egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

A Világ-nézet internetes rovatban olyan publicisztikákat közlünk, amelyben szerzők röviden reagálnak egyes, közeli és távolabbi világunkban zajló és közérdeklődésre számot tartó folyamatokra, lehetőleg érvényesítve az „egyházfórumos”, zsinati látásmódot.

Beszélő címerek

Izgalmas, színes világ a címerek világa. Kezdetben egy törzs, egy nemzetség, egy népcsoport tagjainak összetartozását jelképező, harci jelvényként szolgáló totemállatoknak címerekre kerülve az lett a szerepük, hogy írástudatlan korokban figuráik – vaddisznók, oroszlánok, sasok, turulok, vagy éppen egy gyűrűt tartó holló – a főnök utasításai alatt legyenek hitelesítő pecsétként.

A mi történelmünkben a XVI. század táján kezdtek megjelenni az ún. beszélő címerek. Az uralkodó az arra érdemeseknek, egy hőstett vagy más szolgálat jutalmaként nemességet és ezzel együtt címert is adott, amely képi formában utalt a szóban forgó tettre vagy szolgálatra. Zsigmond királyunk pl. sikeresen ténykedő fogorvosát, Dabi Mihályt olyan címerrel jutalmazta, amelyben királyi zápfoga szerepel. Máshol egy szakállas, hálóinges kis öregúr, Kistárkányi Dénes látható, amint szabadkézzel szétfeszíti egy farkas fogsorát. 1582-ben az egri püspök saját udvari bolondja, bizonyos Gutthay Mátyás számára eszközölt ki címert a királytól. Ezen „fehér bakkecskén veres dolmányos, vitézi ruházatba öltözött, felettébb méltóságteljes majom ül. Mellső végtagjában zászlós kopja, oldalán szablya.” Mindezekről a kiváló régész. Zsolnay Vilmos könyvében (A középkor kódjai: a heraldika. In: Fény és árnyék a középkori Magyarországon. Kozmosz Könyvek, Budapest, 1983. 221.-224 o.) olvashatunk.

Az egyház főpapjai: püspökök, apátok, bíborosok, sőt maga a pápa is készíttetnek címert a maguk számára. Jól emlékszem, hogy a kilencvenes években felszentelt püspökök többsége milyen aprólékosan magyarázta el az első tv-interjúban a címerük figuráit, jelmondatát. Ismertem ugyanakkor egy kellő humorérzékkel megáldott püspököt, aki arra a kérdésre, hogy mi az a kép hivatala falán, nevetve válaszolta: az iparengedélyem.

A rendkívül gazdag kultúrtörténeti emlékek világa annyira megmozgatta a régész Zsolnay fantáziáját is, hogy azt írta: „a nagy változatosság ellenére sem találunk olyan címert, hogy zöld mezőben, kék halmon szokatlanul kicsike ember ül, és szokatlanul nagyokat hazudik.” Én ma már tudnám, kié lehetne.

Winkler Lajos


Share


Hozzászólások

egyszaKözhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.

Új adószámunk:
19667908-1-43