Megjelent az Egyházfórum 2007/5. számában
Ádám Antal külső megjelenésében is imponáló kötettel lepett meg bennünket. Az olvasó talán mégis zavartan olvassa a címet: hogy kerülhet egy kötetbe bölcselet, vallás és állami egyházjog? Nem csökken, hanem inkább nő a zavarodottsága, ha szemügyre veszi a tartalomjegyzéket, hiszen címszavakban az egyes tudományterültek olyan gazdagsága tárul fel előtte, amely szakkönyveknek is dicséretére válna. A bölcseleti rész például betekintést ígér a lételméletbe (ontológia), az ismeretelméletbe (episztemológia) és a filozófiai istentanba (teodicea), a bölcselet újabb irányzataiba.. A vallástudományi rész talán még nagyobb ívű: a szerző ebben az ősi, a sumér és az akkád, hettita és kánaáni, egyiptomi, görög és római vallásoktól kezdve a nagy világvallásokon keresztül a legújabb vallásokig minden jelentősebb irányzattal foglalkozik. Hasonlóan széles spektrumot ölel fel az állami egyházjog is. A vallás fogalmának és szimbólumainak tárgyalása után többek között a vallásszabadságról, annak sokrétű törvényi szabályozásáról, a vallásról mint alkotmányos értékről, az egyházak és államok közötti kapcsolat történelmi és hazai megvalósulásáról, az egyházak jogalanyiságáról és annak sokrétű vetületéről olvashatunk.
A szerző tömören a lényeget ragadja meg. A könyv bölcseleti részében például nem csak megemlíti több mint száz gondolkodó nevét, nem csak hivatkozik rájuk, hanem túlnyomó többségüknél ismerteti filozófiájuk lényegét, sőt talál módot a kapcsolódó kritikák bemutatására is. Rámutat azokra a kérdésekre, amelyek a mai ember számára is aktuálisak és érdekesek. Kevesen tudják például, hogy Ágostonnal szemben Aquinói Tamás vallási és erkölcsi kérdésekben az ember szabadságát hangsúlyozta. Nála ugyanis az örök törvény az embert nem kényszeríti, hanem normaként, parancsként jelenik meg számára. „Az örök törvény etikai elveiből általános magatartási elvként, habitus principiorum-ként részesül az ember”. Tamás szerint – foglalja össze Ádám Antal – „élő lelkiismerettel, a szabad akarat bázisán, helyes gondolkodással (recta ratio-val) meg tudjuk ítélni a konkrét helyzetben a jót és a rosszat” (20). Hasonló tömörséggel ragadja meg a szerző például a zoroasztriánizmusban azt a lényegi mozzanatot, miszerint „a rossz létezése az emberi szabadság előfeltétele (165)”. Minden alaposságra ellenére azonban a szerző tudatában van, hogy a filozófiai rendszerek és értékfelfogások ismertetése nem lehet kimerítő.
Lebilincselő olvasmány a vallásokkal foglalkozó rész. Ádám Antal a vallások keletkezését és fejlődését a történelmi, társadalmi, politikai és kulturális folyamatok összefüggésében mutatja be. Mindezek mellett természetesen ismerteti az egyes vallások tanítását, tárgyalja a misztériumok kialakulását, a hozzájuk kapcsolódó kultuszok szerepét és a gyakorlás rituális rendjét. Aki valamelyest jártas a keresztény teológiában, annak hihetetlennek tűnik, hogy a szerző mindössze három oldalon be tudja mutatni a katolicizmus fő jegyeit, a teremtéstől és az áteredő bűntől kezdve Ábrahámon, Mózesen és Jézus tanításán, életén, szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül az egyház ma is érvényes tanításáig. És mindebben szó van a Szentháromság tanáról, fel van sorolva mind a tíz parancsolat, tárgyalja a szerző a jézusi főparancsot, bemutatja az irgalmasság 14 testi és lelki cselekedetét, valamennyi szentséget, az isteni és a sarkalatos erényeket, végül pedig a főbűnöket. (177-179). Hasonló tömörséggel egyetlen oldalon foglalja össze a szerző például a buddhizmus 4 nemes igazságát, Buddha parancsait, a napi erkölcsi gyakorlatokat és a szerzetesekre vonatkozó páli kánon előírásait (217).
Ez a tömörség és lényeglátás jellemzi a könyvet akkor is, amikor egyébként meglehetősen bonyolult teológiai tartalmakról van szó, mint például Zwingli úrvacsora-értelmezése. Miért nem fogadta el a reformátor az egyház tanítását arról, hogy az átváltoztatott kenyér és bor Jézus teste és vére? Zwingli szerint ez metafora. Jézus azt is mondta, hogy „én vagyok az ajtó”, „én vagyok a szőlőtő”, de senki sem gondolhatja, hogy ezeket a mondatokat szó szerint kell érteni.
Mindezek után az auktor figyelme arra is kiterjed, hogy bizonyos esetekben az egyes vallások tanait és jegyeit is összehasonlítsa egymással. Így jut el arra a megállapításra, hogy minden tanbeli és erkölcsi különbözőség ellenére a világ nagy vallásai számára korunkban végre adott a lehetőség, hogy „az emberiség sorskérdéseiben, az egyénnek és a közösségnek is előnyös erkölcsi szabályok feltárásában és egyeztetésében” együtt tudjanak működni (232). Az ismertetéseket, összefoglalókat, összehasonlításokat és következtetéseket gyakran támasztja alá eredeti idézetekkel, amelyek mintegy ízelítőt adnak az adott vallási gondolkodásból és problémalátásról.
A bölcselet és a vallás között könnyű kapcsolatot találni, de mi köze mindennek a joghoz? „A jogi alapértékek a folyton alakuló emberi bölcsesség több ezer éves jogi termékei”- mondja a szerző, és ezzel meg is teremti a kapcsolatot a három terület között. Nyilvánvaló, hogy a jog tartalmára hatást gyakorolt a klasszikus görög filozófia és etika, a római jogtudomány, a keresztény kánonjog, a patrisztika, a skolasztika, a reneszánsz, a reformáció és a felvilágosodás eszmeáramlata, akárcsak a természetjogi felfogások, az ipari társadalom osztályharcos szocialisztikus eszméi, valamint azok a következtetések, amelyeket az emberiség felelős, haladó képviselői a 20. század önkényuralmi rendszereinek s világháborúinak kegyetlenségeiből, szenvedéseiből szűrtek le (77).
Ádám Antal nem csak mások elméleteit mutatja be és értékeli, hanem maga is előáll kreatív javaslataival. Ezért ír például részletesen arról, hogy szerinte alanyi jogként kellene rögzíteni az Alkotmányban „a szakmai képzéshez, a foglalkozás megválasztásához, a munkahelyek ingyenes közvetítéséhez”, a munkavállaló tájékoztatáshoz, egészségvédeleméhez és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez és pihenéshez stb. való jogokat (84).
Minden bizonnyal jót tett volna a kötetnek egy részletes név- és tárgymutató, bár a hivatkozott szerzők százai és a tárgyalt témák gazdagsága miatt ez több tucat oldallal megnövelte volna a terjedelmet. Nem találtam magyarázatot viszont arra, hogy miért nincs névsorba szedve a hihetetlenül gazdag irodalomjegyzék. Mindez azonban semmit sem von le a „Bölcselet, vallás és állami egyházjog” értékéből, amely egy izgalmas útikönyv. Útbaigazítást nyújt mindazoknak, akik a három tudományterületen szeretnének eligazodni. Arra az esetre pedig, ha az olvasó bármely területen tovább szeretné mélyíteni ismereteit, nyugodtan elindulhat az impozáns irodalmi utalások mentén.
Wildmann János
Dialóg Campus Kiadó, 2007.