Megjelent az Egyházfórum 2011/1. számában
A laikusok nem alattvalók
A civilek katolikus egyházban betöltött fontos szerepéről beszélt a német Kolpingmagazinnak adott interjújában Robert Zollitsch érsek, a Német Püspökkari Konferencia elnöke. A püspök hangsúlyozta, hogy „a laikusok nem egyszerűen a papság jobb keze, hanem munkatársak, akiknek saját felelősségük van”. Az érsek utalt XVI. Benedek pápa egyik kijelentésére, miszerint a papok és civilek „közös úton” járnak. Nem lehet arról szó, hogy „az egyik dirigál, a másik pedig engedelmeskedik”, nyilatkozta a német püspöki kar elnöke. (Kathpress)
A vallásszabadság társadalmi dimenziója
Peter Turkson vatikáni bíboros szerint a „parttalan szekularizmus” korát éljük, amely intoleráns Istennel és a vallás társadalmi megnyilvánulásaival szemben. Az Igazságosság és Béke (Iustitita et Pax) Pápai Tanácsának elnöke rámutatott, hogy a vallásszabadság nem csak a kultusz, hanem egyszersmind a vallás társadalmi megnyilvánulásának szabadságát is jelenti. A bíboros külön utalt az Európai Emberjogi Bíróság egyik első fokon hozott ítéletére, mely szerint az állami iskolák osztálytermeiben kifüggesztett kereszt sérti a világnézeti semlegesség elvét. Az Európai Unió alapítói – Konrad Adenauer, Alcide De Gasperi, Robert Schuman és Jean Monnet – hívő emberek voltak, és egy keresztény értékek mentén szerveződő Európa alapjait rakták le. A keresztény embernek éppen hitéből kifolyólag kell kivenni részét a társadalom építésében, mondta Turkson bíboros. (Kathpress)
Mégiscsak marad a kereszt
Mégsem sérti az emberi jogokat az iskolák falán kifüggesztett kereszt, mondta ki 2011 márciusában másod fokon hozott ítéletében az Európai Emberjogi Bíróság, amely ezzel hatályon kívül helyezve az elsőfokú döntést. Olaszországban egy kétgyermekes anya élt panasszal, aki szerint a kereszt sérti a nevelés és a vallás szabad megválasztásához való jogot. A másodfokú bíróság szerint nem bizonyítható, hogy „az osztályterem falára függesztett kereszt hatással van a diákokra, még akkor sem, ha a kereszt elsősorban vallási szimbólumnak tekinthető”. Az Emberjogi Bíróság alapvetően elismeri az egyes államok döntési joghatóságát nevelési és oktatási kérdésekben, beleértve a vallást is, amennyiben ez nem vezet manipulációhoz . (Süddeutsche Zeitung)
Költség és haszon – egyházak Svájcban
Az Ecoplan kutatási iroda kiszámította az egyes vallási közösségek költségét és hasznát. Eszerint a római katolikus és az evangélikus, református egyház közpénzekből való finanszírozása Svájcban évente mintegy 556 millió svájci frankot (kb. 115 milliárd forint) tesz ki. Ennek közel fele vállalatok egyházi adójából származik, míg valamivel több mint másik fele az állam és a kantonok költségvetésből. Ezen felül az egyházak tagjai 1,3 milliárd svájci frank (kb. 270 milliárd forint) egyházi adót fizetnek. Mind a köz-, mind a tagsági finanszírozásban azonban jelentős eltérések vannak a kantonok között.
Az egyházak által végzett szociális szolgáltatások (például a gyermekek az ifjúság vagy a hátrányos helyzetűek érdekében végzett munka, valamint a jótékonysági intézményeknek fizetett összegek) értéke nagyjából megfelel a közpénzekből való finanszírozásnak. Az egyház hitéleti tevékenységének költségeit így teljes egészében a tagok egyházi adójából fedezik. Michael Marti, a kutatás vezetője szerint viszont problémát jelent, hogy a nagy egyházak privilegizált helyzetben vannak a más vagy kisebb vallási közösségekkel szemben. Az iszlám és zsidó közösségek vagy szabadegyházak is végeznek ugyanis szociális szolgáltatásokat, de ők nem részesülnek a közpénzekből. (NFP)
Európa erős vezetőkre vágyik
Az Ebert Alapítvány egyik tanulmánya szerint Európában növekszik azok aránya, akik erős, tekintélyelvű kormányokat szeretnének. Minden harmadik német úgy véli, hogy az ország élén erőskezű vezetőre van szükség, aki nem különösebben foglalkozik a parlamenttel vagy a választásokkal. Az erős vezetőre vágyók aránya a hagyományos demokráciákban, mint Nagy Britannia vagy Franciaország, meghaladja a 40 százalékot, sőt Portugáliában vagy Lengyelországban már a 60 százalékot is.
Logikusan következik mindebből, hogy egyre inkább elterjednek a kisebbségekkel szembeni előítéletek is. Az iszlámot már a lakosság többsége „intoleráns vallásnak” tekinti, az antiszemitizmus pedig egyre jobban átjárja az európai társadalmakat. Hollandiában a megkérdezettek 17, Lengyelországban pedig több mint 70 százaléka meg van győződve arról, hogy a zsidók ma hasznot akarnak húzni a náci zsidóüldözésből. A kutatás Franciaországra, Hollandiára, Lengyelországra, Magyarországra, Nagy Britanniára, Németországra, Olaszországra és Portugáliára terjedt ki. (Europeonline)
Ratzinger és teológuskollégái a kötelező papi cölibátus ellen
1970. február 9-én kilenc neves német katolikus teológus, többek között Karl Rahner, Otto Semmelroth, Karl Lehmann, Walter Kasper és Joseph Ratzinger, „az egyház súlyos helyzetére való tekintettel“ memorandumot írtak a német püspököknek, amelyben megkérdőjelezték a kötelező papi cölibátust. A közelmúltban nyilvánosságra került irat szerint a szerzők kifejezték meggyőződésüket, hogy a kérdést „magas, sőt a legmagasabb egyházi szinten felül kell vizsgálni“, ami természetesen nem érinti az önként vállalt cölibátus értékét. Aki eleve kizárja a felülvizsgálat lehetőségét, annak az aláírók megkérdőjelezik az evangélium erejébe és az Isten kegyelmébe vetett hitét. Azt ajánlják a német püspököknek, hogy ezt az álláspontot képviseljék VI. Pál pápánál is. A keleti egyházak példája bizonyítja, hogy a cölibátus nem feltétele a papi hivatásnak. A teológusok közül később többen magas rangú egyházi hivatalt töltöttek be, így Karl Lehmann püspök, bíboros és a német püspöki kar elnöke, Walter Kasper szintén püspök, bíboros, majd több vatikáni hivatal tagja vagy vezetője, Joseph Ratzinger pedig pápa lett. (Süddeutsche Zeitung)
Összeállította:
WILDMANN JÁNOS