Ásotthalom a legendás Pipás Pistáról (szül. Rieger Pálné Fődi Viktória), a férfiként élő bérgyilkosnőről, valamint a hazánkban elkövetett legtöbb öngyilkosságról elhíresült átokházi tanyavilágban lett 1951-ben önálló község, 2014-ben pedig nagyközség. Újabban jobbikos polgármesteréről, Toroczkai Lászlóról, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítójáról lett híressé, legújabban pedig a határában hazánk területére belépő menekültekről, valamint az őket visszatartó szögesdrót kerítésről.
Ásotthalom a legendás Pipás Pistáról (szül. Rieger Pálné Fődi Viktória), a férfiként élő bérgyilkosnőről, valamint a hazánkban elkövetett legtöbb öngyilkosságról elhíresült átokházi tanyavilágban lett 1951-ben önálló község, 2014-ben pedig nagyközség. Újabban jobbikos polgármesteréről, Toroczkai Lászlóról, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítójáról lett híressé, legújabban pedig a határában hazánk területére belépő menekültekről, valamint az őket visszatartó szögesdrót kerítésről.
Számomra és még néhány száz társam számára Ásotthalom életünk egyik legnagyobb eseményének (ahogyan egyikünk nevezte: „szabadságepizódjának), a három ásotthalmi olvasótábornak szemünkben majdhogynem mitikus-kultikus színhelye. Az elsőt a Könyvtártudományi és Módszertani Központ Olvasáskutatási Osztálya és a Csongrád Megyei Könyvtár szervezésében 1981 júliusában rendeztük (Nagy Attila, Katsányi Sándor, Varga Csaba és jómagam) könyvtárosoknak a „lehúzni a könyökvédőt a fejünkről” jelszóval. „Olvasás” fedőnéven (és az Olvasó Népért Mozgalom védőernyője alatt) ezek a táborok a továbbképzés, a lelkigyakorlat, az eszmecsere és a happening sajátos ötvözetei voltak, melyek elsődleges tevékenysége a beszélgetés, a különböző nézetek ütköztetése és összebarátkoztatása volt, témái pedig: az ember, az eszmék, az értékek, a kozmosz, a jövő, a megvalósítható utópia, valamint a rendet szülő és játszani engedő szabadság. Vendégeink között felbukkant Dávid Kata, Kiss Gy. Csaba, Kósa László, Manchin Róbert. Szegedy-Maszák Mihály, Veres András, Zsolnai József Beszámolóik alapján a résztvevők segítséget kaptak önismeretük, értékrendjük, világképük és jövőképük alakításához. Egy szó, mint száz: az ásotthalmi olvasótáborok (amelyekben a továbbiakban már pedagógusok is részt vettek) a korlátok, a kerítések és a vasfüggönyök lebontását szolgálták.
Amikor a manchesteri egyetem Extra-Mural Studies tanszékezető professzorának, Bryan Luckhamnek kérésére elmagyaráztam, hogy mit is takar az „olvasótábor” elnevezés, ő azt mondta, azt hiszi, hogy ő is művelt valami hasonlót, amikor ENSZ-megbízottként kommunikációs tréninget tartott a kenyai kormány tagjainak egy majomkenyérfa árnyékában. Amikor 1981 őszén a tapolcai felvilágosult (eurokommunista) városi párttitkárnak fedtem föl, hogy micsoda is az olvasótábor, ha nem olvasómozgalom, akkor ő a szemembe nézett, és felsóhajtott: „Bizony, éppen ilyet kellene rendezni a megyei pártbizottság tagjainak!”. És becsületére legyen mondva, javasolta is, de még, finoman szólva, nem tartották időszerűnek.
Vajon felettébb naiv óhaj, netán valóságtól elrugaszkodott utópia vagy éppen felelőtlen provokáció részemről az, hogy menekülttáborok helyett inkább olvasótáborokat kellene szervezni? Vagy talán a „hiszem, mert lehetetlen” alapján mégis csak lehetne? Egyet a kormány és az ellenzék tagjainak, másikat a közhivatalnokoknak és a civileknek, harmadikat a Betyársereg tagjainak és cigány aktivistáknak. És mindegyiket ott, Ásotthalmon. És az esti programok keretében arra járó menekülteket szólaltatnánk meg. És velük együtt megkeresnénk a legnagyobb közös osztót, majd a tábortűznél szépen együtt el is énekelnénk.
Kamarás István OJD