egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

A Világ-nézet internetes rovatban olyan publicisztikákat közlünk, amelyben szerzők röviden reagálnak egyes, közeli és távolabbi világunkban zajló és közérdeklődésre számot tartó folyamatokra, lehetőleg érvényesítve az „egyházfórumos”, zsinati látásmódot.

Opus Pacis redivivum – avagy az érsek legalább köhögött

55 évvel ezelőtt, 1958. május 13-án alakult újjá a forradalom alatt megszűnt katolikus békemozgalom. Ennek egyik szerve volt az Opus Pacis, a katolikus békemű, amelynek hivatása volt, hogy „átveszi és hangot ad az Országos Béketanács, illetve a katolikus bizottság által fölvetett békegondolatoknak”. A kompromisszum eredményeként néhány exponált személyiség – Beresztóczy Miklós és Mag Béla – tagja lehetett a vezetőségnek. A kormány pedig rendkívüli államsegélyben részesítette a római katolikus, a református és evangélikus egyházakat. Állam és egyház együttműködése a rendszerváltásig fennmaradt.

Ez a váltás örömteli volt; az egyház intézményeket kapott vissza, újra működhettek az előző időszakban működésüktől „felfüggesztett” szerzetesrendek, megváltozott az anyagi támogatás mértéke. Az új kompromisszum eredményeként az egyháziak zöme tüntető szimpátiájával állt az új, konzervatív pártok mellé, és gyanakodva kritizálta a baloldali és liberális irányzatokat, jóllehet az előbbiek igyekeztek sok dologban a kedvükben járni (ld. Vatikáni Szerződés). Elfogultságuk – amit csak részben magyaráz a papság rendkívüli mértékben megnőtt átlagos életkora – oda vezetett, hogy ma már néhány szélsőjobbra sodródott emberüket leszámítva, rajongva hízelegnek a Vezérnek, aki egykor „Csuhások, imára!” felkiáltással gúnyolta őket. Ma pedig – új Szent Benedekként – imára és munkára szólítja fel az embereket.

Ez a helyzet Szolovjov Csendháborító c. regényének jelenetét idézi fel bennem. Bokharában az emír bíráskodik a piactéren. Minden azonnal végrehajtott ítéletét követően, bármilyen igazságtalan vagy kegyetlen volt is az, egy marék pénzt szór a kíséretének. Az udvari költők, tanácsadók igyekeznek minél többet markolni, a többiek elől megszerezni, miközben szemüket az emírre függesztve, a Bölcsek Bölcseként harsogják dicséretét. A „bevetté” vált felekezetek képviselői ma sem emelik fel szavukat a többiekért, akik közt komoly szociális és oktatásai tevékenységet végzők is vannak, és kerülnek kétségbeejtő helyzetbe. Az önérvényesítés számít. A dogmatikai különbségek nem jelentenek akadályt a Klubtagságban.

Az Opus Pacist az alsó papság „haladónak” kikiáltott részének nyomására hozták létre. Ma az egyháziak zöme, püspökeikkel az élen, üdvözli és támogatja minden fórumon a jelenlegi kormány politikáját. A vasárnapi misére bevitt aláírásgyűjtő ívre, az államadósság csökkentését nagy anyagi hozzájárulással támogató papra, a nyíltan kampányoló püspökre, az átpolitizált prédikációkra gondolok. Ezért nevezném ezt újjászületett Opus Pacisnak. Szeretném számukra felidézni az 58-as év egyik eseményét. Abban az évben ünnepelte a Magyar Országos Cecilia Egyesület fennállásának 60. évfordulóját. A kórusmozgalom Bazilikában összegyűlt háromezer tagjának énekét Bárdos Lajos vezényelte. A misét a békemozgalom elnökévé tett Grősz József kalocsai érsek celebrálta két címzetes apát – köztük egykori professzorom, Artner Edgár – közreműködésével. A misén, mint az ország valamennyi templomában, ekkor kellett felolvasni a Magyar Püspöki Kar körlevelét, amelyben a közeli választáson a kormány támogatására buzdítanak és arra, hogy a Hazafias Népfront jelöltjére szavazzanak. A hallgatóság, amelyik előzőleg néma csendben hallgatta Legányi Norbert bencés főapát bátor prédikációját az Egyház elleni támadások múlandóságáról, a körlevél alatt általános köhögési rohamot kapott. Másnapi előadását Artner prof. ezzel a mondattal kezdte: „Az érsek is köhögött.” Ezt a „köhögést” hiányolom én a mai egyháziaktól.

Winkler Lajos


Share


Hozzászólások

egyszaKözhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.

Új adószámunk:
19667908-1-43