Megjelent az Egyházfórum 2005/5. számában
Csatka község Komárom megyében a Bakony északi részén egy festői szépségű völgyben terül el, 259 m magasságban. Először egy 1335-ből származó záloglevél említi a középkorban. A Szentkút Csatkától délkeletre fekszik, kb. 1 km távolságra. Története és eredete homályba vész. A múlt század közepe táján, vagy talán már régebben is jártak ide zarándok hívek. A mai zarándoklatok 1862-ben indultak meg. Körülményeit az akkori kántortanító és jegyző Takács Márton foglalta írásba: „Amint beszélik, a nép meg is van róla győződve, hogy 1862-ik évi augusztus 21-én délután csütörtöki napon Csöbönyei József zarándoknak, ki már a szent kútnál az önmaga által ásott barlangban lakott, amint a szent kút környékét söpörgette, megjelent egy árnyék forma alak, kinek azonnal a Jézus nevével köszönt: erre az alak elkezdett szólani s ezt mondta: ‘Én vagyok Gábriel főangyal, Szűz Máriának követje, hírül adatik a Szűz Mária tisztelőinek, hogy a holnapi napon reggel 9 órakor a Boldogságos Szűz ezen által kijelölt kedves helyen megjelenik s kijelöli az Ő tiszteletére építendő kápolna helyét, a Szent Kúthoz való menetkor énekeltessék ‘Máriát dicsérni hívek jöjjetek’ a Szent Kútnál pedig ‘Üdvözlégy Mária, kit az Isten fia’ stb. ezen hírt vidd be a faluba s mondd el amit láttál és hallottál.’ E szavak után az angyal eltűnt. Másnap augusztus 22-én reggel 8 órakor a falu népe, dolgát félbehagyva, a templomba összesereglett és a kántortanító vezetése mellett a Szent Kúthoz kiment. A remete a népet a hegytetőn várta térdelve s azután a kereszt előtt ment és vezére lett a népnek. A Szent Kúthoz érvén, találkoztunk ott a környékbeli falu híveivel, kik hasonlókép ezen csodálatos jelenetre jöttek ide. A Szent Kútnál elkezdte a kántor énekelni: Üdvözlégy Mária stb. melynek éneklése alatt a zarándok mindenki nagy csodálkozására a kúttól megindult és úgy látszott, mintha őt a mennyei lelkek hívták volna, s vallomása szerint a Boldogságos Szűz Máriával és az angyalokkal indult is meg s azon a helyen állott meg hol a kápolna épüljön. Ott akik közel állottak, láttak a földön három ember alakot árnyékban, a középső nagyobb volt és ennek fején sárgás koronát, meg azon a helyen vékony füstöt az ég felé szállani, azon kívül kitűnő jó illatot is éreztek sokan, melyre a Boldogságos Szűz Mária nevét hangoztatták.”
A világi hatóságok kitiltották Csöbönyei Józsefet Csatkáról. Ekkor a remete Kisbéren húzta meg magát, majd elindult a Szentföldre. Csupán Várnáig jutott el, onnan visszafordult és az indulatok lecsendesedése után, újra Csatkán, a szentkút melletti barlangjában lakott. Itt halt meg, mint a kápolna gondnoka és remetéje, 1885. május 21-én. A kápolnát 1864. szeptember 8-án szentelték fel a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére.
A csatkai nagybúcsún anyanyelvünk mellett fölzeng a németek és szlovákok éneke, de itt csodálhatjuk meg a festői viseletben ide zarándokló cigányság tarka tömegeit is.
Ma a hely gondnoka Németh József plébános, de a remeték sora máig nem szakadt meg, Balázs József testvér 32 éve él remeteként Csatkán. A cigány zarándokok idén így vallottak búcsújárásukról:
„Máriától kérünk erőt, egészséget az egész családnak, és az egész népünknek. ’80 óta minden évbe járunk. Még hétköznap is szoktunk jönni messziről.” (N. N., Csongrád)
„15 éve járunk, megsegít a Jóisten, nagyon szeretjük a Szent Máriát. Tiszteljük, becsüljük, egész családunk. Minden évbe a Jóistenke megengedi, mindig fölkeresünk, a Szent Máriát, a Jézus-Máriát, mer’ az mindig megtartsa ja a szavát. Cigányul imádkozunk. Vannak nálunk sok szentképek.” (N. N., Szlovákia)
„Hát má’ van ennek 10 éve, hogy idejárok, mer’ igen szent ett ez a hely, azér’ járok ide. Viszek vizet, és hát mikor igen fáj a fejem, akkor használom, és elmulasztassa. Ez egy csoda. Itt a fiam, a lányom, a szomszédasszonyom. A ‘Drága Szűz Máriám’-at szokom sokszor imádkozni.” (László Lajosné, Győr)
„Én szentes nő vagyok, a szavam szent. Állom a szavamat. Szent a szavam, nem hazudok. Szeretem ezt a helyet. Mindig idejövök, mindig, mindig.” (N. N., Erdély)
„Hát aki idejön, az szerencsés lesz. 20 éve ez a párom (a mellette álló férfire mutat – BK), az első és utolsó. Húsz éve együtt vagyunk. Hát ez az igazi szerencse, meg még az előtte 10 év, amit sunyiba jártunk. 25 éves gyerekeink vannak má’. Itt Csatkán Máriához szoktunk imádkozni.” (Szilvia, 42 éves, Szeged)
„Szerencsétlen vagyok, azér’ mosakodom itt a szent vízben. Börtönbe kerültem a rulett-tel, akkor házakat, mindent eladtam. Cakli-pakli. Négy olaszt tettem tönkre a rulett-tel. Sándorházán voltam börtönben. Hát most először vagyok itt, mert diófáztunk, kerteztünk, aztán több erdőt eladtunk, és annak az ára elment, és addig-addig, hogy többször eladtam a diófát. És azér’ jöttem, hogy a rosszat, ami bennem van, azt mind….új életet szeretnék innetől kezdeni. Minden, ami rossz vót eddig, ez a 41 évet le akarom zárni, és egy új lappal szeretnék kezdeni. Én azt tisztelem a Máriába, hogy megszülte azt a megváltót, aki az én bűneimet is megváltja. Azér’ hiszek benne, mert a megváltót, aki az én bűneimet is meg fogja váltani, azér’ is ontotta a vérét, s megmutatta azt, hogy nem kell félni a haláltól, mer’ a halál után van örök élet harmadnapra és énnekem és mindenkinek, aki így viselkedik. Nekem a víz a megtisztulást jelenti.” (Horvát László, 41 éves, Dombóvár)
„Szoktam vinni szentképeket, és viszök. Hinni kell benne és ennyi. Mária nekem egy szent. Én nem is tudom elmondani. Én Őhozzá fordulok.” (Marika, 58 éves, Szeged)
„Tavaly is itt voltunk, másodszorra itt vagyunk. Hát jöttünk megnézni, imádkozni a családér’, meg hálát adni. Sokat jelent nekünk a Szűzanya. Imádkozunk. A lányom nagyon beteg volt tavaly, már lassan egy éve, pont egy éve, és hálát adok neki, mert helyrehozta a lányomat. Jártunk ám éjjel-nappal orvosokhoz, és helyrehozták a lányt a Szentanyja meg a Jézus. Nem szoktam minden nap imádkozni, de minden este keresztet vetünk. A bajban Máriához imádkozunk. A háziorvosunk hisz benne. Ő is sokat segített, meg a Szűzanya és a Jézus.” (Balog János, 50 éves és Balog Jánosné, 44 éves; Alsószentmárton)
„’76 óta járunk ide a család meg az unokák miatt. Cigányul imádkozunk a Szűzanyához. Vizet viszünk haza a gyerekeknek. Jó, ha betegek. 8 családunk van, 40 unoka. ” (Kovács Rudolf, 56 éves és Kovács Rudolfné, 55 éves, Dombóvár)
„Először jöttem, mert szerencsétlen vagyok nagyon. Eljöttem, szerencsejátékkal sokat elveszítettem. Többször el fogok jönni, az biztos.” (Horvát Ferenc, Dombóvár)
„Hát én most vagyok először. Öröm itt lenni. Szeretek. A Szűz Máriánál. Én nem vagyok káromkodós, hanem imádkozós. Meghalt az uram meg a fiam hirtelen, de nem szidtam meg a Jóistent. Andocsra szoktam menni.” (Pozsonyi Jánosné Katika, 70 éves, Kaposvár)
„Szeressük itt a templomot, katolikusok vagyunk. Gyerekkorunk óta járunk. Érezzük, hogy az Isten velünk van. Minden unokámat itt kereszteljük. Szűz Mária szent nekünk, Szűz Máriánál és Istennél is szoktunk imádkozni, nem is lehet bejönni, annyi Szűz Máriák, szentképek vannak nálunk.” (Erdélyi Aranka, 40 éves, Ráckeve)
„Most elvette az Isten tűlem kisfiamat, 42 éves volt. És megkértem Szűz Máriát, hogy ő is áldozta fiát, és odaadta a mi bűnükbűl, éntőlem is elvette az Isten, a bűnöm volt valami, bocsássa meg nekem, ha cselekedtem a fiammal, vagy valamit rosszat csináltam, hogy cselekedjen és vegye le azt a bűnöt. Nem tudom, de én ha sértettem a fiamat, nem azért sértettem, hanem hogy csak bajt ne csináljon. De mégéreztem, hogy megbántottam a fiamat sokszor, de nem azér’, hogy a drága gyerekem, hogy sajnálhattam tűle azt a pénzt. Én nem sajnáltam, de féltem, hogy bajba… megveret vagy megverék, hogy valami történ vele, s mindig csak ettől féltettem a gyermekemet. Ő bocsássa meg nekem, hogy Ő tudja, Ö mindent tud, és ezért jöttem, meg az egészségemből, meg a dédunokámnak az egészségéből, meg a családom egészségéből. Meg éngemet tartson meg az Isten a családom mellé, hogy legyenek boldogak legalább bennem. És az egész-egész hozzatartozóm imádkozok, hogy adjon nekik egészséget. Nem gazdaságot, hogy az egészség a boldogság. Még az ellenségünket is segítse. Hogy ne bántsák senkit. Minket az Úr megáldozta a Mária mi miattunk, hogy a bűneinket levette. És mink is bocsátunk ugyanígy. Aki rossz és aki gazember, és állandóan csak rosszat kívánnak… ne kívánjanak senkinek rosszat, és ne legyenek irígyek másnak a gazdaságra. Legyenek ők gazdák, legyek én szegény, csak mindennapi kenyeremet megadja, és én még azt kívánom neki, hogy legyenek boldogok a gazdasággal, én legyek boldog a szegénységemmel.” (Farkasné Faragó Katalin, 66 éves, Kétegyháza)
„Gyógyít, hogy segít az embernek.” (Lakatos Kálmánné, 56 éves)
„Minden évben, hat éves korom óta ide járok. Tizenkét gyereket nevelt föl az édesanyám, mind a tizenkettőt főnevelte. Mind ide szoktunk járni, lovas kocsival. Két nap kellett ahho’, hogy ideérjünk ehö a kis kápónáho’, mire ideértünk. Avval a két lóval szoktunk jönni, egy éjszakát aludtunk az úton és másnap ideértünk. Egy éjjelt mindig itt aludtunk. Szüleimmel jártam ide, ők már nem élnek. Most a menyeimmel, a fiaimmal és az unokáimmal járok. A legidősebb fiam lányát most köröszteli a pap. Én nagyon bízok a Máriába. Ha nem vagyunk bajba, én akkor is minden éjjel, amikor lefekszek – 6 éve meghalt a férjem, egyedül élek -, mán azelőtt is, mindig, én anékű nem szokok lefeküdni, hogy minden éjjel ne imádkozzam. És csak utána tudok elaludni nyugodtan. Otthon vannak szentképeim, nagy Szűz Anyám. Itt Csatkán vettem sokat. Gyógyvizet is mindig viszünk, most is viszünk. Ha nálunk valami betegség van a családba’, mindjárt előveszem, és megmosdatom. Például én, ha beteg vagyok, van otthon mindig szent vizem, amibe megmosom az arcomat, vagy itt-ott, ahol, fáj. Közbe mindig kérem a Szűz Anyát meg az Úr Jézust, hogy legyen a gyerekeim mellett, legyen velünk – erőt, egészséget kérek tűle, mást nem. Mer’ ha azt ád nekünk, erőt és egészséget, a többi gyün magátúl. Dolgozunk és gyün magátúl, ha erősek vagyunk, egészségesek akkor semmi mást nem kérek a Szűz Anyától, csak erőt adjon a gyerekeimnek meg az unokáimnak.” (Farkas Mihályné Kolompár Irén, 58 éves, Ozora)
„Most is egy keresztelőre készülődünk, a legkisebb lányomat most keresztelik. Éppen ez az egy nap, amit itt töltünk, ez feltölt minket egész évre lelkierővel meg hittel, meg szeretettel, meg egyáltalán, amit a hit jelent nekünk, az itt megtalálható. Ha bajba vagyunk, az az első, hogy hát ‘Szűz Máriám, segíts!’” (Farkas András, 34 éves, Mezőfalva)
„Jövünk a Szűz Máriához. Egy élmény. Vagyunk sokan, egy busszal jöttünk. Itt maradunk éjtcakára, de nem alszunk, főzünk, beszélgetünk.” (Nyeszter János „Lemez”, 55 éves, Kétegyháza)
„Mindszentrű’ gyüttem, hogy a Jó Isten adjon erőt, egészséget a fiamnak meg nekünk. Szűz Mária előtt jöttünk, hogy kérjünk tőle ilyen hosszú útra egészséget, békességet. Mán két éve járok ide, ez a harmadik év.” (Simonder Jánosné, 46 éves, Mindszent)
„Járunk minden éven, már legalább húsz éve biztos, hogy lejárunk, minden éven jö’ünk. Ez nagyon sokat jelent a családnak (Megjegyzés: mármint az, hogy a pap éppen megszentelte a kezében tartott Mária-szobrot. BK). Nagyon sokat jelent a családnak a Szűz. A Szüzet nagyon szeressük, a Szűz Máriát. Minden éven viszünk szentképet, odahaza má’ rengeteg van. Ebbe a szoborba van benne szentvíz. Minden éven viszünk. Fölszenteljük a házat, mindent. Autót, házat, magunkat. Először magunkat fölszenteljük. Kérünk bocsánatot a Szűz Máriától és a Szent Istenkétű’. Hát aztán imádkozunk a családér’ főleg, meg mindenkiér’ a rokonságból. Hogy amerre én fogok menni, mindig egészségesen és bódogságba járjunk mindamerre és ne legyünk betegek főleg.” (Romano, 35 éves, Komárno/Szolvákia)
„Azér’ gyüttünk, hogy a hét családomat segítse a Szűzanya. Hogy ógyja (~ óvja), amerre mennek, hogy ne essen nekik bajuk soha. Húsz éve járunk ide.” (Kovács Árpádné, 60 éves, Kaposvár)
„Szűzanyánál meglátogatni, minden évben fölkeressük. Vizet viszünk, hogy akik nem vótak itt, azokat is segítse.” (Oroszlányi Kati, 57 éves, Oroszlány)
„Viszek vizet haza. Iszunk belőle meg a kezünket. Fáj nekünk. Segítsen meg minket az Isten meg a Szűz Mária. Mind a kettőbe hiszek. ” (N. N., 53 éves, Tiszaszabolcs)
E beszélgetés után a templom körüli nyüzsgést egy cigány férfi hangos jajveszékelése szakítja meg. A templomban megkezdődik a keresztelő szertartás: kilenc család gyermekét keresztelik, körülöttük a teljes rokonság. A pap hangját háttérbe szorítja a családtagok élettel teli, elevenül zsibongó együttléte.
A templom közepén álló Mária-szobrot új ruhába öltöztetik. A ruhát adományozó nő így vall önmagáról:
„Hívő asszony vagyok, családommal együtt öt éve járok ide. Imádom ezt a helyet, megnyugvást ad, békességet. Föltöltve megyek haza, és örömhírrel mesélem el otthon a történeteket, amik érintenek engem. Volt egy olyan bizonyos történet az életembe, két évvel ezelőtt, hogy a kútnál, a forráskútnál imádkoztam. És nagyon el voltam keseredve az egyik lányom által. És ahogy imádkoztam a kútnál, és én nem gondoltam arra soha, az életembe soha, hogy nekem a Szűzanya megjelenik. És imádság közbe nekem becsukott szemnél jelent meg a Szűzanya. Én nem akartam hinni a szememnek, hogy ez velem történik meg, a lábamból kiment az erő, szinte magatehetetlenné váltam, csak sírtam meg sírtam. És ahogy megláttam a Boldogságos Szép Szűz Máriámat, abba a ruhába, ahogy ő megmutatta magát, olyan ruha készült most neki. És akkor a körülöttem lévő személyek, a családtagjaim nem tudták elképzelni, mi történt velem. És akkor, mikor az elment előlem, összetett kézzel volt előttem és csak nézett engem. Semmit nem mondott, csak nézett engem. És utána látta a férjem és a lányom, hogy ‘anyuval történik valami’. Utána nagyon-nagyon – ezt nem lehet elmondani -, az igazi boldogság, még nagyobb szeretet áradt belőlem, hogy én mit láttam. Ez két éve történt. Február óta készülök erre a napra. Azóta lelkileg már a napjaimat számoltam, hogy menni kell megint aludni, mint egy kis óvódás. És aztán a varrónőmmel beszéltem, örömmel. Ő is megdöbbent, hogy kinek kell varrni ruhát, és nagyon nagy szeretettel elvállalta. Azóta a lányommal megoldódtak a gondok. Szoktunk vinni haza vizet, mindenre használjuk. Megszentelem az egész lakásom helységét, meg megiszom. Én hiszek, borzalmasan hiszek bennük. Minden este imádkozom Máriához és a Boldogságos Jó Istenhez. Hagyományos imáimmal kezdem és ami velem történt aznap, mindent elmondok. Megköszönöm az ennivalótól kezdve mindent. A gyerekeimnek a boldogságukat. A kisunokáimat. Mindent megköszönök, ami csak velem történt. ” (Bóni Mártonné Ibolya, 50 éves, Izsák)
A búcsújáró helyen reggeltől folyamatosan be lehetett kapcsolódni az ország különböző részeiről érkező csoportok liturgiájába. Az esti 6 órai szentmise volt a nap legünnepélyesebb pillanata. Németh József plébános bevezetője után Gergely Dezső, a Sunto Maria Alapítvány kuratóriumi elnöke e szavakkal fordult a hívekhez: „Ha már a plébános úr megszólított minket, akkor megkérem, hogy ősi szokás szerint Rostás-Farkas György úr, Magyarország fővajdája, akit nem kisebb személyiség bízott meg ezzel a tisztséggel, mint Habsburg Mihály császári és magyar királyi főherceg, és átadta a cigány vajdának a főbotját, kérem, hogy ezzel az ősi szokással köszöntse az egybegyűlteket, köszöntse a miséző atyákat és legfőképpen a csatkai Boldogságos Szűz Máriát, a Sunto Maria-t.”
A vajda a nép előtt öltözik föl. A botot kinevezése alkalmából kapta. Ez a fővajdai bot.
Rostás-Farkas György köszöntő szavai: „Tisztelt egybegyűltek, kedves testvéreim! Nagy nap ez a mai mindannyiunk számára, akik elzarándokoltunk erre a szent helyre, hogy találkozhassunk és üdvözöljük egymást. Eljöttünk az őshazából, Indiából, és hétszáz éves vándorlás után Magyarországot választottuk hazánknak. Hogy miért? Erre nagyon egyszerű a válasz. Itt, e hazában szeretettel és barátsággal fogadtak bennünket. Itt álmodtuk meg jövőnket, itt neveljük fel gyermekeinket, itt szeretnénk boldogulni és érvényesülni. Nekünk, cigányoknak, olyan ez a hely, mint az iszlámoknak Mekka. Tudjuk, hogy ha cigányok találkoznak egymással, az mindig nagy örömet jelent számukra. Kedves testvéreim. Kérem az Istent és Máriát, hogy áldja meg ezt a helyet, áldjon meg benneteket, gyermekeiteket, a családot, őrizzen meg titeket utaitokon, és tenyerén hordozzon benneteket. Kérem Isten áldását minden jelenlévőre, úton lévőkre, vándorokra és hajléktalanokra, az egész országra. Adjon az Isten mindnyájatoknak erőt, egészséget és hosszú, boldog életet. […]”
Ezután a fővajda anyanyelvén is szólt az egybegyűltekhez.
Az ezt követő ünnepi esti misét Hofher József SJ, a csobánkai egyházközség plébánosa celebrálta.
Az adatokat gyűjtötte, és a tanulmányt összeállította: Buday Kornélia