Megjelent az Egyházfórum 2010/2. számában
SZÁMUNK ELÉ
„Amiről nem beszélünk” – ez volt a címe az osztrák Katolikus Akadémiai Szövetség idei Európa-szimpóziumának, amelyet május elején rendeztek a csehországi Vranovban. A középpontban a huszadik század totalitárius rendszerei által okozott szenvedések és igazságtalanságok álltak, amelyeket nem annyira tudományos eszközökkel, mint inkább elbeszéléseken keresztül próbáltak megközelíteni. Szó volt a zsidók és cigányok üldözésről, népcsoportok kitelepítésekről, az egyházak elnyomásáról, földalatti mozgalmakról, ellenállásról és árulásról, megsemmisítésről és megbocsátásról.
Az elhangzottak egy része bárhol megtörténhetett Európában, más részük – különösen az egyházüldözéssel kapcsolatosak – viszont Kelet-Európához köthető. Az, hogy a fasizmus gaztetteire vagy a tömeges kitelepítésekre fogékony a nyugati társadalmak felelősen gondolkodó rétege, talán nem újdonság, hiszen ott a múlttal való szembenézésnek évtizedes hagyományai vannak. Az azonban aligha természetesen, hogy az osztrák katolikusok egy nem elhanyagolható csoportja komolyan érdeklődik az őket nem sújtó kommunista elnyomás és áldozatai iránt. Minek köszönhető ez a nyitottság mások szenvedéseire és bajaira? És minek köszönhető másutt az a képtelenség, hogy az emberek legalább azokkal a problémákkal szembesüljenek, amelyek saját házuk táján keletkeznek?
Az elmúlt hetek, hónapok egyik, a katolikus egyházat súlyosan érintő kérdése a pedofil botrányok voltak. Talán örülhetünk annak, hogy a magyar egyházban nem kerültek felszínre ilyen ügyek, mert – reméljük – nem is voltak ilyenek. Ez azonban még nem zárja ki, hogy foglalkozzunk a dologgal, de nem olyan szégyenkező szemlesütéssel, ahogyan például az egyik magyar katolikus lap teszi: „szolidaritási mozgalmat” indít a Szentatyáért, de még csak nem is utal arra, miért is van szüksége a pápának erre a szolidaritásra. Így váltja le a keresztény hitet az ideológia, az igazság tiszteletét pedig a vak tekintélyelvűség!
Beszélnünk kell a problémákról! Nem azért, hogy megmutassuk a mocskot, hanem azért, hogy elgondolkodjunk az okokon, amelyek lehetővé tették mindezt, és keressük az ebből a kivezető utat. Hans Küng szerint manapság a katolikus „egyház a reformáció óta a legmélyebb bizalmi válságát éli”. XVI. Benedek pápaságának eddigi öt évét összességében az elszalasztott lehetőségek jellemzik. Sem más keresztény egyházakkal, sem más világvallásokkal nem alakult ki termékeny dialógus, az egyházon belüli reformfolyamatok megakadtak, sőt a zsinatellenes tradicionalista erők erősödtek meg az egyházban. A pedofil ügyek hierarchia általi botrányos tussolgatása pedig újabb hatalmas károkat okoznak. „Csak a problémák nyílt és tisztességes kezelése és a következetes reformok segíthetnek, hogy ezt a bizalmat visszaszerezzük”, véli Küng professzor.
Az Osztrák Katolikus Egyház reformmozgalmai felhívásukban arra kérik az illetékes egyházi vezetőket, hogy haladéktalanul szüntessék meg azokat a súlyos hiányosságokat, amelyek az alap és emberi jogok tekintetében az egyházat jellemzik. Ehhez szükségesnek látják „az egyházi alkotmány alapvető megújítását”, az emberi jogi egyezmények egyházi érvényesítését, az egyházi centralizmustól való elfordulást, és a kötelező papi cölibátus eltörlését.
Magyarországi tapasztalatokat is bevon rövid áttekintésébe Georg Kopetzky, aki a vatikáni székhelyű Unum Omnes, a Katolikus Férfiak Világszövetsége elnökhelyettese volt. Úgy látja, hogy Közép- és Kelet-Európában az egyház két osztályból áll. „Egyik oldalon vannak a papok, akik minden hatalmat birtokolnak, a másik oldalon a világiak, akiknek semmibe sincsen beleszólásuk.” A világiakat nem az Istennel való önálló kapcsolatra, hanem egyházfüggőségre nevelik. A világiak szervezett apostolkodását pedig „manapság a pápa és számos püspök ellehetetleníti”.
A közelmúltban Ternyák Csaba egri érsek egy közleményt jelentetett meg, mert különböző sajtóorgánumokban ismételten bűnpártolással vádolták meg amiatt, hogy nem rendelt el vizsgálatot egy évekkel ezelőtt neki küldött, a pécsi püspökéggel kapcsolatos üzenetem ügyében. Úgy vélem, folyóiratunkban mind az érsek közleményének, mind válaszomnak helye van. Meggyőződésem pedig, hogy a gyanúsítottak figyelmeztetése által az érsek úr lehetővé tette bizonyítékok megsemmisítését, a tanúk megfélemlítést és befolyásolását.
Vajon feltűnt-e Olvasóinknak, hogy egy éve megváltozott a szentmisében a bor átváltoztatásának szövege? Frigyes István annak próbált meg utánajárni, hogy miért kellett törölni a „mindenkiért kiontatik” kifejezést, és helyettesíteni a „sokakért kiontatik” fordulattal. Bármily meglepő, kielégítő választ nem az egyházi tanítóhivatalnál, hanem az interneten talált.
Szabó Róbert és Szakolczai György a magyar keresztény politika nagy kísérletéről szóló sorozatuk harmadik részében a Demokrata Néppárt 1956. évi országos szerepét tárgyalják. A DNP-képviselők állásfoglalásainak és a párt programjának ismertetése után megmutatják, hogyan talált egymásra Bibó István és a DNP, elutasítva a restaurációt és bízva a „demokratikus és az emberi szabadságjogokat tisztelő Magyarország” megteremtésének lehetőségében.
WILDMANN JÁNOS