Megjelent az Egyházfórum 2005/3. számában
A magyar származású Bonn-i egyháztörténész a Mindszenty-ügy kapcsán tulajdonképpen a Vatikán több évtizedes keleti politikáját helyezi új megvilágításba. Megítélése szerint Magyarország prímása annak a politikának lett az áldozata, amelynek a lehetőségeit a Kádár-rendszer nemcsak felismerte, hanem nagyszerűen ki is használta. 1956 után ugyanis ennek is köszönhetően sikerült kitörnie a nemzetközi elszigeteltségből. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy a magyar kormány 1998-ban (!) – vatikáni kérésre – 75 évre (2073-ig) titkosította az 1964-es megegyezés dokumentumait.
A szerző az elemzését a hozzáférhető és a tulajdonában levő iratokra alapozza, amelyekből bőségesen idéz. Így az olvasó azt is megismerheti, hogy egyes korabeli egyházi tisztségviselők milyen szolgálatokat tettek a kommunista hatalomnak. Ezzel, ha csak közvetve is, bizonyos értelemben feltárja a mai magyar katolikus egyház erőteljes jobboldali politikai elkötelezettségének a múltban gyökerező indítékait. Ez az elkötelezettség ugyanis annak a kényszerképzetnek az eredménye, amely feledtetni igyekszik a kommunista rendszerrel való intézményes együttműködést és összesimulást. A múltat azonban nem lehet meg nem történtté tenni. Éppen ezért sokkal felelősebb és felnőttebb magatartásra vallana az azzal való szembenézés bátor felvállalása. Erre azonban nem igazán érzékelhető hajlandóság. Pedig „nem az teszi az egyháznak a jó szolgálatot, aki annak történetét elhallgatja, elkendőzi vagy megszépíti, hanem aki annak valóságát őszintén feltárja” (8).
Kairosz Kiadó, Budapest, 2004.
Jakab Attila