Megjelent az Egyházfórum 2006/5. számában
Vazul atya a fővárosba ment, ahol (október 31-én) a Forradalmi Diákbizottság lapjának, az Egyetemi Ifjúság-nak szerkesztőségébe került. Riporterként tudósított a kiszabadított Mindszenty bíborosról és a pápa táviratáról. A Kilián Laktanyában jelentkezett Maléter Pálnál tábori lelkészi szolgálatra. (Név nélkül megjelentetett írásaiból lásd: Egyetemi Ifjúság, november 2-3. – Forrás: 1956 a sajtóban…)
Esztergomban a forradalmi szervezetek alakítását az eddigi helyi képviselők kezdeményezték. A városi tanács elnökhelyettese, Horváth Klára (…) délután a város néhány tekintélyes, köztiszteletben álló polgárát telefonon arra kérte, hogy menjenek be a városházára, és segítsenek féken tartani az elszabadult indulatokat.[1] A meghívottak között szerepelt az október 25-i felvonulást vezető tanár, Szalay Ferenc, aki a tüntetés alatti higgadtságával kivívta a város megbecsülését.[2] Megalakították tehát a Hazafias Népfrontot; két napig Szalay Ferenc töltötte be a Nemzeti Tanács elnöki posztját. Másnap, október 28-án újból összegyűlnek, immár a vállalatok és üzemek küldötteivel kiegészítve a testületet. Szalay az elnökség tagja lett. Később, december 4-étől a Komárom Megyei Dunamenti Központi Munkástanácsban is ő képviselte az esztergomi üzemeket.
A 25–ei felvonulást vezető egykori ferences szerzetes Szalay Ferenc (Kázmér atya) volt
Bár október 28-án a kormány kihirdeti a tűzszünetet, a lakosság nem nyugszik meg. Folyamatosan folynak a tüntetések a gyilkosnak tekintett Mecséri ellen. A város garanciákat akart a kormánytól. Október 27-én délután a középiskolák igazgatói Besey László osztályvezetővel megegyeztek, hogy további intézkedésig mindenütt szüneteltetik a tanítást. „Általában óvatos megfogalmazásban, de csaknem valamennyien úgy nyilatkoztak, hogy a pedagógusok döntő többsége -beleértve a párttagokat is- a forradalom eszméi mellett foglalt állást, és örömmel venné a parancsuralmi rendszer megdöntését.” [3]
Ennek ellenére a ferences gimnáziumban továbbra is folyik a tanítás, de a diákok egyre jobban aggódnak az otthonlevőkért. Október 29-én a templomon keresztül többen hazaszöknek; egyeseket a sekrestyéből fordítanak vissza.. A további távozások megakadályozása érdekében a kijárókat állandóan őrzik. A tanítás és napirend rendben folyik tovább.
November 1: Mindenszentek ünnepe. Este levonultunk a kriptába.
A halálról szóló elmélkedést a később meggyilkolt P. Hetény tartotta.
Az egyes osztályok elhelyezték gyertyájukat az oltáron. A halál leselkedik odakint az emberekre mindenütt. Megrázó halottak napja. A katonaság rádió útján értesítette a szülőket a hogylétünkről.” (Historia Domus / Jegyző: Iglói Ignác atya)
Esztergomban megalakult a nemzetőrség. Tagjai nemzetiszínű karszalaggal a város területén járőrszolgálatot végeztek, valamint különböző szállítmányok fegyveres kíséretét, középületek, intézmények, üzletek őrzését látták el. A fegyverek beszolgáltatása ugyancsak elkezdődött, és ettől kezdve nem volt rendbontás a városban. A helyzet konszolidálódását mutatja az is, hogy október 31-e volt az első nap, amikor a Szent Antal Kollégiumból a diákok kimehettek az utcára.[4] Igaz, hogy csak közösen és felügyelet alatt.
Ugyanezen a napon délután Csontos Oszkár rektor atya fölment Budapestre a hozzátartozók után érdeklődni, több pesti szintén vele ment. (Ugyanekkor Oszkár atya, kollégiumi rektor, Végvári Vazul kollégiumi fölöttese, kieszközölte a tartományfőnöktől a felfüggesztett engedetlen szerzetes feloldozását.) November 1-én a budapestieket és a közelben lakó diákokat haza engedték. A többiek másnap mehettek haza. A forradalmi napok utolsó bejegyzése a Szent Antal Kollégium naplójában így tudósít: November 2. „Nemcsak mi aggódunk, értünk is aggódnak. Az elöljáróságnak sikerült nagy nehézségek árán autókat szerezni, és akik akarnak, hazamehetnek. Pár fiú kivételével mindenki elindult. Hogyan, és mikor érkezünk meg, azt senki nem tudja. Vajon mikor látjuk egymást ismét? Isten veled alma mater! Vale.”
November 4-én a szovjet csapatokkal szembeni ellenállás ügye válságosra fordult. Az esztergomiak közül többen mégis Budapestre mentek, hogy csatlakozzanak a fegyveres felkelőkhöz.
Végvári Vazul 1997-ben való hazatérése után ezt a tényt az egykori II. kerület, Monitor u. 1. alatti vasutas-ház (jelenleg Komjády Béla u.) házfelügyelője négy évtized után is megerősítette. Az üldözött szerzetest egykori tanítványának Kovács Zoltán IV. humán osztályos növendék, agilis nagyanyjának segítségével nyugatra menekítettékVégvári Vazul atya, november 4-én második alkalommal kereste fel Mindszenty hercegprímás rezidenciáját az Úri utca 62-ben. A kardinálist percekkel előbb elvitték onnan, először a parlamentbe, majd az amerikai követségre menekítették. Így akkor személyesen már nem találkozhatott vele. Ezután a budai Vár-beli Műegyetemi Diákszállóbanan az egyetemistákat irányító főhadnagytól beosztást kért. Az ő távozása után átvette a Vár körletében összegyülekezett fiatalok felett a parancsnokságot. (Erről David Irving Uprising! című alaposan dokumentált könyvében emlékezik meg (Veritas Publishing Company Australia, 1986. – Magyar fordítás: Tudós-Takács János; Kiadó: Gede Testvérek Bt) Könyve 45. fejezetében így ír: „A várhegyi csatát Végvári Vazul, egy fiatal ferences szerzetes atya vezette… aktív módon vett részt a harcokban… A várhegyi felkelők parancsnoka nyomtalanul eltűnt és a szerzetes lépett a helyére. Mielőtt felszentelték, szert tett némi katonai tapasztalatra.” (Lásd: a Columbia Egyetem Szóbeli Történelmi Interjú-tervezete 526. CUOHP). 1943-45 között a pécsi Zrínyi Miklós Gyalogsági Hadapródiskola egykori növendéke, a szerzetes-pap Végvári Vazul, józan ésszel arra oktatta a fiatalokat, hogy nem szabad nyílt harcba keveredni az oroszokkal. „Gyötörni, piszkálni kell őket, amíg lehet, de ha megérkeznek, akkor ki kell térni előlük, és ott újra kezdeni, ahol nem várják. Ezerféle fegyver, furfang van erre. És ezt folytatni kell, amíg lehet, mert ezekben a napokban ismerjük meg önmagunkat.”[5] A 27 éves parancsnok a Dísz tér 3. (akkoriban: a Várgondnokság) épületében megszervezte a várkörlet fegyveres védelmét, élelmezését. Miközben a fiatal védők ruha- és sebesült-ellátásáról is gondoskodott, az oroszok a levéltár épületét és a templomtornyot lőtték. A romos Várszínház körletéből (két golyószórós bevetésével) heves tűzharcot vívtak a Tabánkert fölött a szemközti Citadellán befészkelődött szovjet aknavetőkkel és géppuskákkal. Később tankágyukkal is lőtték a Várat a Rózsadomb, majd a Lánchíd pesti hídfője irányából. A főhadiszállás (Dísz tér 3.) felső emeleti lakásait aknatalálatok érték november 5-ikén. A helyszínre érkező, legendás „Szabó bácsi” a károsult fiatal házasoknak a harcosokat kárhoztató elkeseredését keményen korholta – az ország nagyobb tragédiájára figyelmeztetve. (Említésre méltó, hogy 50 év után a hadi cselekményekre emlékeztető tábla elhelyezése idején 2003. október 23-án, a még mindig az épületben lakó Both házaspár, Gyula és Katalin, a fent említett eseményekre és a belövések egyes kárvallottjaira tisztán emlékeztek. A várat november 6-án éjjel zárják körül a szovjet csapatok, és november 7-én rohanják le. Az eseményekről Zsukov folyamatosan tájékoztatja Hruscsovot[6]. Vazul atya a kitörés után ismételten ellenséges kezekbe kerül. Előbb a győri ávósok börtönében, majd az oroszok Fehérvár-repülőtéri zárkáiban tartják fogva többedmagával. Egykori börtöntársai közül Mertensz Károly és Berényi Zsolt máig New York környékén élnek. Mindkét esetben annak köszönhette életét, hogy nem ismerték fel az újra felöltött barátcsuha alatt rejtőző korábbi szabadságharcos parancsnokot. Azokban a napokban – Kalapos Ferenc fiatal menekült tanúsága szerint – (Passaic, New Yersey, USA – 1958.) a budai Vár alagútjaiban a megszállók kutyákkal keresték a „barna pópát” (sic). P.Kiss Máté rendtárs, volt egyik, aki másokkal együtt, sürgette Végvári Vazult, hogy mielőbb külföldre távozzék, mert – mint figyelmeztették – elfogatási paranccsal már több helyen keresték.[7]
Később, nyugatra látogató rendtársai, így P. Tamás G. Alajos, Amerikában, zenei tanulmányútja során 1969.), P. Szántó Konrád egyháztörténész, főiskolai tanár (Rómában: személyesen) és publikációkban is úgy vélekedtek, hogy távollétében halálra ítélték (?) Periratok ilyen itéletről nem ismertek)
A harcok idején a budai Várban kétszer is megfordult Szabó Jánost, a Széna tér legendás „Szabó bácsiját”, mindjárt a megtorlás kezdetén, l957. január 19-én, majd a Végvári által megbízott Folly Gábort (az őrségeket „felvezető tisztest”) ugyanazon év május 14-én kivégezték. (David Irving: Uprising!/Felkelés 45. fejezet 12. – CUOHP, 478; H 314M; valamint sok más kortörténeti dokumentum, kortársak tanúságai alapján.)
*
Esztergom világi középiskoláiban november végén kezdődött meg újra a tanítás. Volt olyan tanár, aki diákjaival szívesen részt vett egy kis csínytevésen.. 1957 januárjában történt, hogy Szalay Ferenc az egyik kollégium ügyeletén tartózkodott, amikor két diákja azt újságolta neki, hogy a város területén feliratok vannak kiragasztva a következő szöveggel: ,,Éljen Kádár kormánya!” ,,Halál a fasiszta hazaárulókra!” ,,Le az ellenforradalmárokkal!”. Szalay Ferenc a két diákkal a feliratokat vagy kék festékkel áthúzták, vagy eléjük írtak egy ,,F” betűt pl: ,,Féljen az MSZMP!”.[8] Erről a tevékenységéről később a bírósági tárgyaláson is számot adhatott. Szalay így indokolta tettét: „Ezeket mi azért csináltuk, mert megakartuk (sic) azt mutatni, hogy mi is létezünk és megakartuk mutatni, hogy mi is merünk ilyesmit megtenni.”[9]
Szalay Ferenc a Dunamenti Központi Munkástanács ellen indult büntetőperben került vád alá.[10] Elmondása szerint: előzetes letartóztatása előtt tettlegesen bántalmazták.[11] Elsőfokon 8 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték; mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzás. Külön érdekesség, hogy egyes jogaitól való 10 évre eltiltás mellett, 5 évre kitiltották Esztergomból, valamint eltiltották nevelői foglalkozásától.[12] Láthatjuk, hogy az MSZMP vezetői különösen nagy gondot fordítottak arra, hogy a pedagógusokat, akik a forradalomban szerepet vállaltak, eltávolítsák az iskolákból. A másodfokú ítélet ezt a kitételt megsemmisítette, és szabadságvesztését 5 évre enyhítette. Szalay Ferenc a börtönből 1960. április 4-én szabadult.
A ferences gimnázium kollégiumának naplójában (a forradalom leverése után) az első bejegyzés 1957. január 3-án történt. „1957. január 3. Ismét együtt. Mindenki útikalandjait, élményeit meséli. Társaink közül többen disszidáltak. Egy halottunk is van. Kiss Gábor tavaly végzett IV. realistát megölte egy gyilkos golyósorozat..”[13]
Összességében annyit leszögezhetünk, hogy bizonyos kettőség mutatkozik az esztergomi ferences rend hivatalos álláspontja és egyes tagjainak cselekedetei között. A ferences rendház, illetve a gimnázium és Szent Antal Kollégium vezetése józan magatartásával és bölcs döntéseivel a rend próbálta elejét venni a kommunista támadásoknak. Ez az iskola fennmaradását jelentette. A ferences gimnáziumban a Kádár-rendszer alatt megszakítás nélkül folyt a tanulók oktatása. Ugyanakkor az általam említett konkrét esetek (és más települések eseményei is) azt igazolják, hogy a forradalom és szabadságharc alatt a ferencesek kiálltak az emberi szabadságjogok és Magyarország függetlensége mellett. Beszámolónk tanúsága: szív és ész így tehető egymás mellé, és így erősítették egymást Esztergomban.
[1] Komárom-Esztergom Megyei Levéltár (KEML), EMB B732/1957, 443 (Szalay kihallgatási jegyzőkönyvében)
[2] Amikor a tömeg a tüntetés alatt a városszéli tiszti lakásokhoz akart menni, Szalay a Hősök terén, az emlékmű lánckerítésének egyik oszlopára állva igyekezett meggyőzni őket, hogy követeléseiket inkább a városháza előtt mondják el. Esztergom és Vidéke 1997. okt 23-i száma, 3 (Szalay Ferenc visszaemlékezése)
[3] Besey: Viharos évtizedek 244
[4] Esztergom és Vidéke, 1996. okt. 24-i száma, 5 (A Szent Antal Kollégium naplójából)
[5] Hlatky Károly: Ének Budavár elestéről. In: Katolikus Szemle 1957. IX. évfolyam, 2. Szám. 60. Lásd még: Zimándi Pius: A forradalom éve. Krónika 1956-ból. Századvég, 1956-os Intézet, én
[6] A „Jelcin-dosszié”. Szovjet dokumentumok 1956-ról. Századvég, 1956-os Intézet, 98-100
[7] Végvári Vazul Amerikában 40 évig szolgált, mint ferences magyar-lelkipásztor. 1991. október 23-án „A Hazáért és a Szabadságért” érdeméremmel tüntette ki a Magyar Köztársaság elnöke. 1997-ben tért vissza Magyarországra; ma is az esztergomi ferences rendház tagja.
[8] KEML B 732/57, 443 (Szalay kihallgatási jegyzőkönyvében)
[9] Uott
[10] Szalay Ferenc és társai pere a Komárom-Esztergom Megyei Levéltárban található B 732/1957 számon
[11] KEML B 732/57, 467
[12] B 732/1957/27
[13] Esztergom és Vidéke 1996. okt. 24-i száma, 5 (A Szent Antal Kollégium naplójából)