A gyanú

Megjelent az Egyházfórum 2012/4. számában

EGY HELYREIGAZÍTÁS MARGÓJÁRA

Korunkban és hazánkban jellegzetes és jellemző bizalmatlanság árnyékában bárki bármivel megvádolható, és mint a rosszemlékű inkvizíció idejében volt, nem a vádat kell bizonyítani, hanem a vádlottnak kell igazolnia ártatlanságát.

Az eset: két papnövendékkel kapcsolatos, akik jó barátok¹ a Rákosi és Kádár korszak budapesti Központi Szemináriumában, a „kispaplázadás”² idejében. A növendékek többszöri, egyetemes, aktív ellenállást fejtettek ki az „egyházi békepolitika” Rómától kiközösített³ „békepapokkal” közös demonstrációin való részvétel ellen, amelynek következménye⁴ lett 14 növendéknek az ország összes szemináriumából és teológiájáról történt kizárása. Mindketten, (Székely Tibor, jómagam és Adriányi /Vit/ Gábor) akkor már felszentelt diakónusokként, BM javaslatra⁵ az ÁEH büntető szankciója keretében a püspöki kar által is jóváhagyott⁶ 14-es listára kerültünk.

A helyzetünk kilátástalan volt, de nem volt reménytelen. Engem az esztergomi apostoli kormányzó engedélyével, két diakónus megyéstársammal 1959. december 19-én (a BM számára illegálisan), Adriányit pedig Endrey Mihály (lemondatott, de Rómától fel nem mentett és akadályoztatásban lévő) esztergomi speciális delegátus rendeletére 1960. április 2-án 7 diakónus társával „illegálisan” és titokban pappá szentelték saját egyházmegyéjükre.⁷

Működési engedélyt egyikünk sem kaphatott, számunkra a papi tevékenység tiltott volt. 1961. februárjában házkutatások és letartóztatások után, több társunkkal idézést kaptunk kihallgatásra. Adriányit szabad lábon terheltté nyilvánították, engem rendőri figyelmeztetésben⁸ részesítettek. Adriányi a kihallgatás után néhány nappal (szinte hihetetlen), társasutazásra mehetett az NDK-ba, ahol sikerült a Fridrich-strassei átkelőn átjutnia Nyugat-Berlinbe, majd az NSZK-ba. Támogatással és ösztöndíjjal Rómában folytathatta tanulmányait, majd néhány éves papi működés után habilitált a bonni egyetemen és az Egyháztörténeti Intézetben dolgozott. Emeritus professzor lett, az MTA kültestületi tagja, a veszprémi egyházmegye kanonokja.

A tanulmányok folytatására, mind a működési engedély elnyerésére (különösen Horváth Richárdnak az ÁEH-ban ellenem tett feljelentése⁹ után) az esztergomi főegyházmegyei hatóság szerint is, hosszú távon nem számíthattam. Szentelő püspököm, dr. Szabó Imre esztergomi segédpüspök javaslatára 1965 szeptemberében titkosan kiküldött kérelmemre, P. Békés Gellért OSB a római Gregoriana Egyetem professzora támogatásával és közvetítésével VI. Pál pápa 1965. december 30-án felmentett¹⁰a papi rendből eredő kötelezettségek alól. 1970-ben a BME gépészmérnöki, majd 1975-ben a vegyészmérnöki karán diplomáztam. 10 évi tervezőintézeti (1959̶1970), majd 20 évi kutatóintézeti (1970̶1990) munka után az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnál dolgoztam és 2005-ben, 70 évesen mentem nyugdíjba a Műegyetemről.

2000-ben foglalkozni kezdtem a Központi Szeminárium sötét éveinek történetével (ld. Magyar Katolikus Lexikon elektronikus változat KPI szócikk részlet). 2001-ben jelent meg „Az Opus Pacis és a Központi Szeminárium kispapjai” c. könyvem¹¹ az elérhető egyházi dokumentumok alapján. 2002-ben – volt szemináriumi társaim ötletére és segítségével – engedélyt kaptam a Történeti Hivatal levéltárában (ma: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – ÁBTL) a „kizártak” c. dokumentumok tanulmányozására. Ezek a központista kispapok ellenállásával, a Központi Szeminárium „felrobbantásával”, a „titkos szeminárium” létesítésével, működésével és felszámolásával, az illegális papszentelésekkel kapcsolatos BM és ügynöki jelentésekkel, valamint a letartóztatások és kihallgatások anyagaival kapcsolatosak. Közülük az események fő vonalával összefüggő dokumentumok fotómásolatait tanulmányokban közöltem. Először személyes jelleggel a „Tíz év és annak következményei” c. elektronikus adathordozón 2003-ban megjelent tanulmányban¹², majd 2004-ben „A Hatalom és a Központi Szeminárium kispapjai”¹³ készült el. 2008-ban frissített, új adatokkal lehetőségem volt a Magyar Elektronikus Könyvtárban, az Országos Széchenyi Könyvtár internetes szolgáltatásában közzétenni.

A dokumentumokból világossá vált, hogy Adriányi édesapja „Eszterházi” néven ügynök volt, akit Endreyre – mint régi iskola/osztálytársára – majd később fiára is ráállítottak, és rólunk jelentéseket írt. Egy jelentését – a fiánál zajlott baráti találkozóról – közöltem a „Tíz évben”, de a „Hatalom” c. kötetben az Adriányi vonalat, amelyben őt „fiú” fedőnéven figyelték, lojalitásból, és mert nem is esett az események fő vonalába, kihagytam. 2004-ben, természetesen elsők között kapott Adriányi a tanulmányból, amelyet – ahogy levelében írta – nagyra értékelt. Apja jelentéséről nem tett említést, de az ÁBTL-ből állampolgári jogon kikért, személyére vonatkozó adatokból ismerte apja jelentéseit. Későbbi kutatói engedélye alapján a bővebb anyagot is.

2007-ben, a Kairosz kiadónál megjelent:”Egy élet nyomában” c. önéletrajzában feltárta apja ügynök multját és ennek rá gyakorolt hatását, majd a 87. oldalon írja: „ …Aztán apám Eszterházi néven leadta a drótot…” A 90. oldalon pedig, kihallgatásáról és megkörnyékezéséről írva nekem „törlesztett”(?): „Közben arra is gondoltam, milyen jó, hogy Székely Tibor kurzustársam provokáló kérdésére, „ne szökjünk Csehszlovákián át Nyugatra?” azt válaszoltam: „Én nem! Én itt akarok maradni, a szökés pedig úgysem sikerülne. Mint később kiderült, Székely is beépített volt.” Rólam több semmi. De ez elég volt ahhoz, hogy egyik volt szemináriumi társam postán elküldje nekem a könyvet, felhívva a figyelmet a 90. oldalra. Nyilván – mivel korábban is rendszeresen hazajárt, és hír szerint „központista találkozón” is részt vett, volt társainkkal beszélgetve elhinthette (?) a „vádat.” A gyanú gyorsan terjed, érezni kezdtem a régi ismerősök szótlan bizalmatlanságát.

2008. március 31-én kérelmet nyújtottam be az ÁBTL főigazgató-helyetteséhez, amelyben kértem az átvilágításomat. Május 6-án 22107/2/Ü/2008. iktatószámmal az alábbi választ kaptam: „Munkatársaink a megadott adatok alapján körültekintő kutatást folytattak a rendelkezésre álló dokumentumok között. Kutatómunkánk Önre vonatkozóan nem járt eredménnyel, a hálózati nyilvántartásban nem szerepel, adatot nem találtunk”

Levelet írtam a kiadónak és kértem a „helyreigazítást”. A kiadó tájékoztatta a szerzőt, aki 2008. május 25-én kedves hangú levélben értesített, hogy „a régi barátságunk és egyetértésünk jegyében szeretném a dolgot tisztázni és rendbe hozni”, ezért július 7-én találkoztunk. Adriányi Gábor készségesen vállalta, hogy írunk egy megállapodást, amelyben szerepel, hogy

1./ „Az a kijelentés, hogy Székely Tibor beépített volt egy nem bizonyított, rosszindulatú vélekedésen alapul. Amiért elnézést kérek.”2./ A kiadó az ezután megjelenő példányokból a bekezdés kifogásolt sorait kihagyja. 3./ A kiadó az OSZK köteles példányok osztályának az oda átadott példányokhoz helyreigazító fület küld; 4./Adriányi Gábor a lehető legközelebbi időben közleményt tesz közzé az Új Emberben a helyreigazítás szövegével. 5./Adriányi Gábor vállalja, hogy a Központi Papnevelő Intézet folyóiratában a „Centralistában” rövid közleményben visszavonja a Székely Tiborra terhelő mondatokat 2008. év végéig. 6./ Székely Tibor elfogadja a bocsánatkérést és a felsorolt intézkedéseket.

Ezzel szemben: 1/ Az adott időpont óta nem találtam a könyvesboltokban olyan példányt, amelyben a szöveg javított lenne; 2/ A OSZK Kötelespéldány Osztálya részére megérkezett a kiadótól a „fül” megfelelő példányszámban, a Könyvterjesztő viszont nem vállalta a könyvpiac ellátását a fülekkel. 3/Adriányi az Új Ember 2008. augusztus 17-i számában, a 31. oldalon, az apróhirdetési rovatban „Közlemények” alatt megjelentetett egy levélbélyegnyi nyilatkozatot: …”miszerint Székely Tibor beépített volt, egy rosszindulatú, nem bizonyított információn alapul. Ezért elnézést kérek. Adriányi Gábor.” 4/ Adriányi Gábor 2008. szeptember 16-án kelt levele szerint augusztus 8-án átadott Bíró László püspök, KPI rektornak egy nyilatkozatot, aki ígéretet tett, hogy a Centralistában megjelenteti. A nyilatkozat azóta sem jelent meg.

2010-ben lehetőséget kaptam a Magyar Országos Levéltárban az Állami Egyházügyi Hivatal archívumának, elsősorban az elnöki iratok tanulmányozására, így teljessé vált a dokumentáció, és elkészítettem a „Kispaplázadás”¹⁴ a Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Központi Szeminárium kispapjai naplója” c. tanulmányt is. Ezzel a kispap témát befejeztem és lezártam.

2011. október 19-én részt vettem a Központi Szemináriumban rendezett „öreg papok” találkozón, amelyen bemutattam a „Megállapodást”, az ÁBTL hivatalos válaszát az átvilágításomról, és bemutattam ABTL zöld rányomásos fotómásolatban a „KIZÁRT” ügyiratok témavezető referensének témazáró jelentéséből az alábbi szöveget: „Beszervezés céljából tanulmányoztuk Adriányi Vit Gábort, Nikovitz Antalt, Rózsa Istvánt, Balázs Tibort, Somogyi Sándort, Virágh Józsefet, Lontai Ervint, Lőrincz Sándort, Kozma Györgyöt, Székely Tibort, Horváth Józsefet, Kerekes Andrást, Bodó Károlyt, dr. Liptay Györgyöt és Hrotkó Gézát. A tanulmányozott személyek közül Bodó Károly alkalmas a beszervezés céljából, és azt ez év decemberében végrehajtjuk.Dr. Liptay György teológiai tanár beszervezését végrehajtottuk, azonban az első találkozón az együttműködést megtagadta.”¹⁵ A „találkozó” egyik résztvevője, egy évfolyammal felettem járt, a titkos szeminárium témájában meghurcolt, azóta „civil” jogász, ügyvéd, pártomat fogta. Az ő szavai: „Adjuk meg Tibornak a bizalmat, ez lelkiismereti kérdés, odaát mindenre fény derül.”

A bizalmat megszavazták, de a levegőben érezni lehetett a fenntartást és a kételyt.

SZÉKELY TIBOR