Megjelent az Egyházfórum 2013/1. számában
A magyar zsidóság gettóba zárására, majd deportálására emlékezünk ezen a héten. Ráadásul kerek évforduló van – mindez hetven éve történt. A keresztény világ nagy része ma is értetlenül áll a történtek fölött. A kilencvenes évek végén a Vatikán közzétette ugyan hivatalos állásfoglalását „Megfontolások a Soáról” címmel, de ezt a zsidó világ inkább szerecsenmosdatásnak, mint bocsánatkérésnek tekintette. A legtöbb uniós országban az iskolai megemlékezés is kötelező, de ez – legalább is hazánkban – nem jár látható eredménnyel, olykor pedig kifejezetten kontraproduktív. Problémakezelésünk tehát egyáltalán nem hatékony, nagy valószínűséggel azért, mert annak gyökerét nem látjuk a megfelelő megvilágításban. Néhány éve hangzott el és jelent meg dr. Szécsi József előadása „A holokauszt nem teológiai véletlen” címmel. A szöveg egyértelművé teszi, hogy a holokausztnak teológiai gyökere van.
A Leviticus 16-dik fejezete részletezi a bűnért való templomi áldozat előírásait, többek között azt, amelyet a főpapnak az egész népért kellett bemutatnia jom kippurkor, vagyis az engesztelés napján. Két hibátlan állat között vetettek sorsot ekkor: az egyiket a főpap feláldozta a Templomban a nép bűneiért, a másikra, a bűnbakra pedig ráolvasta ugyanezeket a bűnöket, majd az állatot kiűzték a sivatagba.
A főpap a bibliai időkben mindkét áldozati állatot egyformán becsesnek tartotta. A későbbi századok folyamán azonban, amikor már nem volt sem főpap, sem Templom, az áldozat a keresztény világ számára a meghalt és föltámadt Jézussal lett azonos, akiről a Jelenések könyve úgy beszél, mint megöletett Bárányról. (Egyébként róla a legdilettánsabb források kivételével senki sem vonja kétségbe, hogy zsidó volt.) A bűnbakot ugyanakkor a keresztény világ szem elől tévesztette, 2000 éve nem tud vele mit kezdeni. Ők a zsidóság, vagyis Isten választott népe.
Nem vesszük észre, hogy ők a kettős áldozat másik fele, akik mindnyájunk bűnéért lakolnak, csak máshogyan. A Bárányt megölték és feltámadt. A Bűnbakot viszont elűztük a hazájából, a földjéről, és azóta sem vettük le róla az átkot. A középkorban megvádoltuk őket kútmérgezéssel, ostyagyalázással, keresztény gyerekek vére ontásával stb. A 18-20. században pedig a kapitalista embertelenség összes bűnével, és fordítva: a kapitalizmus ellen lázadó szocialista munkásmozgalom összes túlkapásával is.
Mindez oda vezetett, hogy a múlt század 40-es éveiben több millió bűnbakot áldoztak fel a különféle haláltáborokban. A holokauszt nem kultúránk véletlen és előre kiszámíthatatlan balesete volt. Ki akartuk irtani a Bűnbakot, mert a léte kényelmetlen volt számunkra. A nagyszabású kísérlet azonban nem sikerült, a Bűnbak nem takarodott el az útból. Túlélte a halált, és ősei földjén új hazát alapított. Európa számos országában azonban (mint pl. nálunk) az antiszemitizmus ma is él, mert ehhez nem kellenek valóságosan létező zsidók. Elég a tudat, hogy rosszul mennek a dolgok, és meg kell találni hozzá a felelőst. A Bűnbakot. Manapság ezért nálunk ők az antihumánus karvalytőke képviselői, egy nemzetellenes, kozmopolita összeesküvés résztvevői, akik ráadásul hívei a homoszexualitásnak, a promiszkuitásnak, és mindennek, ami erkölcstelen. Más szóval: ők nem áldozatok, hanem tettesek.
Meg kell engesztelnünk a Bűnbakot. Nem tudom, hogyan, csak annyit tudok, hogy nem tehetünk mást, viszont amit eddig tettünk, nem elég. Évekkel ezelőtt az Egyházfórum gondozásában megjelent egy nagyon igényes könyv, „A Holokauszt és a keresztény világ”. Kevesen olvasták el, alig volt visszhangja. Pedig talán a szembenézéssel kellene kezdeni.
BALOGH JUDIT