A jelenlegi kormánypártok kétharmados többségükkel olyan nagyszabású változtatásokat hajtottak végre a közjogi rendszerben, amely komoly aggályokat vet fel.
A jelenlegi kormánypártok kétharmados többségükkel olyan nagyszabású változtatásokat hajtottak végre a közjogi rendszerben, amely komoly aggályokat vet fel.
1. A közjogi struktúra
Normális parlamentáris demokráciákban a minősített, vagyis az egyszerűnél nagyobb többséget megkívánó törvény – az alkotmányok elfogadásától eltekintve – ismeretlen fogalom, és a polgári demokráciák parlamentáris berendezkedésével összeegyeztethetetlen. Az egyszerű többség elégséges, egyben egyértelmű felelősségi viszonyokat is teremt. A hazai kétharmados törvények intézménye egyrészt 1990 óta sok esetben megbénította az égetően fontos változtatásokat (pl. önkormányzatok, egészségügy), másrészt 2010 óta arra invitálja a kétharmados többség birtokosait, hogy tovább emeljék az ilyen törvények számát (jelenleg 33), ami a változtathatatlanságot, a működésképtelenséget kódolja a magyar közjogi rendszerbe. Így a választásoknak gyakorlatilag nincs tétjük, mivel azoktól érdemi változás a törvényhozásban nem várható. Következésképpen a kétharmados törvények intézményét meg kell szüntetni.
2. Az uniós és hazai jog viszonya
Az EU alapító szerződései, az Európai Bíróság gyakorlatából adódó elvek rögzítik az uniós jog elsőbbségének tételét. Magyarország az EU-ba való belépéskor bizonyította, hogy a magyar jog összhangban van az uniós joggal. Így kell ennek lenni a belépést követően is. A jelenlegi kétharmados többséggel rendelkező parlamenti többség néhány rendelkezését, mint például a bírák kényszernyugdíjazását, egyes különadókat, a közalkalmazottak, kormányzati hivatalnokok indokolás nélküli felmentését azonban uniós szervek is bírálták. Az uniós jog megsértésének gyanúja tehát okkal vezet a Magyarországgal szemben indított sorozatos kötelezettségszegési eljárásokhoz.
3. Az alkotmányosság
A kétharmados parlamenti többség erős felhatalmazást jelent, de ez eo ipso nem terjedhet túl az alkotmányosságon, az Alaptörvény szabta alkotmányossági követelményeken. Az Alkotmánybíróság 2011 óta több alkalommal hívta fel a figyelmet a jogállamiság sérüléséből fakadó veszélyekre. A testület érzékelte azoknak a törekvéseknek az alkotmányos rendünk, benne közjogi rendszerünk egészét fenyegető veszélyét, hogy az általa alkotmányellenesnek minősített jogszabályi rendelkezéseket a jogalkotó utólag kívánja beemelni az Alaptörvénybe, elzárva ezáltal egy esetleges későbbi alkotmányossági vizsgálat útját. Ez csökkenti az Alkotmánybíróság eljárási lehetőségét, és sérti Magyarország polgárainak alkotmányos jogaik érvényesítését. Az Alkotmánybíróság ezért kilátásba helyezte adott esetben magának az Alaptörvény olyan rendelkezéseinek alkotmányossági felülvizsgálatát is, amelyeket a jogalkotó közjogilag érvénytelenül fogadott el [61/2011 (VII.13.) ABh].
4. További vizsgálatok várhatók
Ezekből a tételekből egyértelmű, hogy az Alkotmánybíróság a magyar Alaptörvény követelményeit most már akár azon az áron is érvényre kívánja juttatni, hogy nem tartja felülvizsgálhatatlannak magának az Alaptörvénynek bizonyos rendelkezéseit sem. Ha ugyanis az utólagos módosításokkal-betoldásokkal az Alaptörvény konzisztenciája sérül, akkor nem képes ellátni éppen azt a funkcióját, hogy minden más törvényünk „alap”-jaként megszabja azt a sziklaszilárd keretet, amelyben a jogalkotó, így a kétharmados többséggel bíró országgyűlési többség is mozoghat. Magyarország polgárai reménykedhetnek, hogy a választási regisztráció kötelezettségét megsemmisítő januári alkotmánybírósági határozatot továbbiak követik.
Vörös Imre, egyetemi tanár, volt alkotmánybíró