Falra festett kereszténység
- Részletek
Nem restaurálandó freskó, hanem rémkép. „Túléltük negyven év egyházüldözését. Megfogyva, megtépázva mérlegeljük lehetőségeinket. A romeltakarítás közben egyszerre ügyelünk az értékes építőanyagra és a megbúvó bombákra”, idéztem Tomka Miklóst 1990 októberében az akkori Magyar Nemzetben megjelent Falra festett kurzus? című cikkemben. A bombák között ott láttam az államhatalommal pertuban lévő, triumfáló egyházat, valamint a kommunizmus falra festett ördögére ráfestett keresztény kurzus arkangyalát. Elismertem, hogy liberális és baloldali honfitársaimnak az újbóli keresztény kurzustól való félelmének volt némi alapja, hiszen az identitásukban megroggyant keresztények egy része a „ha nincs más ötleted, vegyél elő egy békebelit” jegyében a békebeli kereszténységig gombolnák vissza zsinóros mentéjüket, ugyanakkor igyekeztem őket megnyugtatni. Először is azzal, hogy a kisebbséget kitevő gyakorló keresztényeknek is csak kisebbsége szállna harcba a nem vallásos demokratákkal a keresztény kurzus vértezetében. Másodszor azzal, hogy legalább ennyien vannak, ― legalábbis a katolikusok között a II. Vatikánum alapján ―, akik úgy gondolják, hogy feladatánál és illetékességénél fogva az egyház semmiképpen sem elegyedik politikai közösséggel, és nincs kötve semmiféle politikai rendszerhez. Megnyugtatónak véltem azt is, hogy csak egy kisebbség véli úgy, hogy a keresztény szellemiség megvalósítói a magyarság évezredes keresztény kultúrájára támaszkodó keresztény pártok, még inkább azt, hogy legalább ekkora vallásos kisebbség szerint az egyházaknak nem szabadna magukat feljogosítani a társadalmi élet irányításában való részvételére, ugyanakkor részt kellene venniük a közjót szolgáló akciókban.
Az én izmusom
- Részletek
Az én izmusom természetesen kapitalizmus, mert talentumokra épül, amelyeket ― hallottuk ― meg kell sokszoroznunk. Az én izmusom természetesen szocializmus is, mert felebarátok közösségére épül, mely felelősséget vállal más közösségekért is. Az én izmusom természetesen liberalizmus, mert senki másokkal nem pótolható személyek szabadon választják. Természetesen konzervativizmus is, mert kipróbált hagyományos értékekre épül, azokból készül az új bor számára az új tömlő. És természetesen humanizmus, mely az ember jóléténél is jobban szolgálja jól-létének kibontakozását, ami teljességet, a szomatikus, pszichikus, szociális és spirituális dimenziók összerendezettségét jelenti.
De kik is azok a szelídek?
- Részletek
„Ismertem egy szelíd embert. Az arcán látszott. Olyan széppé tette ez a tulajdonság. Hangja is olyan halk volt. De én nem vagyok ilyen, soha nem is voltam, és nem is szeretnék ilyen lenni” hallottam egy leendő emberszelidítőtől, egy elsőéves tanítóképzős lánytól, 1990-ben a jászberényi tanítóképzőben, a Zsolnai-féle kísérleti képzés embertan kurzusán. Abban, hogy mi is a szelídség, elég nagy volt a bizonytalankodás: vérmérséklet? tulajdonság? szokás? érték? erény? Inkább abban voltak biztosak, hogy mi nem: szelíd az, aki nem vad, nem erőszakos, nem durva, nem végletes, aki nem veszekszik, nem vitázik, aki nem hangos, kirívó, kihívó, beképzelt, indulatos, önző. Ami pedig a szelídségre vonatkozó állításokat illeti, nagy többségük számára pozitív fogalom: a szelíd engedékeny, barátságos, nyugodt, kedves, türelmes, szerény, tiszta, jóságos, néhányuknak pedig alázatos, megértő, emberséges, békeszerető, kitárulkozó, ártatlan, romlatlan. Többüknek azonban mamlasz, alkalmazkodó, igénytelen, meghunyászkodó, alázatos, engedelmes, félénk, idomított, terepszínű. A minta nem volt országos, hiszen többségük falusi volt, s testvéreik száma pedig jócskán az országos átlag felett.
Közösség a Jézus-mozgalomban
- Részletek
Steinbach Józsefnek
Jézus rendes tagja volt a zsinagógai gyülekezetnek, vagyis az akkori intézményes egyháznak, de mint egy profetikus vallási megújulási mozgalom karizmatikus vándorprédikátor vezetője elhagyva a nagycsaládos házi közösséget vándorprédikátorként a társadalom peremére került. Szemben a „hivatalos” rabbikkal ő az a karizmatikus vezető, akit nem az intézmény, hanem hívei legitimálnak. Idegen volt tőle mind az individualizmus, mind a kollektivizmus. Az ő közössége nem volt sem elit szubkultúra (mint például az esszénusoké), sem érdek-közösség (mint a zelótáké). A Jézus- mozgalom egy olyan érték-közösség, melynek célja ― az érték-forradalom jegyében ― az Isten Országa, mely nem a távoli eljövendőben valósul meg, hanem már közöttük (más fordítás szerint már őbennük) van. Mozgalma ízig-vérig politikai mozgalom. Közössége politikai közösség abban az értelemben, hogy a kisemberek, a szegények pártjára áll. Ahogyan Gerd Theissen fogalmazza meg, célja „a kisemberek felértékelődése a felső rétegek értékeinek letranszformálása révén, valamint a zsidó kisemberek szomszédsági etikájából származó értékek felemelése”. Ebben az értékrendben a felebaráti szeretet működésének az a feltétele, hogy az emberek azonos értékűek legyenek, az alázat pedig azt jelenti, hogy ahol hierarchikus viszonyok uralkodnak, ott a státusértékeket ki kell egyenlíteni ahhoz, hogy a másik felebaráttá lehessen. Mindebből mégsem lesz proletárdiktatúra, egyfelől azért, mert ez a mozgalom teljességgel erőszakmentes, másfelől mert nyitott más társadalmi rétegek, etnikumok és vallások felé, lásd Nikodémus, a szamariai asszony, a római százados, a föníciai asszony.
Meddig hallgathat egy keresztény?
- Részletek
Pár napja kétségbeejtő riport jelent meg egy hetilapban arról, hogy az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai hajléktalanszállását a Gázművek ki akarta zárni a gázszolgáltatásból, mivel már harminc millió forintra duzzadt a tartozása. Az Egyesületet a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) hozta létre és tartja fent. Az Egyesület szeretetotthonában mintegy hatszázan kapnak éjszakai szállást, melegedést, ételt, orvosi ellátást és óvodát is biztosítanak a hajléktalanok gyerekeinek. Az Egyesület dolgozói nem engedték elzárni a gázellátást és elbarikádozták magukat.
