De nem így lesz közöttetek…Pasztorális hatalom és vallásökonómiai modell

„Nem szeretem a ködösítést, mert szerintem az a despotizmus egy formája.”
(Michel Foucault)

A kereszténység küldetéséből következő feladata, hogy kifejeződjenek értékei az egyházi életben, hitelessége releváns maradjon azok számára, akik értelemadó alapot keresnek mindennapi életvezetésük, egyre komplexebbé váló erkölcsi döntéseik, vagy társadalmi felelősségük tudatosítása során politikai krédójuk megfogalmazásához. Jézus alapvetően három téren kívánt a szokásostól eltérő magatartást a tanítványoktól, amelyek tagadhatatlanul olyan kapcsolódási formát rajzoltak meg a korabeli társadalmi struktúrákhoz, melyek joggal tűntek paradoxonnak és éppen ezért egy magasabb értékrend felé mutatónak: az ellenség szeretete (Mt 5,47), a hatalmaskodásról való lemondás (Mk 10,42-44) és a belső szabadság az anyagiakkal kapcsolatban (Mt 6,32k). Ám e viszonyulási formák megvalósítása elsősorban nem a szokványos értelemben vett morális feladatként, tehát a harmonikus együttélés irányában tett lépésként jelentkezett a tanítványok életében, hanem Isten országa velük való egyidejűségének felismerésével – Isten szemléletváltoztató és életalakító erőinek beáramlása által. Ezen erők iránti nyitottságra és befogadásukra biztatja Jézus követőit, amikor hitre szólítja fel őket (Mk 1,15), azaz őrá hagyatkozó bizalomra. Ez a hit lesz forrása és táplálója Isten szolgálatába állított hatalmuknak is.

A következőkben elsősorban a hatalmaskodásról való lemondás és a hatalomhoz való viszonyulás sajátos formájáról lesz szó, amit Michel Foucault nyomán pasztorális hatalomnak nevezünk. Mielőtt e hatalom mikrofizikájának kontextusba helyezésére sor kerülne, lényegesnek tartom Dietrich Bonhoeffer, a keresztények egymáshoz tartozásának mikéntjét bemutató sorait kiemelni: „A keresztyén közösség olyan közösség, amely Jézus Krisztus által, Jézus Krisztusban áll fenn. Se több, se kevesebb nem lehet ennél. (…) Csakis Krisztus által, csakis Krisztusban tartozunk egymáshoz.”1 Az összetartozás közösségi dimenziójában az összetartó erőt Krisztus szeretetének megtapasztalása és e tapasztalatból eredő, a felebarát irányában megnyilvánuló viszontszeretet mintázatát Krisztus teste adja. Mintegy kiegészíti Bonhoeffer sorait Friedrich Schleiermacher gondolata, aki a következő, széles perspektívákat nyitó és egyben az egyház közvetítő funkciójával szemben álló nézetét fogalmazta meg, miszerint: annyira állok kapcsolatban az egyházzal, amennyire kapcsolatban állok Krisztussal, viszont nem kell kapcsolatban állnom az egyházzal, hogy kapcsolatban állhassak Krisztussal. Mindkét teológus soraiból kitűnik a keresztény ember közvetlen kapcsolatának ajándéka Krisztussal, szemben bármiféle közvetettséggel, ami eme viszony útjába állhatna. Egyházunkkal és hittestvéreinkkel való kapcsolatunk eredője, centruma és útja Krisztus.

Orosz Gábor Viktor

Érdekes volt?
A teljes cikk elolvasható, ha megrendeli az elektronikus vagy nyomtatott változatott! Kattintson ide!

1 - Dietrich Bonhoeff er: Szentek közössége. Harmat Kiadó, Budapest, 1997. 11.