Ez az írás szerény továbbgondolása Végh Endre Világ-Nézet rovatban február 15-én közétett, ugyanilyen című, de verzió-szám nélkül írásának. A cikk megállapításaival általában egyetértek, csak a végső konklúziójával nem: azt a fél mondatot, hogy „Papnak nemcsak szabad, hanem kell is politizálnia” túl kategorikusnak érzem. Még akkor is, ha ott van a mondat második fele „de mindig annak tudatában, hogy ő Jézust képviseli”. Talán sikerül a kérdéskör vizsgálatát a – számomra szükségesnek tűnő mértékben – finomítani.
Ez az írás szerény továbbgondolása Végh Endre Világ-Nézet rovatban február 15-én közétett, ugyanilyen című, de verzió-szám nélkül írásának. A cikk megállapításaival általában egyetértek, csak a végső konklúziójával nem: azt a fél mondatot, hogy „Papnak nemcsak szabad, hanem kell is politizálnia” túl kategorikusnak érzem. Még akkor is, ha ott van a mondat második fele „de mindig annak tudatában, hogy ő Jézust képviseli”. Talán sikerül a kérdéskör vizsgálatát a – számomra szükségesnek tűnő mértékben – finomítani.
Nehéz dolog ez a papok politizálásával, különösen nálunk! Lehet mondani, hogy politizált Márton Áron, mikor 1944 nyárelőjén tiltakozott a zsidók deportálása ellen, és politizált Kun András, mikor személyesen lőtt-lövetett le százszámra zsidókat és nem-zsidókat is 1944 őszén-telén. Lehet mondani, hogy politizált Beer Miklós, Orosz Atanáz, mikor elhatárolódtak az államilag szervezett gyűlöletkeltéstől, és politizáltak azok a püspök-kollégáik, akik beálltak annak sorába.
Csakhogy úgy érzem, hogy ezek nem politikai tettek-megnyilvánulások. Nem véletlenül említettem hazánkat; egyedülálló esetnek látom. Bizonyára mindenütt vannak jó és rossz papok (éppen úgy, mint mérnökök, tanárok, gázszerelők vagy földművesek), de nem hiszem, hogy sok olyan ország van a világon, melyben, mondjuk az utóbbi száz évben, ideológiai alapon tömeggyilkossá vált keresztény pap élt. Vannak országok, melyekben az egyházat és az államot gondos törvénykezéssel szétválasztják, és vannak olyanok, melyekben a kettőt szoros és szövevényes szálak kötik össze; viszont nem hiszem, hogy volna még egy olyan ország, melyben a hivatalos politika egyidejűleg hirdeti a kereszténységet, a kereszténység védelmezését – és buzdít gyűlöletre. A tömeggyilkos meg – véleményem szerint – a gyűlölködő pap is: feladta papi hivatását. A pap nem politizál, hanem az evangéliumot hirdeti, a szeretetet, és az irgalmat. Hivatása ezt hirdetni, egyedül ez igazolja papi létét. És ez a hivatás sokkal magasabb rendű, mint a politika. Ezt talán mi mint hívő emberek axiómának tekinthetjük.
Ennek viszont – jelen vizsgálódásunk szempontjából – fontos következménye van: a címbeli kérdés igennel vagy nemmel nem válaszolható meg. Ugyanis rosszul van feltéve. Mi mindannyian, így a papok is, társadalomban élünk, életünk része a politika. Ezért inkább az a kérdés, hogyan kell ehhez viszonyulni a papoknak. Szerintem hivatásuknak megfelelően.
Kissé részletesebben. A politika az egyes ember, a közösségek, ezen belül a vallási közösségek életét jelentékenyen befolyásolja. Fölvethet olyan kérdéseket, melyek befolyásolják a politikánál magasabb rendű – erkölcsi, hitbeli – életet. Ezekre az egyházi hierarchiának, a papoknak választ kell adni. Szerencsétlen estben a politika egy-egy maga által felvetett kérdésre erkölcstelen választ ad – aminek két példáját, 1944-et és napjainkat – említettem. Az ilyen válaszokat meg kell cáfolni. Más esetekben a politika nem teljesíti megfelelően a társadalommal szemben fennálló kötelességeit – erre példák (talán egyebek között) az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás. Az egyháznak saját intézményeinek lehetőségein belül át kell vennie ezeket a feladatokat. (Erre saját tapasztalatomból kedvező példát említhetek. Néhány évvel ezelőtt betegségemben véletlenül két egyházi fenntartású kórházzal kerültem kapcsolatba, gyógyításban, utókezelésben; mindkettő – mondhatom – tökéletesen látott el.)
Frigyes István