Levél a keresztény egyházak püspökeinek

2011. augusztus 20-án, a magyar államalapítás ünnepén, Wildmann János levélben fordult a nagyobb keresztény egyházak püspökeihez, és arra kérte őket, emeljenek szót a politikai életben tapasztalható visszaélések ellen, valamint az emberi jogok és emberi méltóság fokozottabb tiszteletben tartása érdekében. Két hónap alatt – az október 23-i nemzeti ünnepig – egyetlen püspök sem méltatta válaszra a főszerkesztő levelét, amelyet most teljes terjedelmében közlünk.
(A levelet a címre kattintva érheti el.)

{flike}

A Római Katolikus, a Református és Evangélikus Egyház püspökeinek

Tisztelt Püspök Urak!

Az elmúlt száz évben egyházaink vezetői többször foglaltak állást politikai kérdésekben. Ezek a megnyilatkozások hol önként, szabad elhatározásból, hol kényszer hatására történtek. Évtizedek távlatából ma már valamennyien megállapíthatjuk – noha annak idején sem hiányoztak a figyelmeztető hangok –, hogy a hivatalos testületi álláspontok nem mindig feleltek meg az Evangélium szellemének, sőt esetenként azzal szöges ellentétben álltak. Történt mindez annak ellenére, hogy egyházaink világos szociális tanítással rendelkeznek, vallják, hogy az állam vezetőinek elsődleges feladata a közjó szolgálata – bár ezzel szintén számos alkalommal visszaéltek – és valamennyi állampolgár jogainak és emberi méltóságának védelme.

Egyházaink elismerik a politikai, gazdasági, kulturális és tudományos élet autonómiáját, ezért a püspökök általában – nagyon helyesen – tartózkodnak a fölösleges szakpolitikai megnyilatkozásoktól. Amennyiben azonban valahol súlyosan sérül az erkölcsi rend, a társadalmi igazságosság, az emberi jogok és egyéb értékek, akkor az egyházi vezetőknek az általuk betöltött hivatal súlyánál fogva nemcsak lehetőségük, de kötelességük is, hogy állást foglaljanak. Különösen igaz ez abban az esetben, amikor a politikai közszereplők a vallásokkal és az egyházakkal ideológiai, politikai alapon visszaélnek.

A mai magyar politikai helyzet ellentmondásos. A megalkotott törvények és kormányzati intézkedések egy részével egyet lehet érteni, bár ebben természetesen eltérnek az álláspontok érintettségtől, érdekektől, világnézettől, pártszimpátiától vagy egyéb tényezőtől függően. Annak azonban, aki őszintén és elfogulatlanul szemléli a mai politikai életet, észre kell vennie az aggasztó fejleményeket: egyének, csoportok, szervezetek és különösen is a hátrányos helyzetűek jogainak és érdekeinek csorbítását, jogos véleményük mellőzését, a kritikát megfogalmazók háttérbeszorítását vagy a hatalommal való visszaélés egyéb formáit, nem is beszélve a személyes, családi, baráti vagy a pártcimborák gazdasági, politikai és személyes érdekeinek kétes érvényesítéséről. Nyugtalansággal tölthet el bennünket a közelmúltban rendhagyó körülmények között elfogadott új egyházügyi törvény, amely diszkriminatív, alkotmányosan kifogásolható, és egyházainkra nézve kifejezetten kínos, mert adott esetben a kicsiktől és koldusoktól veszi el a morzsákat, hogy juttassa azokat egyházaink asztalára.

Tisztelt Püspök Urak! Néhányan Önök közül bizonyos fejlemények kapcsán már hangot adtak nemtetszésüknek. Köszönet érte. Ez azonban nem elég. A mai ünnep arra a történelmi felelősségre figyelmeztet, amely egy ország vagy történelmi súlyú intézmény – mint egyházaink – vezető testületének vállán nyugszik. A társadalom egy része már ma is, de az utókor mindenképp számon kéri majd, hogy Önök hogyan éltek ezzel a kollektív felelősséggel: csupán rövid távú, vélt egyházi érdeket, vagy az egész társadalom javát tartva szem előtt emeltek szót az emberi méltóság és jogok megsértése és a hatalommal való visszaélés ellen, voltak szolidárisak a hátrányos helyzetűekkel, és mondtak le önként a világi tekintélytől fölajánlott kiváltságokról. Nagy részben Önökön múlik, hogy egyházaink a hatalmi kollaboráció vagy a krisztusi remény jelei és eszközei lesznek-e!

 

Isten áldása legyen Önökkel:
Wildmann János
Az Egyházfórum főszerkesztője

Pécs, 2011. augusztus 20.