Nyugati civilizációnkban tabutéma a halál. Sokan még gondolni sem akarnak rá, nemhogy beszélni, olvasni róla – írja Beszéljünk a halálról címűesszéjében az orvos-író Bitó László. Ennek egyik okát a vallásokban látja. A sokistenhívő vallások felfogása, a halál isteni büntetésként való szemlélete bekerült az egyistenhívő zsidó-keresztény gondolatkörbe is. Isten kiűzi az Édenkertből az első emberpárt, nehogy a tudás fája után „szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék és örökké éljen”. Máig ható felfogás a halált elkerülhetetlen rossznak tekinteni. A halált az élet kiteljesülésének, természetes befejezésének tekintő szerző csak arról feledkezik meg, hogy a keresztény felfogás középpontjában a szenvedésével és halálával a megváltó és feltámadt Jézus alakja áll, aki arra hív mindannyiunkat, hogy sorsában osztozva művének folytatói, részesei legyünk.
Nyugati civilizációnkban tabutéma a halál. Sokan még gondolni sem akarnak rá, nemhogy beszélni, olvasni róla – írja Beszéljünk a halálról címűesszéjében az orvos-író Bitó László. Ennek egyik okát a vallásokban látja. A sokistenhívő vallások felfogása, a halál isteni büntetésként való szemlélete bekerült az egyistenhívő zsidó-keresztény gondolatkörbe is. Isten kiűzi az Édenkertből az első emberpárt, nehogy a tudás fája után „szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék és örökké éljen”. Máig ható felfogás a halált elkerülhetetlen rossznak tekinteni. A halált az élet kiteljesülésének, természetes befejezésének tekintő szerző csak arról feledkezik meg, hogy a keresztény felfogás középpontjában a szenvedésével és halálával a megváltó és feltámadt Jézus alakja áll, aki arra hív mindannyiunkat, hogy sorsában osztozva művének folytatói, részesei legyünk.
Ez utóbbi felfogás megrendítően szép kifejtését olvashatjuk az 1998-ban elhunyt nemzetközi hírű teológus szerzetes, Bernhard Häring könyvében (Láttam könnyeidet), amelynek a Vigasztalások könyve betegek és hozzátartozóik részére alcímet adta. Egy évtizedek óta ágyhoz kötött nő szavait idézi, aki így vallott: „Nem adhatunk eléggé hálát Istennek, hogy a betegségünk és a szenvedésünk megváltott szenvedés: hogy részt vehetünk a megváltás művében”. Häring hozzáfűzte: „Ez az asszony nem a mások miatt szükséges engesztelő szenvedésről beszélt, hanem megváltottságunkról, mint ingyen kapott adományról, mint továbbadandó adományról”.
A szerzetes 1977-ben egy New Yorkban bemutatott misén szembesült azzal, hogy a hangja elment, gégerákja van. Betegsége és gyógykezelése gyötrelmeinek megírása kapcsán fejti ki, hogy hatalmas erkölcsteológiai hagyatéka (többek között egy orvosetikai könyv) mellett, mit jelent számára hívő keresztényként végigjárni az utat.
A könyv egyik fejezete megdöbbentő esettel példázza, hogyan él tovább sok keresztény gondolkodásában is a kíméletlenül büntető, bosszúálló Isten képe. Az történt, hogy egyik súlyos műtétje után a sajtó egy része azt a közleményt, hogy „halálán van” tévesen „most halt meg”-ként tette közzé. Ekkor egy idős pap olvasói levelet küldött az egyik fajgyűlölő, bevándorlás ellenes német lap szerkesztőségébe. A könyv szerzője így ír erről: „A levél Istent és az ő igazságosságát magasztalta, amiért végre megbüntette ezt a vén, javíthatatlan bűnöst, B. Häringet. A kiadónak nyilvánvaló gyönyörűségére szolgált ennek az olvasói levélnek a közlése. Nagy sajnálatot éreztem az öreg pap iránt, és nagy aggodalmat a hamis istenkép miatt, amely ma is él sokak fejében és szívében. Egy bosszúálló Isten képe rémlett föl előttem, és egyszersmind egy olyan csoport gondolkodásmódja, amely csalhatatlan bizonyossággal tudni véli, mely oldalon állnak a bakok, és hol sorakoznak a kiválasztott bárányok… Saját tapasztalatom, de másoké is azt mutatja, hogy ezeket az ítélkező embereket gyakran utoléri eredetileg mások ellen irányított istenképük, és rettenetes félelmeket élnek meg… Ha az ítéletet – mely szerint ‘Isten büntette meg őt’ valamely nem kedvelt embertársunkra mondjuk ki, akkor az Isten nevével való visszaélés egyik legsúlyosabb fajtáját követjük el”.
Meggyőződésem, hogy a kis könyv segít megváltoztatni a halálról vallott felfogásunkat; hogy mindannyiunk közös útján az Ítélettől való rettegést felváltja az istengyermekként a szülői házba indulók öröme és bizakodása.
Winkler Lajos