Megjelent az Egyházfórum 2009/5-6. számában
Konzultációt tartott a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) az egyházak és az állam kapcsolatáról Budapesten 2009. június 26-30. között. A tanácskozásra éppen abban az időpontban került sor, amikor a volt Vasfüggöny mindkét oldaláról való európaiak az 1989. évi nagy fordulatról emlékeztek meg: arról, hogy a Magyarország és Ausztria közti határt megnyitották, és az emberek szabadon elhagyhatták az elnyomó, totalitárius rezsimek kormányozta országokat. A konzultáció egy másik évfordulóhoz is kapcsolódott: a Budapesten 1984-ben megrendezett LVSZ közgyűlés 25. évfordulójához, ami emlékeztetőül is szolgált azokra a politikai, gazdasági és vallási viszonyokra, amelyek akkor fennálltak Közép- és Kelet-Európában. Jelen beszámoló az elhangzott előadásokból és a konzultáció végén megfogalmazott Üzenetből[1] emel ki néhány gondolatot.
AZ EGYHÁZAK HELYE A TÁRSADALOMBAN
A kommunizmus két évtizeddel ezelőtti bukása az evangélikus egyházak számára Közép-Kelet-Európában szabadságot és sok nehéz feladatot hozott magával – mondta dr. Eva Sibylle Vogel-Mfato a Lutheránus Világszövetség Európa-referense. Majd így folytatta: ezektől az egyházaktól, amelyek korábban elnyomó rezsim alatt éltek, ma az állam azt várja el, „hogy a társadalomban aktív szerepet töltsenek be”.
A tanácskozás során nyilvánvalóvá vált, hogy mindazon jelentős különbségek dacára, amelyek még fennállnak Kelet és Nyugat közt, számos dolog van – pozitív és negatív egyaránt –, amelyeket közösen magukénak tekinthetnek. Így például új példák vannak jelen a világban az állam egyházakhoz fűződő kapcsolatának semlegességére. Néhány állam nemcsak anyagi támogatást nyújt, de el is várja az egyházaktól, hogy többet tegyenek a társadalomért. Az egyházak pedig törekednek arra, hogy tanúságot tegyenek az általuk vallott hitről az új politikai és gazdasági kontextusban, és az egyre inkább megosztott társadalom közegében. Jóllehet az egyháztagok száma Európa-szerte csökkent, a spiritualitás és a társadalmi értékek iránti érdeklődés növekszik.
Prof. Dr. Gerhard Robbers alkotmányjogász előadását jelentős érdeklődéssel követték a résztvevők. Luther Márton hozzásegíthetné a mai keresztényeket az iszlám nyugati társadalomba való integrációjához – hangsúlyozta a trieri egyetemen oktató Robbers. Referátumában rámutatott arra, hogy Luther egy német nyelvű Korán-fordítás bevezetőjében arra szólít fel, hogy olvassák a Koránt azért, hogy az iszlámot és a muszlimokat jobban megértsék. Ez a felszólítás „a felvilágosodásnak egy korai eseménye, és jó példát ad a másik megértésének előfeltételeire”, ami Európában az egyre növekvő vallási pluralizmus keretei között nélkülözhetetlen.
Robbers véleménye szerint nagy kihívást jelent az átalakulóban lévő Európában megfelelő jogi státuszt adni a muszlim közösségek számára. „A pluralizmus új formái mint a kihívások és változások tényezői” című előadásában hangot adott annak, hogy a keresztényeknek fel kell idézniük, milyen sok közös dolog található a kereszténységben és az iszlámban. „Sokan Európában már megfeledkeztek arról, hogy az iszlám kultúrának mennyit köszönhetünk” – mondta, majd rámutatott az iszlámnak a filozófiára, matematikára, orvostudományokra, gazdaságra és a diplomáciára gyakorolt hatásaira. Robbers kiemelte: a nemzetközi diplomácia számos kulcsfogalma a muszlim jogi kultúrából származik. A vallási tolerancia, de legalábbis azokkal a vallásokkal szembeni tolerancia, amelyek a Szentírásra hivatkoznak, a muszlin gondolkodás szülötte.
Robbers kísérletet tett arra, hogy párhuzamot vonjon az evangélikus és az iszlám gondolkodás sajátosságai között, így az Írás szerepével (sola scriptura) és Isten országának helyértékével kapcsolatban, valamint rámutatott arra, hogy sem az iszlámban sem a lutheri teológiában a lelkész/imám nem tölt be közvetítő szerepet Isten és a gyülekezeti tagok között. A lutheranizmus nem tartja szükségesnek a lelkészek közötti hierarchiát sem, és ez az iszlámban is így van – fejezte be gondolatait Robbers.
A változás folyamatával kapcsolatosan erős kritikát is megfogalmaztak résztvevők. A rendszerváltás óta a spirituális értékeket másfajta „zsarnokok” fenyegetik – a fogyasztói társadalom és a neoliberális globalizáció. Ennek oka abban keresendő, hogy az egyházak az eltelt két évtizedben maguk is abban a veszélyben voltak, hogy felhígítják, vagy éppenséggel elvetik annak az üzenetnek a lényegét, amelynek hirdetésére és megélésére rendeltettek. Az evangélikus keresztényeknek a felemelkedő Európában új utakat és új tereket kell találniuk arra, hogy konstruktív vitákat és párbeszédet folytassanak azokról a kritikus kérdésekről, amelyekkel szembe kell nézniük. Bár az egyházak nem mindig képesek eljutni a világos válaszokhoz, maga a küzdelem folyamata, a kérdésfelvetések, segítő hozzájárulás lehet a társadalmi kérdések alapos és széles körben történő megvitatásához.
A vasfüggöny megszűnése után sokkal könnyebbé vált az országok közötti kapcsolattartás – állapította meg a német származású, de Svédországban élő, az Uppsalai Egyetemen tanító dr. Annette Leis-Peters. Hozzátette: „Az emigráció következtében több kelet-európai gyülekezet tagjainak jelentős részét elveszítette, azokat, akik Nyugat-Európába vándoroltak.” Az is megfigyelhető, hogy léteznek olyan kezdeményezések, amelyek arra tesznek kísérletet, hogy egybehangolják az európai népek közti eltéréseket, – különösen az Európai Unióban – Európa mégis a nemzetek közössége marad, a nemzetek különféle történelmével, kultúrájával, eredményeivel és kihívásaival.
A kisebbségi egyházak helyzete
Jellemzőek voltak a tanácskozás során a kisebbségi egyházak küldötteinek beszámolói.
„Az államosított ingatlanok egy részét az egyházak visszakapták a rendszerváltás után, de sajátos problémákkal kell szembenéznünk” – ezt már dr. Edmund Ratz, az Orosz, Ukrán és Közép-Ázsiai Evangélikus Egyház érseke hangsúlyozta. „Visszakaptuk a düledező templomainkat, de a hozzájuk tartozó földterületeket nem” – mondta.
A Cseh testvérek Evangélikus Egyháza rendkívül fontos szerepet tölt be a cseh szociális ellátásban. Diakóniai szervezetük 33 centrumot és nyolc iskolát működtet. Ezek közé tartoznak hospice intézmények, idősek otthonai. „Olyan intézményeket kellett létrehoznunk, amelyek társadalmunkban korábban egyáltalán nem léteztek” – mondta Eva Grollová, az egyház diakóniai igazgató-helyettese. Majd hozzátette, hogy külföldi testvéregyházak segítsége nélkül mindezt el sem tudtuk volna kezdeni.
Szlovéniában a protestánsok a lakosság csupán egy százalékát alkotják. Egy marginális közösség, mint a szlovéniai Evangélikus Egyház, amely 20 000 tagot számlál, nem tud „a még mindig nagy és befolyásos római katolikus egyházzal és intézményeivel együtt fejlődni” – emelte ki Simon Sever lelkész. Ám az egyház hangsúlyt fektet arra, hogy „protestáns identitását” a prédikáció és a diakóniai munkán keresztül kifejezze, és produktív kritikájával hozzájáruljon egy emberibb társadalom elősegítéséhez.
Horvátországban, ahol a néhai Jugoszlávia összeomlása háborúhoz vezetett, a protestáns kisebbségi egyházak a társadalmi ügyek iránt erősebben köteleződtek el – állapította meg Enoh Seba jogász, a Zágrábi Matthias Flacius Illyricus Fakultás munkatársa. Jóllehet hiányoznak a szociológiai felmérések és egyházaik jogi státuszának tisztázása.
Kelet-Németországban a kommunista időszak alatt a protestáns egyházak, amelyekhez történelmileg a népesség nagy része tartozott, kisebbséggé váltak és marginalizálódtak – mondta dr. Marianne Subklew német teológus-politológus. Németország újraegyesítése után a keleti egyházak az egyház és állam közötti kapcsolat nyugati mintáját vették át, olyan régióét, ahol a protestánsok és a katolikusok jelentik a többséget. Átvették az egyházadó állami befizetésének, az iskolai vallásoktatás és a diakóniai munka nagy részének modelljét. Néhányan azt remélték, hogy az emberek a politikai összeomlás után tömegesen térnek vissza a templomokba, de ez a remény csak álom maradt – mutatott rá Subklew, aki maga is az új szövetségi tartományokból származik, de Hamburgban dolgozik. A jövő attól függ, hogy sikerül-e a gyülekezeteknek olyan struktúrákat és modelleket kialakítaniuk, amelyek új tagokat vonzanak Tény, hogy „az emberek tömegesen hagyták el az egyházat, ám csak az egyéneket lehet visszanyerni”.
ÚJ KIHÍVÁSOK
Éppen a társadalom és az egyes ember „megnyerésére” irányuló kérdések fogalmazódtak meg a konferencia Üzenetében is, amelyeket e három fogalom kihívása fémjelez: a szekularizáció, az ökonómiai piacmodell és az individualizáció-elmélet. Ezek a következők:
– Az emberek ma az un. vallási szabadpiacon élnek, egymással versengő egyházak és vallások közepette, és ezek közül néhány a protestáns hagyománytól eltérően, alapvetően más módon közelíti meg az állam és az egyház viszonyának kérdését. Mi, mint evangélikus egyházak, hogyan felelünk meg ennek a kihívásnak?
– Még kisebbségi helyzetben sem szabad az evangélikus egyházaknak megfeledkezniük arról a felelősségükről, hogy bátran és őszintén fejezzék ki véleményüket a társadalomban.
– Hogyan lehetünk hitvalló egyházak pozitív politikai állásponttal, az egyre inkább „elvallástalanodó” társadalomban, ahol az egyházak hangja – úgy tűnik – marginalizálódik?
– Miként tudják az egyházak – együttműködve másokkal – az emberi jogok érvényesülését elősegíteni, és az egyre összetettebb helyzetben útját állni a diszkriminációnak, különösen a kizsákmányolás terén, amely sérti az emberi méltóságot?
– Hogyan tudjuk jobban tudatosítani a potenciális problémákat, mielőtt azok katasztrófává fajulnak?
– Hogyan tudnak az egyházak aktívabban megszólalni és cselekedni azok közt az új körülmények között, amelyeket társadalmunk kialakít, és hogyan tudunk több párbeszédet, beszélgetést folytatni gyülekezeteinkben ezekről a helyzetekről és akciókról?
– Hogyan lehet legyőzni a bevándorlóktól való félelmeket és a velük szembeni ellenállást társadalmunkban, és hogyan tudjuk előmozdítani azt, hogy minél teljesebb mértékben résztvevői legyenek az európai társadalmaknak?
– Hogyan tanuljunk azokból az új perspektívákból és életkedvből, amelyet a világ más részéről érkező emberek hoznak egyházunkba?
– A megértett teológiai kérdéseket hogyan adjuk tovább úgy, hogy szavunk hatékonyabb legyen, és mondanivalóink átjárják a társadalmunkban élő emberek lelkét?
– Az egyházaknak jobban kell ügyelniük szavaik és cselekedeteik visszhangjára a világ más részeiben
– Ahol az helyénvaló, keresniük kell egyházainknak az ökumenikus alapon való együttműködést (beleértve az Európai Egyházak Konferenciája révén lehetséges módokat) arra, hogy javítsák az állam és az egyházak közti kapcsolatokat.
Nem csupán a kérdések és a problémák felvázolása történt meg, hanem a résztvevők rámutattak azokra a pozitívumokra is, amelyért az eltelt időszakban hálát adhatnak. „Isten megtartotta egyházainkat, sok országban az elnyomás, az üldöztetés, a létszám-csökkenés és a befolyás hanyatlása fájdalmas időszakában, és ezt ma is megteszi. Isten Szentlelke működik a hívő közösségekben, amelyek sok esetben nagyon különböznek attól, amik a múltban voltak: új dolgokat tesznek, új emberek révén, akik új életjelzéseket hoznak abba az egyházba, amelyről azt hitték, kihalóban van. Isten továbbra is aktív marad Európa-szerte, nemcsak az egyházakban és az egyházak révén, de a szélesebb társadalomban is.”
Az egyház felelőssége a diakóniai munka új lehetőségeiben jelenik meg, valamint a civil társadalomban való részvétel formájában. Mint evangélikusok Isten jelenlétét különösen a kereszt teológiájában vesszük észre: Istent nemcsak látható erejében és hatalmában, hanem a gyengeség és a sebezhetőség révén is. Ebből kell tanulnunk, hogy ki tudjuk nyújtani kezünket Európa és a világ más részéből érkező bevándorlók felé, hogy meghalljuk hangjukat, sóvárgásukat, reményeiket – ha a jó hírt kell kommunikálnunk és megélnünk olyan módokon, amelyek napjainkban hihetőek és sorsfordítóak Európában és a világban.
A budapesti konzultáció volt az utolsó abban a sorozatban, amelyet „Egyház és állam az átalakuló társadalmakban” címmel rendezett az LVSZ. A tanulmánysorozat azzal a céllal indult 2006-ban, hogy az LVSZ tagegyházainak Kelet- és Közép- Európában lehetőséget nyújtson arra, hogy közösen vizsgálják meg államhoz fűződő viszonyukat a kommunizmus bukása után. Később a tanulmánysorozathoz Európa más országainak evangélikus egyházai is csatlakoztak, mivel egyre inkább nyilvánvaló lett, hogy milyen sok közös ügyük van Európa szerte.
OROSZ GÁBOR VIKTOR
[1] A tanácskozás Üzenetét Szabó-Pap Gabriella fordításának felhasználásával közlöm. In www.evangelikus.hu