„Benedicta inter mulieres Iahel”

Megjelent a Egyházfórum 2015/1. számban 

JEGYZETEK DEBÓRÁ ÉNEKÉHEZ

A BÍRÁK KÖNYVE

A modern kutatás általában megegyezik abban, hogy a Bírák könyvének központi része a Deuteronomium szerkesztői által nyerte el végleges formáját,¹ akik olyan keretet alkottak, melyben az egyes bírák történetét egy közös téma köré csoportosították, mégpedig Izráelnek a bálványimádáshoz való többszöri visszatéréséhez. A korszak történelmét ciklikusnak mutatják be. Izráel hamis istenek után járva bűnbe esik, így Isten azzal bünteti népét, hogy idegen elnyomók alá rendeli őket. A nép, felismerve bálványimádó vétkeit, bűnbánatot tart, és imádkozik Istenhez szabadulásáért. Ekkor Isten elküld egy bírót, hogy megmentse a népet az elnyomók kezéből. Ezután nyugodt időszak következik. A bíró halála után, egy bizonyos idő elteltével, a nép ismét a bálványimádás útjára tér, és a ciklus kezdődik elölről.² Ezen elveket, amelyek a Bírák könyvének szerkezetét megalapozzák, a bírák munkásságának bevezetésében³ ki is fejti. A modern tudósok közül szinte egyedül Yehezkel Kaufmann tagadja a könyv deuteronomikus szerkesztését. Rámutat: nincs utalás a helyi oltárok elutasítására a Bírák könyvében, bár erre számos lehetőség lett volna.⁴ A bírák munkásságához való bevezetés a hódítás befejezésének problémájával foglalkozik. A bálványimádásba való visszaesés büntetéseként a földterület némely részét nem sikerül meghódítani, mintegy a nép Istenhez való hűségének tesztjeként. Ha a hódítás befejezése égető kérdés lett volna, akkor lenne értelme az említett ciklikus történésszerkezetnek Kaufmann szerint.⁵

DEBÓRÁ

A Babilóni Tálmud Megillá-traktátusában⁶ negyvennyolc férfi prófétát és hét női prófétát tart számon. Ők a következők: Sára (Ábrahám féltestvére és felesége); Mirjám (Mózes és Áron testvére); Debórá (Bírák 4–5. fej.); Hanna prófétanő (Elkáná egyik felesége, Sámuel anyja: 1Sámuel 1); Ábigáil (Nábál felesége, Nábál halála után Dávid egyik felesége lett: 1Sámuel 25,2–42); Huldá (Sallum felesége, Jósiás király a törvénykönyv megtalálása után hozzá fordul tanácsért: 2Királyok 22,14–20; 2Krónikák 34,22–28); Eszter (Eszter könyve).

Debórá⁷ Láppidót felesége, bíró és prófétanő volt a Bírák idején az ókori Izráelben. Debórá szorgalmazta a felszabadító háborút Jábinnak, Kánaán királyának az elnyomása alól.⁸ Őt tartják a Debórá-ének első számú szerzőjének.⁹ Debórá háborújának pontos idejét és helyét mindeddig nem sikerült megállapítani – Kánaán meghódításának keretei között –, illetve a Bírák idején belül. Ugyancsak eredménytelen volt a Debórá-ének idejének meghatározása a benne előforduló földrajzi helyek és politikai helyzetkép alapján. Sok kutató teszi ezt az időszakot a Kr. e. 1200–1125 közötti időre.

Debórá egyedülálló a bírák között, hiszen egyrészt nő,¹⁰ másrészt prófétanő volt.¹¹ A Biblia semmi közelebbit nem árul el Debórá férjéről, Láppidótról.¹² A ránk maradt bibliai szöveg szerint Debórá volt az egyedüli a bírák között, aki valóban bíráskodott.¹³ Bár a törzsi kötődés nem világos, feltételezhető, hogy efráimitá volt,¹⁴ vagy Isszákár törzséből származott.¹⁵ Mind az események elbeszélésében, mind a Debórá énekében úgy áll előttünk, mint nemzeti vezér és „Izráel bírája”,¹⁶ valamint „Izráel anyja”.¹⁷ Otthona és bírói széke a hegyvidéki Efráim legdélibb részén volt, Bét-Él és Rámá között, „Debórá pálmafája” alatt.¹⁸ Ez a nem azonosítható hely szent volt a nép előtt; a hagyomány Állón-Báchuttal, a ’Siratás tölgye’ nevű hellyel, Debórának, Rebeka dajkájának temetkezési helyével azonosította.¹⁹

Néhányan Debórá alakjában a káhint (vagy káhinát) vélik felfedezni, a nomád arab törzseknél ismert, megszentelt helyen működő bírót, aki varázsló és jövendőmondó volt, és a harcosokat énekkel buzdította a csatára.²⁰ A magunk részéről elfogadhatónak tartjuk a feltételezést.

A rabbik, a tanítók és a bölcsek néhol kritizálják Debórát hozzá nem illő magatartásáért. Felróják neki, hogy elküldött férjéért, Bárákért, ahelyett, hogy elment volna hozzá.²¹ Ezért, és a dicsekvéséért, minthogy a Bírák 5,7-ben ez áll: „Fölkeltem, Izráelnek anyja…”, kapta meg a nem túl dicséretes Debórá, a „méh” nevet. Egy tradíció szerint a prófétai szellem eltávozott tőle egy időre, amíg dalát komponálta.²² Mégis ő és Hánná volt az a két nő, akik olyan dicsőítő énekeket alkottak Istennek, amelyekhez a férfiak által írottak nem foghatók, mondja a Zohár.²³ A Tárgum szerint Debórá igen gazdag volt, ezért ellenszolgáltatás nélkül tett és osztott igazságot.²⁴

DEBÓRÁ ÉNEKE

Debórá éneke²⁵ Debórának és Báráknak tulajdonított győzelmi hálaének. Szövege a legnehezebbek közé tartozik a Szentírásban, és a bibliatudomány szerint a legrégibb héber hősi énekek egyike, amelyet valószínűleg antifonálisan adtak elő, énekeltek.²⁶ Királyoknak és fejedelmeknek szóló meghívással kezdődik, hogy hallgassák meg,²⁷ majd egy prológussal,²⁸ mely leírja a természet különleges válaszát a sínai kinyilatkoztatásra és Debórá háborújára. A második szakasz²⁹ leírja a népnek a háborút megelőző kiszolgáltatott helyzetét. A győzelmet megelőző periódust „Ánát fia Sámgár napjainak” és „Jáel napjainak nevezik”.³⁰ Sámgár bírónak a neve más forrásból is ismert,³¹ de egy női bírónak, akit itt Jáélnek neveznek, sehol másutt nincs megemlítve. Nehezen elképzelhető, hogy a Jáél név Sziszerá gyilkosára utalna. A háború utáni változások a Bírák 5,9–11 versekben jelennek meg, melyek dicsérik „Izráel törzsi vezetői”-t, azaz a nemzet vezetőit, akiknek hazaszeretete segített kivívni a győzelmet. A negyedik szakasz³² üdvözli a vezető harcosokat, valamint a törzseket, akik részt vettek a csatában, és kigúnyolja azokat, akik passzívak maradtak. Dicséretre méltók Efráim, Benjámin, Mákir (Mánássze?), Zebulun, Isszákár és Náftáli; elmarasztaltak (látszólag) Ruben, Gileád (Gád?). Áser, Júdá és Simeon nincs megemlítve. Az ötödik szakasz³³ erős képi nyelven meséli el a „Kánaán királyai” és Sziszerá elleni harcot Tánáknál, valamint ebben természet szerepét. Az örömteli hangot az ötödik és hatodik szakasz között³⁴ megszakítja a Méróz településre mondott átok, amiért az nem vett részt a háborúban. Ez drámai antitézisként szolgál a Jáelre mondott áldásokra, mellyel a szakasz kezdődik. A hatodik szakasz³⁵ két jelenetet kapcsol össze: az első leírja Sziszerá Jáelnek, a kenitá³⁶ Chever³⁷ feleségének (éset chever hákéni) kezei által okozott halálát, – a második megrajzolja Sziszerá anyját, aki „udvarhölgyei” társaságában, míg azok próbálják megnyugtatni őt, aggódva várja fia visszatértét a csatából. Az ének egy kiáltással zárul³⁸ Isten ellenségeinek elpusztításáért, és azokért, akik szeretik Őt.

Debórá énekének költői formáját a parallelizmus,³⁹ illetve egy szó vagy szavak kombinációinak ismétlése jellemzi majdnem minden versnek különböző sorában. Szintén jellemző a trikolon,⁴⁰ azaz a háromsoros vers gyakorisága.⁴¹ A tradíció szerint Debórá éneke „űr az írás felett, és írás az űr felett” elnevezésű formában íródott, vagyis ahol egy három félmondatból, hemisztikából⁴² álló sort két hosszabb hemisztikából álló követ stb., hasonlóan Mózes énekének formájához.⁴³ Mégis elmondható, nincs megalapozott hagyomány arra vonatkozóan, hogyan lehet a Debórá énekének szavait hemisztikákra osztani. Nagy hasonlóság mutatkozik ezen ének és a 68. Zsoltár között, amely, úgy tűnik, Debórá énekének hatására íródott. A tradíció Debórá énekét a háftárá Be-Sállách hetiszakaszához kapcsolja, melynek központi része Mózes éneke a tengernél, amely viszont közvetlen kapcsolatot mutat szellemében, stílusában és tartalmában Debórá énekével.

Az ének egyik jellegzetessége a gyakori ismétlés. Szerepe abban van, hogy kiemeljék a fontosabb mondanivalót. Ezek az ismétlések nemcsak szóismétlésekben, hanem nagyobb elemek ismétlésében: mondatismétlésben is megjelennek. A formai elemeken kívül felfigyelhetünk tartalmi „összecsengésekre is”, amelyek az egész éneket átölelik és összefonják.⁴⁴ Ezek a refrénszerű ismétlések megfigyelhetők az Ádonáj névnek vagy Izráel nevének gyakori előfordulásában, váltakozásában. Majdnem szó szerinti ismétléseket figyelhetünk meg az 5. fej. 2. és 9. versben, a 11. és 12. versekben. Hasonlóan összecseng az 5. fej. 13. és 23. vers, amelyek mintha kapcsolatot létesítenének egymással, és keretbe foglalnák a köztük lévő gondolatokat.⁴⁵

Az ének alapmotívuma fogalmazódik itt meg: a csatában részt vevők dicsérete és a passzív vagy éppen ellenséges elemek elmarasztalása. Ezeknek a „formai” megfigyeléseknek az alapján mégsem dönthetünk kétséget kizáróan az ének egysége mellett. A megfigyelt stíluselemek, ismétlések az éneknek inkább csak az első vagy második felében érvényesülnek, és nem folynak át egymásba.

Az éneken belül egy nagyobb törés jelentkezik. Ez pedig a Bírák 5,12-ben található, ahonnan kezdve egy újabb egység, talán egy újabb ének indul el. Van olyan kutató, aki két részre oszthatónak látja az éneket,⁴⁶ egy teológiai és egy heroikus részt vél felfedezni benne. Valóban különbségeket láthatunk az éneken belül, melyek ezt az állítást bizonyítanák. A Bírák 5,2–3 és 5,9–11 invokációja az 5,4–5 teofániájával együtt – ellentétben az ének többi részével –, inkább nevezhetők teológiainak.⁴⁷ Ezekben az eseményekben Ádonáj aktívan részt vesz, viszont éppen a csata leírásában⁴⁸ vagy Sziszerá halálának eseményeiben a háttérben marad. Ugyancsak e „teológiai” egységhez kapcsolódik a Bírák 5,31a-ban található átok-áldás formula is, mely az egész költeményt értékeli. Természetesen nem különálló részekről beszélünk – ha egyáltalán van ennek létjogosultsága –, hanem olyan heroikus műről, mely egy bizonyos szempontú átdolgozáson, kiegészítésen ment keresztül. A kiegészítések liturgiai elemekként is felfoghatók, melyek a hagyományozás egy későbbi stádiumát mutatják. Ez a folyamat pedig egy teológiai és kultikus kontextusba kívánja bevonni az egyébként „laikus” művet. E hozzáadott elemekkel Debórá, Bárák és Jáél vagy éppen a harcoló izraeliek már nem hősök, hanem Isten által irányított eszközök, akik az ő „győzelmes tetteit”⁴⁹ viszik végbe. Ennek megfelelően az ének eredeti szövegét a Bírák 5. fej. 6–8. és 12–30. verseiben lehetne meghatározni.

Annak ellenére tehát, hogy ki lehet mutatni az éneken belüli koherenciát a Bírák 5. fej. kisebb egységei nem függnek szorosan össze. Egyes elemeket, mint a Sziszerá halálát leíró részt vagy az anya aggodalmait ki is lehetne hagyni anélkül, hogy megértési problémát okoznánk. Minden egyes részletnek megvan a jellegzetessége, viszont egyiknek sincs önálló egzisztenciája. Debórá énekében az események sokszor minden átmenet nélkül átcsapnak egy másikba.

Az eredeti ének kisebb egységei tehát a következők lehetnek:

1. A csata előzményei (6–8)

2. Meghívás a két hőshöz (12)

3. Az érintettek felsorolása (13–17)

4. A csata leírása (19–24)

5. Sziszerá ha1ála (24–27)

6. Az aggódó anya (28–30).

DEBÓRA ÉS BÁRÁK

Izráel vétkezett Ehud halála után. Büntetésük a rabszolgaság lett Jábinnak, Kánaánnak királya alatt. Jábin leszármazottja volt a hasonló nevű királynak, akit Józsué győzött le. Amikor Hácor elpusztult, a túlélők és a királyi család Chároset-Gójim-ba menekült, amely új királyi székhely lett.⁵⁰ Ebből a városból sanyargatta Jábin és vezére, Sziszerá a környéken élő izraelitákat. Debórá üzenetet küldött Báráknak, Ábinoám fiának Kedes-Náftáliba, mondván: vegye rá Zebulun és Náftáli férfijait, hogy gyülekezzenek a Tábor hegyénél, jóllehet nagyon féltek Sziszerá vasszekereitől.⁵¹ Bárák visszautasította, hogy Debórá nélkül menjen el. Debórá beleegyezett, hogy elkíséri, mégis megjegyezte, hogy Sziszerá asszony keze közé kerül. Sziszerá arra vezette szekereit, amikor az izraelita csapatok leözönlöttek a hegyről, és döntő csapást mértek rá a Kisón-pataknál.⁵²

Sziszerá Chevernek, a kenitának sátrában keresett menedéket, aki békében volt Jábinnal.⁵³ Jáél, Chever felesége befogadta Sziszerát, és megölte, mialatt az aludt. Egy sátorcöveket vert a halántékába. Bárákot Jáel értesítette Sziszerá haláláról.

Ettől kezdve az izraeliták egyre erősödtek, míg végül legyőzték Jábint, Kánaán királyát.⁵⁴ Ennek a csodának, a Jábin felett aratott számos csata utáni teljes győzelemnek dicséretére énekelte el Debórá híres énekét, melyet a Bírák 5. fejezete idéz.⁵⁵ Modern kritikusok egyöntetűen elfogadják Debórá énekét hiteles történelmi beszámolónak, amely majdnem egy időben keletkezett az eseményekkel, amelyeket elbeszél. Vannak azonban véleményeltérések a 4. fejezet prózájának értékelésében. A problémák gyökere Jábinnak, Kánaán királyának jelenléte, akit a Józsué 11,1–9-ben említett királlyal azonosítanak. Jábin jelenlétének magyarázatai ama elmélet köré csoportosulnak, hogy itt két narratíva valamiképpen eggyé olvadt. Az egyik elbeszélés Zebulun és Náftáli egyik háborújáról, a másik pedig a Sziszerá elleni háborúról szól, amely Debórá énekének témája. A Bírák 4. fejezetében található, Jábinra történő utalás Józsué győzelmére emlékeztet Józsué könyvéből. Egy későbbi szerkesztő annak érdekében, hogy a hódítás egységes erőfeszítésnek tűnjön, a Zebulun és Náftáli győzelméről szóló történetet a Józsué napjaiban zajló nemzeti csatává változtatta. A Bírák 4. és 5. fejezete közötti összes ellentmondásról felmerült kérdésre adott válasz az, hogy ez a két beszámoló egyáltalán nem párhuzamos, hanem két különböző ellenség ellen vívott két különböző csatának vegyítése. Számos tudós azonban nem tartja valószínűnek, hogy két nagy csata zajlott volna gyakorlatilag ugyanabban a régióban. Ebből az a teória következett, hogy a Józsué 11. fej. és a Debórá éneke nem két különböző csatáról szólnak, hanem ugyanannak a hadjáratnak két jelenetéről. A későbbi időben már nem volt ismert, hogy ki volt a felelős a nagy vereségért, Jábin, az északi parancsnok vagy Sziszerá, a síkságon harcoló csapatok vezére. Az egész elmélet azon alapul, hogy kétségbe vonják: Józsué maga hódította meg Észak-Kánaánt, és úgy tartják, hogy Józsué után az Ezdrelon-völgyben a kánaánita erőket még le kellett győzni ahhoz, hogy Hácort meghódítsák. Sok tudós a prózai narratívát a Sziszerá elleni háború független elbeszélésének tartja. Bár a két elbeszélés ellentmondásosnak látszik, valójában kiegészítik egymást. Nem kerülhető el, hogy a prózai beszámolót vegyék figyelembe számos fontos tény esetében, beleértve Ánát fia Sámgár kilétét – az okot, amiért Debórá és Bárák bekapcsolódtak a csatába. Az egyetlen igazi eltérés a két narratíva között a csata helyére és a részt vevő törzsek számára vonatkozik. Az egyszerű magyarázat ezekre az ellentmondásokra az, ha azokat ugyanazon események prózai és poétikus elbeszélésének különbségeire alapozzuk, ahol a poétikus elbeszélés metaforákat és képeket tartalmaz. Egy másik magyarázat rámutat arra: mivel nincs valódi utalás a Tábor-hegyi⁵⁶ csatára, nincs is ellentmondás. A törzsek száma különbözik, mivel a néhány törzs által kivívott, Sziszerá feletti győzelem jel volt egy általános, az összes törzset magában foglaló felkelésre. Még számos csata következett kánaánita erősségek ellen a kisóni győzelem után.⁵⁷

HÁBORÚELMÉLETEK

A bibliai szöveg a Bírák könyve első fejezetének történéseit a Józsué halála utáni időre teszi. Izráel jelentős győzelmek hosszú sorát aratta már, de a földterület számos része még meghódításra várt.⁵⁸ Míg a hódítás kezdeti szakaszát egész Izráel együtt vihette végbe, egyetlen táborban, egy vezérnek, Józsuének irányítása alatt, addig a későbbi hadműveletek az egyes törzsekre hárultak. A szöveg sok város elfoglalását mondja el, amelyek nem a törzsek egyesített támadásának voltak az eredményei. Végeredmény pedig azoknak a városoknak a felsorolása lett, amelyeket a törzsi hadművelet nem pusztított el, és így Izráel hűbéresei lettek. Hasonló városlista szerepel Józsué könyvének vége felé is. Középkori zsidó kommentátorok kiemelik, hogy ezek említése nem korábbi Józsuénál. Helyük a történelmi folyamatban a Bírák első fejezetében van, Józsué halála után.⁵⁹ Még azok a zsidó kommentátorok, akik állították, hogy a Bírák első fejezetének bizonyos eseményei (például Hebron és Debir elfoglalása) a Józsué-korszakhoz tartoztak, sem tagadták az egyesített hódítás tényét, amely megelőzte ezeket a törzsi eseményeket. Napjaink kutatói nem értenek egyet az események tradicionális rekonstrukciójával, és támadják a Józsué, a Bírák vagy mindkét könyv történelmiségét. A leginkább elterjedt nézet az, amely a Józsué 1–11 és a Bírák 1. fejezet elbeszéléseit Kánaán meghódítása két különböző elbeszéléseként fogják fel. Majdnem minden részletben a Bírák narratívája a preferálandó, mivel az egyesített hódításnak Józsuénál megjelenő képe nyilvánvalóan történelmietlen. Az egyesített hódítás gondolata későbbi szerzők elképzelése, akik az Asszíria és más birodalmak hódítási metódusaihoz szokva nem tudták elképzelni egy földnek több, egymást követő hullámban, törzsről törzsre történő megtámadását.

Az Alt–Noth-féle iskola Izráel kánaáni letelepedését az infiltráció lassú folyamataként látja, amely csak akkor ért véget, amikor az első évezredben⁶⁰ a térség ókori zsidó társadalma a politikai expanzió felé fordult. Formakritikai módszert alkalmazva Noth arra a következtetésre jutott, hogy a Józsué könyvének narratívája eredeti formájában csak Benjámin törzsére vonatkozott, továbbá a Józsué 1–9 etiológiai mesék gyűjteménye, semmiféle egymáshoz vagy Józsuéhoz fűződő eredeti kapcsolódást nem tartalmaz, és semmiféle történelmi értékkel nem rendelkezik. Noth fenntartja, hogy a 12 törzs csak a Kánaánban történt letelepedés alatt és után bukkan föl mint történelmi entitás.⁶¹ Az e századból származó számos archeológiai felfedezés a konzervatív tudósokat arra késztette, hogy a hódításról vallott felfogásuk ne különbözzék a tradicionálistól. Régészeti bizonyíték arra utalt, hogy a Kr. e. 13. században nagyszabású támadásra került sor. Bételt, Debirt és Láchist erőszakosan elpusztították ebben az időszakban, és a romjaikon épült települések már tipikusan izraeliták voltak.⁶² Az archeológia, úgy tűnik, igazolja a Bírák könyvének leírásait a folyamatos harcokról, békés közbeeső időszakokról, amelyek belső és külső krízisek idején váltakoztak. Feltárt leletek mutatják, hogy a Kr. e. 12. és 11. század rendkívül nyugtalan időszak volt ebben a térségben, ahol a legtöbb város és föld a pusztítás és pusztulás nyomait mutatta.⁶³

A konzervatív iskolához leginkább közel áll, de saját megkülönböztethető nézetet képvisel Yehezkel Kaufmann. Ő a háborúk három különböző típusát mutatja ki a bibliai közlésekben, melyek három különböző korszakot írnak le. Kronológiailag az első a „hódító háborúk” kora, amelyek a kánaániták ellen irányultak, és céljuk Kánaán meghódítása volt. Ezek a 4Mózes 21. fejezetétől Józsué 1. fejezetéig tartanak. A második a „szabadság háborúi”, a Bírák 3. fejezetétől a 1Sámuel 31-ig. Ezekben Izráel defenzív helyzetben volt, a külső ellenségtől védte önmagát. Az utolsó a „birodalmi háborúk” ideje a 2Sámuel könyvben, amikor Izráel területi expanzióra törekedett. A Bírák 1. fejezetének törzsi háborúi a legkorábbi hódító periódus korszak és a későbbi idők között állnak. Ezek a kánaánitákhoz fűződő kapcsolat megváltozását jelzik, mivel Izráel földéhsége Kánaán legnagyobb részének bevételével megszűnt. Ekkor jött a rabszolgaszerzés és kényszermunka lehetősége. A bizonyítékok egy késői hódításra utalnak a Bírák első fejezetének idejében.⁶⁴

VALLÁS- ÉS TEOLÓGIATÖRTÉNETI HÁTTÉR⁶⁵

Debórá énekének egyik szakaszához, a Bírák 5,4–5-höz a Biblia legrégebbi írásaiból találunk párhuzamokat, amelyeket a deuteronomista teológia szerzője nem alakított át. A déli lakhelyéről felvonuló Ádonájt természeti jelenségek kísérték, villámlás és mennydörgés. Az istenség megjelenésének hasonló leírásával találkozunk az ugariti mitológiában is. Báál megjelenését is az „ég csepegése” kísérte, de más bibliai helyek is tartalmaznak párhuzamokat Ádonájjal és Báállal kapcsolatban.⁶⁶

A szöveg a „két istenség” közti különbözőségre utalhat. Ádonáj Báálnak volt az ellentéte. Báál általában az északi hegy, Báál-Cáfón uraként jelenik meg a mitológiában, Ádonáj pedig a dél ura. A Bírák 4,5 szövege szerint Szeír, Edón és a Színáj is délen található. A Habakuk 3,3–6 leírása sok hasonlóságot mutat a Bírák 5. fejezetével:

3,3 Témán felől jön az Isten,

Párán hegyéről a Szent. Szelá.

Fensége beborítja az eget,

dicsőségével megtelik a föld.

3,4 Ragyogása maga a világosság,

fénysugarak villognak mellette:

abban rejtőzik az ereje.

3,5 Előtte dögvész (dáber) jár,

lába nyomán láz (resef) támad.

3,6 Megáll, és megrendíti a földet,

szétnéz, és megriasztja a népeket.

Az ősi hegyek szétporlanak,

lesüllyednek az ősrégi halmok;

ősrégi ösvényeken jár.

Ádonájnak délről jövését mutatják a földrajzi helyek: Párán és Témán, de a kánaáni mitológia elemeit mutatja az is, hogy a déli hegyek urát két démon: Dáber (’pestis’) és Resef (’láz’) követi. Dáber és Refes az isteni panteon urát kísérik a háborúba. Debórá énekében az izraeli törzsek segítségére jövő Ádonáj, hasonlóan a Habakuk 3,3–6-hoz, úgy jelenik meg, mint villámokat szóró, hegyeket rendítő viharisten. A Bírák 5,4–5⁶⁷ valószínűleg a színáji istenjelenésre utal, bár eredetében egy Báál istenről szóló hagyományt dolgoz fel. Ez látszik az 5Mózes 33,2 archaikus szövegéből is. A Szináj és Szeír mellett ott találjuk a Habakuk 3,3-ból már ismert Párán-hegyet is (5Mózes 33,2): „Ezt mondta: A Színájról jött Ádonáj, a Széírről ragyogott rájuk, a Párán-hegyéről tündökölt, megérkezett szent seregével, jobbján lángoló tűzzel.” (Bírák 5,4; Habakuk 3,3). Ezen képek a színáji történésre utalnak. Az „ég csepegése”, és a „hegyek megrendülése” ezekkel a leírásokkal kapcsolhatók össze.

A 2Mózes 15. fejezet is hasonlóságot mutat Debórá énekével. A víz szerepe, az ellenség gúnyolása és az ellenség feletti győzelemnek a motívumai jelennek itt meg. A két győzelmi ének hasonlósága nemcsak abból adódik, hogy mindkettő egy-egy diadalt énekel meg. Jellegzetes hasonlóság: a víz motívuma. A 2Mózes 15. fej. a tenger vizét közvetlenül Isten közbeavatkozásával hozza összefüggésbe. A Bírák 5. fej. a víz motívumát több részletben mutatja be: a csata előtt (Bírák 5,4–5.11.17), alatt (Bírák 5,21.) és után (Bírák 5,25) is megjelenik valamilyen formában. Amikor a vizet említi a csata leírásában (Bírák 5,21), nincs közvetlenül összekötve Istennel. Azt mondja, Isten olyan hatalmas, hogy a természeti elemek felett is uralkodik. A csata a Kisón-pataknak vagy mellékágainak környékén (Bírák 4,13; 5,19kk.), sík területen zajlott le. A patak talán váratlanul megáradhatott, a környékén gyülekező ellenséges csapatok nem tudtak idejében elmenekülni, és a víz (Bírák 5,21) elsodorta őket.

Joseph Hermann Hertz kommentárjában arról olvashatunk, hogy 1799-ben, amikor Napóleon seregei megütköztek a törökökkel a Tábor hegyén, sokan vízbe fulladtak a törökök közül, mert a Kisón által elöntött síkságon át akartak menekülni.⁶⁸ 1950-ig a Jezréel-síkság legnagyobb része mocsaras terület volt, és a Kisón-patak áradása ma is gyakran jelent veszélyt.

A csata végkimenetelét a csillagok befolyásolták.⁶⁹ A qumráni Háborús tekercs szövegében felbukkan a mennyből harcoló Isten képzete⁷⁰ (IQM Xl,17). Az isteni beavatkozás az ugariti és a babiloni mitológiában ismertebb, mint a Bibliában.⁷¹ A csillagok az esővel hozhatók összefüggésbe, amely a Kisón áradásához⁷² vezetett. A 2Mózes 15. fej. ezt énekli: „Éneklek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett”! Izráel történetének másik nagy eseménye a Vörös-tengeren való átkelés volt.

Debórá énekében két különböző hagyomány van jelen, melyeknek vallástörténeti háttere van, a Színáj-hegyi és a Vörös-tengeren való átkelés motívuma. Egy világi éneket teológiai elemekkel ruházhattak fel. Ez valószínűleg a Jósiás-féle deuteronomiumi reform előtt történhetett.

JOSEPHUS FLAVIUS DEBÓRÁRÓL

Josephus Flavius A zsidók története című művének V. könyve 5. fejezetében ír Debóráról és Bárákról.⁷³ Sziszár hadseregét Josephus 3000 harci kocsiból állónak tudja, szemben a Biblia 900-as adatával. A Biblia más számadatot nem közöl Sziszerá seregéről, Josephus szerint viszont 10 000 lovasa és 300 000 gyalogos katonája volt. Bárák 10 000 fős gyalogos sereggel rendelkezett a Bírák könyve szerint. Debórával kapcsolatban pedig 40 000 izraelita harcosról olvasunk (Bírák 5,8). Josephus a csata kezdetéről a következő többlethíradást közli a Bibliához képest: „Mivel pedig az izraeliták és Bárák megrémültek az ellenség óriási seregétől és már visszavonulásra gondoltak, Debbóra visszatartotta őket, megparancsolta nekik, hogy még aznap szálljanak hadba, mert Isten segítségével és támogatásával győzni fognak.” A Bírák könyve szűkszavúan ír a csatáról, miszerint Bárák serege mind egy szálig levágta a megrettent, menekülő ellenséget. Josephus pedig elmondja, hogy: „Amint a két sereg egymásra rontott, hatalmas vihar támadt, zápor és jégeső zuhogott. De a szél az esőt a kánaániak arcába vágta, homályt borított szemükre, úgyhogy sem dárdáikat, sem parittyáikat nem tudták használni a nehézfegyverzetűeknek pedig megdermedt a kezük, úgyhogy nem tudták fogni a kardjukat. Az izraelitákat viszont hátba kapta a vihar, és ezért kevesebbet ártott nekik; sőt ez még jobban felbátorította őket, mert felismerték benne Isten segítségét. Berohantak hát az ellenség kellős közepébe, és rengeteg harcost levágtak. Némelyeket agyonvertek az izraeliták, mások ellenben a fejvesztett menekülésben leestek lovukról, úgyhogy harckocsik sokat halálra gázoltak.” Sziszerá halála is tartalmaz némi többletmotívumot Josephusnál: „Mikor Sziszár látta, hogy katonái menekülnek, kiugrott harckocsijából, menekült és eljutott az egyik kineus feleségének, Jáhelnek sátrához, és kérte, hogy rejtse el; az asszony befogadta, s mikor a fővezér inni kért, romlott tejet adott neki. Mikor Sziszár mohón kiitta, mély álomba került, Jáhel pedig hatalmas csapásokkal vasszöget vert át a két halántékán és odaszögezte a padlóhoz.”

RÁSI KOMMENTÁRJA

Rási a zsidó szentírásmagyarázati tradíciónak ezer éve meghatározó személye.⁷⁴ Debórá énekéhez írt kommentárjából a következőket emeljük ki:

Az 5. vers: Hárim názlu mifné Ádonáj – ’hegyek szétfolytak az Örökkévaló előtt’ szómagyarázatában a hegyek úgy olvadnak el, mint az elfolyó víz. A ze Színáj mifné Ádonáj Elóhé Jiszráél – ’ez a Színáj, az Örökkévaló, Izráel Istene előtt’ pedig arra utal, hogy minden ugyanúgy történik, mint a Színáj hegyénél volt, ahová Isten leszállt füstben és mennydörgésben, fáklyában és tűzben (2Mózes 19,16.19; 20,15).

A 11. vers: mikól mecháccim – ’a zsákmányosztók hangjánál’ mecháccim (’ellenség’) szavát a Példabeszédek 30,27-tel hozza összefüggésbe: „A sáskáknak nincs királyuk, mégis együtt menetlenek.”⁷⁵ A menetelés héberül hócél, mely a mecháccim (’ellenség’) kifejezést villantotta föl Rásiban.

A 17. vers: Gilád beéver háJárdén sáchén veDán lámá jágur onijót – ’Gileád túl a Jordánon vesztegel, Dán pedig miért lakik hajókon?’ mondat Rási szerint arról beszél, hogy Dán hajókra mentette vagyonát, hogy készüljön a menekülésre.

A 20. vers: Min-sámájim nilchámu hákóchávim mimszilótám nilchámu im-Sziszerá – ’Egekből harcoltak, a csillagok pályáikból harcoltak Sziszera ellen’ mondatnál Rási kifejti, hogy Sziszerá segítségére fizetség nélkül jöttek Kánaán királyai. Most a Szent, vagyis Isten olyan sereget küld ellenük, akik nem kívánnak semmiféle jutalmat. Rási itt igen érdekes kozmosz-képzetet mond el a következőképpen: „A csillag csúcsa az égen, és széle a földön van. Ezért mondjuk: az égboltozat vastagsága egyenlő a föld és az ég közötti térrel, mivel a csillag az égre van helyezve, mint egy retesz a kapuban [Rási egy régi típusú reteszre utal, amely a kapu egész szélességét átfogta], azaz hosszának mérete megegyezik az égboltozat vastagságával. Így ebből a versből, mely tanúsítja, hogy pályájukról harcoltak, levonjuk azt a következtetést, hogy az égboltozat vastagsága egyenlő az ég és a föld közötti távolság magasságával.”

A 21. vers: Náchál Kisón geráfám náchál kedumim náchál Kisón – ’Kisón patakja elsodorta őket, őskor patakja Kisón patakja’ mondatában az elsöpörte, elsodorta őket, héberül: geráfám, Rásinak a kaparóvasat juttatja eszébe, mely héberül: mágréfá; vagyis az ellenséget Isten elsöpörte a világból, mint egy kaparóvas, mely kikaparja a hamut a kemencéből.

A 22. vers: Áz hálmu ikvé-szusz midáhárót dáhárót áviráv – ’Akkor dobogtak a ló patái ügetéstől, ügetésétől méneinek’ mondatához Rási a következőket fűzi: „A lovaik patái összezúzódtak, mert a csillag melege felforrósította az iszapot, és a szögek kicsúsztak, mint amikor a lábakat leforrázzák forró vízzel, és a paták leolvadnak. Mivel leolvadtak, a lábak megsebesültek.”⁷⁶ A lovak ügetését ágaskodó lovakra érti a héber dáhárót (ügetés) szóval összefüggésbe hozva a dóhér-ágaskodó változatot.

A 23. vers: Óru Méróz – ’Átkozzátok Mérózt’ mondatrészről Rási megjegyzi: „Némelyek azt mondják, ez egy csillag volt, némelyek, hogy egy nevezetes személy, aki a csata helyszínének közelében volt, és mégsem jött oda.”

A 24. vers: Tevórách minásim jáél éset chever hákéni minásim báóhel tevórách– ’Áldassék az asszonyok fölött Jáél, a kénita Chéber neje: a sátorülő asszonyok fölött áldassék!’ Ehhez Rási a következőket fűzi: A héber óhel (’sátor’) utalás Sárára, akiről mondva van (1Mózes 18,9): „a sátorban van,” és Rebekkára, akiről mondva van (1Mózes 24,67), „és Izsák sátrába vitte őt”, valamint Ráchelre és Leára, akikről mondva van (1Mózes 31,33): „kijött Lea sátrából, és belépett Ráchel sátrába”. Jáél azért a legáldottabb a sátorlakó asszonyok között mert – mint Rási kifejti –, ők gyermekeket szültek és neveltek, de ha nincs Jáél, akkor ez a sátán, vagyis Sziszerá eljött volna, és elpusztította volna őket.⁷⁷

A 25. vers: Májim sáál háláv nátáná beszéfel ádirim hikrivá hemá – ’Vizet kért, tejet adott, urak csészéjében nyújtotta a tejfölt’. Rási a mondat első felét úgy értelmezi, hogy bár vizet kért Sziszerá, de Jáél azért adott Sziszerának tejet, hogy megbizonyosodjon arról, magánál van-e a vezér, képes-e megkülönböztetni a tej és a víz ízét. A beszéfel ádirim – ’az urak csészéjében’ kifejezésben az urak héberül: ádirim. Ez Rási szerint a 2Mózes 15,10-re való utalás, ahol a szöveg így szól: bemájim ádirim – ’a hatalmas vizekben’.

A 31. vers 2. sora így szól: veóháváv kecét hásemes bigvurátó – ’akik szeretik őt, mint mikor fölkel a nap az ő hatalmában!’ Rási szerint a napnak fölkelése teljes hatalmában azt jelenti, hogy az hétszerhét alkalommal fog felkelni a teremtés hét napja szerint, ami 343-szor annyi, mint egyetlen nap. Debórá énekének utolsó mondata: „És nyugta volt Erecnek negyven évig.” Rási szerint ezek nem Debórá szavai, hanem a könyv írójáé, aki a zsidó hagyomány szerint Sámuel próféta volt.

BE-SÁLLÁCH HETISZAKASZA⁷⁸

A zsidó liturgia szombati hetiszakaszainak egyik háftárájában, vagyis a tórai szakaszok utáni, nem tórai szövegekből történő felolvasásnál, a Be-Sállách szidrájában található Debórá győzelmi éneke. A tórai szakasz Mózes győzelmi dalával indul, amelyet a zsidó nép vezére azután énekelt el, hogy Izráel fiai száraz lábbal átkeltek a Nádas-tengeren, míg az egyiptomi sereget elnyelték a hullámok.

Debórá énekének 2. versében olvassuk: „midőn vezéreltek vezérek Izraélben, magát fölajánlotta a nép…”. Joseph Hermann Hertz azonban más fordításértelmezést kínál: „amikor vadul növesztették hajukat Izráelben” – vagyis fogadalmakat tettek, és felszentelték magukat a szabadságharcra. Tehát a haj annak jele volt, hogy egyes dolgoktól tartózkodnak, amíg el nem érnek egy bizonyos célt – mondja Hertz.⁷⁹

A Mecudát Dávid⁸⁰ szerint, „mivel Debórá prófétanő volt és talpraesett, ő kapta a lehetőséget, hogy bíráskodjon.” A psát⁸¹ szerint Efrájim törzséből származott. Debórá férje, Láppidót egyszerű ember volt. Debórá szerette volna, ha férje érdemeket szerez, ezért kanócokat készített a sílói szentély számára, és azokat elküldte férjével. Innen a férj neve: Láppidót (’fáklya’). A Jálkut Simoni, Softim 42⁸² ezt mondja: „Debórá, te naggyá akarod tenni fényemet, én is naggyá teszem a te fényedet, Jehudában és Jeruzsálemben.” A Midrás szerint Láppidótnak három neve volt. A Láppidót és a Bárák (villám) álnevek voltak, az igazi Micháel volt.⁸³ Ha Debórá a felesége volt, akkor különváltan éltek, miután a prófécia megszállta Debórát, hisz a Biblia szerint „küldött érte (Bárákért), és hívatta”, mondja Dávid Kimchi. Hasonló volt az eset Mózessel, aki különváltan élt feleségétől, Cippórától, miután az Örökkévaló beszélt vele. Egyes midrások szerint Debórá és férje, Bárák együtt is bíráskodtak, majd együtt zengték a győzelmi dalt, és Josephus Flavius szerint egy napon is haltak meg. Jonáthán ben Uziél⁸⁴ szerint Debórá igen gazdag asszony volt, bírói munkáját ellenszolgáltatás nélkül végezte. Jonáthán ben Uziél szerint Átárot városában lakott, datolyafái voltak Jerikóban, gyümölcsöse Rámában és olajfái Bát-Élben. A Talmud szerint azért ült pálmafa alatt és nem egy bírósági teremben, hogy nem legyen jichud, vagyis ne legyen férfiakkal együtt egy szobában.⁸⁵ Ha azonban több férfi van jelen, akkor a jichud tilalma nem érvényes, és egy pereskedésnél mindig többen vannak. A Midrás Élijáhu rábbá 9. felteszi a kérdést: „Miért jöttek hozzá férfiak Tórát tanulni ? – Azért, mert akkoriban olyan kevés volt a talmid-cháchám, hogy egy pálmafa alatt elfértek.” Később ezt mondja: „Tanúnak hívom az eget és földet, akár zsidó, akár nem zsidó, akár férfi, akár nő, akár szolga vagy szolgáló – cselekedetei alapján nyugszik rajta a Ruách Hákódes.” Vagyis lehet egy nő is próféta, ha erre alkalmas. A középkori háláchisták azonban, főleg a Toszáfót⁸⁶ szerzői több helyen megkérdőjelezik Debórá bíráskodását, ám próféciáját nem. „Debórá az isteni sugallat alapján bíráskodott (Ál pi hádibur), esetleg nem is bíráskodott, hanem csak a törvényre tanította népet.”⁸⁷

A zsidó tradíció bölcsei megróják Debórát öndicséretéért: „míg felkeltem én, Debórá”.⁸⁸ Azt mondják, hogy rövid időre eltávozott tőle az isteni Sugallat, a Ruách Hákódes, mert megfeledkezett a szerénységről. Később könyörgött annak visszatértéért⁸⁹.

Bárák, teljes nevén Bárák ben Ávinoám a Midrás szerint Debórának volt a férje. Ezt egy hagyomány úgy értelmezi,⁹⁰ hogy Bárák ben Ávinoám a prófétanő jelenlétében bizonyítékot látott arra: a jóslat valóban isteni sugallatra történt, és a kezdeményezést biztos siker követte, hiszen az egyszerű izraeli harcosoknak a jól képzett kánaáni hadsereg és a harci kocsik ellen kellett harcolniuk. A Septuaginta fordításában Bárák a csata előtt ezt mondta: „Nem megyek, mivel nem tudom, melyik az a nap, amelyben Isten angyala sikerre vezeti tevékenységemet.” Bárák így kért jelet, biztosítékot. A Mecudát Dávid szerint Cháróset-Hágojim fegyverkovács-központ volt, itt készítették a vasszekereket. Dávid Kimchi egy midrásra hivatkozva azt mondja, hogy Sziszerát Isten „odavonzotta” a Kisón-patakhoz, mert Sziszerát csillagjósai le akarták beszélni az akcióról, és azt kérték, maradjon megerősített városában, Cháróset-Hágojimban. Abárbánel Don Jichák⁹¹ szerint pedig Sziszerá táborában furcsa égi hangokat hallottak, tüzes lovakat és szekereket véltek látni, amitől annyira megijedtek, hogy vad futásba kezdtek. David Kimchi idéz egy aggádát, mely szerint a nagy melegben a páncélba öltözött katonák bementek a megáradt patakba lehűlni egy kicsit, de az elsodorta őket. Jehuda Elicur Dáát Mikrájában⁹² idézi Josephus Flaviust, aki úgy tudta, hogy egy hatalmas nyári esőzés sártengerré változtatta a völgy homokos talaját, így abba a vas­szekerek beleragadtak. Hallva a furcsa égi hangokat és látva a vasszekerek elakadását, Sziszerá katonái pánikszerű menekülésbe fogtak. Debórá 40 000 harcosról beszél, ami négyszerese Bárák seregének. Jehuda Elicur Dáát Mikrája szerint 40 családról van szó, amely a törzsek többségének kerek számát jelenti, leszámítva a két délvidéki törzset, Jehudát és Simont, valamint a levitákat. Egyesek szerint Debórá magát nevezi Isten angyalának, az „átkozzátok Merózt – mondta Ádonáj” mondatban, bár az arám fordítás a mondást Báráknak tulajdonítja. Meróz közeli város volt, amelynek lakói féltek csatlakozni a zsidókhoz. A Talmud szerint a Meróz (m.r.z.=Mars) egy csillag volt, melynek lakói nem segítették a zsidókat,⁹³ vagyis az ég csillagai pályájukról harcoltak Sziszera ellen Méróz-Mars kivételével. A Színáj hegye füstbe-ködbe öltözött a Tóraadás előtt, a földengés általában az isteni megjelenés egyik külső jele volt. A Kisón-patakban Sziszerá katonái, a Vörös-tengerben pedig a fáraó katonái pusztultak el.

A harc eldőlt, még mielőtt elkezdődött volna. A Biblia szűkszavú „hadijelentés”-e szerint: „Adonáj pedig megzavarta Sziszerát összes harci kocsijával és egész táborával együtt Bárák fegyvere előtt annyira, hogy Sziszerá leugrott hadi szekeréről, és gyalog futott el.”⁹⁴ „A csillagok fénye-melege fűtötte föl a páncélt és a harci szekereket, s amikor a kánaáni harcosok bementek a Kisón-patakba, hogy lehűtsék magukat, a felduzzadt patak elsodorta őket” – írja a Mecudát Dávid,⁹⁵ és ez elég volt ahhoz, hogy megfutamodjanak. A modernebb zsidó kommentátorok pedig Josephus Flaviust idézik, aki a zsidó szájhagyományra hivatkozva azt mondja, hogy hirtelen szélvihar és záporeső duzzasztotta föl a Kisón-patakot, és sártengerré változtatta a környékét. Az ütközetben Zebulon és Náftáli törzse vett részt, azé a Náftálié, akit atyja, Jákob, szarvashoz hasonlított…⁹⁶

A háftárá második részében szereplő győzelmi énekben Debórá dicséri Jáélt, aki a „legáldottabb a sátorlakó asszonyok között”,⁹⁷ amiért megölte az ellenséges hadvezért. Hertz szerint Jáél tette szembeállíttatik Meróz lakosainak hűtlenségével.⁹⁸ A zsidó hagyomány szerint Jáél istenfélő nő volt, akit az ősanyákhoz⁹⁹ hasonlít a zsidó tradíció. Jáél nem zsidó, hanem kenita volt, a Jitró törzs egy oldalágának leszármazottja. Ábárbánel szerint Jáél bírónő is volt Sámgár idejében. Jáélt – egy tradíció szerint – Sziszerá többször erőszakkal magáévá tette,¹⁰⁰ és Jáél jogos önvédelemből ölte meg. A Jálkut egy helyütt azt mondja: Sziszerá „Isten nevében” nem nyúlt Jáélhoz, aki azért ölte meg sátorcövekkel és nem karddal vagy késsel, mert a Tóra szerint nő nem foghat fegyvert.

Van Debórá énekében egy szó, amely máshol nem fordul elő a Szentírásban. A 10. versben a cáchór (’fehér’) szó: Róchvé átónóót cechórót – ’fehér nőstény szamarakon’.¹⁰¹ Az ének befejező versében¹⁰² olvassuk: „de akik szeretik őt – mint mikor fölkel a nap az ő hatalmában!” Ehhez Hertz magyarázatul Gittin traktátusát idézi:¹⁰³ „Aki nem üldözi azt, aki őt üldözi, aki csendben eltűri a bántalmat, aki a jót önmagáért teszi, aki vidám szenvedéseiben, az Isten barátai közé tartozik, és ezekről írja a Szentírás: Akik pedig szeretik Őt, legyenek olyanok, mint a nap, midőn felkel fönséges hatalmában.”¹⁰⁴

BENEDICTA INTER MULIERES

Tanulmányunkban Debórá énekével csupán néhány szempontból foglalkoztunk, és korántsem a teljesség igényével. Fontosnak tartottuk azt, hogy az összefoglaló jellegű szövegkritikai, történeti és formai elemzések mellett a zsidó írásmagyarázatból is ízelítőt adjunk.

Végül engedjenek meg egy saját asszociációt. Bárák neve villámot jelent. Háborúja amolyan „villámháború” volt. Győzelméhez kellett Debórá és az égiek segítsége. Jáélról mondja a Bírák könyve: Tevórách minásim Jáél – eulogéthejé en günájkszín Jáél (LXX-VAT) – ’benedicta inter mulieres Iahel’. A latin szöveg ilyen szószerkezetben az ókori zsidó irodalomban ismét a Lukács szerinti evangéliumban jelenik meg újra (Lukács 1,42): benedicta tu inter mulieres – ’Áldott vagy te az asszonyok között’. A Lukács 1,28-ban pedig az angyal köszöntésében ezt olvassuk: „benedicta tu in mulieribus”.

Az ókori zsidóság több messiáselképzelést hordozott, így a dicsőséges és a szenvedő messiás képzeteit is. A mai, úgynevezett Krisztus-hívő zsidók, a messianisztikus zsidók mozgalma beszél Messiás ben Dávidról és Messiás ben Jószéfről. A dávidi messiás a győzedelmes, a józsefi pedig a szenvedő messiást jelenti. Jáél tettével megszabadította, más szóval megváltotta Izráel népét azzal, hogy megölte Sziszerát, az ellenség vezérét. Az újszövetségi Erzsébet Mária-köszöntése is a benedicta tu in mulieribus (illetve a Bírák könyvében: inter mulieres) formulával indul. Mirjám fia, Jésuá pedig szenvedő megváltóként lett követőinek hite szerint népének és minden embernek a szabadítója.

IRODALOM

Albright, William Foxwell, Yahweh and the Gods of Canaan. A Historical Analysis of Two Contrasting Faiths, New York, Doubleday, 1968

Alt, Albrecht, Essays on Old Testament History and Religion, Oxford, Blackwell, 1966

Attias, Jean-Christoph–Benbassa, Ester, A zsidó kultúra lexikona, Bp., Balassi, 2003

Blenkinsopp, Joseph, Ballad Style and Psalm Style in the Song of Deborah. A Discussion, Biblica 42 (1961), 61–76.

Bright, John, A History of Israel, Philadelphia, Westminster Press, 1972

Bright, John, Izráel története, Bp., Kálvin János Kiadó, 1993

Boling, Robert G., Judges, Garden City, Doubleday, 1975

Buber, Martin, A próféták hite, Bp., Atlantisz, 1991

Budde, Karl, Das Buch der Richter, Freiburg–Leipzig–Tübingen, Verlag von J. C. Mohr, 1897

Cross, Frank Moore, Canaanite Myth and Hebrew Epic, Cambridge, MA.–London, Harvard University Press, 1980

Daiches, Samuel, The Song of Deborah. A New Interpretation [s. l., s. n.], 1926

Encyclopaedia Judaica, CD-ROM, 1992

Ficsor Gábor Andor, Történelem és költészet. Debóra énekének magyarázata, Bp., Trillinger Péter kiadása, 1999

Fritz, Volkmar, Das Debora-Lied Ri 5 als Geschitsquelle, in Uő, Studien zur Literatur und Geschichte des alten Israel, Stuttgart, Katholisches Bibelwerk, 1997, 165–185.

Fröhlich Ida, A qumráni szövegek magyarul, Bp., Universitas, 2. kiad. 2000

Grether, Oskar, Das Deboralied, Gütersloh, C. Bertelsmann, 1941

Gyürki László, A Biblia földje .A magyar bibliafordítások története, Bp., Szent Jeromos Bibliatársulat, 1998

Harmatta János (szerk.), Ókori keleti történeti chrestomathia, Bp., Tankönyvkiadó, 1997

Hausmann, Jutta, Ein Wiederspruch zwischen Theorie und Praxis, in Mensch und König. Studien zur Anthropologie des Alten Testaments (FS Rüdiger Lux), Berlejung, A.–Heckl, R. (Hg.), Freiburg, Herder, 2008, 25–35.

Héber–arám–magyar bibliai szótár. Hebräisches und aramäisches Wörterbuch, Georg Fohrer és munkaközössége műve alapján német eredetiből ford. Liptay György, Ürge Alajos (szerk.), Wien, Opus Mystici Corporis, 1993

Herrmann, Siegfried, Geschichte Israels in alttestamentlicher Zeit, München, Christian Kaiser Verlag, 1973

Hertz, J. H., Mózes öt könyve és a haftárák. I–V., Bp., Akadémiai, 1984

Hertzberg, Hans Wilhelm, Die Bücher Josua, Richter, Ruth, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 1973

IMIT Biblia (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat), I–IV, 1898–1907

Hayes, John Haralson–Miller, J. Maxwell (eds), Israelite and Judean History, London, SCM Press, 1977

Jólesz Károly, Zsidó hitéleti kislexikon, Bp., Athenaeum Nyomda, 1985

Josephus, Flavius, A zsidók története, ford. Révay József, Bp., Renaissance, 1946

Karasszon István, Az ószövetségi írásmagyarázat módszertana, Bp. [ k. n.], 1991

Karasszon István, Izrael története. A kezdetektől a Zsidó Háborúig, Bp., Dunamelléki Református Egyház Nyomdája, 1993

Karasszon István, Az óizraeli vallás. Vázlatok, Bp., Tillinger Péter Műhelye, 1994

Komoróczy Géza, Kiáltó szó a pusztában. A holt-tengeri tekercsek, Bp., Osiris,1998

Kaufmann, Yehezkel, Toledot, Jerusalem–Tel Aviv, Mosad Byalik–Dvir, 1960

Kaufmann, Yehezkel, Biblical Account of the Conquest of Palestine, Jerusalem, Magnes Press, Hebrew University, 1953

Kaufmann, Yehezkel, Sefer Shofetim, Jerusalem, Kiryat-Sefer, 1962

Mckenzie, John L., The World of the Judges, New Jersey, Prentice-Hall, 1966

Kraus, Naftali, Bírák és próféták, 2006

Moore, George Foot, A Critical and Exegetical Commentary on Judges [Edinburgh, T. & T. 1895], 1958

Noth, Martin, Geschichte Israels, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 1950

Noth, Martin, Das System der zwölf Stamme Israels, Darmstadt, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, 1966

Noth, Martin, Überlieferungsgeschichtliche Studien, Tübingen, M. Niemeyer, 1967

Oesterley, William O. E.–Robinson, Theodore H., History of Israel, London, Oxford University Press, 1932

Pedersen, J., Studies in the Old Testament Prophecy. Character of Deborah, 1950

Richter, W.: Traditiongeschichtliche Untersuchungen zum Richterbuch, 1963

Rózsa Huba, Sinai, a kinyilatkoztatás hegye, in „Mert örökké tart szeretete”. Tanulmányok Dr. Karasszon Dezső tiszteletére 70. születésnapja alkalmából, A Budapesti Református Teológiai Akadémia Bibliai és Judaisztikai Kutatócsoportjának kiadványai 7., Bp., Budapesti Református Teológiai Akadémia Bibliai és Judaisztikai Kutatócsoport, 1994, 157–168.

Soggin, Alberto J., Judges, Philadelphia, Westminster, 1981

Schmoldt, Hans, Bibliai tulajdonnevek lexikona, ford. Lorencz Klára , Zsuppán Monika, Bp., Jel Kiadó, 2003

Schulte, Hannel L., Richter 5, Das Debora-Lied, Versuch einer Deutung, in Die Hebräische Bibel und ihre zweifache Nachgeschichte. Festschrift für Rolf Rendtorff zum 65. Geburtstag. Erhard Blum, Erhard–Macholz, Christian–Stegemann, Ekkehard W. (Hg.) Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn, 1990, 177–191.

Prichard, James B. (ed.), The Ancient Near East. An Anthology of Texts and Pictures, Princeton, University Press, 1958

Tóth Kálmán, A régészet és a Biblia, Bp., Református Zsinati Iroda, 1985

Tóth Kálmán, Ószövetségi biblika teológia, Bp., Károli Ref. Egy. Hittudományi Kar, 1994

Tóth Kálmán, Magyarázat Sámuel I. könyve 1–4. és 7. részéhez és Sámuel I. könyve 8–12. részéhez, Bp., Károli Gáspár Ref. Egy. Hittudományi Kar, 1994

Újvári Péter (szerk.), Magyar Zsidó Lexikon, 1929

Unterman, Alan, Zsidó hagyományok lexikona, Bp., Helikon, 1999

Westermann, Claus, Az Ószövetség theologiájának vázlata, Bp. [k. n.], 1993

SZÉCSI JÓZSEF
vallásfilozófus
a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára