A tanulmány Magyarországot olyan „laboratóriumként” vizsgálja, ahol a demokratikus erózió, az illiberális „keresztény” politika és az egyházi szinodalitás kérdései különösen élesen találkoznak. A szerző szerint a Tisza-szigetek közösségi modellje és a 2026-os politikai fordulat az egyház számára is fontos kérdéseket vet fel. Az alábbiakban az Egyházfórum 2026/3 számában megjelent tanulmány bevezetését közöljük.
Európa számos részén évek óta azt látjuk, hogy a demokratikus rend lépésről lépésre gyengül, miközben nem rajzolódik ki helyette működőképes alternatíva. Több országban a kiüresedő demokratikus rend helyén egy magát kereszténynek, illetve keresztény-nemzetinek nevező demokrácia programja jelenik meg, amely üdvözítő útként mutatja fel önmagát, valójában azonban nem megújítja a demokratikus alapokat, hanem tovább fokozza eróziójukat. Ez a folyamat különösen élesen rajzolódott ki Magyarországon, ahol az utóbbi években nyilvánvalóvá vált, hová vezet ez az irány.
Ugyanakkor Magyarország laboratórium is, amelyben láthatóvá válik a demokrácia újraéledése. Olyan fordulat bontakozik ki, amely nemet mond a demokrácia leépülésének folyamatára, mégpedig úgy, hogy nem a status quo ante állapotához tér vissza, hanem megnyitja a demokratikus kultúra elmélyítésének és finomításának lehetőségét. Laboratóriumon ebben a helyzetben esettanulmányt értek, amelynek igénye példaszerű, nem pedig reprezentatív. Magyarország nem Európa modellje, hanem az a hely, ahol néhány európai folyamat sűrítve, jól megfigyelhetően áll előttünk.
Miközben Ausztriában élek, az elmúlt két évben szabadidőm jelentős részét arra fordítottam, hogy kövessem a magyarországi fejleményeket. Közben újra és újra olyan mozzanatokra bukkantam, amelyek azt a benyomást erősítették, hogy ebben az országban valami olyasmi történik, ami egybecseng az egyház manapság sokat hangsúlyozott szinodális alaplogikájával.
A tanulmány arra tesz kísérletet, hogy ezeket a megfigyeléseket rendszerezze, s rámutasson a hasonlóságokra és a különbségekre, amelyeket felismerni véltem. Reflexióim műhelymunka jellegűek, és arra szeretnének emlékeztetni, hogy gondoljuk végig európai társadalmi kontextusainkban azt a tézist, hogy a szinodalitásnak van mit felajánlania a világnak.
Előre kell bocsátanom egy módszertani önkötelezést. Aki egy társadalmi jelenséget, például egy választási eredményt az idők jelévé emel, ahogyan most én teszem, annak azt nem szabad azt álláspontja igazolásává hajlítania, hanem hozzá intézett kérdésként kell olvasnia. Ezt úgy igyekszem komolyan venni, hogy a történteket nem az egyik oldal győzelmeként, hanem az egyházat megszólító kihívásként olvasom. Írásom – amely előadásként először 2026 júniusában hangzott el Prágában – olyan csomópontnak tekinti Magyarországot, ahol az egyházi szinodalitás, a demokratikus erózió és az illiberális „keresztény” politika útjai keresztezték egymást.
Gondolatmenetem magát a szinodális módszert követi. Az első rész meghallgatásra hív, a második közös megkülönböztetésre, a harmadik a döntés kérdését teszi fel.