Világunkat (és miként azt sokszor elmondták már, Magyarországunkat különösképpen is) számos feldolgozatlan trauma terheli. Nem véletlen, hogy J. B. Metz s nyomában sokan mások régóta és töretlenül intenek az emlékezésre, ami kultúráinkban nem csak hogy helyet kell, hogy kapjon, de egyenesen emberi létezésünk oszlopává kell, hogy váljon. Aki nem emlékezik, végül elfejti azt is, mit jelent embernek lenni, emberként élni. Azonban az emlékezés kihívást is jelent: tükrében mai önmagunkat is megláthatjuk. A holokauszthoz való viszonyunk fontossága ennek a ténynek fényében még jobban érthető.
Mindazonáltal a Soá kapcsán megszólalni nem hálás feladat. Történészek, egykori és mai ideológusok, közszereplők és vallási vezetők egyaránt kialakítják a maguk értelmezését, a maguk olvasatát. Eközben pártok és ellenpártok születnek, amelyek a média vagy a tudományos közélet fórumain kölcsönös támadást intéznek egymás ellen. Ugyanakkor egyre kevesebb figyelem jut arra: gyógyulnak-e a borzalmas sebek, s hogy a múlt szörnyű tanulságából megértjük-e a jövő lehetséges útjait?
Az Egyházfórum és a Balassi kiadók gondozásában megjelent A holokauszt és a keresztény világ című kötet végre áttör több korlátot is. Az amerikai C. Rittner irgalmasrendi nővér, az angliai S. D Smith, a Beth Shalom Holokauszt emlékközpont társalapítója és igazgatója, valamint az izraeli I. Steinfeldt, a Yad Vashem Intézet munkatársa által összeállított gyűjteményes mű a legeltérőbb szerzők írásait, tanulmányait, esszéit tartalmazza. Vannak közöttük keresztények és zsidók, amerikaiak, európaiak és izraeliek, férfiak és nők, személyesen érintettek és a holokausztot csak a történelemből ismerők. A legeltérőbb nézeteket képviselik, olykor egymás mellé helyezett írásaikkal vitatkoznak, kiegészítik a másikat. A kötetnek ez a valódi sokszínűsége a legnagyobb értéke. Nem egy iskola, nem egy kör írja meg a maga értelmezését, hanem sok apró mozaikkockából áll össze egy sajátos kompozíció. A színek olykor túl kontrasztosak, az alakok olykor meghökkentők. Mindazonáltal ez egyszersmind figyelmeztet: emlékezni nem lehet csak egy szempont szerint.
A kötet tematikailag is széles skálájú. A holokauszttal való szembenézés témájától indul, majd egy aprólékos kronológiai összefoglaló után vizsgálja az antiszemitizmus kialakulását és terjedését Európában. Ezt a fejezetet egyre kényesebb kérdések követik: Milyen viszonyban álltak az egyházak a nácizmussal? Hogyan reagáltak az egyes helyi egyházak a zsidóüldözésre a német fennhatóság alatt álló területeken? Milyen szerepet játszott a Vatikán és XII. Piusz az eseményekben – illetve milyen szerepet játszhatott volna? A teljes képhez hozzátartoznak azok a keresztények is, akik életük kockáztatásával mentették meg az üldözötteket. A legeltérőbb közegben élő „igazak” életrajzai tanúskodnak arról, hogy voltak, akik a krisztusi szellem szerint a legvégsőkig elmentek az életek megmentésében. Nagyon érdekfeszítő az a fejezet, amely a háború utáni keresztény Soá-értelmezést elemzi. Az utolsó két fejezet (Tevékenységek és Témakörök) a teljesség igénye nélkül állít elénk olyan konkrét témákat, mint a történelemoktatás, az emlékezésre nevelés nehézségei, vagy éppenséggel az Edith Stein szenttéavatása kapcsán elindult viták. Egyes olvasók számára talán provokatívnak tűnik az utolsó alfejezet címe – „Van-e jövője a kereszténységnek?” – ám el kell ismernünk: ez valós kérdés, méghozzá nem csak a megszokott kontextusban (elöregedő közösségek, üres templomok, hivatásválság), hanem a holokauszt kontextusában is. Tudnak-e még a keresztények hitelesen szólni szeretetről, Krisztusról, hitről? Tud-e az egyház még az lenni, aminek Jézus megálmodta? Be tudja-e tölteni a kereszténység azt a szerepét a világban, amelyet számára az evangélium tanítása kijelöl?
A kötet elsődlegesen nekünk, keresztényeknek szól. Kérdéseket tesz föl – hitbelieket, erkölcsieket és gyakorlatiakat, technikaiakat –, amelyek választ várnak. Indulhatunk a Bibliától, indulhatunk hitünk tételeitől, az emberi jóság rögzített alapelveitől, keresztény értékeinktől, végül mindig ugyanoda érkezünk el: Hogy volt mindez lehetséges? Mit kell megtennünk azért, hogy ez soha többé ne legyen lehetséges? D. Sölle így írja a kötetben: „Isten akkoriban nagyon gyenge volt, mert nem voltak barátai Németországban”. Emlékeznünk kell, szólnunk kell, érzékennyé kell válnunk – és meg kell tanulnunk a Krisztus által elénk adott emberség leckéjét, beismerve, hogy kudarcot vallottunk. Aki elolvassa a kötet tanulmányait, bizonnyal talál a szövegekben hiányosságot, vagy esetleg olyan szempontokat, amelyekkel nem tud azonosulni. Egy azonban biztos. A végén ki fogja mondani: Isten nem lehet többé gyenge azért, mert nincsenek barátai. Nekünk kell azokká válnunk.
DR. TÖRÖK CSABA
[1]Carol Rittner – Stephen D. Smith – Irena Steinfeld (szerk.), A holokauszt és a keresztény világ, Egyházfórum, Pécs – Balassi, Budapest, 2009.