Az ismert olasz vatikáni szakértő, a Vatican Insider hírportál (http://vaticaninsider.lastampa.it) egyik megalkotójának könyve egyszerre több nyelven jelent meg. Örvendetes, hogy magyarul is. Ez a kötet ugyanis mintegy kiegészíti Sergio Rubin és Francesca Ambrogetti interjúkötetét (Beszélgetések Jorge Bergoglióval, Budapest, 2013), amelyre egyébként erőteljesen támaszkodik, és amelyből bőségesen idéz. A kettő együttesen nagyon jó betekintést nyújt nemcsak Ferenc pápa életébe, de lelkébe/lelkiségébe és gondolatvilágába is.
„Ami Bergogliót illet – írja a szerző –, mindig megérintett hitének mélysége, alázata, szívhez szóló szavai, melyek képesek voltak megéreztetni Isten ölelő irgalmát” (6. o.). Számára nem volt annyira meglepetés Buenos Aires érsekének megválasztása. Az egyháznak ugyanis most nem annyira uralkodóra, hanem sokkal inkább vezető lelkipásztorra van szüksége, aki nem a hittételek fölött való szigorú őrködést tekinti elsődleges feladatának – jóllehet az is fontos, ahogy azt a most megjelent Lumen fidei (A hit fénye) kezdetű enciklika mutatja –, hanem a megélt hit példáját kívánja felmutatni a világnak; a maga egyszerűségében.
Tornielli könyvének első fejezete lényegében véve a pápaválasztást írja le, majd ismerteti XVI. Benedek pápa lemondását; éspedig azt, hogy miképpen érlelődött meg ez a döntés. Előállt ugyanis az a teljesen fonák helyzet, hogy nem a Kúria segítette a pápát, hanem a pápának kellett védelmeznie a Kúriát az egymást követő botrányokban (2006: regensburgi beszéd; 2009: Williamson ügy; 2010: pedofília; 2012: Vatileaks). Ezt követően tér ki a szerző magára a konklávéra, amely szintén nem volt mentes a problémáktól (Mahony, Los Angeles-i érsek, majd O’Brien skót bíboros került célkeresztbe).
A következő fejezetek már a pápa életét mutatják be. Gyermekkorára vonatkozóan a szerző időnként idézi a testvér, Maria Elena Bergoglio, szavait1. Ezt követi a fiatalság, és a papi hivatás felébredésének ismertetése.
Tornielli külön fejezetben tárgyalja a diktatúra, és benne Bergoglio életének és szerepének kérdését, aki akkor a jezsuita rend tartományfőnöke volt. Megnevezi a vádak forrását, Horacio Verbitsky argentin újságírót, aki azokban az években a gerillák egyik vezére volt, majd közel került ahhoz a Kirchner elnökhöz (2003–2007), aki Bergoglio érseket „az ellenzék igazi vezetőjének” nevezte (105. o.). Tény, hogy pillanatnyilag nincsenek dokumentumok, amelyek a vádat alátámasztanák. Buenos Aires érseke pedig fontos szerepet játszott abban, hogy az argentin katolikus püspökök 2010. szeptember 10-én nyilvánosan bocsánatot kértek az egyháziak magatartásáért a diktatúra idején.
Ezt követően az olvasó az argentin metropolisz segédpüspökének, majd érsekének életébe és tevékenységébe nyer betekintést, aki tévedésnek tartja a laikusok klerikalizálását, és tiszteli a népi jámborságot. „Bergoglio számára – írja az olasz újságíró – az Egyház nem lehet az elité. És nem létezhet egy tiszta, kisebbségi Egyház, szemben a sokasággal, amelyet azok a személyek alkotnak, akiknek a kereszténység néhány elemi dologra és némi lényeges teendőre redukálódott” (124. o.). Természetesen ehhez kapcsolódik a nyomornegyedek által megtestesített szegénység, valamint a napjainkban mindent eluraló pénzközpontúság kérdése.2 Buenos Aires érseke egy olyan egyházban gondolkodott, amely „közel van”, és a szenvedők mellett áll. Mindezek fényében program- és életszerű a Ferenc névválasztás, jóllehet ennek is megvan a maga, mondhatni „gondviselésszerű” története. Tornielli ekképpen foglalja össze a pápaság programját: „‘szolgálni’ alázattal, visszatérve a lényeghez, hogy közölje Isten irgalmasságának üzenetét, aki feláldozta magát a kereszten. Konkrétan szolgálni. Aztán kitárt karral ‘őrizni’, gyengéden átölelve az egész emberiséget, különösen a szegényeket, a kicsinyeket, a gyengéket” (157. o.).
Aki gyors, és nagyon látványos változásokra vár, annak csalódnia kell. Az egyház egy hatalmas gépezet. Időre és türelemre van szükség, amíg mozgásba jön. Arról nem is beszélve, hogy nagyon hosszú, göröngyös és buktatókkal telített az út a centrumtól a perifériákig. Nem mindenki fog örvendeni a változásoknak; sokan próbálnak majd keresztbe tenni, de Ferenc pápa vélelmezhetően semmit nem siet el. Háta mögött tudhat egy olyan sokoldalú, felkészült, strukturált, és hozzá mindig mindenben hű „hadigépezetet”, mint a jezsuita rend. Az elinduló folyamatok minden bizonnyal nem lesznek látványosak. Ezek nem a média reflektorfényében fognak zajlani. Vélelmezhető, hogy a szigorúság és (Ferenc pápaságának kulcsfogalma) az irgalmasság együttese jellemzi majd. És lesznek jelek, amiből azok, akiknek érteniük kell, érteni fognak. Ilyen pl. az döntés, hogy nem költözött be a Vatikánba; illetve hogy az olasz ügyészség letartóztathatta Scarano püspököt, az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének (Apsa) tagját. Új szelek fognak fújni a Vatikánban, ahol a Kúria strukturális és morális reformra szorul. Az olasz újságíró könyve utolsó két fejezetében ezen szelek lehetséges irányáról nyújt eligazító tájékoztatást, hogy „akinek van füle a hallásra, hallja!” (Mk 4,9).
Szent István Társulat, Budapest, 2013, 205 o.
Jakab Attila
1 Lásd La Repubblica 2013. március 17 (http://www.repubblica.it/speciali/esteri/2013/03/17/news/racconto_sorella_papa_francesco-54759672). ).