Megjelent az Egyházfórum 2006/3. számában
Az Egyházfórum 2006/1-es számában nyilvánosságra hoztuk Végvári Edit levelét, amelyet Mayer Mihály pécsi püspöknek írt a bátyjával, Tibor atyával kapcsolatos egyházi eljárás miatt. Sok olvasónkat továbbra sem hagyja nyugodni az ügy: egyesek érdeklődnek, mások segíteni szeretnének, illetve konkrét pénzbeli fölajánlásokat tesznek. Az alábbiakban egy nevét vállaló olvasónk levelét közöljük, majd a sok megkeresésre ismét Végvári Edit nyújt tájékoztatást Tibor Atya ügyének jelenlegi állásáról, végül a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia két dokumentumából idézünk.
(A Szerk.)
Tisztelt Szerkesztő Úr!
Lapjuk legutóbbi (2006/1 – A Szerk.) számában olvastam Dr. Végvári Tibor Atya szomorú esetét. Ezért a mai napon átutalok a számlájukra 50 ezer forintot azzal a kéréssel, hogy juttassák el a megfelelő helyre, Végvári Atya ellátásához való hozzájárulásként. Ha netán Végvári Atya problémája már időközben rendeződött, akkor fordítsák hasonló célra (amennyiben ilyen esetről tudomásuk van), vagy a lap kiadására.
Tisztelettel:
Dr. Katus László, egyetemi tanár
Tisztelt Olvasók!
Az Egyházfórum múltkori (2006/2) számában meghatódva (és fájdalmasan!) olvastuk/olvasták sokan az együtt érző nyilatkozat és felajánlás mellett ezeket a szavakat is: „Nagyon felháborodtunk a Pécsi Püspökség eljárása miatt. Érthetetlen! Elfelejtették már abban a házban Krisztust?” Hálásan köszönjük a nyugdíjas Dr. Nagy Józsefnek és feleségének havi ezer forintos támogatását!
Megilletődöttek és zavarban is vagyunk a sok irányból érkező együttérzés és segíteni akarás kifejeződései láttán. Nagyon köszönjük mindenkinek.
Tibor bátyám hosszú évtizedeken át, szorgos és önmagát nem kímélő pásztor volt. Egyház-szolgálatban nyerte el a mára önmagával tehetetlen, beteg pap-testvérünk földi fizetségét: a minimális állami nyugdíj mellé rendelt havonkénti kiegészítést. Egy vagyon-szerető bürokrata azonban közbeszólt. Családunk 2006. január 10-én kelt tértivevényes levelében az egyházmegye püspökének mielőbbi vizsgálatát sürgette. Kértük a károkozások visszamenőleges megszüntetését erkölcsi és anyagi értelemben is.
Az egyházmegye vagyonkezelőjének önkényes jogsértését püspökök, papok és hívek (nem hit-közösségünk tagjai is) egyre többen bélyegzik meg. Közben az egyházmegyei gazdasági hivatal levélpapírjain éktelenkedik az önkény, méltánytalanság és félrevezetés. A főpásztor mintha nem hallaná az ő felügyelete alá rendelt iroda telefondrótján egy szeszélyes diktátori hang artikulációit!? Sokan mások, sajnos, rendszeresen hallják.
A közeljövőben gyakorlati tanácsot kérünk arra vonatkozóan, hogy miként is kezeljük a Tibor atya javára tett felajánlásokat.
Az idén Tibor atya 55 éves papi szolgálatára tekinthetünk közösen vissza.
Talán egy szerény jel, valahol, vagy egy színes, képes emlékkönyv összeállítása és széleskörű közreadása emlékezni késztetné régi híveit őrá, még sokáig. Kemény embersége fölé magasodó hűsége példamutató.
Szolgálatának küzdelmes évtizedeire illő emlékeznünk. Érdekes történetek, humoros anekdoták, értékelendő teljesítmények és nem kevés dráma rejtőzik bennük. Még megírandó értekezések sorain keresztül okulhatnának újabb papi nemzedékek. Olvashatnánk bennük a magyar ugar és a régi pannón hitvilág sokáig remélt tavaszáról is. Akkor is, amikor ő, a hozzá hason-hitűek, s mi mindnyájan már régen elvonultunk.(Majd írunk még erről, többet és közösen) Aki teheti, segítsen bejárni a dél-dunántúli tájakat-történeteket, fényképeket és tárgyakat gyűjtögetve. Csengessünk be általa renovált kisebb és nagyobb plébániák portáin, ahol hordta a malteros vödröt, rózsát és gyümölcsfát ültetett, beharangozott és tüzesen prédikált.
Mondják: nálánál nyugodtabb (talán kényelmesebb) pásztor-utódok szívesen kerültek a rendbe hozott parókiákra, ahol előttük ő rontott-bontott, renovált és reparált. Ez a nyugtalan vándor nagy alapossággal tette mindezt. Tette rengeteg, személyes áldozattal, és (ó, Uram!) milyen sokfelé! Nem volt könnyű ember. Mért tagadnánk? Gyakorta talán önmagának is túl nehéz. Ám, igaz szerelemmel mégis csak elhívó Krisztusát próbálta (olykor érdes akarással) de sok jót is akarva közvetíteni. Mindaddig, míg megtehette.
Nyugalma megszolgált díját végre már megadhatnánk neki!
A pécsi egyház testét már jó ideje lelketlen-sok nyavalya rágja. Ezt számos egyházi és egyéb vezető ember mondja egyre többek fülébe nap mind nap. A lehangolt hívek is így tudják. S egyre többen kérdezik: vajon, itt van-e az alkalmas idő a nyílt színvallásra? Végre jön-e már valaki, aki segítene? Erőtlen főpásztoron, önkényen nevelt szolgalelkűségen, egzisztenciálisan kiszolgáltatott munkatársakon, s oly régóta reménykedő nyájon?
A Pécsi Egyházmegye aktív és nyugállományú lelkipásztorainak, valamint lojális és érdeklődő híveinek folyamatos és tárgyszerű tájékoztatására most közreadunk néhány bekezdést Bóly város gyámhivatalának legutóbbi határozatából.
Végvári Edit
Bóly város gyámhivatalának 5024-17/2006. sz. határozatából
A gyámhivatal ezen túlmenően felhívja a gondnok figyelmét, hogy intézkedjen a gondnokoltat megillető fogyatékossági támogatás gondozó intézményhez történő folyósítása érdekében, valamint a gondnokolt egyházi nyugdíja rendezéséről.
(…)
INDOKLÁS
(…)
A gyámhivatal a volt gondnok számadásának elbírálása során észlelte, hogy a MÁK[1] tévesen a gondnok (gondnokok) kezéhez folyósítja a gondnokoltat megillető fogyatékossági támogatást, holott a 1998. évi XXVI. Törvény 23/E § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bentlakásos intézményben lakó súlyosan fogyatékos, cselekvőképtelen személy ellátását az intézmény vezetőjének kell folyósítani, aki biztosítja a személyre szóló felhasználást. Ezért a gondnokot a törvényes rend iránti intézkedésre szólította fel. Ugyanígy észlelte a gyámhatóság a számadás alkalmával, hogy a gondnokolt egyházi nyugdíjat nem kap és ezen jogosultság megszüntetésének jogalapját dokumentálni az elszámoló gondnok nem tudta.[2]
A gondnok intézkedésre felszólításának jogalapját a 149/1997.(IX.10.) Kormány rendelet 140. § (1) bekezdése biztosítja.
A gyámhivatal hatáskörét az 1959. évi IV. tv (Ptk.) 20/A. §, 20/D. §, az 57/2006. (III.21.)
Korm. R. 16. § (6) bekezdése, míg illetékességét az 1997. évi XXXI. törvény 124. § (1) bekezdésének b) pontja állapítja meg.
(…)
Bóly, 2006. július 4. /pecsét/aláírás/
A MKPK nyugdíj-kiegészítéssel foglalkozó határozatából
„Egyházi nyugdíjkiegészítésre jogosult az az egyházi személy (egyházi személy: a lelkészi tevékenységet folytató lelkész, segédlelkész, a teológiai tanár, ha lelkészi képesítése van, a kántor, ha lelkészi képesítése van, az egyházkormányzati állást betöltő személy, az intézményeknél bármely szolgálatra beosztott személy, ha lelkészi képesítése van, a Magyarországon működő férfi és női szerzetesrend tagja a noviciátus megkezdésétől mindaddig, amíg egyházi szolgálatban áll)
1. aki az állami öregségi nyudjíjra-jogosító életkort elérte, és részére az állami öregségi nyugdíjat megállapították,
2. aki egészségi állapota miatt állami rokkantsági nyugdíjban részesül,
3. akinek állami nyugdíjra való jogosultságát nem lehet elismertetni, de idős kora, vagy egészségi állapota miatt létfenntartásához szükséges az egyházi nyugdíjkiegészítés megállapítása,
4. aki az adott egyházmegyében teljesített papi szolgálata után az egyházmegyei nyugdíjalapba az előírt járulékot rendszeresen befizette, és rendelkezik a jelen szabályzatban meghatározott minimális szolgálatai idővel.
(…)
„75 év felett, valamint az egészségügyi okból megállapított jogosultság esetén a fix összegű kiegészítés helyett a szabályzat mellékletét képező táblázat alkalmazásával kell a havonta kifizetendő összeget kiszámítani.”
(…)
A nyugdíjalapokból a megállapított ’egyházi nyugdíjkiegészítéseket’ havonta rendszeresen kell folyósítani. A tárgyhóra esedések összegeket a hónap 25-éig ki kell fizetni.”
A MKPK „Igazságosabb és testvériesebb világot!” (1996) című körleveléből
„Az utóbbi években jelentősen romlott a nyugdíjból élő idős korosztály helyzete. A nyugdíjak reálértéke a fizetések értékcsökkenésénél is nagyobb mértékben zsugorodik össze. Az egy nyugdíjasra jutó nyugdíj reálértéke az elmúlt öt év alatt 23%-kal csökkent. Az infláció, azon belül is a gyógyszerárak rohamos emelkedése a beteg és az idős embereket sújtja legerősebben. Nem hunyhatunk szemet az előtt a fájdalmas tény előtt, hogy azok a nemzedékek, akik átélték a háború s az azt követő évek szenvedéseit, akik évtizedeket töltöttek el becsületes munkában, most, életük utolsó szakaszában egyre súlyosabb anyagi gondokkal kénytelenek szembenézni. Az idős kor terhe mellett rájuk nehezedik a magukra maradottság, a kilátástalanság, a fölöslegesség tudata: úgy érzik – s ezt a közvélemény és a sajtó is nemegyszer sugallja -, hogy ők csak terhére vannak a többieknek. Sokuknak pedig nemcsak megkeseredik, hanem meg is rövidül az élete, mert képtelenek gondoskodni megélhetésükről, anyagi ellátásukról” (18 cikkely).
[1] Magyar Államkincstár
[2] A szerkesztő kiemelése