől, és ahol a megvilágosodott lények a tavakat, hegyeket és völgyeket is megszentelték, a szent építészet a táj szerves részének tűnik” (89). A szerzetesek életével kapcsolatban megjegyzi, hogy „a buddhista szerzetesi hagyomány szerint az etika és az erkölcs alkotja a lelki élet alapját” (101). Ez rendkívül figyelemre méltó amorálissá váló korunkban, amikor is az erkölcsi imperatívuszok retorikai megfogalmazása és a hétköznapok gyakorlata között egyre mélyül a szakadék.
A lelkigyakorlatok ismertetését követően D. Farber szól a laikusokról is, akiknek életmódját áthatja a buddhizmus, valamint az ünnepekről (esküvő, újév-ünnep), amelyek fontos szerepet töltenek be az egyén és a közösség életében, és a gyermekekről, akik a jövő zálogai. Hatalmas kihívás, hogy a modern kor és életvitel közepette miképpen hagyományozzák át a tibeti kultúrát, amelynek része a művészet (pl. a tánc, a tanka, a szobrászat) és a tudomány (pl. orvoslás) is. „A tibetiek számára a művészet csak a cél elérésének eszköze – írja a szerző –, amelynek segítségével továbbjuthatnak a szenvedéstől való teljes megszabadulás útján – így azután az is erényesnek számít, ha valaki szent tárgyak készítését támogatja. A művészek általában névtelenek maradnak, de tudásukat nemzedékről nemzedékre továbbadják” (157).
A világban elterjedt tibeti buddhizmusnak szentelt utolsó fejezetet követően a mű a kifejezések magyarázó jegyzékével, a források és a bibliográfia megjelölésével, valamint a használatot megkönnyítő tárgymutatóval zárul. „A tibetiek több mint ezer éve őrzik Buddha tanításainak teljes anyagát… – mondja a dalai láma. Ha a tibeti kultúra megsemmisülne, a világ kultúrája ennyivel szegényebb lenne”. D. Farber könyve arra mutat rá, hogy mennyivel lenne szegényebb!
Tibet Alapítvány – Arena 2000, Budapest, 2005.
Jakab Attila