egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

A magyarországi politikai katolicizmus vezéregyénisége az I. világháború előtti és utáni években kétségtelenül Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök volt, aki ismételten és behatóan foglalkozott az úgynevezett „zsidókérdés”-sel is. Az Alkotmány című katolikus folyóirat 1918. szeptemberi számában „keresztény-nemzeti” politikát sürgetett, mely megakadályozhatná „Magyarország elzsidósodását”. „Nem akarom a zsidókat gettóba zárni – írja –, de nem akarom, hogy a gettó szelleme uralja szellemi életünket. Az én antiszemitizmusom nem gyűlöletet akar kelteni, hanem a nemzet felemelkedését és a nemzeti szellem ébredését akarja szolgálni.”

A magyarországi politikai katolicizmus vezéregyénisége az I. világháború előtti és utáni években kétségtelenül Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök volt, aki ismételten és behatóan foglalkozott az úgynevezett „zsidókérdés”-sel is. Az Alkotmány című katolikus folyóirat 1918. szeptemberi számában „keresztény-nemzeti” politikát sürgetett, mely megakadályozhatná „Magyarország elzsidósodását”. „Nem akarom a zsidókat gettóba zárni – írja –, de nem akarom, hogy a gettó szelleme uralja szellemi életünket. Az én antiszemitizmusom nem gyűlöletet akar kelteni, hanem a nemzet felemelkedését és a nemzeti szellem ébredését akarja szolgálni.”

[...]

A magyar társadalomfejlődés a két világháború között zsákutcába került. Erről szóltak a falukutatók írásai, erre mutatott rá Bibó István idézett tanulmányában. A magyar politikai vezetés pedig, a bajokat ráolvasással kezelve, megtalálta a bűnbakot, aki egyedül felelős a magyar társadalom valamennyi nehézségéért. Ez a bűnbak a zsidó volt, aki, legyen akár gyárigazgató, bankár vagy szociáldemokrata, a zsidóság hatalmának kiépítésén munkálkodik a magyarság kárára.

Az úgynevezett első zsidótörvény tervezete 1938. április 14-én került a parlament elé; ez a zsidók számarányát a különböző értelmiségi, ipari és kereskedelmi foglalkozásokban 20%-ban szabta meg, hogy ezzel – úgymond – helyreállítsa a társadalmi és gazdasági egyensúlyt. A törvény ellen csak a szociáldemokrata frakció és gróf Széchenyi György szavazott.

A Magyar Kultúra bírálata szerint ez a törvény nem elég hatásos, és szigorítani kellene az intézkedéseket. A szigorítás egy évvel később meg is történt. Az úgynevezett második zsidótörvény a zsidók számarányát a különböző foglalkozásokban 6%-ra csökkentette. Ezt a törvényt a Magyar Kultúra immár örömmel fogadta, és szemére vetette Kéthly Annának, a szociáldemokrata frakció vezetőjének, hogy ellenszavazatával a „zsidó kapitalisták”-at védi, elárulva ezzel a munkásság valódi érdekeit. Gróf Széchenyi György már nem tudta felemelni szavát, mert 1938 nyarán meghalt. Barankovics István újságíró és Szekfű Gyula történész viszont 1943-ban figyelmeztette a konzervatív Magyar Kultúrát és az antiliberális és antiszemita, konzervatív katolicizmust a súlyos iránytévesztésre. A katolikus politikának szerintük ugyanis a természetjogra kellene koncentrálnia. Minderre sajnos már nem jutott idő. Magyarország a hitleri Németország szövetségeseként megsemmisítő vereséget szenvedett, ami egyben az addig uralkodó rendszert is megsemmisítette.

Korbuly Dezső
történész, München

egysza

Adószám: 19667908-1-43
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.