Megjelent az Egyházfórum 2005/6. számában
Folyóiratunk egy virtuális találkozóhelyet szeretne kialakítani, ahol közösen kereshetjük az egészséges és keresztény nevelés útjait. Itt tájékozódhatunk, kérdéseket és véleményeket cserélhetünk ki aktív részvétellel. Mindannyian – szülők, rokonok, szomszédok, pedagógusok – nevelők vagyunk, a gyerekek és fiatalok közel állnak hozzánk és rajtunk keresztül tájékozódnak.
Helyzetkép
Régen, déd- és ükanyáink idejében, a települések közössége nevelt, sokszor kérlelhetetlenül büntetve, de a falu közösségéhez mint életközösséghez való biztos odatartozás erőt adott a fiataloknak, akik cserébe annál inkább képviselték a közös értékeket, normákat és szokásokat. Mindenki láthatta, hallhatta, tapasztalhatta az elvárt közös életstílust. A közösség élete, mint egy képeskönyv, készített föl az életre. A nevelés messzemenően egységes volt egy-egy szociális rétegen belül.
Ma városainkban, falvainkban különböző kultúrák érintkeznek. Az egyes szociális rétegek már nem különülnek el olyan élesen, gyermekeink a társadalmi fejlődés során örvendetes módon együtt nőnek fel az óvodában, iskolában, sportegyesületekben stb.. A nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok többsége sem él már zárt településeken, mint még a II. Világháború előtt, habár az effajta elkülönülés nyomai még itt-ott megtalálhatók, sőt az egyes csoportok gazdasági helyzete továbbra is meghatározó, és bizony előfordul, hogy elkülönülnek a szegény és jobb módú gyerekek csoportjai is.
A mobilitás növekedett, továbbtanulási lehetőségek és munkahelyek lettek elérhetők a távolabb lakók számára is. Háborús nyugtalansággal sújtott országok menekültjei és gazdasági változások leszegényedettjei jönnek, és részben mennek tovább új biztos megélhetést keresve. Ha rokon származásúakra találnak, akkor együtt ápolják a kulturális hagyományokat: a nyelvet, tájszólást, családi szokásokat, vallást, talán még a népművészetet is. Ezek a kulturális áramlatok sokszor már az óvodában megjelennek, ahol a gyerekek különböző nyelveket vagy tájszólást beszélnek, és gyakran nem kívánatos szókinccsel és szólásmondásokkal is gazdagodnak. Néha az egyik kultúra elnyeli a másikat, ami már csak nyomokban él tovább, ha nincsenek politikai erők, amelyek megteremtik az értékek ápolásának lehetőségét.
A sokféle hatást még fokozzák a médiák. A TV behozza lakásunkba a földkerekség minden baját és kulturális sokféleségét, annak szépségeivel és zavaros hatásaival együtt. A rajzfilmek egy elidegenített világgal próbálják lekötni gyerekeink fantáziáját. Később az ifjúsági filmek, látványos élő sorozatok egy nemzetközi tömegkultúra stílusát közvetítik mint „való világot”. Ennyi hatás, ennyi információ mint egy szellemi „cunami” árasztja el a nevelőket, családokat, akik gyakran csak passzívan figyelik, hogyan hat mindez a gyerekeikre.
Hogy ne legyünk csupán passzív szemlélők, akik egyszerűen sodrónak az árral, az alábbiakban szeretnénk néhány tájékozódásra szánt tételt megfogalmazni és véleményezésre, esetleg vitára bocsátani. Fórum rovatunkban alkalmanként bemutatunk egyet-egyet a beérkezett javaslatokból és véleményekből.
Önállóságra és közösségre nevelünk
Ez a kettős nevelési cél két pólus feszültségét és egymás kiegészítését jelenti, amelyben az egyik nem áll meg a másik nélkül.
Önállóság abban az élettérben, amelyet a gyermek meg tud tapasztalni: eleinte a lakásnak egy része, aztán a ház, az udvar, a játszótér, az óvoda és így tovább nemcsak térben, hanem tevékenységben és kapcsolatokban (játékok, játszótársak, csoport, szomszédság) is. Mindez lehetőség, ahol a gyermek kezdeményezhet, tapasztalhat, dönthet, és viseli a döntés következményeit, miközben az őt kísérő, ráfigyelő nevelő, szülő vagy pedagógus megvédi a veszélyektől és megerősíti önbizalmában.
Talán a legnehezebb feladat, egy szülőnek lépésről lépésre, évről évre mindinkább elengednie gyermekét, hogy a korának megfelelő keretek között önállóan mozogjon és tapasztalataiból tanuljon. Fokozatosan elengedni az önállóság felé a gyermek törekvéseivel összhangban a nevelés művészetéhez tartozik.
Másrészt közösségre nevelünk. A gyermek megtapasztalja, hogy nem marad egyedül, szülei, nevelői figyelnek rá, és lassan ő is megtanul figyelni rájuk meg a játszótársaira. Már a 2-3 éves gyerek is simogatja, vigasztalja anyukáját, ha az szomorú. Itt mutatkozik meg, milyen fontos gyermekeink számára érzelmi jelenlétünk, hogy ne takarjuk el örömünket, bánatunkat, bosszúságunkat, mert csak ezek nyomán fejlődhet ki a kisgyermekben az együttérzés képessége, amely a közösség összetartó erejét adja.
Innen indul a közösség megtapasztalása és a közösségbe való beépülés. Az egyéni teljesítmények kora a múlté. A mai tudományos és gazdasági világban a csapatmunka – team work – az eredményes, és ehhez együttműködésre képes szakemberekre van szükség, akik egymásra is figyelnek, képességeikkel kiegészítik egymást és érzelmi intelligenciával is rendelkeznek. Az iskolai nevelés csak lassan reagál ezekre az új igényekre, de az ipari – gazdasági élet követelményei erősebbnek fognak bizonyulni, mint az oktatási intézmények hagyományai, amelyeket a múlt és nem a jelen igényei határoznak meg.
A gazdasági élet fejlődése magával vonja a családi élet modelljének átalakulását is. A család is egy csapat lesz, amelyben a tagok képességeik szerint kiegészítik egymást. A hagyományos családi szerepek háttérbe lépnek, a férfiak is mindinkább részt vesznek a gyerekek ápolásában és nevelésében, és a nők érdeklődésük és képzettségük szerint keresik meg helyüket a munkavilágban. Egészében nézve erősödik férfiak és nők között az egyensúly a család érdekében, és nagyobb teret kap a gyerekekkel együtt töltött szabad idő és a szülők egymás közti kapcsolata.
Hogyan tovább?
Várjuk Olvasóink beszámolóit, osszák meg velünk tapasztalataikat, írjanak nekünk sikeres vagy sikertelen példákat, mutassanak be bevált modelleket. Nincs más fórumunk, mint amelyet saját magunknak teremtünk.
Wolf Judit