Misszió és hagyomány egy hagyományőrző társadalomban
Egy misszió számtalan izgalmas lehetőséget rejt magában: új kultúrák, emberek és helyek megismerését, élményeket, kapcsolatokat, álmokat, reményeket. Ez azonban nem minden: a misszió hatalmas felelősséggel jár, főként akkor, ha a sajátjától alapjaiban különböző kultúrában találja magát az ember. Ilyenkor fontos bizonyos hibákat elkerülnünk, hogy szolgálatunk sikeres lehessen. […]
Keresztényként bizonyára mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy amikor Jézus azt mondta a tizenegynek: „Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében”[1], az nem pusztán javaslat vagy jótanács volt. Az evangelizáció, a misszió, az örömüzenet megismertetése minél több emberrel, minél több kultúrával nem valami tetszőlegesen választható dolog, hanem ezen ige alapján kötelező érvényű mindenki számára, aki Krisztus követőjének vallja magát. A feladat tehát adott: el kell mondanunk minél több embernek, hogy minden emberi lény a paradicsomi bűnbeesés következtében eredendően bűnös, ezért örök kárhozatra lenne ítélve. De mivel Isten szerette az embert, nem akarta, hogy elkárhozzon, így elküldte a fiát, Jézus Krisztust az emberek megmeneküléséért. Jézus lejött a Földre, az emberek között élt, elárulták, elítélték, keresztre feszítették, ártatlanul szenvedett, majd meghalt és harmadnapra feltámadt, így elhozva a megváltást és ezáltal az örök életet mindenki számára, aki hisz ebben az üzenetben, megvallja bűneit, és elfogadja Krisztust személyes megváltójának. Azonban nem elegendő csupán az üzenettel tisztában lennünk, az is fontos, milyen módon, milyen hozzáállással közelítünk azok felé, akikkel meg szeretnénk osztani az evangéliumot.
Pataki-Tóth Angelika
[1] Máté 28,19. A szentírási szöveghelyek forrása: Biblia, Bp., Veritas Kiadó Kft., 2011.
(A teljes cikk az Egyházfórum 2020/1. számában olvasható.)