Miközben a hazai egyházak egyre komolyabban veszik a visszaélések kezelését és megelőzését, van még hova fejlődni. Ebben segítségükre lehetnek azok az országjelentések, felmérések, jógyakorlatok, amelyek a világ más tájain már megvalósultak. A témakörben a magyar Gyerekasztal Munkacsoport novemberben konferenciát rendezett Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, ahol számos megfontolandó megállapítás hangzott el. Írásunkban ezek alapján vázoljuk fel, hogyan lehet hatékonyan feltárni a múltat, és megalapozni a gyermekek, sérülékeny felnőttek számára biztonságosabb jövőt. Szőnyi Szilárd szövege az Egyházfórum 2025/4. számában jelent meg
A katolikus egyházon belüli – főleg szexuális – visszaélések kérdése az elmúlt évtizedekben a világ számos helyén meghatározta a hívő közösségek életét és társadalmi megítélését. A kezdeti, reflexszerű bagatellizálást egyre több helyen váltotta fel a szembenézés és a múlt feltárásának igénye. Ennek jegyében születtek azok az országjelentések és különböző felmérések, amelyek áttekintik az elmúlt évtizedek eseteit, hogy tanulni lehessen belőlük, és az így levont tapasztalatok alapján átalakítható legyen az egyház szervezete és működése. A legtöbb esetben évekig készülő, akár több ezer oldalas jelentések újfajta együttműködésben jöttek létre papok, szerzetesek, világiak, valamint egyházhoz esetleg lazán kapcsolódó szakemberek között. A dokumentumok nemcsak a múlt feltárásában játszanak kulcsszerepet, hanem a jövőbeli megelőzés lehetőségeit is kijelölik. Egyúttal lehetővé teszik, hogy az egyházi kontextusban újra és újra felbukkanó összefüggéseket – a hatalommal történő visszaélés mechanizmusait, az intézményi érdekvédelmet, a szexuális erkölcstan történeti alakulását és a klerikalizmust – ne elszigetelt jelenségekként azonosítsuk, hanem egy tágabb, intézményi probléma részeként kezeljük.
Ebben a folyamatban elsőrendű szempont, hogy a „reverenda becsületének” védelme helyett az első helyen az áldozatok álljanak; ez a megközelítés mély beidegződések meghaladására, valamint arra hív, hogy a hierarchia tagjai lépjenek ki a komfortzónájukból, és akár az egyházak hírnevének csorbulása árán nézzenek őszintén szembe a történtekkel. Ebben a nem könnyű paradigmaváltásban erősítheti őket a tapasztalat, hogy ami rövid távon kényelmetlen, az később az egyház javára szolgálhat. Ahogy például a téma szakértőjeként Hans Joachim Salize, a mannheimi Központi Mentális Egészségügyi Intézet munkatársa felhívja a figyelmet, a szexuális visszaélések ügye Németországban 2018 környékén robbant be a köztudatba, és ez az időszak az egyházból történő kilépések szempontjából trendfordítónak bizonyult. Míg 1990 után évről évre egyre kevesebben fordítottak hátat a katolikus és a protestáns közösségnek, onnantól a számok emelkedni kezdtek, mert a társadalom úgy érzékelte, hogy az esetek botrányos mivoltát csak tetézte az illetékes püspökök többségének hárító hozzáállása. Ennek következtében amikor a közvélemény 2022 után a legnagyobb erővel szembesült mindezzel, ugrásszerű változás állt be, és évente hozzávetőlegesen fél-félmillió ember mondott búcsút a két legnagyobb egyháznak.
Ezzel szemben akár magyarországi példákat is lehet hozni arra, hogy ha a hierarchia tagjai a nyilvánosság vállalásával, a sajtóval történő együttműködésben számot adnak egy-egy esetről, és egyértelművé teszik, hogy komolyan veszik a kérdést, az meghálálja magát. Az elmúlt években több országban indultak átfogó vizsgálatok a visszaélések feltárására. Ezek közös vonása, hogy nem csupán az elkövetők számát igyekeztek megállapítani, hanem az egyházak működésének olyan rendszerszintű sajátosságait is elemzik, amelyek lehetőséget adnak a visszaélésekre. A vizsgálatok típusa széles skálán mozog. Görföl Tibor katolikus teológus összegzése szerint vannak országos szintű egyházi felmérések; léteznek vizsgálatok, amelyek az összes – köztük egyházi – intézményre kiterjednek; és előfordulnak egy-egy egyházmegyére vagy intézményre koncentráló jelentések. A nagyobb kép kirajzolásához szintén hozzájárulnak az áldozati csoportok dokumentációi, a független bejelentővonalak adatai és egyes szerzetesrendek belső vizsgálatai. A kép azonban még így is csak megközelítő: maguk a kutatók is hangsúlyozzák, hogy a vizsgálatok mindössze a jéghegy csúcsát
jelenítik meg, és a rejtve maradt esetek száma a megismert adatok többszöröse lehet.
Ezzel együtt a nemzetközi tapasztalatok alapján kirajzolódik néhány jellemző tényező, illetve összefüggés. Az elkövetők átlagéletkora rendszerint 39 év körül mozog, a visszaélések több mint háromnegyede kiskorúak ellen történik, és több országban az esetek kétharmada „hands-on” (testi kontaktussal járó) visszaélés. A németországi adatok szerint a tényleges szexuális aktus („penetráció”) aránya – adatbázisoktól függően – 15-30 százalék között ingadozik.
Az országjelentések közül kiemelkedik a francia CIASE-jelentés, amely a testület függetlensége, átlátható módszertana és áldozatközpontú szemlélete révén olyan modellt teremtett, amely a jövő egyházi vizsgálatainak egyik mintája lehet. Marie-Jo Thiel, a Strasbourgi Egyetem erkölcsteológiai professzorának beszámolója szerint a testület 22 tagját nemek közti paritással és az egyházi sokszínűség jegyében választották ki; olyan szakterületek képviseltették magukat, mint a jog-, a történelem- és az orvostudomány, a pszichológia, a szociológia, az etika, a teológia, az egészségügy vagy a szociálpolitika. A bizottságban – a függetlenség biztosítására – egyetlen egyházi személy sem kapott helyet, de a tagok között nem volt egykori áldozat sem (ők külön munkacsoportban vettek részt).
A teljes írás az Egyházfórum 2025/4. számában olvasható. Megrendelés ezen a linken.