Megjelent az Egyházfórum 2009/4. számában
Hozzájárultak-e a vajon keresztények a szlovákiai fordulathoz, s ezzel a világ korábbi megosztottságának meghaladásához, s ha igen, hogyan? Mielőtt erre választ adnánk, azt kell eldöntenünk, része-e vajon a szocializmus ama nagy újkori áramlatnak, amely a felvilágosodásból ered?
Noha az újkor is igen ambivalens, mégis mára az a nézet lett az uralkodó, hogy az újkor, a modernitás alapvetően pozitív, haladó volt, történeti értelemben előrelépést jelentett. A francia forradalmat pedig már mint nagy felszabadulást ünnepeljük. A szocializmus Marxra hivatkozik ugyan, politikai értelemben azonban a Keleten, Oroszországban jutott érvényre, ahol bizonyosan nem volt előkészítve a talaj a változáshoz. A szocializmus mindvégig megmaradt valamiféle idegen dolognak. Ami pedig Szlovákiát illeti, erre mindig azt mondom, hogy mi, szlovákok, nem voltunk szocialisták, csupán opportunisták. Az októberi forradalomra valószínűleg sohasem leszünk olyan büszkék, mint a francia forradalomra.
Tulajdonképpen a kereszténységgel is ugyanez a gond. Jeruzsálemből érkezvén, a kereszténység a Földközi-tenger körül aztán mindenütt gyökeret eresztett, majd észak felé vándorolt tovább. Egyesek azt mondják, a kereszténység ideje már tovatűnt, én azonban inkább úgy vélem, a kereszténységnek még el sem jött az ideje. Egyelőre viszont az újkor a kereszténység számára is túl nagy feladat, jóllehet az újkor számos tekintetben a keresztény értékekből merít.
Visszatérve tehát a feltett kérdéshez: a keresztények, elutasító magatartásukkal, bizonyosan hozzájárultak a szocializmus bukásához, kérdés azonban, hogy vajon mindig a helyes, vagy akár tisztességes indítékokból tették-e ezt, vajon tényleg a leghaladóbb módon vívták-e harcukat?
Rövid ideig úgy vélhettük, hogy most, miután megtörtént a fordulat, a világ immár megleli rendjét és nyugalmát. Nyilvánvaló azonban, hogy nem így lett. Bizonyos, hogy a szocializmus nem volt az igazi megoldás az újkor kérdésére, azonban talán fontos kiigazítása volt a modern, nyugati liberalizmusnak. A szocializmus tovatűnt, továbbra is velünk marad viszont a probléma. Az újkori forradalmakban nem csupán a szabadságra ment ki a játék, hanem az igazságosságra is. Igazságosság nélkül nincsen szabadság sem, ezt a korai forradalmárok még teljesen világosan látták. Később viszont kevés figyelem jutott az igazságosság ügyének, sőt, voltaképpen teljesen elsikkadt e kérdés.
Ebből a zsákutcából különféle társadalmi piac-mechanizmusok révén keresünk kiutat. Hajlamosak vagyunk rá, hogy valamiféle csodálatos láthatatlan kézben higgyünk, mely megoldja helyettünk a problémát. Ez azonban nyilvánvalóan igen naiv hit. Az igazságosságra irányuló kérdés olyan – mélységesen emberi – kérdés, melyhez éppen hogy emberként kell viszonyulnunk. Bármilyen más szinten olyan pótmegoldásról lehet szó csupán, mely hosszabb távon kudarcra van ítélve. Pontosan ez az a kérdés, amely a mai kereszténység számára is döntő, ez az a kérdés, amely a valódi kihívást jelenti. Nem csupán valamilyen új társadalmi rendszerről van itt szó, nem is ennek a kérdésnek valaminő új elméleti megoldásáról; e kérdés megoldásához nem elegendő viszont a puszta egyéni segítőkészség sem, amely hébe-hóba juttat egy kis ajándékot a szegényeknek. Ha nem is e kérdés módszeres megoldására megy itt ki a játék, de legalábbis annak egyetemes megközelítésére, nem valamiféle elméleti megtárgyalására, hanem arra, hogy valóban megváltoztassuk gondolkodásunkat, egy újfajta érzületre, elhatározottságra egy fair világetosz iránt. Ahhoz, hogy a mai kereszténység (és nem csupán a keresztény egyén) saját esélyét, saját küldetését, saját feladatát fedezze fel mindebben, ahhoz még nagyon sokat, Szlovákiában pedig még annál is többet kell dolgoznunk. Nekünk még túlontúl saját magunk körül forog a gondolkodásunk.
Meglehet, a szlovák egyházi állapotok konkrétabb bírálatát várja az olvasó. Tudom, Ausztriában már előrébb járnak ezzel, mert meglehetősen kidolgozott koncepciójuk van arról, miként fogalmazza meg az ember a kritikáját. Többről van szó puszta ütésváltásnál, pörlekedésnél. Szlovákiában – legalábbis az embernek ez a benyomása – még hiányzik az erre való nyitottság, ami viszont a produktív kritikai vitának az alapja.
SKLENKA IMRE[1]
Fordította: Himfy József
[1] A szerző filozófiát tanít a pozsonyi Comenius Egyetemen. Tagja a „Theoforum”-nak, annak a papokból és világiakból álló csoportnak, amely a teológia legújabb fejleményeivel foglalkozik, amelyeket a hivatalos szlovák egyház még mindig bizalmatlanul fogad.