Megjelent az Egyházfórum 2008/1-2. számában
„Nem fognak hiányozni a szegények lakásod földjén: azért parancsolom neked, nyisd meg kezedet szűkölködő és szegény testvéred előtt, aki veled lakik azon a földön.” (MTörv, 15,11) „Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek.” (Mt 26,11) Ennél időszerűbb kijelentéseket ma sem lehetne elképzelni, mert a történelem tanúsága szerint az uralkodók és a gazdagok nem sokat törődnek avval, hogy ki hogyan él, különös tekintettel a nincstelenekre, a vagyontalanokra. Nagyon kevesen voltak azok, akik figyelembe vették embertársaik sorsát és mindennapi életét. Azt lehetne mondani, hogy ebben hozott gyökeres változást a keresztény életszemlélet.
Mit jelent ez? Magyarán azt, hogy az evilági javak elmúlnak, és alapvető érdekünk az örök értékek keresése. Hogyan szerezhetünk el nem múló kincseket? A felelet egyszerű: a Megváltó nyomán kell járni, s úgy kell élni, ahogyan Ő parancsolta. Ezt a krisztusi mondatot úgy lehet értelmezni, hogy akkor is törődjetek a szegényekkel, ha már nem leszek veletek. Az igazi kereszténységnek az a lényege: ember törődj a rászorulókkal. Hiszen a Megváltó is ezt tette, amíg közöttünk járt. És ezt tette rövid élete során Szent Erzsébet és szellemi rokona Assisi Szent Ferenc is.
Szent Erzsébet élő példát mutatott abban, hogy a szegényekről való gondoskodás nincsen ellentétben a házastársi szerelemmel és a gyermekneveléssel. Rövid élete során ezekben is példát mutatott. Klingsor, az erdélyi mesterdalnok így írt: „Látom, hogy Magyarországon egy olyan ragyogó csillag támad, melynek fénye elhat egészen Marburgig, Marburgtól pedig besugározza az egész világot.”
A legjobban jellemzi őt a nagy fehérvári püspök, Prohászka Ottokár, prédikációja: „Mit csodáljunk benne? Azt az örökszép hitéletet, mely őt a világból felsőbb, tisztább fénybe emelte, vagy azt a fesztelen kedves lelkületet, mely erőszak nélkül mindent eligazít, …hogy gyermek maradt végig, …hogy Szent Ferenc köpenyét II. Frigyes koronájánál többre becsülte. Harmónia, Glória, Te Deum az egész élet.”
Nem lehetne méltóbb ünneplése, mint egykorú, régi magyar szövegek idézése, amely talán még tisztábban tárja elénk hitvalló és tisztán is gyötrelmes életét: „Midőn Német Ország éhségben vólna, fel-nyitatván, minden nap kilencz-száz szegényt táplált, és ha az élés el-fogyna: gyöngyeit és arany-lánczait testéről le-vonván azokat el-adta, hogy azok árrából a szűkölködőket segíthetné… Lelkét Istennek meg-adta. Kit minek utána sok csuda-tétellel meg-áldott vólna Isten, halála-után négy Esztendővel a hol már 16. halottat fel-támasz tott volna, kit Kilenczedik Gergely Pápa a Szentek közibe írt.” (Élete meg vagyon Suriusban, Illyés Andrásnál Olaszúl, Magyarúl, Deákúl, Régi magyar szentség, Nagy-Szombatban, 1695, 38-40).
Szólni kell még e könyv nyomdai kiviteléről. Az illusztrációk, felölelik a Szent Erzsébetről szóló képzőművészeti alkotások legfontosabb alkotásait. Így elmondhatjuk, hogy ez a könyv értékes darabja lehet minden keresztény család könyvtárának.
Kairosz Kiadó, Budapest, 2007.
RADNÓTI RÓBERT