Kedves János!
Hálásan köszönöm […] az Egyházfórum ez évi 1. számát. A folyóirat történelmét nem ismertem. Most kezdem pedzegetni. Még mindig lelkesedem érte, s ez így is fog minden bizonnyal maradni. Tulajdonképpen ugyanazon harcot folytatjátok, mint mi a magunk portáján, amely küzdelemből én is kiveszem a részemet. […] Te u.i. menthetetlenül „nyugati” vagy, a még mindig fennálló Vasfüggönynek „erről” az oldaláról, annak Pavlov-reakciói nélkül. Itt van u.i. a bibi. Minket u.i. senki sem segít, csak mindenki akadályoz. A mi helyzetünk az efézusi levél 6,12-ben van pontosan leírva. Mi a mártírok népe vagyunk, mert nem lehetünk mások. Kisebbségi pozícióra vagyunk predesztinálva, mert csak hűek akarunk lenni önmagunkhoz, azaz az evangéliumhoz. Örülök, hogy találkoztam Veled.
Tóth Miklós, Hága
Háromnapos családos lelkigyakorlaton voltunk a […] közösségemmel […]. Egy elég helyes kis lelkigyakorlat kerekedett, két és fél oldalt még írni is tudtam, és a közösséget meg nagyon élveztem, no meg ami számomra otthont adott, a liturgiát.
Szóval kismennyország, az utolsó nap délelőttjéig, amikor is már csak egy elmélkedés lett volna hátra, melyen a pápa által összehívott szinódussal kapcsolatban olvasott fel az atya, meg-megszakítva, és beletűzdelve a saját gondolatait, de ez már amolyan témán kívüli, levezető alkalom volt.
Na, és itt nekem összedőlt a világ. Mert: ahogy elkalandoztak a gondolatai, és elkezdett sztorizgatni, mesélni, főleg a nagyon régi történeteket, az üldözéseket. […] Az atya mesélt, hogy hogyan végezte el X atya a mélyszántást, hogyan evangelizált, és addig csak 4-5 nénike járt templomba, és most bezzeg a mélyszántás után tele lett a templom, és épült másik kettő. […] És akkor megalakult ennek fészkében a Kereszténydemokrata Párt helyi tagozata (hm – mintha ez lett volna a gyümölcs, úgy mondta). És akkor így meg úgy volt a választásokon, és ez meg az került be a parlamentbe. […] És hogy ezek meg mit ártottak és hogyan. Azok meg mit építettek és hogyan.
És nekem valahol innen lett az egész gyomorforgató, meg hiteltelen, meg gusztustalan, mert úgy beszélt (most jön a lényeg) hogy egy csöppnyi kételkedés nem volt a hangjában, a mondataiban. SEMMI. Tehát meg sem fordult a fejében, hogy itt bármiféle baj lehetne. Nem várom el egy paptól, hogy tájékozott legyen a mindennapi politikában, parlamenti sakkjátszmákat sem kellene elemeznie, de hogy egy felcsúti stadion nem szúr szemet még annak is, aki hátat fordít az egésznek, azt nem hiszem. És ha valaki összeszorítja a fogát, és azt mondja, hogy no, hát nincs más, utálom, amit tesznek, de a többi meg a családnak menne neki, és szétverné a keresztény értékeket, na, az elfogadható. De ez a kritikátlanság, amelyet – szerintem – az táplál, hogy ott van a múlt, az üldözések, a szenvedések, és ezt nem lehet megbocsátani, tehát mindenféleképp csak ezek a szentek, azok meg az ördögök. […] Hú, ezt nagyon nehéz volt hallgatni.
Persze az igazi nehézséget nem az okozta, hogy ez az egy szem idős pap bácsi hogyan viszonyul, és mit tanít. Hanem az, hogy az lett világos számomra, hogy ez ÁLTALÁNOS jelenség a papok között… És én eddig csak piszok mázlimból kifolyólag nem találkoztam így szemtől szembe vele. És mindezt úgy, hogy ott van Ferenc pápa írása mellette a széken. És elvileg a gondolatai meg a fejében. HOGY LEHET??? Hogy nem látja, hogy mi történik a közmunkásokkal most pl.??? Meg az összes többit. Hogy nem látja? És főleg a papság hogy nem látja? Hát, nagyon elhervadtam. Nagyon.
Erre fel, mit látok az Egyházfórum címoldalán, az első sorban??? Kiszabadulhat-e az államfogoly? És a meghívó… A beszélgetés egyik témája is ez lesz.
Na, szóval egyből hálát adtam az Istennek, hogy ennyire személyre szabottan megmutatja számomra a szeretetét […], és ennek az eszköze most épp az Egyházfórum volt, úgy, hogy még ki se nyitottam…
Rengeteget köszönhetek személy szerint Neked e téren, de más tényezők is szerepet játszottak. Most nem is erről akarok írni, hanem arról, hogy van remény, és hogy az én fejemben lévő vasfüggönyt sikeresen lebontottad (te is), akkor ez mással, másokkal is éppúgy megtörténhet.
PS: Ja, még az volt nagyon nehéz, hogy mindenki bólogatott… Az én drága közösségem. Akiket úgy szeretek. És mind bólogatott, egy sem gondolja másként. És akkor persze ilyenkor felmerül az emberben, hogy tán valami ufó vagyok? Vagy velem nem stimmel valami? Hogy kilenc másik komoly, elkötelezett keresztény házaspár bólogat, és senki se hallja, hogy Jézusnak ez mennyire nem tetszik? Ez volt még nagy trauma.
G. É.
Mindig várom a folyóirat megjelenését, és nagyon örülök, hogy vannak ebben az országban ilyen elhivatott emberek, akik szabad idejüket áldozták arra, hogy egy ilyen hiánypótló, tisztességes hangú folyóiratot kiadjanak. Bizonyára az új főszerkesztő folytatni fogja megkezdett munkájukat – megbízom választásukban, bizonyára megfelelő jó utódot találtak.
Ezúton én is köszönetet mondok önnek eddig munkájáért! További munkájához pedig sok sikert kívánok!
L. T.