A 2022-es népszámlálás vallási kérdésére adott válaszok nemcsak a felekezeti hovatartozásról, hanem az állam és az egyház kapcsolatáról alkotott társadalmi vélekedésekről is sokat elárulnak. Hazai és nemzetközi felmérések alapján pedig kirajzolódik: miközben a magyarok többsége támogatja a két szféra szétválasztását, az egyházak tár sadalmi és politikai szerepének megítélése az elmúlt évtizedekben jelentősen változott. Rosta Gergely írása az Egyházfórum 2026/1. számában jelent meg.
A 2022-es népszámlálás egyik legtöbbet vitatott eredménye a felekezeti hovatartozás kérdéséhez kapcsolódik. A fakultatív kérdésre a népesség 40%-a nem válaszolt, ami mind a korábbi népszámlálásokhoz, mind a többi nem kötelező kérdéshez képest jóval magasabb arány. A válaszmegtagadás ilyen széles köre számos értelmezésre adott lehetőséget, melyeknél leginkább a felekezethez tartozók, vagy a „vallásos emberek” számarányának csökkenése állt a fókuszban. A kérdéssel magam is foglalkoztam az Egyházfórumban. Ebben rámutattam, hogy a nem válaszolás nem feltétlenül azonos a felekezeti tagság csökkenésével. Valójában a magukat semmilyen felekezethez nem tartozónak vallók aránya is csökkent az előző népszámlálás óta. A hangsúly a „vallók” szón van: a népesség kétötöde nem vallotta meg vallási hovatartozását vagy hova nem tartozását a cenzus során.
Az eredményekről számos előadást tartva gyakran szembesültem azzal, hogy a hallgatóság ezt nem a felekezetek hanyatlásaként, sokkal inkább az állammal, vagy az egyházzal, vagy az állam és egyház viszonyával kapcsolatos kritikaként értelmezte. Az érdeklődő közönség természetesen nem reprezentálja a teljes népességet, különösen, ha az előadásra egy templomban vagy plébánián kerül sor. Ugyanakkor ez a tapasztalat is rámutat arra, hogy gyakran elkötelezett hívők körében is megjelenik a kritika egyház és állam, vallás és politika viszonyára vonatkozóan. Megerősítette ezt a benyomást az a módszertani kísérlet, amelyről Gyorgyovich Miklós számolt be: egy országos közvélemény-kutatásban előbb azt vizsgálták, hogy a kérdezettek válaszoltak-e a népszámlálás felekezeti kérdésére, majd akik azt állították, hogy nem, azok saját szavaikkal kifejthették, miért nem. A válaszadók több mint fele azt mondta, hogy ez magánügy, nem tartozik az államra, vagy valamilyen politikai vagy egyházzal szembeni kritikát fogalmazott meg.
Ez a tapasztalat, valamint az állam és a történelmi egyházak 2010 utáni szoros együttműködése több kérdést felvet. Mennyire elterjedt az egyház és az állam viszonyával kapcsolatos kritika hívő és nem hívő körben? Új keletű, vagy inkább időben állandónak nevezhető ez a kritika? Csak a kritika dominál, vagy ennél differenciáltabb a kép? Írásomban e kérdések megválaszolására teszek kísérletet reprezentatív, nagyobb részt nemzetközi összehasonlító szociológiai felmérések alapján. A kép szükségszerűen nem tud teljes lenni, de törekszem a téma több oldalról történő megvilágítására.
A vallás és a politika viszonyával kapcsolatos felmérések a 90-es évek elejétől kezdve adnak képet a magyar társadalom vélekedéséről. A vizsgálatok általában három fő kérdésre fókuszálnak:
– Az egyházak és a politika közötti viszony percepciója.
– Az egyházak és a politika közötti viszony elfogadottsága.
– Az egyházak társadalmi-politikai kompetenciájának megítélése.
A jellemzően országos reprezentatív mintákon zajló felmérések tehát kitérnek mind a viszony észlelésére, mind az ezzel kapcsolatos attitűdökre. Az egyházi részvétel és az egyházi kompetencia elfogadottságának különválasztása nem minden esetben egyszerű. Míg előbbi magára a részvétel tényére vonatkozik, utóbbin azt értem, hogy mennyire tartják a megkérdezettek adekvátnak az egyház által adott válaszokat.