Milyen az emberkép, embereszme?

Megjelent az Egyházfórum 2007/4. számában

 

EZ A POLITIKA SARKALATOS KÉRDÉSE

Szerzetespap létemre miért éppen a politikával foglalkozom, amikor annyi más nagy probléma lenne?

A politika szükséges, életünk szerves része

Természetesen vannak nagy problémák. Ilyen pl. az ökumenizmus. Ha nem vagyunk képesek a párbeszédre, arra hogy a keresztény vallások között szót értsünk, akkor azok hitele a világban lassan elveszik. Vagy itt van az iszlámmal való párbeszéd. Ha ugyanis itt nem lehet elérni alapvető egyetértést, akkor a XXI. század világa bizonytalan lesz és felette zavaros, viharos. Elég ha Izrael és a palesztinok közötti hosszú-hosszú évek embertelen összecsapásaira gondolunk. Ezek izgalomban és bizonytalanságban tartják a térség nagy részét, és nem kecsegtetnek sok reménnyel.

Tényleg sok nagy probléma van, de ezek egyik legnagyobbika a politika, mert csak ez képes az emberi együttélés biztonságát és békéjét biztosítani. De nem ám akármilyen politika. Olyanra van szükség, amelyiknek emberképe hiteles. Mert ez nem öncélú, nem a párturalmat szolgálja, hanem az állampolgárok közösségének közjavát, amely mindenkinek emberhez méltó életet hivatott biztosítani. Ezért szükségesség az embert szolgáló politika.

De azért is szükséges, hogy a mindennapi életünket irányítsa. Például fenntartja a közlekedés rendjét, amelyre mindnyájunknak szükségünk van. Az autó hajtásában követjük az érvényes szabályokat, rendeleteket, törvényeket. Aki azokat nem tartja be, megbüntetik. Megyünk adót fizetni, mert kötelesség. Ha elmulasztjuk, megbírságolnak. Ha orvosságot veszek, követnem kell a legújabb előírásokat. Ha rossz papírpénzzel fizetek, megbüntetnek. Ha „feketén” foglalkoztatok bárkit, és elcsípnek, nem úszom meg. Ennyi elégségesen mutatja a politika életirányító befolyását.

Az öncélú politika azonban saját hasznára torzította el az emberképet, ezért a XX. század az embertelenségek tömkelegét sorakoztatta fel. Ez a fajta politika önérdekből egyszerűen diktált az embereknek, megfosztotta mindentől és a politikai hatalom mindenes szolgáivá degradálta őket. Ebben azonosak voltak az ideológiák, akárhogy is követték egymást. Az emberi lét a legolcsóbb portéka lett. Kiszolgáltatottjává tették a politikai hatalomnak. Érdekük szerint azt művelték vele, amit akartak.

II. János Pál pápa szavait idézve: a mai emberkép eltorzult. Civilizációnknak talán egyik legnyilvánvalóbb gyöngéje az emberről alkotott elégtelen elképzelés. Kétségtelen, hogy a különféle humanizmusok korában élünk, mégis paradox módon a legmélyebb aggodalmak kora ez. Az ember az azonosságát és a sorsát félti, hiszen korunk az embert nem sejtett mértékben lealacsonyítja, az emberi értékeket pedig példátlan módon lábbal tiporja. A pápa ugyanakkor azt is felvillantja, hogy mi ennek az elsilányításnak az oka. Szerinte mindez a könyörtelen ateizmus következménye. Ez annak az embernek a drámája, akit megfosztottak lénye egyik lényeges dimenziójától, az Abszolútumtól, s így a legsúlyosabb csonkításnak tették ki.

Ahhoz, hogy a XXI. század kimásszon, kiemelkedjen az elsüllyedtségből paradigmaváltásra, eszme-cserére van szükség. Nem elég a politikai párt névcseréje, hiszen az sokkal inkább ködösít. Ide olyan politika kell, amely az embert megbecsülve szolgálja őt, azaz minden állampolgárnak igyekszik emberi életet biztosítani.

 

Eredeti emberkép – mindennapi elköteleződés

Az eredeti emberkép nem a mi gyártmányunk. Ez a természetünkbe van írva. Maga a Biblia szövegezi meg. A Teremtő Isten határozta el: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”. Majd folytatta: „Nem jó az embernek egyedül lennie”. A Férfi mellé tehát megteremtette a Nőt – teljes egyenjogúsággal. Hiszen az ember társas lény. Elküldte őket, hogy szaporodjanak, és töltsék be a földet emberekkel. Hivatást adott nekik: műveljék a földet; fejlesszék és tökéletesítsék. Ezt a teremtési emberképet tette teljessé és gazdaggá a Megtestesülés és a Megváltás, hiszen Jézus Krisztus a Tökéletes Ember, teljesen olyan, mint mi vagyunk – a bűnt kivéve, hangsúlyozza Szent Pál. Egyben a „láthatatlan Isten képmása” (Kol 1,15). Jézus az Ő Üdvösség-szeretetáldozatában földi célunkat kiegészítette az örök élet ígéretével.

Isten képmására vagyunk tehát teremtve. Az Egyház a mai világban c. zsinati határozat értelmezése szerint ez nem annyira egyes emberi képességek – pl. értelem, szabadság stb. – hasonlóságára vonatkozik, hanem inkább az egész emberi személy értékelésére. Ezt az emberi személyt a teremtő Isten a földi élet központjává és csúcsává tette. Minden hozzá van rendelve, őt kell szolgálnia. Az emberi személy a Teremtő képviselője a földön, a teremtés gondozója. Ez a kiválasztottság, kiválóság, elsőség igazában rang, az emberi személy méltósága, akárhogyan mondjuk is.

Az emberi személy méltósága jogokban nyilvánul meg. Ezek természetében gyökereznek, s ezért elidegeníthetetlenek. Hármat említek. Első az élethez való jog, amely a fogamzástól a természetes halálig tart. Államhatalom, politikai uralom egyáltalán nem nyúlhat(na) hozzá. Második az emberi szabadság joga. A Gondviselés nem korlátozza. Az emberi személy dönti el a cselekedeteit, és értük ő is viseli a felelősséget. A harmadik alapjog az emberhez méltó élet megteremtésére vonatkozik. Ezeket az emberjogokat mind az Államnak, mind pedig a politikának meg kell becsülni, tisztelni és védelmezni.

Az emberi személy társas lény. Nem magányos, nem egyedüli. Keresi a kapcsolatot a társakkal, akikkel közösséget alakít ki, hiszen közös emberi sorsot hordoznak. Egyedül semmit sem lehet elérni ebben a világban. De összefogva, együttesen meg lehet teremteni a közjót. Az emberi személy ne legyen passzív, sem visszahúzódó, sem pedig közömbös. Ezzel csak önmagának árt, mert kimarad az együttműködéssel megszerezhető javakból.

Az állampolgárok közössége részt vesz az együttélés alakításában. Ezt nem hagyhatja az államtitkári-miniszteri íróasztal termékeire, sem az egyes politikusok ötleteire. Legyenek állandó párbeszédben a képviselőikkel, ismertessék a helyzetüket, adják meg az igényeiket, a szükségleteiket, s megfelelő egyeztetések után a törvényjavaslat demokratikus parlamenti vitája meghozhatja a közérdeket szolgáló döntést.

 

Az állam, a politika és az egyház viszonya

 Az állam és az egyház egymástól függetlenek, önállóak, és törvényesen el vannak választva. Mindkettő, különböző módon és céllal ugyan, de az emberrel dolgozik. Így találkozik az állam és annak politikája, valamint az egyház egymással.

Találkozásuk hogyan befolyásolja az ember és egymást? Az Egyház a II. Vatikáni Zsinaton az egészséges, harmonikus együttműködést hangsúlyozta. Ezt az együtt munkálkodást azonban csak az emberkép kölcsönös elfogadása biztosíthatja. Az embereszme ugyanis világosan megmondja, hogy kicsoda az ember, mik a jogai, társas a természete, mi a helye, szerepe és küldetése az emberi együttélésben.

Itt lépünk tüzes területre, hiszen a XX. század embertelensége valahogy ebben a harmadik évezredben is velünk maradt. „Gyermekgyilkos korszakban élünk. (…) Ma már ott tartunk, hogy hazánkban a védett állatok magzatjai sokkal értékesebbek, mint az emberéi. Az előbbiek pusztításáért komoly büntetés jár, az utóbbiak abortálásáért fizetést kapnak az abortáló orvosok”, írja  Márfi Gyula veszprémi érsek (Új Ember, 2007. január 14, 3.old.).

Tény, hogy az állam és politikája nem törődik a keresztény antropológiával.

Ami az egyház és a politika viszonyát illeti, sajnos az egyházi élet állapota akadály az egészséges és a harmonikus együttműködésre. A zsinati megújulás ugyanis elmaradt, és így az egyházi élet nem az, aminek lennie kellene. Hivatalokat és hivatalnokokat találunk, terjed a tekintélyelvűség szelleme, és sok helyen hiányzik a belső kapcsolatok közösségi, testvéries minősége. Pedig a Zsinat a belső egyházi kapcsolatok elvét és elvárásait Az Egyház c. konstitúció 37. pontjában megjelöli.

A hívők jelenléte a közéletben nem átütő és nem is hatékony. Az apostolkodásra és a politizálásra nincs megfelelő képzésük. Így az evangélium értékei nem tudják a világ életét kovászként áthatni és alakítani. A hívők el vannak hanyagolva, de gyakran a lelkipásztorok sincsenek felkészülve a képzésre. Csak el kell olvasni a Kalocsa-Kecskemét főegyházmegye zsinatának szinódusi jelentését a papság elégtelenségéről.

A II. Vatikáni Zsinat által kijelölt egyházmegyei fórumok léteznek, működnek. A zavaros hazai helyzetből nézzünk ki az egyetemes emberiségre. Ezt az elnevezést olyan megszokottan használjuk. Pedig igazában nem létezik. Helyette ellenségeskedés, erőszak uralkodik. Sok ország és nép gazdasági, kulturális stb. elmaradottságban sínylődik. Erősen reméljük, hogy az Európai Unió leküzdve kezdeti nehézségeit képes lesz „az együtt egymásért” együttműködést megvalósítani, mintegy vonzó példát kínálva a követésre.

„A világ urai zsarnokoskodnak alattvalóikkal, nálatok azonban ne legyen ez így” – figyelmeztetett Jézus. Az egyházi élet legyen kollegiális, közösségi, nem pedig bürokratikus, sem hierarchikus. Az kifordult önmagából, aki még mindig hierarchikus hatalomnak tekinti önmagát, jelenti ki a Szentatya még bíboros korában A föld sója c. könyvében.

 

A szentháromságos isteni örök szeretet a világ formálásának életereje

„Isten a szeretet” – vallja Szent János az első levelében. Érthető, hogy a Szentháromságos Egy Isten örök szeretetében teremtette a világot, alkotta meg a társas istenképű embert, és hívta meg örök szeretetének boldogsága részesévé. A Szeretet  Istenének teremtésében az egyéni és társadalmi élet rendező elve a Szeretet.

Isten úgy szeretette a világot, hogy Egyszülöttjét küldte, de nem azért, hogy elítélje, hanem hogy üdvözítse azt. Az örök isteni üdvözítés terve szerint a Megváltó Jézus Krisztus kínszenvedésével, kereszthalálával és dicsőséges feltámadásával létrehozta az új és örök szövetséget. Istennel csak szeretetszövetség, közösség lehetséges.

Jézus Egyházat alapított. Ez a zsinati tanítás szerint Isten népe, azaz Isten és ember szeretetközössége. Küldetése, hogy az egész világon hirdesse Isten szeretetét, és hívja, szólítsa, gyűjtögesse az embereket az új és örök szövetségbe, hogy így építse hitben és szeretetben Isten országát.

Mi a szeretet? Tedd a jót, és kerüld a rosszat. A szeretet önzetlen cselekedet, amely egyáltalán nem vár viszonzásra. Szeretni mindnyájunk kötelessége. A Szeretet Istenének Isten-képűsége vagyunk, amit életünknek tükröznie kell. Tanúságot kell tennünk arról, hogy kik is vagyunk tulajdonképpen.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy társas lények vagyunk; nem egyedüliek, nem magánzók. Vagyis egybetartozunk, ami azt is jelenti, hogy embertestvérekként kell együttműködnünk a szükségeink megteremtésére. Individuálisan alig mennénk valamire.

Voltaképpen ebben a társas voltunkban gyökerezik a megbízásunk a demokráciára, hogy közös sorsunkat együttes szeretettel intézzük, s így „együtt egymásért” megvalósítsuk a közérdeket, a közjót – nem magán célokat, és nem is a párturalmat.

Isten és a felebarát szeretete összetartoznak: „amit felebarátaitok közül egynek is tettetek, azt nekem tettétek” – mondja az Úr. Ennek fényében kellene emberi világot építenünk. Hiszen csakis ily módon haladhat előre a Szeretet Istenének üdvösség Világterve. Ez az Örök Életre irányul, amikor is az üdvözültek – az Ígéretre méltók – részesednek az üdvözítő isteni szeretetben.

Mihályi Gilbert  O.Praem.