Megjelent az Egyházfórum 2005/3. számában
Az amerikai és német szlavisták tanulmányaiból összeválogatott kötet egy kevéssé ismert szellemtörténeti aspektusra derít fényt. Éspedig arra, hogy „a forradalom előtti orosz és szovjet kultúrához mindig is szervesen hozzátartozott az okkultizmus” (5). Ami gyakorlatilag azt is jelenti, hogy azok, akik később a tudományba és a technikába vetették minden hitüket és bizalmukat azok hajdan a mágikus tanok kínálta megoldásokban reménykedtek, hogy a szovjet rendszer bukása után újra visszatérjenek a hajdani eszmékhez. Mindez elsősorban azzal magyarázható, hogy a politikai, társadalmi és kulturális zűrzavar, illetve a szellemi útkeresés időszakaiban a régi értékrendszerek elveszítik a hitelüket és az irracionalitásban gyökerező okkultizmus az, amely a bizonytalanságban egyfajta biztonságot sugalló alternatívát kínál. Ebben egyaránt megtalálható a messianizmus és az apokaliptika, valamint az új, a jobb (világ) iránti vágyakozás is, amelyet az ember valamiféleképpen megvalósíthat: „új ég és új föld” – „újfajta” emberekkel benépesítve.
A szerkesztő – B. G. Rosenthal – szavai szerint a könyv tulajdonképpen „a XIX. század végi és a XX. század eleji okkultizmus újjáéledését írja le, illetve a cári Oroszország utolsó szakaszának művészetében, gondolkodásában és kultúrájában jelentkező okkult eszméket mutatja be, majd felvázolja, hogyan alakították át és alkalmazták ezeket a szovjet korszakban. Ily módon napvilágra hozza az orosz és a szovjet kultúra mindeddig homályban maradt elemeit, új témákat kínál a kutatásnak és az eszmecseréknek, és elősegíti a XX. századi orosz történelem jelenleg zajló újraértékelését.” (6)
A kötetben megtalálható tanulmányok a következők: Judith Deutsch Kornblatt, Az orosz vallásos gondolkodás és a zsidó kabbala (64-100), Kristi A. Groberg, „Lucifer sötét szárnyának árnyéka.” Sátánizmus az ezüstkori Oroszországban (101-154), Maria Carlson, A divatos okkultizmus. Spiritualizmus, teozófia, szabadkőművesség és hermetizmus a századfordulós Oroszországban (155-187), Renata von Maydell, Az antropozófia Oroszországban (188-213), George M. Young Jr., Az okkultizmus Fjodorov-féle változatai (214-239), Michael Hagemeister, Az orosz kozmizmus az 1920-as években (240-272), Irina Gutkin, A szavak mágiája. Szimbolizmus, futurizmus, szocialista realizmus (273-311), Hĺkan Lövgren, Szergej Eisenstein ismeretelméleti jelképe: a kör (312-348) és Holly DeNio Stephens, Okkultizmus a mai Oroszországban (349-383).
A kötetet Bernice Glatzer Rosenthal, A XX. század eleji okkultizmus reneszánszának politikai következményei (384-458) c. tanulmánya zárja. Ebben a szerző felhívja a figyelmet arra a veszélyre, hogy „bár az okkult tantételek önmagukban apolitikusak, bizonyos vetületei átpolitizálhatók, és olyan aktivista ideológiák szolgálatába állíthatók (vagy olyan ideológiák szívhatják magukba őket), amelyeknek megfogalmazói át akarják alakítani az emberiséget, és meg akarják változtatni a világot” (384). Nem mellőzendő, hogy a bolsevik forradalom előtti cári Oroszország politikai és kulturális életében megtalálható volt mind a jobb- (Raszputyin), mind pedig a baloldali okkultizmus. A misztikus anarchizmus pl. hatalommentes társadalmat („a szeretet és a hit által egyesített közösséget”) vizionált, míg az ún. „istenépítők” (Gorkij és Lunacsarszkij) „a kollektív humanitást éltették”. Inkább ez utóbbi valósult meg.
Alapjában véve azt lehet mondani, hogy a kommunizmus nem megszűntette, hanem tömegméretűvé tette az okkult eszmék, szimbólumok és technikák jelenlétét a szovjet időszakban. Felértékelődött a mérnök szerepe, illetve újfajta kultusz és rituálé alakult ki, amely egy „új valóság” megteremtésére irányult.
Napjaink Oroszországában elsősorban a radikális jobboldalt jellemzi az átpolitizált okkultizmus. Ennek egyik alapvető jellemvonása az empirikus valóság illúzióként történő kezelése, illetve egyfajta „orosz eszme” hirdetése, amelyek mögött kétségtelenül a valóságtól való menekülés és a birodalmi eszme dédelgetése húzódik meg. És ezzel a több, mint egy évszázad eszmetörténetét felölelő kör be is zárul.
A kötet alapvető tanulsága, hogy „politikai tekintetben az okkultizmus veszedelmes” (458). Márpedig egy olyan időszakban, amikor intézményesült formában zajlik a humán tudományok leépítése és a tömegek gondolkodásra képtelen fogyasztókká való átbutítása; illetve amikor a természettudományokba, a technikába és a (piac)gazdaságba vetett hit egyre jobban növekvő irracionalitással társul, akkor az okkultizmus is virágzik (és nem feltétlenül az alacsonyabb társadalmi rétegekben). Oroszország története mindenesetre példaértékű lehetne!
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004.
Jakab Attila