50% kedvezmény a II. Vatikáni zsinattal kapcsolatos könyveinkre

A II. Vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából most a zsinattal kapcsolatos könyveink 50% kedvezménnyel kaphatók!
Kedvezményünk december 31-ig érvényes.

A könyvek megrendelhetők honlapunkon keresztül, illetve e-mailben a megrendeles@egyhazforum.hu címen.


300x380 wildmann

Wildmann János: Egy reformzsinat üzenete

Tulajdonképpen olyan reményteljesen indult minden. A zsinaton elsöprő többséggel fogadták el valamennyi dokumentumot. A püspökök közül sokan lelkesen tértek vissza egyházmegyéjükbe. A zsinat tanítása az egyház Magna Chartája lett, olyan kritériumrendszer, amelyhez az egyháznak történelmi zarándokútja jelenlegi szakaszán igazodnia kell. Egyeseknek azonban sok volt a változás. Biztos fogódzót kerestek, amit a betűben, a struktúrában és a jogszabályokban találtak meg. Fölállították a szembemiséző oltárt, de lélekben továbbra is háttal álltak a mai embernek; áttértek az anyanyelvű liturgiára, de ez lelkületében továbbra is latin maradt; megalkották a különböző tanácsokat, de ezeket nem egyszer csak bólogató Jánosok voltak. Az egyházjog rögzítette a zsinat utáni helyzet egy adott pillanatát, de nem adott teret a dinamizmusnak és fejlődésnek. A vigyázó szemek újra az „atyákra” meredtek, akik néha semmit sem értettek a zsinatból, de igyekeztek kalitkába zárni a Szentlelket

Eredeti ár: 1680,- Ft
Jubileumi ár: 840,- Ft
 

Megrendeléshez kattintson ide!


300x380 nyiro

Nyíri Tamás: A keresztény ember küldetése a világban

A modern világban hol a helye a keresztény hívőnek? Szeretheti-e a világot anélkül, hogy szeretetének kárát vallaná kereszténysége? Lehet-e ugyanolyan értékű tagja a modern társadalomnak, mint akárki más? Hogyan fér meg egymással a tudomány és a hit. Többek között ezekre a kérdésekre válaszolnak a kötetben összegyűjtött előadások. Nyíri Tamás elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb magyar teológiai és filozófiai professzora utolérhetetlen pontossággal megfogalmazott és szeretettől áthatott írásai ma éppúgy útjelzők lehetnek a kérdező-kereső keresztény ember számára, mint megírásuk idején. „Intellektuális imakönyv” ez a mű, melynek örök reményt hirdető üzenete, hogy a világias világ nem távolodott el Istentől, a megtestesült Jézus Krisztustól, hiszen Isten ott található, ahol mi magunk; az isteni Istent abból ismerjük föl, hogy emberi lett Jézus Krisztusban.

 

Eredeti ár: 1365,- Ft
Jubileumi ár: 682,- Ft

Megrendeléshez kattintson ide!