Az utóbbi időben minden a gyermekvédelemtől hangos. Politikusok, publicisták, influenszerek, aktivisták, jogvédők, online platformok hozzászólói hoznak példákat, tesznek fel kérdéseket, jogosan. Visszaélések, bántalmazások látnak napvilágot, a gyermekotthonokban vagy nevelőszülőknél élő gyerekek méltatlan életkörülményeire derül fény, vagy egy-egy halálesettel végződő családon belüli erőszak után kérdezik, hogy: „Na, de hol volt a gyermekvédelem? Miért nem működött a jelzőrendszer?” Soltis Lilla szociális munkás, a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség SION Nevelőszülői Hálózatának szakmai vezetője gyakorlati tapasztalatai alapján azt mutatja be, hogyan működik a hazai gyermekvédelem. Az írás az Egyházfórum 2025/4. számában jelent meg.
A gyermekvédelmi szakellátásban sok éve dolgozóként igyekszem a lehető legtöbb, a témával kapcsolatos cikket elolvasni, a hozzászólásokkal együtt. Idővel felmerült bennem a gyanú, hogy nemcsak az átlagemberek nagy része nem tudja, pontosan mi a gyermekvédelem, mi a rendszere, mitől és hogyan védi a gyerekeket, de a jelzőrendszer is főként olyan emberekre épít, akik nincsenek teljesen tisztában sem a jelzőrendszeri szerepükkel, sem a teendőikkel, sem a jelzés módjával, sem azzal, hogy mi történik, ha jeleznek, vagy akkor, ha nem teszik. Pedagógushallgatókat és egy lelkészt kérdeztem arról, része-e a képzésüknek a gyermekvédelem, kapnak-e eligazítást arról, hogyan ismerik fel, ha egy gyerek bajban van, tudják-e, ilyenkor mi a teendő. Gyermekjóléti központ vezetőjétől kérdeztem, mikor, hogyan, milyen mennyiségű jelzést kapnak; jelzőrendszeri beszámolókat kerestem a világhálón. Kérdezősködésem nem egy megalapozott kutatás. Nincs hipotézis, minta, felmérés, kiértékelés, statisztikák, csak megkérdeztem a körülöttem felbukkanó szereplőket, milyen információkkal rendelkeznek. Mindezek alapján arra jutottam, hogy érdemes volna tisztázni, pontosan miről beszélünk. (És egy vagy több alapos, átfogó kutatást végezni a területen, egyházi és nem egyházi fenntartású gyermekvédelmi intézményekben, valamint a jelzőrendszer tagjai között.)
A gyermekvédelemről gondolkodva az első kérdés, amit fel kell tennünk: kitől és mitől véd a gyermekvédelem? Aztán át kell gondolni, milyen módszerekkel dolgozik, milyen eszközök és milyen források állnak a rendelkezésre. Mennyi autonómiája van egy fenntartónak vagy egy intézménynek? Hogyan illeszkedik, kapcsolódik a gyermekvédelmi rendszer a többi, jóval nagyobb rendszer közé?
A területen a legfontosabb jogszabály az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, valamint ennek a végrehajtási rendelete. Ez Magyarországon minden gyermekvédelemmel kapcsolatos esemény, intézkedés, döntés alapja. Ennek kiegészítésére, pontosítására jöttek létre olyan szakmai protokollok, amelyek kötelező érvényűek. Köztük is az egyik legfontosabb a jelzőrendszer működéséről szóló, a másik a gyermekbántalmazásról szóló protokoll. Betartásuk kötelező minden egyházi, civil és állami fenntartó számára.