Nyílt levél a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciához
- Részletek
Február 27-én a templomokban felolvasták a körlevelüket, amelyben a parlamenti választáson való részvétel mellett az ún. gyermekvédelmi népszavazáson való részvételre buzdítanak. Önök pontosan tudják, hogy ennek a népszavazásnak a kérdései hazugak, félrevezetőek, csak arra szolgálnak, hogy a magát keresztényinek hirdető rendszer táborát növeljék; hogy veszélyérzetet keltsenek, és a választók az érezzék, csupán egyvalaki képes megvédeni őket; hogy gyűlöletet keltsenek ártatlan emberek ellen, mert a gyűlölet alkalmas az emberek összeterelésére. A gyűlölet sokkal erősebb politikai erő, mint a szeretet, mivel a gyűlölet személytelen, a szeretet pedig mindig személyes.
Népnemzetikeresztény konzultáció
- Részletek
Kedves Miniszterelnök úr!
Apukám (okleveles villamosmérnök, a Szent Faustina Plébánia képviselőtestületi tagja) jó bizonyítványom jutalmául (mint az Aprószentek Katolikus Iskola ötödikes tanulója) abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy én válaszolhattam meg családunk nevében a konzultációs kérdőívet. Én, amit csak lehet, megtudok a Google-ból, hogy ne zaklassam feleslegesen sem az áldozatos munkát végző szüleimet, sem (de ez maradjon köztünk) az olykor igencsak undok nővéreimet. Megtudtam, hogy a konzultáció felsőoktatási különóra, orvosi tanácskozás vagy szakértői vélemény kérése. A magam részéről maradtam a legutóbbinál, annak ellenére, hogy a kérdőíven nem találtam olyan rovatot, ahová szakértői véleményemet beírhatnám, de ahogyan okleveles védőnő anyukám szokta mondani, ami késik, nem múlik. Hiába kezdődik az egész azzal, hogy HALLGASSUK MEG EGYMÁST!, ez egyelőre csak rám vonatkozott, és én figyelmesen meghallgattam a kérdőívet.
Falra festett kereszténység
- Részletek
Nem restaurálandó freskó, hanem rémkép. „Túléltük negyven év egyházüldözését. Megfogyva, megtépázva mérlegeljük lehetőségeinket. A romeltakarítás közben egyszerre ügyelünk az értékes építőanyagra és a megbúvó bombákra”, idéztem Tomka Miklóst 1990 októberében az akkori Magyar Nemzetben megjelent Falra festett kurzus? című cikkemben. A bombák között ott láttam az államhatalommal pertuban lévő, triumfáló egyházat, valamint a kommunizmus falra festett ördögére ráfestett keresztény kurzus arkangyalát. Elismertem, hogy liberális és baloldali honfitársaimnak az újbóli keresztény kurzustól való félelmének volt némi alapja, hiszen az identitásukban megroggyant keresztények egy része a „ha nincs más ötleted, vegyél elő egy békebelit” jegyében a békebeli kereszténységig gombolnák vissza zsinóros mentéjüket, ugyanakkor igyekeztem őket megnyugtatni. Először is azzal, hogy a kisebbséget kitevő gyakorló keresztényeknek is csak kisebbsége szállna harcba a nem vallásos demokratákkal a keresztény kurzus vértezetében. Másodszor azzal, hogy legalább ennyien vannak, ― legalábbis a katolikusok között a II. Vatikánum alapján ―, akik úgy gondolják, hogy feladatánál és illetékességénél fogva az egyház semmiképpen sem elegyedik politikai közösséggel, és nincs kötve semmiféle politikai rendszerhez. Megnyugtatónak véltem azt is, hogy csak egy kisebbség véli úgy, hogy a keresztény szellemiség megvalósítói a magyarság évezredes keresztény kultúrájára támaszkodó keresztény pártok, még inkább azt, hogy legalább ekkora vallásos kisebbség szerint az egyházaknak nem szabadna magukat feljogosítani a társadalmi élet irányításában való részvételére, ugyanakkor részt kellene venniük a közjót szolgáló akciókban.
Az én izmusom
- Részletek
Az én izmusom természetesen kapitalizmus, mert talentumokra épül, amelyeket ― hallottuk ― meg kell sokszoroznunk. Az én izmusom természetesen szocializmus is, mert felebarátok közösségére épül, mely felelősséget vállal más közösségekért is. Az én izmusom természetesen liberalizmus, mert senki másokkal nem pótolható személyek szabadon választják. Természetesen konzervativizmus is, mert kipróbált hagyományos értékekre épül, azokból készül az új bor számára az új tömlő. És természetesen humanizmus, mely az ember jóléténél is jobban szolgálja jól-létének kibontakozását, ami teljességet, a szomatikus, pszichikus, szociális és spirituális dimenziók összerendezettségét jelenti.
De kik is azok a szelídek?
- Részletek
„Ismertem egy szelíd embert. Az arcán látszott. Olyan széppé tette ez a tulajdonság. Hangja is olyan halk volt. De én nem vagyok ilyen, soha nem is voltam, és nem is szeretnék ilyen lenni” hallottam egy leendő emberszelidítőtől, egy elsőéves tanítóképzős lánytól, 1990-ben a jászberényi tanítóképzőben, a Zsolnai-féle kísérleti képzés embertan kurzusán. Abban, hogy mi is a szelídség, elég nagy volt a bizonytalankodás: vérmérséklet? tulajdonság? szokás? érték? erény? Inkább abban voltak biztosak, hogy mi nem: szelíd az, aki nem vad, nem erőszakos, nem durva, nem végletes, aki nem veszekszik, nem vitázik, aki nem hangos, kirívó, kihívó, beképzelt, indulatos, önző. Ami pedig a szelídségre vonatkozó állításokat illeti, nagy többségük számára pozitív fogalom: a szelíd engedékeny, barátságos, nyugodt, kedves, türelmes, szerény, tiszta, jóságos, néhányuknak pedig alázatos, megértő, emberséges, békeszerető, kitárulkozó, ártatlan, romlatlan. Többüknek azonban mamlasz, alkalmazkodó, igénytelen, meghunyászkodó, alázatos, engedelmes, félénk, idomított, terepszínű. A minta nem volt országos, hiszen többségük falusi volt, s testvéreik száma pedig jócskán az országos átlag felett.
