egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2019/1. számában

 

 

VÁLASZ HUBAI PÉTERNEK

Hubai Péter megtisztelő reflexiója öröm számomra, mivel segíti a téma napirenden tartását, és a legfontosabb kérdések terén, úgy tűnik, egyetért velem. Némely megjegyzése körültekintőbb, pontosabb megfogalmazásra buzdít, pár helyen azonban téved, és pár dolgot félreért.

 

 

ÉRINTETTSÉG, „MOBBING” VAGY VALAMI EGÉSZEN MÁS

Hubai feltételezésével ellentétben engem nem sértett meg senki, és semmilyen vonatkozásban nem vagyok érintett. Nem szeretnék viszont olyan világban élni, ahol csak az kiált vízért, akinek a házát felgyújtják. Igaz, mentálhigiénés munkám révén jól ismerem gondjaikat, de nem elsősorban az áldozatok érdekében ragadtam billentyűt. A felebarát-szerető, ám a témában járatlan keresztény hívő embereket kívántam védettséghez segíteni a rájuk zúduló hamis információk tömegével szemben. Írásom címéből azért mellőzöm a „gender” szót, hogy az is belenézzen, akit az nem szólítana meg.

Reflexióimat nem hivatkozásokkal tűzdelt tudományos közleménynek, hanem ismeretterjesztő és párbeszédre inspiráló kezdeményezésnek szántam. Azokat a témákat vettem sorra benne (körülbelül olyan arányban), amelyekkel az általam bírált „keresztény genderellenesek” – mondhatnám úgy is, hogy „genderezők” – foglalkoznak,[1] függetlenül attól, mennyiben fedik le a valódi gendertudomány érdeklődéskörét és preferenciáit.(Már csak ezért sem lett volna helye a „gendernek” a címben; teljesen igaza van Hubai Péternek abban, hogy a gendertudomány nem elsősorban ezekről szól.)

Sajnálatos, hogy Hubai valamiféle mobbingot, ellenséges szándékot vél felfedezni írásomban, holott ez távol áll tőlem. A kritizált közleményekre vonatkozó „keresztény szellemiségű” megjelölést mindenhol idézőjelbe teszem, jelezvén, hogy a kritikám nem általában a keresztény emberekre vonatkozik, hanem csak a kereszténységükre hivatkozó ijesztgetőkre. Egyetlen keresztény hívő, egyetlen becsületes, cölibátusban megőszült (vagy megőszülendő) pap sem felelős mások bűneiért, ha csak akarva-akaratlanul (cselekedettel, szóval, gondolattal vagy mulasztással) nem válik részessé a bűnök eltussolásában és fenntartásában. Nem az árt nekik, aki beszél ezekről, hanem az, aki nem. A téma behozásával azt akartam megvilágítani, hogy a „keresztény” genderezők, miközben nem létező veszélyektől féltik a világot, különösképpen pedig benne a gyermekeket, és világ végét kiáltanak egy-két „szivárványcsalád” megjelenése miatt, mennyire süketek és vakok az igazi veszélyekre, a hagyományos családokban és a keresztény (valamint állami) oktató-nevelő intézményekben zajló test- és lélekrombolásra. „Hagyományos családon” itt egyszerűen az „egy férfi és egy nő kapcsolatára” épülő (tehát nem „szivárvány” típusú) családszerkezetet értem, de emiatt sem kell egyetlen, gyermekbántalmazásban vétlen hagyományos családnak sem rosszul éreznie magát. Álmomban sem gondolnám, hogy a hagyományos család intézménye és keretei lennének felelősek a bántalmazásokért, csak arra utalok, hogy nem is védenek tőle, és ezt a társadalom sem teszi meg igazán.

A „keresztényi szeretetet” (és írásom címében az ellentétét), valamint a Biblia-témát amiatt hoztam előtérbe, mert az általam nagyon is tisztelt megcélzott olvasótábor gondolatrendszerén és etikai felfogásán belül akartam megvilágítani a genderezők álláspontjának mint szeretetlen viszonyulásmódnak a tarthatatlanságát. Hivatkozhattam volna az általános etikára is, amelyet a keresztényeknek is el kell fogadniuk, de az nem lett volna részemről túl empátiás. Szerepet játszott továbbá az is, hogy a genderezők is a Bibliára és a „természet rendjére” hivatkoznak. Nagyon is számoltam azzal, hogy a Bibliát mint szent könyvet egy keresztény semmiképpen nem hagyhatja figyelmen kívül. Bírálóm cinikusnak mondja utalásomat az alternatív olvasatokra, jóllehet maga is beszél a Biblia többféle értelmezhetőségéről, sőt hozzászólásában olvashatunk tőle ilyen, korántsem  általános (bár nekem szimpatikus) Ádám-Éva értelmezést. Egyszerre kéri számon rajtam, miért kontárkodom bele egyáltalán a témába és azt, miért nem mélyülök el benne jobban, sőt azt is, hogy miért nem kezdek „párbeszédet a Bibliával”. Hát nem, erre nem vállalkozom – de ötlet, bárcsak megtennék a kompetensebbek! Az értelmezési lehetőségek változatosságára és a keletkezési körülmények fontosságára való figyelemfelhívást, valamint saját kérdéseimet csak gondolatébresztőnek szántam.

 

 

FOGALMI, ÉRTELMEZÉSI PROBLÉMÁK

Gendertudomány és genderszemlélet

Nem nagy baj, hogy Hubai Péter többször is elmagyarázza a tudomány és a szemlélet fogalmak különbözőségeit, hiszen mást sem tesznek a „keresztény” s nem keresztény genderezők, mint ezeket keverik. Amiatt támadják a gendertudományt, sőt még a neki tulajdonított fogalmak létjogosultságát is, mert nem tetszik nekik a nagyrészt általuk konstruált genderszemlélet és a (nem létező) „genderideológia”. (Utóbbival szemben – Barsi Balázs ferences szerzetes jóvoltából – egy már sokak által aláírt „antigender eskü” is született, amelyből megtudhatjuk, hogy ennek az „ideo­lógiának” „tételei”, sőt képviselői is vannak, akik „a sátán csatlósai”.[2] Tehát bármily értelmetlen, tényleg magát a genderfogalmat és a gendertudományt ellenzik, tagadván még kutatási eredményeik hitelességét is. Nem lehet tehát eltúlozni e fogalmak és mögöttes tartalmaik tisztázásának fontosságát; magam is világosan, tipográfiailag is elkülönítem a kettőt. A „genderszemlélet” fogalom azonban nem használhatatlan; igaz, hogy nem beszélhetünk „biokémiai szemléletről”, de beszélhetünk például „mentálhigiénés szemléletről”, amely a „mentálhigiéné tudományával” ellentétben már tartalmaz preferenciákat.

Következik-e a matriarchális társadalmi berendezkedésből a homoszexualitás elfogadása?

Természetesen nem, de ezt nem is állítom. Egyszerűen csak témát váltok, ezt új bekezdéssel is jelezve.

Beszélhetünk-e „keresztény Istenről”?

Kétségtelen, hogy „Isten nem keresztény”, de a „görög istenek”, „Zeusz görög isten” kifejezéseket is alkalmazzuk, és nem azt értjük rajtuk, hogy ’görög állampolgárok’ lennének.

Isten neme és szexualitása

Természetesen, amikor a keresztény hit szerinti Isten nemére kérdezek rá, akkor nem a biológiai nemére gondolok, hanem a neki tulajdonított nemi identitásra, mondhatnánk: társadalmi nemére. A kérdés ilyetén felvetésével mások is foglalkoztak már.

A „három bibliai vallás”

Ez valóban szokatlan megfogalmazás részemről, könnyen leteszek róla; helyesebb lett volna a megszokottabb „ábrahámi vallások” kifejezést használni, de ez nem változtat e vallások – Bibliához kapcsolódó – szellemi érintkezésén. A zsidó és a keresztény Biblia kapcsolatát nem kell magyaráznom, de a Korán sem független a Bibliában szereplő eseményektől és nevektől. A muszlimok Izmaelt, Ábrahámnak Hágártól született, elűzött fiát tekintik ősatyjuknak; a Koránban számos bibliai adat, esemény, történet, személy található, a Biblia kiemelkedő alakjai Jézussal bezárólag tisztelettel övezett prófétákként szerepelnek benne.[3]

 

 

A KÉTESNEK GONDOLT ADATOK ALÁTÁMASZTÁSA ÉS KIEGÉSZÍTÉSE

Az őskori homoszexulitás valószínűsítése

A szicíliai Addaurában találtak vélhetőleg erre utaló, a mezolitikumból származó sziklavésetet, valamint Franciaország területén, Gorge d’Enferben kései paleololitkori, i. e. 12 000 körüli kétágú fallikus vesszőt (dildót), amelyről feltételezik, hogy nők közötti szexuális kapcsolathoz használták.[4]

Több nemet megkülönböztető indián törzsek és egyéb népcsoportok

A témának hatalmas szakirodalma van, a ma élő indián népcsoportokra vonatkozóan is. A kutatók a hódítók leírásait, korabeli rajzokat, konkrét személyekről szóló leírásokat és ábrázolásokat, valamint a ma élő utódaik között végzett kiterjedt kutatások eredményeit használták fel.[5] Az észak-amerikai indián törzseken kívül a világ minden táján találtak 3-4-5 nemet megkülönböztető, nem bináris nemi rendszerben gondolkodó népcsoportokat.[6]

 

Matriarchális társadalmak

Bachofen és Morgan 18. század végi kulturális evolúciós elmélete felett – eredeti formájában – valóban eljárt az idő, de szó sincs arról, hogy komplett fantazmagória lenne, hanem inkább arról, hogy a helyzet bonyolultabb. Én az egyszerűség miatt használtam a közismert, de nagyon leegyszerűsített matriarchátus kifejezést, illetve a matri/patriarchátus fogalompárt. Valójában arról van szó, hogy – különböző szempontokat figyelembe véve – a női és férfi (apai és anyai) jogok különböző szerkezetű szövedékeit és ezek számtalan változatát találjuk a különböző társadalmakban a jelenben is, a múltban is. Akad néhány népcsoport, amelynek társadalmi és kulturális berendezkedése valóban közel áll a teljes matriarchátushoz, és ahol a szerepviszonyok szinte tükörképei a nálunk megszokottnak. Ennél gyakoribbak a férfi-női dominanciaviszonyok kevert változatai a természetközeli társadalmakban. A tudósok matrilineáris, matrilokális, matrifokális rendszerekről beszélnek, ezek közül a matrifokális áll legközelebb a matriarchátushoz. Vannak változóban lévő társadalmak, és a patriarchális társadalmakban is találhatók olyan szokások, amelyek régebbi, például matrilienáris viszonyokat őriznek, mint például a zsidó leszármazásnál az anyai vonal követése. Témánk szempontjából az a lényeg: elegendő bizonyíték van arra, hogy a patriarchális viszonyrendszer nem az egyedül lehetséges nemi szereposztás, nem lehet ráfogni, hogy ez Isten akarata, a férfi és nő kapcsolatának természet adta rendje.[7]

 

Pedofíliának minősül-e a nagybácsi általi simogatás vagy fogdosás?

Gyakran keverik, de én mindenhol, így a pedofília esetében is világosan elkülönítem írásomban a szexuális viselkedéseket a szexuális „vonzalmaktól”, azaz a „fíliáktól”. Ebből kiderül, hogy a nagybácsi viselkedéséből nem következtethetünk pedofil vonzalma kizárólagosságára vagy elsődlegességére (ami a pedofília kritériuma), és ennek a fordítottja is igaz, nem minden pedofil személy követ el pedofil cselekményt. A pedofília (és serdülőkre irányuló változatai, a hebefília vagy az efebofília) pszichiátriai, nem büntetőjogi fogalom. A pedofilok beteg emberek, nagy részük soha nem követ el pedofil cselekményt, hanem szenved orientációjától, és visszavonultan él. A pedofil cselekmények többségét nem pedofilok, azaz nem kizárólagosan vagy elsődlegesen pedofil orientációjú személyek követik el. Ezeknek a cselekményeknek különböző okai lehetnek, például drog-, alkoholhatás, felnőtt partner elérhetetlensége vagy a vele való elégedetlenség, kiszolgáltatott gyermekek és serdülők könnyű elérhetősége, és a velük való abuzív kapcsolat könnyű eltussolhatósága stb., de mindig szükséges hozzá az etikai fék zavara, a gyermek iránti empátia és felelősségérzet teljes hiánya, esetleg elaltatása egy legalizáló ideológiával. Globális átlag szerint a nők 19,7%-a, a férfiak 7,9%-a esett át szexuális abúzuson gyermekkorában, az egyházi intézményekben történt visszaéléseknél a fiú-lány arány fordított. Az esetek 30%-ában családon belüli az elkövető, további 60% egyéb ismerős, csak 10% az idegen elkövető.

A fogalmak keveredése a média szóhasználatából adódik. Célszerűbb a pedofil viselkedésre a szexuális bántalmazás vagy szexuális abúzus (’visszaélés’) kifejezések használata. Szexuális gyermekbántalmazás körébe sorolunk minden olyan cselekményt, amely során felnőtt (18 év feletti) vagy a sértettnél legalább 5 évvel idősebb személy 14 év alatti gyermeket vagy serdülőt von be szexuális viselkedésébe, nézőként vagy résztvevőként. Ilyen viselkedés sok minden lehet, a gyermekről pornókép vagy film készítésétől a felnőtt szexuális aktusának vagy önkielégítésének végignézetésétől vagy abban való részvételre kényszerítésétől a különböző illetlen érintéseken keresztül az orális, anális vagy vaginális behatolásig. Ezek minden formája, tehát a Hubai Péter által példaként említett nagybácsié is, lelki károsodást okoz, mivel a felnőtt szexualitás megértésére és fogadására még képtelen, arra éretlen gyermek nem tudja ezeket az ingereket, valamint az egész helyzetet és a vele járó zavarodottságot, szorongást, rettegést feldolgozni.

A kutatók a szexuális abúzusformákat és a hozzájuk társuló körülményeket az ártalmasságuk mértéke szerint sorrendbe állították, és pontszámmal látták el. Ebben a listában a behatolással járó cselekmények különösen magas pontszámot kapnak. Pontszámot növelő tényezők még például: a korai életkor (minél koraibb, annál súlyosabbak ugyanis a következmények), az ismétlődő, még inkább a hosszan tartón ismétlődő abúzus, a fenyegetéssel való kényszerítés, a titoktartásra való kényszerítés, a környezet elérhetetlensége a trauma feldolgozására és a védelemre (ha nincs kinek elmondania, ha nem hisznek neki, ha őt hibáztatják, ha nem akadályozzák meg az abúzust, ha a fenyegetettség vagy önmaga hibáztatása miatt nem képes senkivel megbeszélni) és a multiplex abúzus, amikor más gyermekbántalmazási formák is jelen vannak a környezetben. Kiemelten traumatikus, ha a bántalmazást a gyermeket gondozó személy, családtag, nevelő vagy oktató követi el, legsúlyosabb, ha szülő vagy nevelőszülő az elkövető.[8]

A szexuális bántalmazásnak hosszú távú, egész életre kiható lelki következményei lehetnek, mint szorongás, depresszió, anorexia, bulimia, öngyilkosság, sorozatos önsértések és öngyilkossági kísérletek, impulzivitás, hangulati labilitás, identitászavar, emlékezetkiesések, átmeneti tudatzavarok, súlyos szexuális és párkapcsolati zavarok; átható, komplex személyiségkárosodás, a borderline és a disszociatív személyiségzavar. A súlyos és ismétlődő traumák során a fokozott stresszhormon-termelés miatt maga a fejlődő idegrendszer is károsodik, maradandó strukturális és neurobiológiai változásokat okozva, amelyek rögzült személyiségfejlődési zavarhoz vezetnek.[9]

 

Tényleg 70%-os gyakoriságú-e a szexuális abúzus a borderline személyiségek élettörténetében?

Nem csodálom, ha valaki nehezen hiszi el ezt az adatot, de bizony igaz. A különböző kutatások 40–86%-ot találtak,[10] ezen belül a 70% körüli a leggyakoribb, és ez megegyezik a mindennapos segítői gyakorlat tapasztalataival, talán még alacsonyabb is. Ráadásul nem „alacsony pontszámú” ügyekről van szó, hanem a súlyosabb és legsúlyosabb formákról. Nagy arányban szerepelnek családi, illetve szülői (10–33%), behatolással járó (44%), többszörös (37–59%), hosszan tartó (átlagosan 26 hónap) abúzusok[11] és az összes többi súlyosbító tényező is.

 

Hányadik helyezést érdemel a papi szexuális gyermekbántalmazás?

Igaza van Hubainak abban, hogy a típusosan rejtőzködő pedofil viselkedést nehéz felmérni, csak a felszínre került esetekkel számolhatunk, és fogalmunk sincs, hány számjegyű szorzókkal kell őket ellátni. Minden felmérés szerint a gyermekek személyes ismeretségi köréből, ezen belül elsősorban a szűkebb és tágabb családból és a családi barátokból, másodsorban az oktatási-nevelési és sportintézményekből kerül ki az elkövetők többsége.

Az oktató-nevelési intézmények közül közismert a katolikus intézmények kiemelt érintettsége (nem mintha más felekezetű, és állami intézményekben nem fordulnának elő hasonló visszaélések, de nem ilyen tömegesen és nem ilyen törvényszerűen, rendszerszinten. A katolikus nevelőintézményekben zajló évtizedes bántalmazásokról az 1980-as évektől kezdtek információk beszivárogni a nyilvánosságba, 1990-től kaptak nagyobb médianyilvánosságot az USA-ból, Kanadából, Írországból, Ausztráliából származó adatok, ezek alapján tv-dokumentumfilmek is készültek. Az utóbbi tizenöt évben végzett kiterjedt vizsgálatok közül legismertebbek: az amerikai John Jay Intézet (kiárólagosan a püspöki jelentésekre alapozott) felmérése[12] és az 1000 oldalas, 5 kötetes, írországi Ryan-jelentés,[13] amelyek mellesleg nemcsak papok, hanem apácák és egyéb egyházi intézményi dolgozók között is találtak szexuális bántalmazókat; emellett az ír intézmények még külső személyek bántalmazásának is kiszolgáltatták a gyerekeket és serdülőket.

Különösen szívszorító, hogy az ír gyermekintézményekben az összes egyéb bántalmazási forma is általánosan elterjedt volt, a súlyos testi sértésektől az állandó lelki terroron és megalázáson keresztül az éheztetésig és egészségügyi elhanyagolásig; a szexuális abúzus jelentési kísérlete különösen brutális megtorlást vont maga után. Az áldozatok által elmondott szexuális cselekmények között is brutálisan kegyetlen, extrém módon perverz és megalázó módszerek szerepeltek (pl. kereszthez való kikötözés, vagy csoportos lemeztelenítés mellett végzett szexuális tevékenységek). Tehát a gyermekek szexuális megnyomorítása egy kiterjedt, totalitárius bántalmazó kultúrába illeszkedett. A gyermekek folyamatosan, hosszú éveken keresztül (némelyek egész kicsi koruktól kezdve), naponta ki voltak téve az abúzusoknak.

A John Jay-jelentés a felmért időszakban szolgáló papok 4–10% közötti érintettségét találta, felszentelési évfolyamtól függően, ami a jéghegy csúcsa, mert csak a püspökségeken megrekedt ügyeket vizsgálták, amelyeknek sokszorosa lehetett az odáig el sem jutó esetek száma. A püspökségeknél nyilvántartott ügyek esetében a visszaélések az egyházi személyeknek a gyermekekkel és esetenként családjaikkal való személyes, iskolai, templomi vagy lakókörzeti kapcsolataira épültek, az áldozatok 81%-a fiú, többségük 11–14 éves, 22%-uk 10 éven aluli; 25,1%-ban szerepel a cselekmények között behatolás vagy ennek kísérlete; többségük hosszan tartóan ismétlődött, 49,8%-uk 1–4 évig tartott, de 10 évnél hosszabb is előfordult; az elkövetők 41%-ához több ügy tartozott. A vizsgálat befejezését követő évben, 2011-ben, egy év alatt 683 új bejelentés érkezett a régebben abuzált felnőttektől.

E két híres vizsgálatot szerte a világon számos további, hasonló eredményű felmérés követte, Európában, Afrikában, a Fülöp-szigeteken, Ausztráliában és Latin-Amerikában is. A közelmúltban megjelent egy feltáró jellegű közlés a magyarországi esetekről is.[14]

A vizsgálatok legsúlyosabb felismerése az abuzív cselekmények tudatos, rendszerszintű eltussolása, sőt támogatása. Mindenhol kötelező titoktartás védte a folyamatosan és sorozatosan zajló bántalmazásokat, a felszínre került és kellemetlenné vált ügyekben érintett papokat szokásszerűen más gyermeknevelési intézményekbe helyezték tovább, ahol nyugodtan folytathatták „tevékenységüket”.[15] Egy észak-amerikai, a katolikus papok szexuális életét felmérő kutatás szerint 50%-uk tartja a cölibátust, és a másik 50%-uk 6%-ának önbevallás szerint (!) volt már szexuális kapcsolata gyermekekkel.[16] Ferenc pápa 2%-ra teszi a katolikus papság általános érintettségét.[17] Kétségtelen, hogy saját becslésem a helyezéseket illetően nem támaszkodik pontos adatokra, mivel ilyenek nincsenek, mégis megalapozottnak gondolom. A Hubai által idézett német vizsgálatban nem az összes eset 0,3%-áról van szó, miként ő írja, hanem az összes elkövető 0,3 %-áról. Ez azért nem mindegy, mert 1 elkövetőhöz nem 1 eset tartozik. A John Jay Intézet jelentésében 4392 papra 10 600 abuzált gyermek jutott, és mivel ezt a püspökségeken őrzött esetszám alapján számolták ki, nem tudjuk, hogy itt is mekkora szorzót kellene alkalmaznunk. Ennél is fontosabb, hogy az „esetek” itt a bejelentett ügyeket jelentik, és nem az abúzusok számát. Az is kiderült a vizsgálatokból, hogy az egyes esetek általában hosszú időn át, sokszor éveken keresztül zajló abúzust jelentettek ugyanazzal a gyerekkel, vagy felváltva többel. Ha heti 1 alkalmat számolunk csak (ami a valóságban lehetett akár napi 1 is), akkor az évi 52 alkalom, akár több éven keresztül. Ha fele ennyit vagy negyed ennyit, az is sok. Ekkora molesztálási számmal csak a családban zajló visszaélések tudnak vetélkedni, mert a gyermekprostitúciót leszámítva az összes többi eset nagy része alkalmi bántalmazás, azaz 1 eset 1 bántalmazást jelent. Hiába nem tudunk pontos adatokat, biztosak lehetünk benne, hogy elvitathatatlanul a családoké az első helyezés, és döntse el most már ezek után az olvasó, kié lehet a második.

Hogy miért számolok molesztálásszámmal és nem esetszámmal vagy elkövetőszámmal? Hát egyszerűen azért, mert a gyermek számára minden egyes abuzív esemény újabb traumát jelent, újabb lelki és testi sérülésekkel, sőt a köztes időket is az anticipált fájdalom és rettegés kilátástalan élménye tölti ki, amelyből nincsen menekvési lehetősége. Egyetlen ilyen élmény is megnyomorító hatású lehet, itt viszont akár évekig tartó folyamatos traumatizációról kell beszélnünk. Az említett szexuálistrauma-kérdőív csaknem összes pontszámát kioszthatjuk a vizsgált gyermeknevelő intézmények abuzált áldozatainak, kivéve a szülői abúzushoz rendelt pontszámokat. Jelképesen még azokat is, hiszen „atyának” kell nevezniük védelmezésükre kijelölt bántalmazóikat, és anyának („Anyaszentegyháznak”) a szenvedésük iránt érzéketlen, bántalmazóiknak falazó ernyőszervezetet.

Halállal lakoljanak (Lev 20,13)

A Bibliából leggyakrabban idézett, homoszexualitás elleni szöveghely a Lev 20,13, amely egy ószövetségi törvény része.[18] Valóban nem differenciál a motivációk szerint, nem beszél irányultságról, nem is teheti, mert akkor még nem ismerték és nem használták ezt a fogalmat. Voltak viszont homoerotikus rituálékat alkalmazó bálványimádó vallások a környéken, amelyek akkoriban valós veszélyt jelenthettek a „választott nép” hitére és vallására. Ez az idő már elmúlt ugyan, sőt a zsidó vallásból kifejlődött a kereszténység, de persze mondhatjuk, hogy „mindegy, szent szöveg, és abban mindent ma is ugyanúgy komolyan kell venni”. Jól van, de miért pont ezt? Miért nem valamely másik ószövetségi törvényt, például a tiszta vagy tisztátalan állatok megkülönböztetését? Miért emeljük ki a kazalnyi ószövetségi előírásból, amelyet ma nekünk eszünkbe nem jutna betartani, bélyegcsipesszel ezt az egyet? (Ma már a vallásos zsidóság sem értelmezi ezeket mind szó szerint: a jövendőmondókat sem kövezik halálra [Lev 20,27]). Ilyenkor támad az embernek az a gyanúja, hogy gombhoz keressük a kabátot, előítélethez a Könyvet.

 

Lényegi üzenet-e a szeretet fontossága?

Hubai Péter az Örömhírhez képest tulajdonít másodlagos, mintegy mellékes jelentőséget a Bibiából kiolvasható szeretetelvnek. Mintha az magában az Örömhírben nem volna benne! Mintha nem lenne benne már az Ószövetségben, a teremtés aktusában is! (Jóllehet szavakkal nincs kimondva a szövegben, utalást olvashatunk a „jókedvben teremtésre”, valamint Isten elégedett örömére a teremtést követően, márpedig aminek örülünk, azt általában szeretjük is.) Nehéz más koherens alapelvet találni az egész Bibliában, mint a szeretet teremtő, életet adó, gyógyító és halált legyőző erejét. Ez jelenik meg már az Ószövetségben, aztán a megváltásban és Jézus földi magatartásában, gyógyító csodáiban és példázataiban is. Ezzel az általános szeretetelvvel elválaszthatatlan egységet képeznek a tényleg másodlagos etikai parancsok, melyekre a fenti alapelv megértése után tulajdonképpen már nem is lenne szükségünk.

A másik szempont, amelynek alapján Hubai látószögön kívülre helyezi a szeretetelvet, az az Isten-ember viszony elsődlegessége az ember-ember viszonnyal szemben, mint hitbéli alappillér. Nemcsak azt hagyja figyelmen kívül, hogy ez bármily igaz is, nem mond ellent az Isten-ember viszonyban is jelen lévő szeretet jelentőségének, hanem azt is, hogy a két kapcsolatforma már az Ószövetségben is egymástól elválaszthatatlan viszonyban jelenik meg, Jézusnál pedig csaknem egyenértékűvé válik,[19] sőt az utolsó ítélet leírásában teljesen egybeolvad.[20]

A „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” parancs kizár minden megkülönböztetést és kirekesztést, minden, a másik embert dehumanizáló, tárgyiasító viselkedést, a gyermekbántalmazástól a népirtásokig. Figyelemre méltó, hogy Martin Bubernek az eredeti héber szöveget rendkívüli pontossággal követő, literális fordításában ez a részlet így hangzik: „Szeresd felebarátodat, [hiszen] ő olyan, mint te.”[21]

Az „éhes voltam és ennem adtatok...” szövegrész kizár minden álszent, Istenre hivatkozó, de közben mások szenvedéseit figyelmen kívül hagyó viselkedést.

A szeretet fogalmának semmi köze sincs a mindent megengedéshez. Ha megfogom gyermekem kezét, amikor autó elé rohan vagy amikor kishúga szemét akarja kinyomni, akkor ez nem összeférhetetlen a szeretetemmel. De ha több gyermekem közül valamelyiket elűzöm a családi asztaltól, bármire és bárkire hivatkozom is, akkor szeretetlen és bántalmazó vagyok.

Hergell Mónika
mentálhigiénés szakember

[1]       Például Tomka Ferenc, A szexuális forradalomtól a gender-forradalomig, www.tomkaferenc.hu/alapkerdesek/a-szexualis-forradalomtol-a-gender-forradalomig/; Roska Péter: A „gender” probléma, Új Ember, 2009. 05. 31. https://ujember.hu/a-gender-problema/.(Letöltve: 2019. 03. 24.)

[2]       https://katolikusvalasz.blog.hu/2017/08/24/antigenderista_esku. (Letöltve: 2019. 03. 24.)

[3]       Gnilka, Joachim, Biblia és Korán. Ami összeköti és ami szétválasztja őket, Bp., Szent István Társulat, 2000.

[4]       Nagy Sándor, LMBTQ kultúra és mozgalomtörténet, Háttér Arhívum, 2013; Angulo, Javier C.–García-Diez, Marcos–Martínez, Marc, Phallic Decoration in Paleolithic Art. Genital Scarification, Piercing and Tattoos, https://www.academia.edu/10360960/Phallic_Decoration_in_Paleolithic_Art_Genital_Scarification_Piercing_and_Tattoos; https://en.wikipedia.org/wiki/Grotta_dell%27Addaura. (Letöltve: 2019. 03. 24.)

[5]       Összefoglaló mű például Jacobs, Sue-Ellen–Thomas, Wesley–Lany, Sabine (eds.), Two-Spirit People. Native American Gender Identity, Sexuality, and Spirituality, Champaigne, IL, University of Illinois Press, 1997.

[6]       Az angol nyelvű Wikipedián a témához hasznos szakirodalom és irodalomjegyzék található: https://en.wikipedia.org/wiki/Gender_system. (Letöltve: 2019. 03. 24.)

[7]       https://www.britannica.com/topic/matrilineal-society. (Letöltve: 2019. 03. 24.)

[8]       Fink, Laura A.–Bernstein, David et al., Initial Reliability and Validity of the Childhood Trauma Interview. A New Multidimensional Measure of Childhood Interpersonal Trauma, American Journal of Psychiatry, 152(1995)/9, 1329–1335.

[9]       Siegel, Dan J., Memory. An Overview, with Emphasis on Developmental, Interpersonal, and Neurobiologial Aspect, Journal of the American Academy of Child and Adolescent Psychiatry, 40(2001)/9, 997–1011.

[10]      Zanarini, Mary C., Role of Sexual Abuse in the Etiology of Borderline Personality Disorder, 1–14, Washington, DC, American Psychiatryc Press, 1997.

[11]      Silk, Ken at al., Severity of Childhood Sexual Abuse, Borderline Simptoms, and Familial Enviroment, in Zanarini, (ed.), i. m., 131–164.

[12]      http://www.usccb.org/issues-and-action/child-and-youth-protection/upload/The-Nature-and-Scope-of-Sexual-Abuse-of-Minors-by-Catholic-Priests-and-Deacons-in-the-United-States-1950-2002.pdf. (Letöltve: 2019. 03. 24.)

[13]      http://www.childabusecommission.ie/rpt/03-14.php. (Letöltve: 2019. 03. 24.)

[14]      https://tldr.444.hu/2019/03/31/gyerekmolesztalo-papok-magyarorszagon-az-elso-lepesek. (Letöltve: 2019. 03. 31.)

[15]      Mártonffy Marcell, Káosz a rendben. Pedofília, egyház, nyilvánosság, Magyar narancs online, 2010/14, https://magyarnarancs.hu/publicisztika/kaosz_a_rendben_-_pedofilia_egyhaz_nyilvanossag-73507. (Letöltve 2019. 03. 24.)

[16]      Sipe, A. W. Richard, Celibacy in Crisis. A Sectret World Revisited, New York, Runner–Routledge, 2003.

[17]      https://www.bbc.com/news/world-europe-28282050. (Letöltve 2019. 03. 24.

[18]      Haag, Herbert, Bibliai Lexikon, Szent István Társulat, Bp., 1989, Halálbüntetés szócikk: www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-haag-lexikon-C8B18/h-C8F21/halalbuntetes-C8F48/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJNVSI6IFsiTkZPX0xFWF9MZXhpa29ub2tfQzhCMTgiXX0sICJxdWVyeSI6ICJoYWxcdTAwZTFsYlx1MDBmY250ZXRcdTAwZTlzIn0. (Letöltve 2019. 03. 24.)

[19]      „Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szaddúceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: »Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?« Ő azt felelte neki: »Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből«. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.« Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták”(Mt 22,34–40); Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: »Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« Ő ezt válaszolta neki: »Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?« Az így felelt: »Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat«. Erre ő így szólt: »Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz«” (Lk 10,20–28.)

[20]      Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: »Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.« Erre azok is megkérdezik: »Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?« Akkor ő így felel majd nekik: »Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg. És elmennek majd ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre” (Mt 25,41–46).

[21]      „Halte lieb deinen Genossen, dir gleich”: https://bibel.github.io/BuberRosenzweig/ot/3.Mo_19.html. (Letöltve: 2019. 03. 24.)

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.