Bántalmazást elkövetők lelkigondozása

Közel húsz esztendeje dolgozik a gyermekvédelemben, jelenleg egy állami intézmény szakmai vezetője Búza Judit. Néhány éve személyes tapasztalatai alapján készítette el szakdolgozatát az abúzust elkövetők lelkigondozásáról. Alábbi írásában három eset felidézésével ad szempontokat ahhoz, hogyan válhatnak egykori áldozatok elkövetőkké, hogyan lehet képes feldolgozni a történteket tettes és sértett, és ki tudja-e vonni magát a szakember a neki feltárt borzalmak hatása alól. Búza Judit írása az Egyházfórum 2025/4. számában jelent meg.

„Ti így beszéltek: Ránk nehezednek bűneink és vétkeink, elsorvadunk miattuk. Hogyan
maradhatnánk életben? Ezt mondd nekik: Életemre mondom – így szól az én Uram,
az Úr –, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen
útjáról, és éljen.” (Ez 33,10–11) Nyolc évvel ezelőtt történt, hogy egy olyan emberrel kellett beszélnem, akit kiskorú sérelmére elkövetett szexuális abúzus miatt ítéltek el. Megélése szerint ártatlanul.

„A lánnyal sokat játszottunk, szeretett az ölemben ülni, mi ezzel a baj?” – ismételgette. Az iratanyagból már tudtam, hogy a bizonyítékok szerint szexuális kapcsolatot létesített az akkor 12 éves mostohalányával. Ahogy hallgattam a magát ártatlannak és áldozatnak valló férfit, felfordult a gyomrom, és ki akartam menekülni a helyiségből. Egy ponton túl képtelen voltam figyelni rá, tele voltam indulattal és megvetéssel. Belül kétségbeesetten Istenhez kezdtem kiáltani: „Segíts!”. Egyszer csak megértettem, hogy ezt az embert ugyanúgy szereti Isten, mint engem. Hogy ebben a leglényegesebb dologban nem különbözünk egymástól. Csak ezt követően váltam képessé arra, hogy meghalljam, amit elmondani próbál: végtelen magányosságát és félelmeit.

Ez a találkozás mély hatással volt rám. Addigi (elő)ítéletességem mellett azzal is szembesültem, hogy erről a témáról nem vagy alig létezik szakirodalom, nincsenek segítő szervezetek, ahová  továbbirányíthatnánk az elkövetőket. Így pár évvel később lelkigondozó szakon szakdolgozatom témájaként a bántalmazást elkövetők lelkigondozását választottam. Szakdolgozatom kapcsán kerültem az Emberi Méltóság Stratégia munkatársai közé is. Jelen írásom az akkori megállapításaimon túl az azóta tett megfigyeléseimre is támaszkodik, azokkal kiegészülve.

A segítő szakmákban dolgozó szakemberek számára ezek a történetek nem egyediek, nem „kivételes szörnyűségek”, hiszen naponta találkoznak Brigittákkal, Mártonokkal, Józsefekkel, a bántalmazóikkal és az áldozataikkal is. Tapasztalatom szerint a bántalmazások valóságáról hallva azok, akik elől ez a valóság még rejtve van, úgy tekintenek ránk, és velünk együtt az áldozatokra és az elkövetőkre is, mintha egy másik, olyan világhoz tartoznánk, amelyhez nekik nincs közük. Ez a szétválasztottság jelentősen nehezíti a gyógyulást mindannyiuk számára.

A bántalmazások valóságát nem lehet megérteni csupán elméleti tudás alapján. Találkozásra van szükség. Olyan találkozásra, amelyre senki nem vágyik. A bántalmazás annyira a természet ellen való, hogy az ember ösztönösen ki akarja zárni, elfordulni tőle, nem foglalkozni vele. Mert elborzaszt. Ez normális emberi reakció, éppen az emberségünk megnyilvánulása. Egy lépéssel továbbmenve emberségünk útján, mégis meg kell látnunk, hogy az elkövető is ember. Isten képmására teremtve. Egyedi és megismételhetetlen, értékes és bűnös. Tehát nem vehetjük semmibe az ebből fakadó
méltóságát.

Találkozás csak akkor jöhet létre, ha közelebb megyünk és engedünk. Ilyen találkozásra hívom most az olvasót. Találkozás három súlyos bántalmazást elkövető emberen keresztül a bántalmazások valóságával. A lelkigondozói beszélgetésekből idézett, dőlt betűvel szedett részletek szolgáljanak segítségül annak megértéséhez, mit okoz a bántalmazás az áldozatban, mit az elkövetőben, hogyan válik egy ember elkövetővé, milyen kihívás egy ilyen találkozásnál a „rogersi” feltétel nélküli elfogadás megvalósítása a segítő részéről. Brigitta, Márton és József történetei valósak, mindhárman hozzájárultak ahhoz, hogy a velük való beszélgetésre alapozzam szakmai munkámat. A felismerhetőség elkerülése érdekében a téma szempontjából nem releváns körülményeket, adatokat megváltoztattam, és az akár egy éven át tartó lelkigondozói folyamatokból csak egy-egy rövid részletet emeltem ki.

A teljes írás az Egyházfórum 2025/4. számában olvasható. Megrendelés ezen a linken.