Megjelent az Egyházfórum 2008/3. számában
A mű eredeti, első kiadása 1958-ban jelent meg Bevezető az Ószövetség korába címmel. Az azóta eltelt közel negyven esztendő, és a minden egyes újrakiadás alkalmával megváltoztatott cím – Az Ószövetség világa (1958), Az ókori Közel-Kelet (1965) – ellenére, a magyar fordítás alapjául szolgáló negyedik kiadás (1997) sem változtatott alapvetően a szerzők teológiainak nevezhető perspektíváján: az Ószövetségen keresztül szemlélni és megközelíteni a Közel-Kelet ókori történelmét és kultúráit. Ebben a megközelítésben szinte természetesnek mondható, hogy a héber Bibliát – jóllehet abban a Kr. e. III. és II. évezredre vonatkozóan semmi érdemleges információ nincs – az egyik legegyértelműbb írásos forrásnak tekintik (17). Annak ellenére, hogy a bevezetőben gyakorlatilag felsorolják mindazokat a forrásokat, amelyek ma rendelkezésünkre állnak az ókori Közel-Kelet történetének vizsgálatához és rekonstrukciójához, érdeklődésük középpontjában mégis kizárólag „az ókori Izrael népe és e nemzet által létrehozott bibliai irodalom áll” (30). Ez természetesen jogos megközelítés. A probléma csupán az, hogy amennyiben az ókori Közel-Keletet az Ószövetségen keresztül szemléljük, akkor az olvasó nem annyira a korszak történetét, hanem sokkal inkább a szerzők hitbeli meggyőződését ismeri meg, a bibliai történet újramesélésén keresztül. Ezt történelmi megközelítésnek nevezni enyhén szólva intellektuálisan nem túl becsületes. Annál is inkább mivel a szerzők szinte mondhatni teljesen figyelmen kívül hagyják a szentírástudomány eredményeit, és a Biblia szövegére a maga szószerintiségében hivatkoznak lépten-nyomon. Ebből kifolyólag a Biblián kívüli forrásokat szelektíven és csupán illusztrációkként, a bibliai szövegek alátámasztására, használják („Minél többet tanulmányozzuk a Bibliát az ókori Közel-Kelet kontextusában, annál több jut el hozzánk a valódi üzenetéből, méghozzá nemcsak nagy vonalakban, hanem egészen az apró részletekig”, 132). Mindezt magának a műnek a felépítése is tükrözi, amely szorosan követi a Biblia könyveit: teremtés, Egyiptom, Mezopotámia, Homérosz, pátriárkák, Izrael és Egyiptom (kivonulás Kr. e. 1175 körül; 154), törvény, törzsszövetség, egységes királyság, Izrael, Júda, fogság és visszatérés. A szerzők teológiai – és amerikai fundamentalista protestáns – perspektíváját legbeszédesebben a 18. fejezet címe igazolja: „A közel-keleti ókor végnapjai”. Ebben a fejezetben ugyanis csak elnagyolt felszínességgel érintik a perzsa és a hellenisztikus időszakot, mivel az ebben a korban keletkezett szövegek (pl. Makkabeusok könyvei) nem kaptak helyet sem a héber, és ebből kifolyólag sem a protestáns Bibliában (315). Arról nem is beszélve, hogy a szerzők szerint „a hellenisztikus korra a héber Biblia korszaka gyakorlatilag lezárult. A zsidók azzal, hogy a könyveket kanonizálták, az akhaimenida kort tekintették az utolsó olyan időszaknak, amikor isteni sugallatra írt könyvek készülhettek” (316).
C. H. Gordon és G. A. Rendsburg közös munkájának magyar kiadása nagyszerűen tükrözi azt a teljesen esetleges és kiszámíthatatlan tudományos és pszeudo-tudományos hazai könyvkiadási gyakorlatot, amelyben a szakmai szempontok érdemben nem vagy alig érvényesülnek. Ezen a területen többnyire a kiadók jó vagy teljesen elhibázott intuíciójáról és véletlenszerűségekről beszélhetünk. Ez az idejét múlt munka pl. teljesen alkalmatlan mind az Ószövetség, mind pedig az ókori Közel-Kelet történetének a megismerésére. Iskolapéldája annak, amit teljesen értelmetlen és fölösleges fordításnak lehet nevezni, mert a nagyközönségnek csakis általánosságokat és elmaradott vallási ismereteket képes kínálni. Kár, hogy a kiadó a beleölt pénzt nem fordította egy másik helyt- és időállóbb szakmai mű kiadására, amellyel a felsőoktatás színvonalának emelését is szolgálhatta volna.
Gold Book, Debrecen, 2006.
JAKAB ATTILA