A személyes istenkép alakulását befolyásoló tényezők. II.

A cikk az Egyházfórum 2017/1. számában jelent meg.

BIBLIAI ISTENKÉP

Az előző szám istenképpel foglalkozó cikkében az ember személyisége fejlődésének oldaláról vizsgáltuk a témát. Ennek folytatása a jelenlegi munka, melyben a mindenség Teremtőjéről a Biblia alapján kialakítható képpel foglalkozunk. Alaptézisünk, hogy Istenről annyit tudhat az ember, amennyit az egyetlen igaz forrás, a Szentírás jelent ki róla.

Mivel az emberi értelem képtelen Isten tökéletes megismerésére, csak a megismerés valamilyen fokára juthat el, így Jézus Krisztus lényét sem lehet a teljesség igényével bemutatni. Az igazság csakis Istentől eredhet, így ismereteink alapja az Isten által az ember számára bocsátott forrás, aki maga Jézus Krisztus, Isten egyszülött fia. Dr. Nagy József1 megfogalmazásában:

„Isten cselekvése a történelemben, örökkévaló dicsőségéből alászáll a bűn a történelem világába, és kinyilvánítja akaratát. Ez a Krisztus-történet, és mindez azért, hogy megismertesse magát üdvözítésünkre.”2

 

A BIBLIA ISTENE

Az 1Jn 4,12 rámutat, hogy Istent soha senki nem látta, a 2Kor 3,17 feltárja, hogy Isten szellemi lény, így fizikailag az ember számára nem érzékelhető. Isten mégis személyes Isten, hiszen élő, érző, beszélő, halló és magát kinyilatkoztató Isten. Hitben nemcsak az ember értelme, hanem egész egyénisége – testestől-lelkestől – kapcsolatba léphet vele.

A szentség Isten egész lényét átjáró, minden cselekedetének és megnyilvánulásának alapvető lényege. Sok esetben a keresztény gondolkodásból kihalt a szentség ideája. Szinte elveszni látszik a fenség érzékelése, az isteni jelenlét tudatosítása a hívő közösségekben éppúgy, mint a hívő életében. Amennyiben az ember Isten felőli képzete hiányos, lehetetlen egészségben megőriznie erkölcsi és belső magatartását. Ahhoz, hogy a hívő ember életében visszanyerje szellemi erejét, sokkal közelebbinek kell tudnia önmagához Istent, aki a Biblia szerint nagyon közel van az őt keresőhöz. Isten szentségének és fenségének a felismerése nyomán az imádat és hódolat jelenik meg a hívő ember bensőjében.

 

A felfoghatatlan Isten

Nagyon fontos annak felismerése, hogy Isten semmihez sem hasonlítható. Nem olyan, mint bárki vagy bármi. „És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égő üszög, amely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tűznek fényessége vala, és a tűzből villámlás jöve ki.”3 Ezékiel meglátott valamit Istenből, amit nagyon nehezen tudott szavaival kifejezni, leírni, egyáltalán megfogalmazni. Ez természetes, hiszen Isten teljesen felette áll minden, ember által leírható, szavakban megfogalmazható kifejezésnek.

„Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség.”4 Tozer5 megfogalmazása alapján:

Amikor magunk elé próbáljuk képzelni Istent, szükséges, hogy értelmünk számára nyersanyagként azt alkalmazzuk, ami nem Isten; ezért bármilyennek is látjuk Istent, ő nem olyan, mert abból alakítottuk ki a képet, amit teremtett. Márpedig amit teremtett, az nem Isten. Az, ami maga az igaz Isten, az ember számára kigondolhatatlan, így kimondhatatlan és leírhatatlan is. Bárhogyan is szeretnénk Istent meghatározni, kifejezni, nem szabad elfelejtenünk, hogy Istent sohasem tudjuk teljes mértékben megragadni. Istent nem lehet a racionalizmussal megközelíteni, hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni, őt megismerni.6

Jézus Krisztus emberkénti megjelenése a hívő számára Istennek olyan képmása, akiben   a teremtő Isten a legmagasabb szinten mutatkozik meg. „Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, aki az Isten képe.”7 Istenről beszélni egyet jelent az ember élete és hite nagy kérdéseinek – „honnan”, „hova” és „kihez viszonyítva” – feszegetésével. A keresztény üzenet Istene nem olyan, aki a logikus következtetések útján a valóságból kielemezhető, hanem aki önmagát kinyilvánítja, és aki a személyes kapcsolat keretén belül tapasztalható meg. Természetes, hogy az egyén az emberi analógia alapján gondolkodik Istenről, de tudnia kell, hogy híjával van a végső igazságnak. Az ember csak képekkel, gondolatokkal vagy szavakkal tudja Istent kifejezni. Az így meghatározott isteni tulajdonságok igazak Istenre nézve, de:

nem minősítésként birtokolja ezeket; ezek azt mutatják, hogy Isten miként jelenti ki magát teremtményeinek. Például a szeretet nem egy olyan valami, amivel Isten rendelkezik, és ami növekedhet, csökkenhet vagy megszűnhet. A szeretet az a mód, ahogy Isten létezik, és amikor ő szeret, egyszerűen éli a saját életét. Ugyanez a helyzet a többi tulajdonsággal is.8

 

Isten önkinyilatkoztatása

Isten akarata az, hogy az ember megismerje őt, hogy kapcsolatot tudjon Istennel létesíteni és fenntartani, és ezáltal megértheti az ember az ő akaratát. Az isteni természet meghatározó eleme a kinyilatkoztatás, Isten kijelenti magát az őt keresőnek; ezt egyedülálló módon megtette a Bibliában, ahol szóban és tettben nyilatkozott meg.

Az isteni önkinyilatkoztatásnak két formája határozható meg: az általános (revelatio generalis) és különleges kijelentés (revelatio specialis). Az általános kinyilatkoztatásban Isten kinyilatkoztatta magát a körülvevő világban, annak földrajzi vonatkozásában, beleértve az embert testestül- lelkestül, egyszóval magában a teremtésben és a rendben, illetve a világ meglétében (kozmológia).

„Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.”9 A revelatio generalis révén megismerhető Isten létezése, hatalma, értelme, mindenhatósága, dicsősége, gondviselése és jósága. A különleges kijelentéshez tartozik Isten cselekvése az emberi történelemben. Isten kinyilatkoztatta magát Izrael történetében, Jézus Krisztusban és a Bibliában.

A Biblia Isten létezéséből indul ki, nem célja annak bizonyítása, hogy ő létezik. Úgy jelenik meg benne, mint aki a Teremtő, fenntartó és az egész teremtett világot irányító Isten. A Biblia ihletett,10 Isten szent emberei rögzítették. „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”11 Isten legcsodálatosabb kinyilatkoztatása önmagáról az ember számára, az ő Fia, Jézus Krisztus által történt meg. Az inkarnáció során az Ige leszületett a földre. „Aki az ő dicsőségének visszatükröződése és az ő valóságának képmása.”12 Mindez Istentől ered, és róla tesz bizonyságot. Charles C. Ryrie13 megfogalmazása alapján „a kinyilatkoztatás jellegénél fogva érvényes minden emberre, bárhol vagy bármilyen korban éljenek is, világosságot és igazságot, vagy elutasítása esetén ítéletet hozhat”.14

 

Találkozás Istennel

Frielingsdorf szerint az egészséges istenkép kialakításában három tényező játszik fontos szerepet: Isten személyes Isten (Isten hasonlatosságára lettünk teremtve), az ő egyetemességének (Isten minden felett) és teljesen másságának (ember soha nem fejtheti meg) a felismerése. Az ember a hitén keresztül tud más összefüggésben látni és megélni dolgokat. „Úgy is lehetne mondani, hogy akkor történik igazán nagy élmény velünk, amikor addig két olyan tartalom vagy jelenség, vagy valami, ami nem találta meg a közös nevezőjét, egyszer csak bennünk egyesül.”15 Megszülethetnek olyan összefüggések, amelyek eddig nem álltak össze. Kérdéses, „hogy ezeket az összefüggéseket mi teremtjük és hozzuk létre, vagy mi csak fölismerjük”.16

A hit útján nemcsak tudásra és megértésre tesz szert az egyén, hanem mindezt valóságosan meg is éli.

Figyelemre méltó az a tény, hogy Isten az ember iránt tanúsított szeretetét nem köti az egyén viselkedéséhez. Legkisebb mértékben sem változtat ezen az isteni szereteten, viszonyuláson az ember hűsége vagy a hűtlensége.

 

Isten nevei

A továbbiakban Istent a Bibliában megjelenő nevei alapján szeretném megmutatni, Charles C. Ryrie nyomán.17 A héber nyelv nem csupán az egymástól való megkülönböztetésre használta a névadást. A személynév jelentéstartalmat hordozott, rámutatva a személyiségre, és a lehető legtöbbet árult el annak viselőjéről. A személynév a viselőjének valamely jellemző tulajdonságához vagy tettéhez kötődött. Ennek értelmében Isten ismerete a saját nevében, neveiben rejtőzik, hiszen rámutat Isten valamely tulajdonságára, cselekvésére vagy pozíciójára.

Elóhim: jelentése Isten, az etimológiája bizonytalan, kb. ’hatalmas’. A szó mint fogalom több személyből álló egységet ismertet meg. Jelenti még az ’erős, hatalmas Vezér’-t is. A szó többes számú alakja kifejezi Isten erejét és korlátlanságát. Ha az „erő” szóból vezetjük le, akkor ’erőteljes, hatalmas istenség’-et jelent.18

Él-Saddáj: jelentése: az önmagában elég, a másra nem szoruló Isten. A Mózes előtti időkben, az Ábrahámmal való szövetség megerősítése óta előforduló név Istenre. Ez arra utal, hogy Isten lakóhelye a hegyen van, ’a hegyen lévő’.19

Él-Eljón: a ’Felséges Isten’, Isten erejét és szuverenitását hangsúlyozza. Melkisédek használta ezt a megszólítást.20

Él-Ólám: ’Örök Isten’, Isten változhatatlanságát hangsúlyozza.21

Él-Rói: ’látás Istene’, Hágár nevezi így Istent.22

Jahve: jelentése utal egyrészről Isten változhatatlan létezésére, hatalmára és arra, hogy népét megszabadította. Az ÚR Isten második legfontosabb személyneve. A zsidók iránta való tiszteletből nem ejtették ki a szent nevet (csak évente egyszer a főpap), helyette általában az Adonáj szót használták.23

Jahve Jire: ’az ÚR gondoskodik’.24 Jahve Nisszí: ’az ÚR az én hadi jelem’.25 Jahve Salom: ’az ÚR a békesség’.26

Jahve Cöbáót: ’a seregek URa’, méltóságjelző, Isten szuverenitását hangsúlyozza.27

Jahve Cidkenú: ’az ÚR a mi igazságunk’.28 Jahve Roí: ’az ÚR az én pásztorom’.29 Jahve Elóhé Izrael: ’az ÚR, Izrael Istene’30

Adonáj: ’ÚR’, ’mester’, ’tulajdonos’. Egyedül Isten uralkodik az embereken (1Móz 19,2).

Isten (Theosz): Az Újszövetségben használatos, az egy és igaz Isten.31

ÚR (Kűriosz): ÚR, mester, tulajdonos, férj. Lukács szerinti evangéliumban és Pál leveleiben találkozunk Istennek ezzel a nevével. A világmindenség feletti jogos uralmat, a tekintélyt és a fenséget hangsúlyozza.32

Uralkodó (Deszpotész): Ez a név a birtoklás fogalmát foglalja magában.33

Atya: Az Újszövetség jelenti ki Istent úgy, mint az ember Atyját, de Isten az Ószövetségben is Atya, például az istenfiaké (bné elóhim), illetve Izraelé mint népé.34

Istennek a fentiekben bemutatott leíró neveiből is látható Izraellel való egyedi kapcsolata, amelyet senki mással nem osztott meg. Ez a kapcsolat a kiválasztáson és szerződésen alapul, amely követelményeket is támaszt Izraellel szemben. Például Izrael nem imádhat más istent, csak Jahvét. Ez Izrael szomszédaira azonban nem volt elmondható, hiszen ők egyetlen istenre sem tekintettek kizárólagos módon.

 

Isten tulajdonságai 

Isten tulajdonságai az ő lényének kisugárzásai, amelyeket embernek meghatároznia, a szó szoros értelmében, lehetetlen, ettől függetlenül igyekszik azt megtenni. Csakis emberi képességei szerint tudja a felismert, beazonosított isteni tulajdonságokat leíró jelleggel megfogalmazni, meghatározni és körülírni. Vagyis az ember által meghatározott, úgynevezett isteni tulajdonságok azon tapasztalatok felismerései, ahogyan az ember megélte, megtapasztalta Istent, majd ezek alapján elnevezte őt.

Isten tulajdonságai vizsgálatának során egyik fő megközelítés, hogy Isten tulajdonságait nem lehet részekre bontani, hiszen minden tulajdonsága teljes lényére jellemző. Adott időben mindig más és más tulajdonságát nyilvánítja ki, teszi hangsúlyosabbá, de a tulajdonságok teljesen egyenrangúak. Például Isten akkor is szeret, amikor éppen a haragját nyilvánítja ki. Ezeket a tulajdonságokat Isten maga jelenti ki választottainak, és a Szentháromság mindhárom személyére egyformán érvényesek.

A továbbiakban Ryrie és Tozer írását követve tekintjük át Isten 14 tulajdonságát – attribútumát – jelentésük és az adott igei párhuzam szempontjából.

Isten egysége – jelentése: Isten egy és oszthatatlan.35

Isten igazságossága – jelentése: A Szentséghez kapcsolódó, önálló attribútuma Istennek.

„Önmagához való viszonyulásában Isten is igazságosság: azaz nincs olyan öntörvénye vagy maga alkotta törvénye, melyet természetével megszegne. Teremtményeivel való viszonyában is igazságos, cselekedetei semmiféle erkölcsi vagy egyéb törvénybe nem ütköznek.”36 Igazságossága önmagához és a teremtett világhoz való viszonya abszolút és relatív. Szeretném megmutatni Tozer érvelését is Isten igazságosságával kapcsolatban, amely szerint

Isten azért kímél meg minket, mert jó, de nem lehetne jó, ha nem lenne igaz. Amikor Isten megbünteti a gonoszt, azt az igazságosság alapján teszi, mert összhangban van az eltávolodásukkal; és amikor megkíméli a gonoszt, azt igazságossága alapján teszi, mert összeegyeztethető a jóságával; tehát Isten azt cselekszi, amit a felsőrendű jó Isten tehet.37

Isten mindenhatósága – jelentése: Isten ereje mindent felülmúl, bármit képes megtenni, amit jónak lát vagy amit akar, bölcsessége és szentsége szerint. Isten hatalma és szuverenitása egymásból adódik, mivel szuverén módon uralkodik, minden hatalom nála összpontosul. Istene hatalma és ereje korlátlan, de ez nem jelenti azt, hogy mindent ellenőriz. Isten szabad akarattal ruházta föl az embert, akinek tetteiről majd számot kell adnia.38 Ábrahámnak, Mózesnek és a hívőknek Isten mindenhatónak jelentette ki magát.39

Isten mindenütt jelenvalósága – jelentése: Isten mindenhol, minden helyen, az örökkévalóságban vagy az időben a hatalma teljességével jelen van. A fizika törvényei rá nem érvényesek, létmódját csak hasonlatokkal tudjuk megközelíteni. Itt van mindenütt, mellette van mindenkinek és közel van mindenekhez.40

Isten mindentudása, bölcsessége – jelentése: Isten minden létező és lehetséges dolgot, eseményt, történést tud, mivel mindennek ő a forrása és a teremtője. Az emberrel semmi sem történhet Isten akarata nélkül. Isten bölcsessége végtelen, nem lehetnek különböző szintjei.

„Mivel Isten mindent tökéletesen tud, semmit sem ismer jobban, mint valami mást, hanem mindent egyenlően jól ismer. […] Csak a végtelen ismerheti a végtelent.”41

Isten szabadsága – jelentése: Isten teljesen független a teremtett világtól és teremtményeitől.42

Isten szentsége – jelentése: bibliai értelemben a közönségestől, a tisztátalantól való teljes mértékű elkülönülés. Istentől távol áll minden, ami tisztátalan, ami gonosz, mert Isten tökéletesen tiszta. Isten lénye maga a szentség. „A szentség a gonosz hiánya és egyben a jó megléte.”43

Isten szeretete – jelentése: Az Isten szeretete a legfőbb jó, és nincs benne semmilyen önzés. A szeretetnek megkülönböztetjük érzelmi és nevelői vetületét. Isten szeretetének a megnyilvánulása a kegyelme és a könyörületessége is. A szeretet Isten meghatározó tulajdonsága, de Isten nem egyenlő a szeretettel, vagyis nem csak a szeretet.

Ha a szeretet egyenlő Istennel, akkor Isten csupán a szeretettel azonos, és Isten és a szeretet ugyanaz. Így tönkretesszük az Istenben levő személyiség fogalmát, és egyenesen tagadjuk minden tulajdonságát, egy kivételével, és azzal az eggyel helyettesítjük Istent. Ez a szó, hogy istenszeretet, azt jelenti, hogy a szeretet Isten lényeges tulajdonsága. A szeretet valami igazságot mond el Istenről, de az nem Isten.44

Isten szuverenitása – jelentése: elsősorban Isten helyzetére utal, ezt követően a hatalmára, mindenhatóságára és abszolút szabadságára. Isten mindent az ellenőrzése alatt tart, függetlenül attól, hogy teret enged-e a természeti törvényeknek. Isten szabad akaratot adott az embernek, így a döntése arra tartozik, de döntése következményét már Isten szuverén akarata határozza meg. „A szuverenitás nem törli el a szabad akaratot, és a szabad akarat sem oldhatja fel a szuverenitást.”45 Isten oszthatatlansága – jelentése: attól függetlenül, hogy Szentháromságról beszélünk, Isten lényegét tekintve mégis egy és oszthatatlan.46

Isten önmagában létezése – jelentése: Isten önmagában létező. Az ember létezésének oka van, s így van ez mindennel, ami létezik – létezésének oka kell hogy legyen. Ez nem így van Istennel, hiszen „bárki vagy bármi lehet egyszerre valami vagy valaki másnak az okozata és az oka; így tehát visszatérünk ahhoz az Egyetlenhez, aki mindennek az oka, de semminek sem az okozata.”47 Isten örökkévalósága – jelentése: Isten vég nélkül létezik, létezése végtelen. Istennek nincs múltja vagy jövője, nincs benne változás és egymásutániság, Ő az örökkévaló jelenben él. Istent nem érinti az ember által használt, értelmezett idő fogalma. Isten örökkévalósága és az ember halandósága között Jézus Krisztus az út.48

Isten változhatatlansága – jelentése: Isten változhatatlan és változatlan, de nem passzív vagy mozdulatlan, és sohasem kerül önmagával ellentmondásba. A változás a bukott világhoz tartozik, az Istennek tetsző változást a hívőkben a Szentlélek viszi végbe.49

Isten végtelensége – jelentése: Isten nem ismer semmiféle határt és semmilyen korlátozottságot. A Korlátlant lehetetlen fölfognia az emberi korlátozott elmének. Isten kimondhatatlanul nagyobb, mint az értelmünk, nagysága számunkra felfoghatatlan, hiszen ha föl tudnánk fogni nagyságát, akkor kisebb lenne, mint az emberi értelem. Ő nagyobb, mint hogy kifejezhetnénk, meghatározhatnánk.50

Isten mint az igazság hűsége – jelentése: Isten az általa tett kijelentésekkel megegyezik, mindez magába foglalja igazmondását, hűségét, következetességét. Isten minden kijelentése tökéletesen megbízható. „Csak az ő hűséges voltában való teljes bizonyosság alapján élhetünk békében, és tekinthetünk bizakodással előre az eljövendő életre. Isten örökké hű marad ígéreteihez.”51

 

A Szentháromság 

Isten minden egyes tettét az egységben lévő Szentháromság viszi véghez. A Bibliában maga a Szentháromság szó nem jelenik meg, viszont „…az Ószövetség rejtetten, az Újszövetség nyíltan tanítja. Ennek ellenére, mivel mintegy a »Szentírásból „nő ki”«, igei tanításként fogadjuk el.”52 Megkülönböztetjük a Szentháromság sajátos munkáit, amelyek irányulhatnak befelé és kifelé. A befelé irányuló munka (opera ad intra) az örökkévalóságban történik, és a Szentháromság Isten személyeinek egymáshoz való viszonyulását írja le. A kifelé irányuló munka (opera ad extra) az időben történik, és a Szentháromságnak a teremtett világhoz való viszonyát írja le.

Az Istenségen belüli személyek megnevezésével szokás az Istenségen belüli munkát is háromfelé osztani; így a teremtést az Atyához (Creator), a megváltást a Fiúhoz (Salvator) és az újjászületést a Szentlélekhez (Sanctificator) kötni. Ettől függetlenül a Szentháromság együtt munkálkodva, harmonikusan viszi véghez minden tettét.53

A Szentírásban megjelenő trinitárius (háromszemélyű) Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek természetének lényege (ouszia, substantia) egy és oszthatatlan létformáját, vagyis személyét554 tekintve három (hyposztaszisz, persona). Culver55

megfogalmazásában …az Atya, a Fiú és a Szentlélek három olyan „személy”, akik szám szerint és összegében is ugyanazt az isteni természetet bírják. Nem három isten van, akiből egyen-egyenként összeadódik valami, amit „istenségnek” vagy Istennek hívnak.56

Egymással folyamatos kapcsolatban állnak, egymással folyamatosan kommunikálnak, egymás munkájában kölcsönösen részt vesznek, mindemellett a személyek sajátos munkája megmarad. Az egymásba hajolás (perikhorészisz) kifejezés is azt hivatott kifejezni: a személyek egymás életében kölcsönösen osztoznak oly módon, hogy mindegyik személy önállósága megmarad. Mindhárom valóságos személy, így, noha a Szentháromságon belül megkülönböztetjük a Szentháromság első, második és harmadik személyét, ettől függetlenül egyenlők istenségben, hatalomban, méltóságban, örökkévalóságban, tiszteletben és imádandóságban.57

Összegezve a fentieket, látható, hogy Istennek nincs eredete, nincs kezdete és vége, nem szorul segítségre, támogatásra, nincs alávetve a változásnak, és lényében nincs semmilyen korlátozottság. Isten tulajdonságai kizárólagosan lényéhez tartoznak. Az Istenről való írás, beszéd vagy elmélkedés során névszerű fogalmakat használunk, amelyeket vagy ő jelentett ki önmagáról, vagy az ember nevezte el valamely tulajdonságából vagy tettéből adódóan. Ezek a megnevezések olyan gondolatok, fogalmak, amelyekkel képesek vagyunk Istent felfogni, és mindannak a kifejezése, amit az ember megtapasztalt vele kapcsolatban. Tulajdonságainak tanulmányozásakor látható, hogy az összes tulajdonsága egymással teljesen összhangban van, szinte beleolvad egymásba. Egyetlen tulajdonsága sem mond ellent a másiknak, és a tulajdonságok magyarázzák egymást.

Látjuk például, hogy ha Isten önmagában létező, akkor önmagában elégségesnek is kell lennie; és ha végtelen az ereje, akkor minden hatalom az övé. Ha van tudása, végtelensége biztosítja, hogy minden ismeret az övé. Hasonlóképpen, változhatatlansága előlegezi hűségét.58

Istent nem értelmezhetjük a Szentháromság koncepciója nélkül, hiszen egymással teljes egyenlőségben munkálkodnak együtt.

 

JÉZUS KRISZTUS ISTEN TÖKÉLETES KÉPMÁSA

Isten a különleges kinyilatkoztatás útján jelentette ki magát Izrael történetében, Jézus Krisztusban és a Bibliában. Ebben a részben a Jézus Krisztus földi életében megjelenő isteni visszatükröződés összefoglalása jelenik meg.

 

Jézus Krisztus Isten fia 

A kinyilatkoztatásban Isten csodálatosan alkalmazkodik emberségünkhöz azáltal, hogy az idő korlátjait átlépve Jézus Krisztus megszületett emberként.

Krisztus Istenségét a Biblia többféle bizonyítékkal támasztja alá: 1. az általa viselt nevek, 2. az általa kijelentett Isten tulajdonságai, 3. az általa véghezvitt tettek, 4. mindaz, amit önmagáról kijelentett, valamint 5. az az imádat, amelyben részesült és el is fogadott. Ezek kézzel fogható bizonyítékok.59

Jézus Krisztus a kereszténység központi alakja, neve önmagában tanúskodik istenvoltáról. Neve egyben méltóságcím is: Krisztus.60 A Biblia bizonyságot tesz Jézus Krisztus preegzisztenciájáról:61 „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige.”62 Minden őbenne, őáltala és őreá nézve teremtetett: „Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.”63

Jézus Krisztus további nevei:64

Immanuel: ez a név mindössze kétszer fordul elő a Bibliában.65 Jelentése: ’velünk az Isten’.

Emberfia: Jézus Krisztus rendszerint ezt a nevet használta, amikor önmagáról beszélt. Az emberi voltára és személyének mennyei jellegére utal.66

Isten fia: messiási cím, Isten egyszülött fia. Jézus Krisztus földi élete során olyan bensőséges, egyedi kapcsolatot mutatott meg az Atyával, amilyet őt megelőzően senki nem láthatott.67

Ige: Jézus Krisztus Isten kijelentője, benne teljesedett be Isten szava és ígérete.68

Isten báránya: Jézus Krisztus a megöletett Bárány, ez a halálára utaló elnevezés.69

Közbenjáró: Pál apostol nevezi Jézus Krisztust közbenjárónak ember és Isten között.70

Jézus Krisztus tulajdonságai megegyeznek Isten fentebb bemutatott tulajdonságaival. Ő maga is rendelkezik az isteni attribútumokkal, amelyek szerint: mindenható, mindent tudó, örökkévaló, mindenütt jelenlevő, változhatatlan. Továbbá Jézus Krisztus is szent, igaz, szerető, igazságos, hűséges és kegyelmes.

 

Isten megismerése

Ha a láthatatlan Isten nem tette volna láthatóvá magát Jézus Krisztusban, meglehetősen korlátozott ismeretekkel rendelkezhetnénk róla. Jézus Krisztust megismerni annyit jelent, mint Istent megismerni: „…aki engem látott, látta az Atyát…”.71 Így a teljes isteni kinyilatkoztatás Jézus Krisztusban adatott az ember számára: „Azelőtt a próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt őseinkhez. Ebben a végső korszakban a Fián keresztül beszélt hozzánk”.72 Az Atya megmutatta magát Jézus Krisztusban, betekintést engedett lényébe, gondolataiba és terveibe. „Az Atya-Istent mi a Jézus Krisztusban mint Fiú-Istenben ismerjük meg, mert Isten annyiban Atyánk, amennyiben Jézus Krisztus Atyja, és amennyiben Jézus Krisztusban Atyánk, amennyiben őt mint teremtő, mint kibékítő és mint Megváltó Istent ismerjük.”73 Isten megismerésének minden esetben az isteni kezdeményezés az alapja. A megismerés Isten kijelentésén alapszik, amelyhez az embernek a legnagyobb alázattal kell viszonyulnia. „Isten megismerése csak azért lehetséges, mert Isten Jézus Krisztusban kinyilatkoztatta magát. E megismerés útja a hit. Ezt az ismeretet a Szentlélek teremti meg bennünk az Igén keresztül.”74 Isten kommunikációs eszközként adta a nyelvet az első emberpárnak, hogy kapcsolatban lehessenek egymással és a Teremtővel. Isten az embert saját képmására teremtette értelmes, intelligens lénynek. Ezen az intelligencián keresztül képes kommunikálni, megérteni, igaz a bűneset óta ez az adottság igencsak megsérült.

Isten a hívők számára elküldte az ő Szentlelkét, aki további kijelentéseket ad az embernek Isten akarata szerint. Az ő segítségével képes az ember az igazságot a hamisságtól megkülönböztetni, a Szentírást értelmezni, engedelmeskedni és az Úr Jézus Krisztuson keresztül Vele kapcsolatba lépni.

 

A testet öltés

 Jézus Krisztus akkor jött el, amikor eljött az idők teljessége. „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett.”75 Jézus Krisztus a Szentlélektől fogantatva, szűztől születve emberré lett. Jézus Krisztusban mint képmásban az Atya természete teljes mértékben, személyes formában inkarnálódott.76 „És az Ige testté lett, és lakozék mi közöttünk…”77 Így az inkarnáció által vált az ember számára teljes mértékűen megismerhetővé az Atya Jézus Krisztusban. Mindez azt jelenti, hogy a Szentháromság második isteni Személye valóságos emberi természetben, belépve az idő keretébe, született meg közöttünk. Istenségéből semmit nem adott le, semmit nem veszített el, azt teljesen megőrizve, annak teljes tudatában élte meg emberi mivoltát. Az ember hit által, Jézus Krisztuson keresztül juthat közelebb Isten megismeréséhez, hiszen Jézus testet öltésének egyik célja, hogy kijelentse az Atyát, és megismertesse az Atyát. Robert Duncan Culvert idézve: „Ez a kijelentés az összes többi kijelentéstől különbözik, ez a végállomás, az Isten megtalálásában vetett reménységnek vagy a mi megtaláltatásunknak a beteljesülése.”78 Jézus megjelenése egyben önkiüresítés (kenószisz)79 is volt, mert isteni dicsőségétől megüresítette magát a földi élete idejére, személyiségét beleszűkítette az emberi természetbe. Az Úr Jézus Krisztus, aki a hatalom, a mindenhatóság és a dicsőség birtokosa, szolgai formát vett fel és az emberség, a gyengeség látszatát öltötte magára. „Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén.”80 A kiüresítés nem jelentett számára az istenségétől való teljes elidegenedést. Egy személyben volt tökéletes Isten (az Atyával azonos lényegű) és tökéletes ember.

 

Az Atya képmása

 Az Ige az Atya képének (eikónjának)81 nevezi Jézus Krisztust, olyan képmásnak, akiben megismerhető az Atya természete, bölcsessége, szentsége. A Zsid 1,3 szerint: „Aki az ő dicsőségének visszatükröződése és az ő valóságának képmása.” Eredetileg az ember is Isten képmására lett teremtve, Isten földi helytartójának rendeltetett, de a bűneset következtében elveszítette az Istennel lévő személyes kapcsolatát. A bűneset következménye az is, hogy az ember elveszítette az Isten visszatükrözésének lehetőségét, és helyette Ádám megromlott természetét viszi tovább. Viszont Jézus Krisztus emberségében tökéletes tükörképe az Atyának – minden tette és szava őt tükrözi. Jézus Krisztus az, „aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született”.82 Jézus Krisztus megváltó munkájának köszönhetően az ember őbenne újra képes lehet, hogy az Isten által meghatározott helyen láthatóvá és ismertté tegye, képviselje őt, valamint dicsőségét kisugározza más teremtmények felé.

Összességében elmondható, hogy a tiszta, bibliai személyes istenkép kialakulásához nélkülözhetetlen Jézus Krisztus lényének ismerete. Ő az a tiszta forrás, akit az Atya elküldött mindazoknak, akik keresik őt és vele szeretnének járni. Mindez Jézus Krisztusban adatott meg a hívő embernek. Ő az egyetlen igaz út. Amikor az ember rátalál, életét átadva neki, Istennel való élő és személyes kapcsolatban mehet végig ezen az egyetlen igaz úton. Mindeközben a Szentlélek vezetése által születik meg az a személyes istenkép, amely találkozik Jézus Krisztusban az isteni valósággal.

 

ISTENKÉPTORZULÁS

SZEMBESÜLÉS AZ ISTENKÉPEKKEL

„Teológiai és pszichológiai szempontból fontos, alapvető kijelentés: az istenkép tartalmában és a maga teljességében az ember számára felfoghatatlan és nem megragadható. Egyes szempontokat és a »mozaikkövek« egész sorát felismerhetjük, és megfoghatóvá tehetjük.”83 Az egészséges hit fejlődéséhez elengedhetetlen a bibliai istenképtől eltérő torzulások feltárása. A személyes istenkép torzulásának több oka van, részben az előző cikkben elemzett szocializációs hatásokra vezethető vissza, részben téves tanításból, a Biblia téves értelmezéséből vagy az élethelyzet megváltozásának feldolgozhatatlanságából adódik, hogy az ember Istennel kapcsolatos látása torz. A téves személyes istenképek, istenképzetek az Istenhez való igei viszonyulásban olyan akadályokat eredményeznek, aminek következménye a hívő életének megbetegedése lesz.

Robu Magdát követve határozhatjuk meg az istenreprezentáció két alkotórészét. Az egyik alkotórész a személyes istenkép, amelyen az embernek a korai interperszonális tapasztalataiból kialakult, az érzelmeivel átitatott belső tapasztalásainak terméke értendő, amely sok esetben tudattalan. A másik alkotórész ugyanabban a személyben jelenlévő istenfogalom, amely kognitív úton elsajátított, vagyis Istenről a különböző keretek között tanult ismeretekből származó tudás. Vagyis a tapasztalásból és az elméletből nyert ismeret az istenreprezentáció. Ez a két alkotórész minél közelebb van a valósághoz, és minél nagyobb átfedésben van egymással, annál egészségesebb az ember hitélete és Istenhez való viszonyulása is. Ha e két ismereti forrásban különbségek jelennek meg, akkor ez az emberben negatív viszonyulást fog eredményezni Istenhez, embertársaihoz és önmagához egyaránt.

Az ember Isten miatti szenvedése elsősorban személyes istenképének torzulásából fakad, hiszen sok esetben a szenvedő a maga által alkotott jó vagy rossz bálványistenéhez való viszonyulása miatt szenved. Éppígy a „hitetlen”, amikor Istent elutasítja, nem a valódi, igaz Istent utasítja el, hanem annak eltorzított mását. Sok esetben maguk a hívők is létrehoznak, készítenek olyan bálványokat, amelyek tisztelete csak szenvedést eredményez. Amikor Isten vonásait az ember a maga igényei szerint értelmezi, akkor nem a teljes bibliai képet nézi, hanem csak azt a részletet, amelyikre éppen szüksége van. Ez az elvárásoknak megfelelő, öncélú válogatás tulajdonképpen bálványcsinálás. A másik oldalon viszont minden olyan istenkép, istenkapcsolat káros, amelyen keresztül a tisztelet félelemmel társul, a hit valamely misztikus viszonyulásban jelenik meg, és amikor a szeretet kifejeződése az embernek önmaga feladásában, a különféle „kell”-ek betartásában fejeződik ki. Érdemes folyamatosan megvizsgálni, hogy a hívő ember84 személyes istenképe valóban bibliai alapokon nyugszik-e.

Az ember élete során fizikai teste és személyisége egyaránt folyamatosan változik, ezzel együtt személyes istenképe is formálódik. Az egyén bármely pszichoszociális szakaszán belül felléphetnek olyan zavarok vagy negatív rögzülések, amelyek torz, megbetegítő istenkép kialakulásához vezethetnek. Ezek az istenképek meg fognak jelenni a hitéletében, később pedig pszichológiai, majd fizikai problémák kialakulását is eredményezhetik. Minthogy kisebb vagy nagyobb mértékben minden ember sebzett, torzulhat személyes istenképe is, így kisebb-nagyobb mértékben mindenkinek szüksége lehet valamilyen gyógyulásra. Pál Ferenc szerint85 „az, hogy önkényesen azt mondjuk, a mi betegségünk szalonképes, vagy mások is így vannak vele, az még nem jelenti azt, hogy ez ne volna sebzettség, vagy nem tenne tönkre, ne bénítana bennünket, vagy szívná el a vérünket.”86 Egy bukott, bűnös szívben megszületett istenkép nagyon távol van az igaz Istentől. A torz istenképhez viszonyulva az „alkotó” úgy éli meg életét, úgy viszonyul Istenhez, úgy tekint istenére, mintha az általa Istenre kivetített tulajdonságok valóságosak lennének. A megbetegítő bálványok és a démonikus istenképek kialakulását nagymértékben elősegítő tényező, ha az istenkép egyoldalú. Például ha az Istenről való tanításkor a Bibliának egy adott részét abszolutizálják, s ezen keresztül definiálják Istent.

 

Isten és a hamis én 

A személyes istenkép nemcsak a tudatosság szintjén, hanem a tudattalanban is jelen van. Az Isten-fogalom és személyes istenkép között jelenlévő különbség jól megmutatkozik, amikor az egyén elmondja, hogy Isten szerető, gondoskodó, ám valójában ő mégis egy számon kérő Istenhez igazodik lelkiségében, gondolatiságában. Az istenhit mély, meghatározó és eleven jellemzői mindig a lélekben rejtőző istenképből származnak. Az Istennel helyes kapcsolatban élő ember belső emberében olyan változásokon megy keresztül, amely alapján új, a jó megcselekvésére is képes emberré válik. Az embernek nem lesz új a karaktere vagy a személyiségének alapvonása, de képes lesz megújult kapcsolatra lépni Istennel.

Benner megállapítja, hogy mindenki olyan Istent képzel el magának, amely összeegyeztethető a hamis énjével. „Hamis énünk arra épül, hogy túlságosan vonzódunk egy általunk különlegesnek tartott énképhez.”87 Ehhez a hamis énképhez igyekszik az ember igazítani személyes istenképét is. Például ha az énkép legfőbb meghatározója az erkölcsösség, a következetesség, a szigorúság vagy a fegyelem, az ember Isten legfőbb tulajdonságát is ezek egyikében határozza meg. Mindez a tudattalan folyamat a tudatosság szintjére érve olyan torz istenképet eredményez, amelynek felnövekedése, kialakulása a tudattalanból kiindulva az élet meghatározójává növi ki magát.

Összegzésképpen elmondható, hogy a gyermekkori torz istenképek kialakulásában a megelőzés fontos szerepet játszhat. A későbbi életszakaszok során a torz istenképtől és  az általa okozott sérülésektől való szabadulás az Istenhez való kapcsolódás megújulását eredményezi. A további torzulások megelőzésének szempontjából nyújthat segítséget a pasztorálpszichológiai alapú lelkigondozás. A Jézus Krisztusban felismert atyai képmás szabaddá tesz a Szentháromság Isten, a felebarát és a környezet iránti új kapcsolódásra is. Minél hamarabb sikerül a torz istenkép kialakulásáért felelős tényezőket felismerni, kiigazítani, annál nagyobb eséllyel fejlődik ki a Biblia által, illetve Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott Isten képe.

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

Dr. Bartha Lajos, Pszichológiai értelmező szótár, Bp., Akadémiai, 1981 Benner, David G., Az önismeret ajándéka, Bp., Harmat Kiadó Alapítvány, 2014

Culver, Robert Duncan dr., Bibliai, történeti és rendszeres keresztyén teológia I, Bp., Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2010

Dr. Nagy József, Rendszeres teológiai jegyzetek I, 

https://drive.google.com/a/ptf.hu/ folderview?id=0B4MQH-2moS_QOC12dWctMEY2bEk&usp=sharing&usp=sharing&urp=

http://www.ptf.hu/&tid=0BzMIGqwHNOU1NTFkZWU2NmEtOGZhOC00NTIzLThlN2QtYjlmMDlhYjBhMWJi (letöltve: 2016. 02. 07.)

Frielingsdorf, Karl, Istenképek. Ahogy beteggé tesznek – és ahogy gyógyítanak, Bp., Szent István Társulat, 2007

Müller, Jörg, Isten más, Bp., Marana Tha 2000 Alapítvány, 1995 Pál Ferenc, Tükör által világosan, Bp., Kairosz, 2009

Robu Magda, „Egy istenarc van eltemetve bennem…” Az istenképek pszichológiai feltérképezése, Embertárs 5 (2007/4), 307–319.

Ryrie, Charles C., Teológiai alapismeretek, Bp., Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 1996 Tozer, Aiden Wilson, A szent ismerete, Bp., Bridge Mission Society, 1993

 

KRIVICKIJNÉ M. KRISZTINA