Megyek a Rákóczi úton, és egyszerre egy mellettem menő jólöltözött anyuka így kiált az előre szaladó csemetéje után: „Állj meg, mert elvisznek a migránsok!” Tulajdonképpen a pirézekkel ugyanúgy rémisztgethetett volna. El kell ismernem, a kormány propagandáját tervező szakemberek csakugyan remek munkát végeztek: az Európát fenyegető szörnyű migránsoktól csakugyan sokan rettegnek. Kezdetben voltak a „megélhetési bevándorlók”, akik elveszik a magyar emberek munkáját. Ez nem volt túlságosan hatásos, már csak azért sem, mert az ötlet másodlagos frissességű; egyszer már használta az MSZP, amikor 2004-ben a kettős állampolgárságról tartott népszavazáskor a hirtelen megjelenő tömeges munkavállaló rémképével riogatott. Az is hamar kiderült, hogy a menekültek nem akarnak itt maradni, tehát nem veszik el a magyar emberek kenyerét. Viszont szükség van a veszély tudatára, ugyanis a veszély tudata összezárja a kormányt támogatók táborát, mert aki vészhelyzetben bármit számon kér a kormányon, az az élet-halál harcot vívó kormányt gyengíti, vagyis végső soron hazaáruló.
Megyek a Rákóczi úton, és egyszerre egy mellettem menő jólöltözött anyuka így kiált az előre szaladó csemetéje után: „Állj meg, mert elvisznek a migránsok!” Tulajdonképpen a pirézekkel ugyanúgy rémisztgethetett volna. El kell ismernem, a kormány propagandáját tervező szakemberek csakugyan remek munkát végeztek: az Európát fenyegető szörnyű migránsoktól csakugyan sokan rettegnek. Kezdetben voltak a „megélhetési bevándorlók”, akik elveszik a magyar emberek munkáját. Ez nem volt túlságosan hatásos, már csak azért sem, mert az ötlet másodlagos frissességű; egyszer már használta az MSZP, amikor 2004-ben a kettős állampolgárságról tartott népszavazáskor a hirtelen megjelenő tömeges munkavállaló rémképével riogatott. Az is hamar kiderült, hogy a menekültek nem akarnak itt maradni, tehát nem veszik el a magyar emberek kenyerét. Viszont szükség van a veszély tudatára, ugyanis a veszély tudata összezárja a kormányt támogatók táborát, mert aki vészhelyzetben bármit számon kér a kormányon, az az élet-halál harcot vívó kormányt gyengíti, vagyis végső soron hazaáruló.
A hatalmas menekült áradat pedig igen nagy probléma, és Európa kereszténységének fokmérője, hogyan tudja azt kezelni. Egy biztos: a probléma sokkal súlyosabb annál, mint amit az egyes országok egyedül képesek megoldani. Persze lezárhatjuk a határokat, de ezzel nem oldjuk meg a problémát, csupán másokhoz toljuk át. Hasonlóképpen, kijelenthetjük, hogy mi nem kérünk senkiből, ide ne jöjjön senki, mindenki menjen haza. Hová? A háborúba? A halálba?
A migránsok összekapcsolása a terrorizmussal remek ötlet, mert egy létező veszély rémképét vetíti a menekültekre. Rövidtávon a migránsokkal való rémítgetés jól működik. Végiggondolták-e azonban a kampány szervezői, hosszú távon milyen képet alakítanak ki rólunk, magyarokról? Ezek a menekültek nem akarnak nálunk maradni, de elviszik a hírt a szögesdrótról, a vízágyúról, az érzéketlenségről és a kegyetlenségről. És persze azokról a magán emberekről is, akik segíteni próbáltak rajtuk. Attól tartok azonban, hogy az utóbbiak nem tudják kompenzálni a hivatalos Magyarország szörnyű képét.
Az pedig elborzaszt, milyen képet alakítunk ki a kereszténységről. Ilyen lenne egy ország, amelyben a legfőbb erkölcsi parancs: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”? Gandhi jól ismerte a Bibliát és komolyan gondolkozott azon, hogy keresztény lesz. Dél-Afrikában el is akart menni egy misére, de a templom ajtajában nagyon kedvesen megkérték, ide ne menjen be, mert ezt a templomot csak fehérek látogathatják. Ezután sohasem próbált meg keresztény templomba lépni. Az a muszlim, aki a viselkedésünk alapján alakít ki képet a keresztényekről, vajon mit gondol rólunk?
Végh Endre